MA valahogy másképpen ébredtél, érzed hogy nehéz valami,… ott mélyen,legbelül. Nem tudod mi ez, csak kaptad…. anélkül hogy kérted, vagy vártad volna,… pofátlanul betolakodott az életedbe. Nyom, szorít és mocskosul nehéz. Pedig nem történt semmi, nem álmodtál rosszat és nem bántottak.
Mégis jött és benned van,… mint a kukac az almában. Megfogalmazni magadnak sem tudod, pedig ismered már ezt az érzést. Ritkán jön, de akkor sokáig marad.
Most is úgy indulsz a napnak ahogyan szoktál, ugyanazok a bokrok és arcok mint minden reggel, mégis,… látod és hallod őket, …. de nem érzed. Nincs meg a reggel illata sem amit annyira szeretsz, hiszen nem jut el hozzád,… még a felkelő nap sugarai sem érnek el, pedig igazán igyekeznek ma is beteríteni a földet.
Semmi sem változott, mégis egészen másként látsz mindent. Valójában nem is látsz, egyszerűen csak nézel ki a fejedből, ébren vagy, beszélsz, jársz, mindent úgy teszel ahogy szoktál. Megkapod az illatos kávét az asztalodra mint mindig… de most kurtán és halkan köszönöd meg. Hiába szeretnél, nem tudsz mosolyt varázsolni az arcodra, pedig arról ismernek,… no meg a hangos kacagásodról. Többen is megkérdik,… Valami baj van? Semmi baj, mondod halkan, …de tudod hogy nem hiszik el. Gyorsan belemerülsz a munkába, ma háromszor annyi dolgod van mint általában, de ez sem segít. Nem megy, mert ez a fránya hivatlan vendég belédköltözött. Hogy honnan jött és miért?… szeretnéd tudni, de hiába is kérded ezerszer magadat, nem tudod a választ. Csak azt tudod hogy időnként jön, hirtelen, egyik pillanatról a másikra,… és csak nagyon lassan megy el.
Nem szoktál nyafogni, de most olyan jó lenne,… csak egy kicsit. Többször nyúlsz a telefonodhoz hátha segít , de gyorsan el is hesegeted magadtól a gondolatot. Ugyan , miért is zavarnál bárkit? Csak azért mert rohadtul érzed magad? Na és… ugyan kit érdekel?
Nem is érted. Te, aki annyira tudsz nevetni,… miért engeded hogy ez a nyomasztó érzés
nálad időzzön? Mégis hagyod, s közben reménykedsz hogy nemsokára hazamehetsz. Gyorsan elhatározod hogy csakazértis ki fogod aludni magadból. Ekkor még egy halovány igéretet is teszel magadnak,… igenis küzdeni fogsz azért, hogy a többi napod szebb legyen,… de eltelik néhány perc, és már erre sem emlékszel.
8 hozzászólás
Szia!
Ez egy érdekes érzés.Mikor még aktívan dolgoztam , – abból az időből, emlékszem erre. Aztán megtanultam, hogy másként is lehet .A pozitív gondolkodás, az segít .Szépnek látni mindent, szeretni mindent, mindenkit, ok és megkülönböztetés nélkül. Bárcsak akkor is így tettem volna.
Szeretettel üdv:hova
Kedves Valika!
Velem is ritkán esik meg hogy rossza a hangulatom, de előfordul időnként, hiába is tagadnám. Köszönöm látogatásod és a tanácsot is !
Köszönettel: pipacs
Nem vagyunk egyformák. Én nem ismertem ezt az érzést, csak olyankor, ha kimondottan valamilyen megbántás ért. Apukámtól örökölt természetemnél fogva mindig derűlátó voltam, s még a kellemetlenségek közepette is inkább mosolyogtam, mint hogy meglássák rajtam a borongást. De meg lehet ezt tanulni is, mivel saját magunknak ártunk a kellemetlen gondolatokkal.
Azért jó, ha megírtad, mivel nem egyedüli eset. Sokan bánkódnak akkor is, ha nincs rá okuk.
Szeretettel: Kata
Valóban, nagyon nehéz időnként meghatározni, mitől és miért érezzük magunkat szomorúbbnak, mint kellene. Nem egyedi probléma, azért is mertem írni róla. Szerencsére én is vidám emberke vagyok, persze vannak napjaim,…mint a példa mutatja. Én általában érzéseket írok le. Köszönöm hogy megtiszteltél kedves Kata !
Szeretettel: pipacs
Még szerencse, hogy az ilyen rossz hangulat kialudható… másnapra nyoma sincsen. Mindenesetre jól megfogtad. A címért külön dicséret!
Köszönöm, a cím valóban adta magát, hiszen az érzés is úgy bújik belénk… 🙂
Megtisztelő, hogy ennyi idő után is rátaláltál.
Köszönöm, kedves szavaidat!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs! Nagyon jó leírása egy rosszkedvű napnak!
Mérő László "Az érzelmek logikája" című könyvében leírja, hogy a rosszkedvnek is megvannak a maga előnyei. Pszichológiai kísérletekkel bizonyítják, hogy a hangulat befolyásolja a gondolkodás és a döntéshozatal minőségét. Rossz hangulatban állítólag kevésbé vagyunk befolyásolhatóak, racionálisabban ítélkezünk, jobban emlékszünk az információkra, meggyőzőbben érvelünk. Gondolkodásunk analitikusabb, konkrétabb, objektívabb. Míg jókedvünkben hajlamosak vagyunk megelégedni az első jónak látszó megoldással, addig rosszabb hangulatban további lehetőségek után kutatunk. Most már csak az a teendő, hogy a feladataink közül azokat végezzük el ezeken a napokon, amiknél előnyös ez a hangulat. 🙂 Ezen a napon ne az alma legyünk, hanem a kukac! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Ezek szerint kell, hogy ilyen napjaink is legyenek. Nagyon érdekes amit írtál. Talán igaz lehet, hogy semmi sem történik véletlenül az életünkben. Ki tudja.
Köszönöm, hogy elidőztél nálam.
Szeretettel.
pipacs