MSN

„Este leszel MSN-en?” – kérdezte volt egy kedves osztálytársnőm egy remek osztálytársamtól, aki egész mellesleg két éve lassan a barátja. Ez a mondat, és még egy pár dolog gondolkoztatott el igazán arról, hogy hogyan is élünk mi fiatalok ebben a mai modern, számítógépek és internet által eléggé befolyásolt világban szociális vagy nem szociális, de egyáltalán, életet.

Hogy miről is van itt szó? Hogy őszinte legyek, nem a magamhoz hasonló kockákról szeretnék írni, akik éjt nappallá téve a gépet bújják, és az internet adta lehetőségeket kihasználva olvasnak, szórakoznak, esetleg játszanak, vagy különböző sorozatokat – ne adj isten animét, hogy igazán megdöbbentőt mondjak – töltenek le, néznek, olvasnak tonnaszám. Most az olyan átlagosnak nevezhető srácok és lányok fordultak meg a fejemben, mint amilyen Te vagy, akik – nagy valószínűség szerint – hazamennek, kajálnak, esetleg edzésre járnak, elmennek ide-oda a haverokkal, a hétvégét szórakozóhelyeken töltik, és a számítógép maximum házidogákhoz, vagy akár ahhoz a kritikus MSN-hez kell. Mert ugye mind tudjuk, mi az MSN, mire jó, meg hogy is kell használni, de a kérdés az, tényleg jó ez nekünk?

Pár napja mesélte nekem Tamás barátom, ahogy két osztálytársnőnkkel együtt fent voltak az informatika teremben, és a két hölgy, egymás mellett ülve, egymástól karnyújtásnyira ülve beszélgettek – MSN-en. Kérdem én: Miért van ez? Miért jobb MSN-en dumálni, mint egymással, mikor ott ülsz a másik mellett? Nem mondom, az MSN-nek is megvan a maga varázsa, hiszen annak vagy elérhető, akinek akarod, azzal és akkor beszélsz, akivel és amikor akarsz(meg amikor fent van…), ráadásul mindezt teljesen ingyen, olyan funkciók keretében, mint naplózás, egyéni emoticonok, képek, webcamera, mikrofon, fájlmegosztás, szóval, egész praktikus kis cucc ez az MSN, és mégis, mi bajom van vele? Hiszen olyan jól ellehet akár idegenekkel is diskurálni, semmi feszélyezettség, hisz a személytelenség teljesen diszkréten befed minket, akár egy nagy, fehér lepedő, és senki nem tud rólunk semmit.

Így ugyebár könnyű véleményt nyilvánítani, vagy épp beszólni másnak, ugye, kedves Diák(nem ellenőrzött) és Vendég(nem ellenőrzött)? Gondoltam… Viszont most Ti gondolkodjatok el: Miért van az, hogy két ember, ahelyett, hogy beülne valahova, vagy akár átruccanna a másikhoz, ha az ott lakik másfél villamosmegállónyira, és meginna egy csésze teát, ami mellett dumálna egy jót, teljesen mindegy, hogy miről, inkább fellép MSN-re, és ott „csetel” éjszakába nyúlóan. Titeket nem zavar ez? Vagy: Miért van az, hogy mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy valaki úgy fog magának pasit, vagy út talál magának barátnőt, hogy felmegy iWiW-re, myVIP-re, vagy valamelyik hasonló közösségi oldalra, és ott keresgél egy pár órát, aki megtetszik, annak „dob egy üzit”, aztán vár, hogy mi történik.

Talán oda is eljutunk, hogy a pasik a csajoktól nem a telefonszámukat kérik el, hanem az MSN címüket, ne adj isten Hunor odamegy Sarolthoz, hogy „Szia, hogy hívnak? Fent vagy az iWiW-en?” Sajnos az a baj, hogy ez egyre kevésbé kérdés, mert igen, a világ eléggé ebbe az irányba halad. Nem tudom, lehet, hogy én vagyok a hülye, de én szeretek a barátaimmal lenni, annak ellenére, hogy elég sokuktól harminc kilométerre lakom, és ezért nem igazán van időm arra, hogy visszaruccanjak, vagy akár bent maradjak, ha még számításba akarom venni a másnapi nyolc órámat is, így hát – sajnos – marad az MSN. Viszont képtelen lennék – vagyok – MSN-en beszélgetni például a barátnőmmel komolyabb dolgokról, vagy akár nem arra használni az MSN-t, hogy a sorozat legújabb részét beszéljem meg aktuális delikvenssel. Útálom azt, hogy mikor beszélgetek valakivel valamiről, nem látom az arcát, nem hallom a hangját, nem látom, hogy reagál arra, amit mondok. Hallottátok már, hogy a mondanivalótok 90%-a nem a szátokból jön?

Mégis, az emberek elég nagy része választja az MSN-t, mint beszélgetési formát. Meg tudom érteni őket, sőt, teljes mértékben egyetértek azokkal az érvekkel, amikből néhányat fentebb fel is soroltam. Az is biztos, hogy vannak pillanatok, mikor az embernek muszáj kiöntenie a lelkét valakinek, és nincs kéznél senki, de ott az MSN, vagy épp valami olyan témát akar megbeszélni valakivel ,amihez a személytelenség igencsak jól jön. De! Úgy vagyok vele, hogy a személytelenség varázsa egy idő után elmúlik, és mikor nem veszed észre, hogy azzal, amit mondasz, mit váltasz ki a másikból, mert nem, ezt – szerintem – nem lehet egy pár emoticonnal kifejezni, na ott kezdődnek a problémák, félreértések, sértődések, vagy akár rosszabb. Az pedig, hogy két egymás mellett ülő ember inkább MSN-ezik, minthogy a másikkal beszélgessen, szerintem eléggé ennek a mélypontja. Miért jobb személytelenségbe burkolózni? Miért jobb szavak nélkül, írásban beszélgetést imitálni? Erre sokféle válasz van, és ha most mindet megpróbálnám leírni, sok oldal telne meg. Nem akarom megváltani a világot, ne értsetek félre. Pusztán azt szeretném, ha elgondolkodnánk azon, mennyire befolyásolja az életünket a technika.

Mert engem igenis elszomorít, hogy ilyet hallok, és furcsállom, hogy őket nem. Jót nevetünk rajta, milyen vicces, hogy csak úgy ráklikkeltem egy srácra, és két hete járunk, tök jó, viszont ez valahol mélyen belül az emberi kapcsolatok mocsara, amiben szépen lassan elsüllyedünk, és marad az, hogy az ember ül a számítógépe előtt, és párt keres, beszélget, azaz, szociális életet él, digitálisan. Mert az jó.