A musical alaptörténetét vegyük elöbbre aztán a kritikát :
A cselekmény (ami tíz évvel azután indul ahol az előző befejeződött) -ahogyan azt a musical-ek többségénél már megszoktuk -nem túl bonyolult: a Fantom elmenekült Párizsból és a tengerentúlon, New Yorkban csinálja meg a szerencséjét, ott lesz belőle dúsgazdag üzletember Mr. Y néven . A metropoliszban -a saját színházában -készül bemutatni az új operáját, méghozzá Christine főszereplésével. Aki időközben férjhez ment Raoul-hoz és egy gyereke is született, Gustave aki azonban nem a Raoul gyereke… Az igazi bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor a Fantom New York-ban találkozik a kisfiúval, aki… hát nem nehéz kitalálni milyen rokoni kapcsolatban áll vele . Hogy ez hogyan történhetett azok után ahogy az első részben elváltak egymástol Christinnel az rejtély …
Mindenesetre ebben a rész ben véleményem szerint még annál is furcsább a lány viselkedése mint az előzőben … természetesen megint hol a Fantomot szereti , hol Rault … nekem ez egyre ellenszenvesebb …
De ha már a furcsa viselkedésnél tartunk Meg Gyri sem marad azaz aranyos szőkeség . Mintha valami féltékenység féle volna a dologban , teljesen megkergül , de hogy végül mi lesz a végeredmény azt nem árulom el …
Nos én és a testvérem nagyon nagy Fantomrajongók vagyunk és lelkesen vártuk a folytatást attól kezdve,hogy az első kósza hírek felreppentek. Ám ahogy jobban belegondoltunk ,hogyan lehetne az első rész után , amely már klasszikussa vált ,akárcsak hasonlót is alkotni ,kezdtük úgy érezni Webber ezuttal nem fog valami jó eredményt elérni .
Amint megjelent itthon a cd máris megvettük és pusztán a hanganyagból éreztük ,hogy ezt nem igen fogjuk szeretni.Véleményem szerint az első közelébe sem ér … Webber dalai most is gyönyörűek persze ,de nálam az egész hatását lerontja azaz érzés ,hogy csupán azért készült , hogy legyen valami , hogy szegény nézők ne maradjanak már Fantom nélkül. A történet nagyon erőltetett,ha a szép hangok nem enyhítenék emiatti keserúségem ,nem is hallgatnám többet 🙁
A kezdeti szép és tragikus , komolyság átment valamibe ami már kezd egy szappanopera felé közeledni, minden ami miatt megfogott kiveszett belőle . Nekem Mr.Y soha sem lesz O.F ! Valahogy nembírom azonosítani a ketőt egyként . Az a Manhattani álarcos csak utánzata a párizsi Fantomnak ,mintha az ikertestvére volna , aki hasonlítani akar rá csak sehogy sem megy neki . Mindíg úgy hallgatom a cd-t hogy nem is gondolok arra , hogy valami köze lehet ahhoz amit én ennyire megszerettem …:(
Ne haragudjon az akinek esetleg tetszik , de én nem tudom magamban tartani a véleményem , mert nagyot csalódtam …
Nem is reméltem , hogy Webber az én életemben alkot még valamit , s mikor láttam a hírt nagyon megörültem .Most már komolyan azt kivánom bárcsak ne írta volna meg … Aminek egyszer ekkora sikere volt azt jobb volna békén hagyni , s csak akkor nyúlni hozzá ha valami újjítást tehetünk bele, ami garantáltan jó irányba viszi .
Nos Webber megondolatlanságának eredménye már látszik is . A Lovenever dies csillaga már most leáldozott , alig egy év után levették a műsorról …
Hiába nem veheti fel a versenyt a régi , klasszikus , tragikusan szép történettel !