Murmur jelenti 15. Ennyi!

Lassan közeledünk Panni második születésnapjához, és szinte hétről hétre szemmel láthatólag, és füllel hallhatólag fejlődik a picikém.
Már elmúlt, hogy babának hívta magát, tisztában van vele, hogy ő Panni. Ha valamit el szeretne kérni, vagy ő szeretné csinálni – ami a kezünkben van, vagy éppen mi csináljuk – odaszalad hozzánk, és két kis kezével maga felé integetve sürgetőleg mondja: Panni! Panni! Panni! /Ő akarja azt a dolgot, vagy ő akarja csinálni/.
A nemrég még botladozva totyogó kisbabából sürgő-forgó, szaladgáló kislány lett. A fejecskéje fölött gyakran összemosolygunk a férjemmel, annyira hasonlít az édesanyjára, ahogy intézkedik, sürög-forog. A lányunk is pont ilyen volt kicsinek, ebben a korban, ő is ugyanígy fáradhatatlanul sürgölődött, játék közben.
Kedvenc játéka még mindig az étel készítés, etetés. Rendületlenül csavargatja le az üres flakonokról a kupakokat, és töltögeti a baba poharakba a tartalmát, közben mondja, hogy „s, s, s,” /folyik a víz/. A nővérkéje által összedarabolt szívószálakból, és egyéb apró dolgokból készíti a baba tányérokra az ételeket, a játékoknak. Lankadatlanul rakosgat, ülteti a játékokat a tányérok mellé, és kanalazza a szájukba, amit készített. Közben mondogatja, hogy ham, ham.
Imádja az üres tégelyeket, üvegcséket. Az üres tégelyről lecsavarja a tetőt, és bekeni a babák arcát, kezét /meg a mienket is/, a benne lévő – láthatatlan – kenőccsel. Az üres fülcseppes üvegecskéből is minden játék baba, és játékállat kapott fülcseppet, mert mindegyiknek fájt a füle. Végül leültetett engem is, és a fülembe csepegtetett, aztán kaptam egy cuppanós, nyálas puszit tőle, mert ügyes voltam. A nagypapája sem akarta kihagyni ezt a remek játékot, ő is leült, hogy Panni elérje, és panaszkodni kezdett, hogy neki is fáj a füle. Panni azonnal neki is adott fülcseppet, és a nyálas kis puszit is megkapta, mert papi is ügyes volt. El voltunk bűvölve tőle.
Már nagyon sokat beszél Panni, még csak szavakat, de már nagyon sok szót tud, és ha nem tudja valamiről, hogy mi az, akkor hozza, és dugja az orrunk alá, hogy: Mi? Mi? Mi?
Egyszerűbb mondatokat is tud már mondani, kiszalad a konyhába, és mondja a nagyapjának, hogy „Papi, kérek vizet!”
Azért legtöbbször még szavakban beszél. Ha megelégelte az evést, akkor még nem tudja mondani, hogy már nem kér többet az ételből, hanem megfogja a tányérkáját két kézzel, és az etetőszéke asztalkájáról felteszi a konyhaasztalra, és közli, hogy: „Ennyi!” Ha kapacitáljuk, hogy egyen még egy kicsit, akkor nyomatékosabban megismétli, hogy: „Ennyi!” De ezt a szót használja, ha valamivel nem akar már játszani, vagy nem akar már hintázni, akkor is határozottan kijelent, hogy „Ennyi!” Sőt már azt is mondta, amikor nem akart már valamit csinálni, hogy „Vége!” /a játéknak/
Soha nem sír, mindig csupa mosoly, és lelkesedés, öröm vele játszani, vagy együtt lenni. Most, hogy elmúltak a nagy hidegek, végre az udvaron is lehet sokat játszani. Elszántan rakosgatta a madáretetőkbe a kicsi és a nagy magokat, és lapátolta a vödörbe az etetők alól a maghéjakat. Amikor látta, hogy a feladat meghaladja azt, amíg van kedve hozzá, akkor nekem is hozott egy lapátot, és kijelentette, hogy „Mujmi segít!”
Már elég jól kitudja mondani a családi becenevemet /Murmi/, már nem mama vagyok, hanem Mujmi. A papit, és a Lucát is megtanulta kimondani az elmúlt pár hónapban.

A múltkor, amíg elhoztuk hozzánk őt, az autóban játszottunk, és a férjemet is be akarta vonni a játékba. Mondtam neki, hogy papinak nem szabad játszani, mert az autót kell vezetnie, oda kell figyelnie. Majd ha hazaérünk, akkor játszhat papi is.
Panninak roppant módon tetszett, hogy a nagypapájának valamit nem szabad csinálni. Ragyogó szemekkel ismételgette, hogy „papinak nem”, és várta, hogy hozzátegyem nem szabad neki játszani. Azóta ahányszor csak autóba ülünk, Panni mindig kijelenti, hogy „papinak nem”.
Útközben sokszor megkérdezni, hogy mi az a jármű, amit megelőzünk. Mondom neki, hogy kamion. Erre Panni mondja, hogy „pápá kamion”, és integet neki. De a teherautóknak, buszoknak, dzsipeknek, tankereknek is buzgón köszön, és integet. A nővérkéje, Lucácska, amikor ennyi idős volt, a plakátokat nézte az út mellett, meg a madarakat, mindig azokról csacsogott, Pannit az autók érdeklik.

Ha megállunk vásárolni, Panni mindig elmondja, hogy mit vegyen a boltban papi. A tej, és a banán sosem marad ki a felsorolásból, pedig aztán otthon nem kér egyikből sem. Úgy gondolja, hogy jó, ha mindig van a háznál banán, és tej.

Nagyon szereti a macskákat nézni, és kergetni őket. Amikor esznek, akkor az egyiket meg lehet simogatni /direkt nincsenek kézhez szoktatva, mert a szomszédunk nem szereti a macskákat/. Panni azonban még nem érti, hogy csak az egyiket lehet megsimogatni, és csak akkor, ha eszik. Mindegyiket megpróbálja hangos visítással becserkészni, amitől azok rémülten menekülnek. Akkor tele kell rakni a tálkáikat cicakeksszel, hogy visszajöjjenek. Amíg csurig nem rakott minden tálkát, addig nem nyugszik. Nem győzöm aztán visszacsempészni a fölösleget a szatyorba. Egyébként is hajlamos mindent hosszadalmasan, és alaposan megcsinálni, nagyobb türelme van, mint Lucának volt két évesen.
Az alváshoz is másként áll hozzá, mint a nővérkéje. Lucánál – ilyen idős korában – a kiságya mellett kellett feküdni, amíg elalszik, és hangos sírással jelezte, ha felébredt. Panni kiválasztja, hogy kivel akar aludni /többnyire a zsemle cicával/, hozzábújik a cicához, és már le is hunyja a kis szemét. Nyugodtan ki lehet jönni a szobából. Amikor felébred, akkor kiabál, hogy „Mujmi!”, és én rögtön vissza is szólok, hogy megyek már. Mire felérek, már mosolyogva áll a kiságyban, és nyújtja a kezét, hogy vegyem ki.

Jó lenne, ha a második születésnapja után is megtartaná ezeket a szokásait, mert kicsit félek, hogy a két éves kor után bekövetkező dackorszakban elmúlnak.
Egy két éves frissen látja a világot, és nagyszerű érzés, hogy amikor elkezd beszélni, akkor bepillantást enged az ő egyéni, különleges kis világába.

2017. március