Murmur jelenti 16. Éjszakai-sark

Már sok idő telt el azóta, amióta utoljára írtam a kisebbik unokámról, Panniról, és a nagyobbikról, Lucáról. Volt több mint egy évünk, ami – az unokákkal való örömteli együttlétek mellett – a dédike ápolásával telt. Majd amikor eltávozott közülünk, akkor az időközben elmaradt dolgok pótlása, és a hagyatékkal kapcsolatos intézni valók foglaltak le minket a napi teendők mellett. Az írás mindig elmaradt.

Közben az idő nem állt meg, a lányok nőttek, növekedtek, Pannika időközben három és fél éves lett, Lucácska öt és fél. Panni is már óvodás. Eleven, virgonc kislány, egy kis szeretet gombóc. Fura, hogy három éves, és nincsenek hiszti rohamai, Lucával sokat küszködtünk, amikor ennyi idős volt. Panni mindig csupa mosoly, és lelkesedés, csak egy kis időszak volt, amikor – ha nem tetszett valami neki – akkor morgott, mint egy kiskutya. Nagyon okos, ügyes a kicsikém, jókat lehet vele játszani.
Az egyik télapós mesében szó van az Északi-sarkról, Pannika nem érti mi az az Északi-sark, szerinte az éjszakai sark, mert annak van értelme. Amikor elmegyünk játékból az éjszakai sarkra, akkor le kell oltani a lámpákat, be kell húzni a sötétítő függönyöket, leengedni a redőnyöket, hiszen éjszaka sötét van.
Nagyon szeret orvososat, kórházasat is játszani, minden plüss állatot, és minket meggyógyítani. Nem csak az Északi-sarkról vannak egyéni elképzelései, hanem a szülésről is. Pannika így magyarázta el nekem: „Bemegyek a kójházba, tojok egy tojást, amiben kisbaba van, aztán hazamegyek az otthonomba.”
A szomszéd tyúkjai szerinte nevetnek. „Nevet a pipi!” kommentálja, ha meghallja, amikor elégedetten kotkodácsolnak, ha megtojták a tojásaikat.
A lovaglásról is megvan a saját véleménye. Szoktak lovagolni menni a szüleikkel, így kitaláltam egy mesét, ahol az ügyes kis lovacskából híres versenyló lesz. Amikor a mesében odaértem, hogy a zsoké bácsi ráült a lovacskára, Panni vad tiltakozásba kezdett, hogy „nem, ne üljön rá!” Mondtam neki, hogy te is szoktál lovon ülni, akkor te is zsoké vagy. „Nem! Én Panni vagyok!” kiabálta felháborodottan.

Egyik nap délutáni alvás után azzal fogadott a kiságyban, hogy „Gondojkodtam síjjak-e, mejt nem jöttéj fej” Na és sírtál? – kérdeztem tőle. „Nem, mejt nem tudom egyedüj kifújni az ojjom.” Ilyen megfontolt is tud lenni a picikém.
Amikor játszunk, akkor a nagyapját „kedves bácsinak” szokta hívni, én meg a „kedves néni” megszólításra vártam, de én csak Murmi maradtam, játék közben is.
Kérdeztem tőle, hogy Lucával is szoktak jókat együtt játszani? Szomorúan ingatta a kis fejét, hogy „áááá, Juca haragszik jám, mejt nem jól csinájok vajamit”. Hát igen, ezt mi is tapasztaljuk, amikor mind a ketten nálunk vannak, szépen eljátszanak kettesben – addig, ameddig Luca irányít -, de ha Panni valamit másképpen szeretne, már vége is a játéknak.

Voltam május elején az oviban anyák napján. Kicsi Panni nagy meglepetés volt! Luca még nem vett részt a versmondásban /bár otthon kitűnően tudta mindet/, ilyen idős korában. Inkább bámészkodott az ünnepségen, aztán részletesen beszámolt a megfigyeléseiről, melyik anyuka mit csinált, és ki mit mondott az ünnepség közben. Panni nagyon ügyes volt! Mindent szépen énekelt, mondott, a játéknál ügyesen forgatta a kis kezeit, leguggolt – amikor kellett, tapsolt – amikor kellett, őt nem érdekelte a jelenlévő anyukák és nagymamák csapata.
Lucánál nagyobb kislány végig bőgte, hangosan zokogva az egészet, a kicsi Panni meg brillírozott.

Tavaly május közepén mind a két kislány itt volt nálunk, ilyen még nem volt, addig mindig csak felváltva voltak itt.
Berendeztük a kertet játszótérnek. Mindenből vettem még egyet, hogy ne veszekedjenek folyton, hogy ki mivel játszik. Legyen két kis vödör, kis locsoló, kis talicska, labda, lapát, gereblye, feltettük mind a két hintát. Azért néha még azon is össze tudtak veszni, hogy ki legyen a nagy fészekhintában, pedig direkt akkorát vettünk, hogy mind a ketten beleférjenek. De a nyafogást, hogy egyedül akarnak benne hintázni, így sem tudtuk kikerülni.
Lucának nagyon szokatlan volt, hogy nem egyedül birtokol mindent. Pedig azzal a feltétellel vállaltuk együtt a két kislányt, hogy a lányom megbeszéli Lucával, hogy Panni is jöhet.
Hát nem tudom mit beszéltek meg, mert Luca egyfolytában kérdezgette, hogy Panni miért van itt…
Mondtam neki, hogy anyával megbeszélték, nem? Erre azt mondta, hogy "nem gondoltam, hogy ilyen lesz". Hát erre mit lehet mondani?

Vettem egy csomó műanyag halacskát, két kis szákot a horgászboltban, két kis benti műanyag vödröt, és fürdésnél, teleszórtam a kádat a halacskákkal, ők meg horgászták ki a kis szákokkal a vödörbe őket. Amíg újdonság volt, addig nem volt baj, de aztán Luca az összes halat ki akarta fogni, kérte, hogy Panni ne horgásszon.
Nem baj, akkor majd én rajzolok, mondta a picikém, elkérte a szappan krétát, és telerajzolta vele a csempét, aztán a kacsa szivaccsal gondosan letakarította.
Vasárnap délelőtt elmentünk a Sugárba, a játszóházba. Még sose voltak játszóházban, nagyon élvezték. Olyan szépen együtt tomboltak, mint a kis ördögök.
Egy órát voltunk ott, Luca jól elfáradt, Panni is, de őt sírva hoztuk ki, mert ájulásig játszott volna, ha hagytuk volna.
De aztán a mozgólépcsővel megvigasztalódott.
Az utat is elég jól bírták. Mivel mind a ketten hátul voltak a gyerekülésekbe bekötve, én csak elől tudtam ülni, így nem ment a meséskönyvből mesélés, mint mikor csak egy gyereket fuvaroztunk, mert mutatni kell a képeket a mesékhez, és azt nem tudtam volna megoldani.
Így "kérdezem, mit lát a két kis szemem"-et játszottunk oda-vissza. Panni először nem értette a szabályt, de hazafelé már nagyon ügyes volt!
A közös élmény hatására olyan szépen játszottak együtt – amíg megmelegítettem az ebédet, mint a kis angyalok. Rájuk sem lehetett ismerni. Addig hol Luca, hol Panni játszott a kertben, a másik idebenn, vagy ment a huzakodás, de a játszóház után /ahol közösen játszottak/ olyan szépen eljátszottak egymással, hogy csak néztünk a férjemmel.

Júliusban – amikor egy hétig megint együtt voltak nálunk – a lányok kérésére, megismételtük a játszóházat. Annyi gyerek volt /a rossz időre tekintettel/, hogy nem lehetett bemenni, mert teli volt. Várni kellett, amíg kijönnek gyerekek, hogy bemehessünk. Nagyon élvezték a lányok. Odafelé még szívesen játszották a "kérdezem mi lát a két kis szemem", de visszafelé – bár ők kérték, hogy játsszuk – elbutáskodták, és nagyokat nevettek a bolond válaszokon, amiket kitaláltak.
Másnap el akartuk vinni a lányokat Veresegyházára a medve parkba. Sajnos elromlott az autónk, így medvepark helyett felfújtuk a lányoknak a medencét, megtöltöttük langyos vízzel, és nagy pancsolást rendeztek. Amíg én ebédet készítettem halálra spriccelték a nagyapjukat. Teljesen át kellett öltöznie, mert minden ruhájából csurgott a víz. Panni spiccelése elől még el tudott ugrani, de Luca már nagyon ügyes.
Délután dia vetítés volt, meg pecsételtek a lányok. Luca büntiben volt, mert megütötte Pannit, aztán Panni volt büntiben, mert belém rúgott /szándékosan/. Kicsit megmutattam, hogy tudok kiabálni is. Panni nagyon megszeppent, mert még sose hallott kiabálni engem. Mondtam neki, hogy nálunk az a szabály, hogy nincsen rugdosás, senki nem rúg meg senkit. Aki nem tartja be a szabályt, az nem jöhet hozzánk. Másnap már ő mondta az udvaron Lucának, hogy ne rúgjon a labdába, mert nem jöhet máskor. Nagy kópé kezd lenni a kisasszony.
Mivel nem volt autónk nem tudtunk a lányokkal más programot csinálni. Így tűzoltósat játszottunk az udvaron. Kivittünk egy vödör langyos vizet, fürdő bugyit és gumicsizmát vettek, és mindent lespicceltek a vízipuskákkal. Az összes bokrot, a sufnit, azt játszották, hogy tüzet oltanak. Meg kispicceltek a kerítésen az utcára.
Még szerencsére a falu szélén egy zsákutcában lakunk, így nem veszélyeztették a járókelőket, mert nem nagyon jár-kel erre senki.

Amikor megjöttek a szüleik a gyerekekért, Luca pityergett amikor meglátta a lányomat, és azt hajtogatta, hogy "elszoktam anyától".
Még az autóban is könnybe lábadt a szeme, és puszikat dobált nekem "megszoktalak Murmi, hiányozni fogsz Murmi" – ezt hajtogatta.
Pannikát nem viselte meg a dolog, ő vidáman szaladt az anyjához, és tőlem is lelkesen búcsúzott.

Azóta még sokszor voltak nálunk külön-külön és együtt is. Számtalan kalandunk volt, amikről majd még szeretnék mesélni.