Murmur jelenti 7. Luca mit csinál?

Eljött az idő, amikor életében először a huszonkét hónapos, kis Luca unokám egyfolytában tíz napot töltött nálunk, mivel a szülei külföldre utaztak. Kicsit aggódtam, hogyan fogja /fogjuk/ bírni ezt a különleges szituációt, ami még eddig nem volt.
Az első négy napon nem is volt semmi probléma, bár az első napon „Luca szobáját” emlegette, én mondtam neki, hogy az otthon van anyánál, és apánál, de ő szépen megmagyarázta, hogy arra a szobára gondolt, hogy felmászik a lépcsőn, és ott van a cumija. Szóval kisajátította a vendégszobánkat.
Az ötödik napon már feltűnt neki, hogy valami nem úgy van, mint máskor. Szerencsére már elég jól beszél, így nem sírással fejezi ki, ha valamit nem ért, hanem az esetek nagy részében rákérdez. „Jussza hoj jakik?” /Luca hol lakik?/ kérdezte az ötödik nap délelőttjén. Azt válaszoltam, hogy otthon anyával, meg apával, de most pápában van Papinál /a nagypapa beceneve/ meg Murminál /az én családi becenevem/, aztán majd megy haza, de még soká. /Azt egy kicsit érti, hogy valami soká lesz./ Aztán elkezdtünk egy érdekes játékot, és akkor nem foglalkoztatta tovább a kérdés. Párnákból alagutat építettünk, és átmászott rajta Luca, meg elbújt benne, és én kerestem, hogy hol van. Később átment az alagúton a mókus, a pipi, meg a többi játék is.
Már nem kommentálja egyfolytában, hogy éppen mit csinál, hanem játszik, és közben folyton kérdezgeti, hogy „Jussza mit csinál?” Erre válaszolok neki, hogy Luca kiszedegeti a kagylókat a dobozból. Órákig elrakosgatja a kagylókat, amiket nyaralásokon gyűjtöttünk. Kirakja mintának, feltornyozza őket, megeteti belőlük a játékokat. Ha helyes a válasz amit adtam, akkor nem mond rá semmit, de ha rossz választ adok, akkor mély hangon elnyújtva mondja, hogy „neeeem”, és megadja a helyes választ. Például megkérdezi, hogy „Jussza mit csinál?” miközben a nagy járóbabát vonszolja a hajánál fogva, mert olyan nagy a baba, és nehéz, hogy csak így tudja cipelni. Azt válaszoltam neki, hogy Luca sétál Mónika babával. „Neeeem” jött a mély hangú tiltakozás „Jussza piacra megy Mónikával, vesznek banánt, szőlőt, almát”, és vonszolta ki az ebédlőbe a babát.
Nagyon nagy élmény, hogy már ilyen jól beszél, és ezzel betekintést ad az ő kis világába, hogyan jelenik meg ott a körülötte levő világ, és sokszor nagyon édes dolgokat mond.
Jól teltek a napok, sokat játszottunk, csináltam neki tortás dobozból egy babaházat, berendeztük a lányom régi bababútoraival. Találtunk a régi játékok között, egy családot, apuka babát, anyuka babát, meg két kislány babát, akik testvérek, azokkal játszottunk. Papi meg olyan ügyesen bábozott neki a régi bábokkal, hogy Lucát teljesen elbűvölte.
Van egy kislány báb, sárga fonalból van a haja, Luca mondta, hogy sárga hajú kislány, Papi mondta neki, hogy szőke hajú kislány. Sokkal később a kamrában talált egy kis üveg vadmálnát, mondta rá, hogy piros vizecske, aztán talált egy kis üveg gyömbért, arra meg azt mondta, hogy szőke vizecske.
Nagyon szereti a mondókákat, énekeket, egyszer csak halljuk, hogy Luca azt énekli: "Ejdő mejjet nem jó jakni, mejt sok fát kell mosogatni", hát azt hittem megzabálom. Annak nincsen a számára semmi értelme, hogy hasogatni, viszont mindenki állandóan mosogat, így átírta a picikém a dalt. Szereti, ha énekelünk neki, vannak kedvenc dalai, például a kis kece lányom, az édes rózsám, az egyszer egy királyfi. Aztán volt olyan is, amit nem tudtam elénekelni neki, mert Weöres Sándor Száncsengő című versének nem ismertem a dallamát. Addig kardoskodott a picikém, hogy azt pedig el kell énekelnem, hogy végül kínomban a YouTube oldalon megkerestem, és ott hallgattuk meg többször is. Aztán kiderült, hogy Luca már járatos a YouTube világában, mert „Az én Luca babám” című dalt kezdte követelni, amiről azt sem tudtam, hogy van ilyen ének. Beírtam a keresőbe, aztán nagy meglepetésemre Halász Jutka előadásában fenn volt egy ilyen dal, amit többször meg is kellett hallgatnunk.
Nagyon élvezte, amikor körjátékot játszottunk vele. Megfogtuk a kis kezét két oldalról, kört alkotva, és énekeltük a „körben áll egy kislányka” című dalt, és amikor odaértünk, hogy „ezt szereti legjobban, ezzel fordul oly gyorsan”, akkor felkaptuk, és körbe forogtunk vele. Ez annyira tetszett a kis nyuszikámnak, hogy már mind a ketten kidőltünk annyit forogtunk vele, amire hajlandó volt mást játszani.
Nagyon kíváncsi, tele van élettel és őszinte gyengédséggel A múlt nyár végén eltört a bal csuklóm, és azóta sem tökéletes még. Luca bibis kezemnek hívja, a jobb kezem meg a jó kezem. A fürdőszobában levette a szekrény polcáról a sebhintőporos dobozt, és hozta oda hozzám, „Jussza meggyógyítja Murmi kezét”, és kente a törött kezemre a sebhintőport.
Imádott az éjjeli szekrényem fiókjában rámolni. Olyan buzgalommal elemezte a fiók tartalmát, ami egy egész archeológiai expedíciónak a dicsőségére vált volna. Amit ott talált, arra mindenre rákérdezett, hogy "az miaz?". Erre válaszoltam neki, hogy az Murmi krémje, Murmi mágneses karkötője, Murmi gyógyító gyűrűje, stb. Mindent szépen lerakott az ágyra, aztán megint elkezdte sorban felvenni őket, és megint megkérdezte, hogy "az miaz?”, én meg mondtam neki újra, hogy Murmi gyűrűje, erre mély hangon azt mondta "neeeeem, Jussza gyűrűje", és felhúzta a picike ujjacskájára. Aztán sorban mindennel eljátszottuk ugyanezt, végül kiderült, hogy minden Lucáé, ami a fiókomban van. Talált egy tubus sarokpuhító krémet is, amin két rózsaszín talp képe volt, kipattintotta a tetejét, megszagolta, aztán becsukta, és nyújtotta a kezecskéjét, hogy „titta jábacska jett a kezem” /tiszta lábacska lett a kezem/. Meg kellett törölnöm a lábacskás kezét.
Papi gyakran leteszi valahová a szemüvegét, és nem emlékszik rá, hogy hol hagyta. Jön, megy, és keresi: itt sincs, ott sincs. Egyszer csak Luca megszólalt: "Papi eljátszotta a szemüvegét". Ezt azóta is emlegetjük, amikor keresgéli a szemüvegét.
Itt látott életében először egy kis havat. Papival csináltak egy padra /ott még nem olvadt el a hó/ két pici hóembert, Luca ragaszkodott hozzá, hogy az egyik a Mikulás. Tapicskolhatott a hóban, és belenyomhatta a tenyerét. Nagyon vidáman jött haza, és sokat mesélt az átélt kalandokról. Minden nap el kellett menni a padhoz megnézni, hogy megvan-e a hóember, meg a Mikulás, de a harmadik napra elolvadtak, mert plusz nyolc fok volt. Nem tudom mit értett meg a picikém a Papija előadásából, hogy a hó az megfagyott víz, és elolvad, ha meleg van.
Azt azonban már megértette, hogy több napja van már nálunk, mint régebben. A hatodik napon ebéd után beletette Papi a kiságyba, erre éktelenül sírni kezdett, hogy "nem, nem, nem, nem, nem" ezt sírta egyfolytában, és krokodilkönnyeket hullatott. Kivettem a kiságyból, simogattam, ringattam, mondtam neki, hogy nem kell a kiságyban aludni, pihenünk itt a nagyágyon mi ketten, de mondja meg, hogy miért sír. Erre abbahagyta a sírást, rám nézett a kis kerek, könnyes szemével, és megkérdezte: "apaana jön?" /apa, anya jön?/ Mondtam neki nagyon határozottan, hogy anya, apa jön, de még soká. Most itt van pápában Papinál, meg Murminál, és nagyon szereti a kis Lucát, Papi is, és Murmi is, és milyen jó itt. Üldögélt egy kicsit az ölemben, én meg simogattam, egyszer csak hüppögve azt mondta: "Murmi megvigasztal". Olyan aranyos volt.
Kicsit sóhajtott, de aztán nem sokat drámáztunk ezen, lefeküdtünk pihenni a nagyágyba, kicsit énekeltem neki, kicsit meséltem neki. Amikor lehozta a Papi, már jó kedve volt, szépen vacsorázott, hatalmas pancsolást rendezett, aztán este szépen elaludt.
A hetedik napon ebédelni nem akart, csak sírt a fürdőszobában a kézmosásánál, Akkor Papi vitte fel a vendégszobába, és addig ringatta, amíg elaludt. Amikor felébredt evett, és már nem volt semmi baj. A nyolcadik napon a játszótéren törött el a mécses, hazáig sírt, nem tudtuk megvigasztalni, de amikor hazaértünk már nem volt semmi baj, evett, játszott, aludt szépen.
Az alatt a két hét alatt, ami eltelt az előző látogatása óta, sokat változott a játékban, és ugrásszerűen megnövekedett a szókincse. Az egyik új dolog, hogy bizonyos játékokat mindig ugyanoda tett, és ha elvettük onnan, akkor állandóan visszatette. A könyvespolc és a könyvszekrény közötti rést kinevezte odúnak, és a játék mókusnak az odúban volt a helye. A mókuskát bedugta a résbe, és ha kivettük, azonnal visszatette. A játék kisollót, amivel a babák körmeit vágtuk, a radiátor alá dugta, és annak ott kellett lenni. A sárga sárkánynak az ágydeszka és a matrac közé dugva, a világító csillagnak meg egy régi, piros, bársony ékszeres dobozban, elrejtve. A másik új dolog az volt, hogy bizonyos játékokkal nem akart játszani. Eddig nem volt baja a bikával, az oroszlánokkal, a vadászokkal, az orrszarvúval, de mostanra ezek kiestek a kegyeiből. Nem volt hajlandó játszani velük, tiltakozott „nem, nem, nem, nem” ha csak meglátta ezeket a játékokat. A gyerekkártyán lévő csúnya embereket és állatokat: boszorkány, Kancsal Flóris, varázsló, Aladdin, párduc, bivaly, Róka Rudi, oroszlán, Árgyélus királyfi, hétfejű sárkány, Szarvas Marci, mind bedugdosta az asztalterítő alá, és nem volt szabad onnan kivenni őket, nekünk sem. A számára szimpatikus kártyákkal: Sün Piroska, Sniff kutya, Liba Fáni, Kotlós Malvin, Mekk kecske, Trombi elefánt, Csiccs fecske, Rigó Julcsa, Hápi kacsa, és a többi mackót, madarat, cicát ábrázoló kártyával hosszú ideig eljátszott egyedül. Egymásra tette őket, aztán egy kártyát neki döntött egy játéknak, és a többit szépen mellé állítgatta. Nagy türelemmel, és figyelemmel hosszasan pakolgatta őket ide-oda. Ugyanilyen türelemmel pakolgatta a tengerparton gyűjtött kagylókat, amiket egy dobozban tartunk. A nagyobb kagylók a nagyobb plüss állatok tányérjai voltak, a kisebbek meg a kisebb játékoké, és a legó babáké. A legó kockákat már szépen össze tudta illeszteni, és szétszedni. Összerakta őket magasra, és a tetejükre ültetett egy legó babát, akkor torony volt, amit épített, máskor meg karácsonyfa volt az építménye, és akkor nem tett a tetejére babát. Komplett kis játékokat játszott, minden legó babát rátett egy kockára, az volt a székük, aztán a legó asztalka köré tette a babákat a székeken, a legó asztalkára ásványvizes kupakokat tett, azok voltak a tányérok, és a tányérokba meg picike kagylókat, azok voltak az ételek. Máskor mindegyiket leszedte a székükről, és mindet felültette a kis legó autókra, és elmentek dolgozni, vagy vásárolni. Akkor betolta őket az asztal alá.
A harmadik új dolog az volt, hogy eddig imádta a meséket, de most minden mesét csak bizonyos pontig engedett elmesélni, és amikor – szerinte – rosszra fordultak a dolgok, akkor becsapta a meséskönyvet, és azt kiabálta, hogy nem, nem! Amikor a kesztyű mesében megérkezett Vadkan az agyaras, vagy a három kiscica bebújt a kályhacsőbe, és feketék lettek, vagy a kislány sírni kezdett a mesében, Luca azonnal véget vetett a mesének. Úgy tűnt, mintha megtanult volna félni valamiért bizonyos állatoktól, helyzetektől, színektől.
Segített mosni, néhány ruhát betett a mosógépbe, aztán néztük ahogy forgatja a gép a ruhákat, örültünk amikor az ablaknál volt Luca harisnyája, vagy nadrágja. Később segített teregetni, ügyesen megértette, hogy csak egy ruhát adjon a lavórból egyszerre. Aztán ő is mosott a kis játék mosógépével, a babái zoknijait, meg bugyijait, és teregette a babaholmikat a radiátorra az étkezőben.
A tíz nap alatt sokat emlegette a szüleit. Van tavalyi, meg idei Lucás naptárunk, és azt sokat kellett nézegetni, mert vannak benne képek, amiken a szüleivel van. Azokon a képeken sokáig simogatta apa arcát, aztán anya arcát. A szekrényemben megtalálta a kék papucsot, amit fel szokott venni a lányom, ha nálunk van. Rögtön lecsapott rá, hogy "anya papucsa" és hurcolta magával mindenhová. Közben csipogta, hogy jön anya, felhúzza a lábára. Aznap a vacsoránál felvetette, hogy apa Csabi, anya Nati, apa fiú, anya lány, és huncutul mosolygott.
Megint megkérdezte, hogy „anaapa jön”? Én meg mondtam, hogy igen, jön, de még soká, és addig milyen jókat játszunk, és rögtön el is kezdtünk jókat játszani a körömkefével, megsúroltuk a kacsmamát, így aztán eltérültünk a problémától.
Azért egy kis neheztelés is lehetett benne a szülei iránt, amit nem tudott még kifejezni, csak abból gondolom, hogy egyik játéknál a babacsalád egyik kislánya – Pirike – elment sétálni, és amikor hazament, akkor puszit adott az anyuka babának, és az apuka babának. Erre Luca teljesen felháborodott, és azt kiabálta, hogy NEM, NEM, NEM AD PUSZIT! És ezt még jó sokszor megismételte.
Végül eltelt a tíz nap, és a szülei telefonáltak, hogy leszálltak a repülőgépről, már az autópályán vannak, és hét óra múlva ideérnek. Irtóra örült a picikém, amikor mondtam neki, hogy anya, apa délután jön érte. Éppen tízóraizott, olyan boldog volt, majd kiugrott az etetőszékből. Csak sorolta, hogy Luca megy haza Évi babához, babakocsihoz, Luca házához, Cili babához, és sorolta az otthoni játékait, és boldogan nevetett. Mondtam neki, hogy még játszunk, ebédelünk, kicsit pihenünk ebéd után, aztán meguzsonnázunk, és akkor jönnek anyáék. Mondta, hogy "Jussza majd pápát integet Murminak meg Papinak". Azért döbbenetes, hogy még két éves sincs, és mennyi mindent megért, milyen okos. Életem legnagyobb örömei közé tartozik, hogy van egy 22 hónapos unokám!