Négy éves korszakok letűnése

Arra nagyon jó a demokrácia, hogy most már mindenki nyilvánosan, szabadon ordíthatja véleményét, akkor is, ha arra senki sem kíváncsi, még ha bármennyire is bomlasztó, legalább a fél ország népére sértő, és az egész társadalomra káros is.
Minden ciklus-váltás után hallhatjuk a szólamokat, hogy az elmúlt négy év alatt mit „tettünk” s hogy mi lesz majd (!), ha netán az ellenfél kerül korányra… Érdekes.

Csak az a baj, hogy nálunk a mindenkori kormányoknak nem ellenfele, hanem mindig csak ellensége van (jelenleg ádáz ellensége!), amelynek soha nem jó semmi, még talán az sem, amit ők kezdeményeznek (már ilyen is történt), és Isten ne adja, mégis elfogadnák azt! Mert ha elfogadják, akkor mégsem jó.
Aztán jön az óvodás módszer:
Ha az ellenfél kerül legközelebb kormányra, még meg sem melegednek a bársonyszékben, első dolguk, amit lehetséges, de inkább mindent, azt is, ami jó azt is feltétlenül visszacsinálják, megváltoztatják (most is halljuk a kifejezést)!
Mi az nekünk, mindent megváltoztatni!? Kerül, amibe kerül! Gazdag ország vagyunk!?

Ez a gyakorlat teszi tönkre az országot, mindig, mindennel ellenkezni, aláásni a hatalmon levő kormány tekintélyét, ahelyett, hogy keresztényi módon inkább imádkoznának az emberek a hatalmon lévőkért, hogy munkájukkal az itt élők jólétét szolgálják.
Borzasztó hallani a gyűlöletet, amit szítanak, az ország népét is kettéosztva. Lassan az emberek nem mernek egymással beszélni, barátkozni, mivel ha politika kerül szóba, azonnal parázs vita kerekedik, sértődés és gyűlölet egymás iránt, ha nézeteik bármilyen csekély mértékben is különböznek a másikétól.

Ahelyett, hogy emberi hangnemben tárgyalások útján jutnának egyezségre, ami az ország jólétét szolgálná. Sőt, ha a ciklus lejárta után a másik nagy párt kerülne kormányra, akkor nekik is kényelmesebb lenne a bársonyszék, mivel saját véleményük is bekerült az egyes intézkedésekbe, változtatásokba.
**
Most, amikor a program elkészül, amely igyekszik helyreállítani a megbillent gazdaságot, biztosan nem szabad kormányváltásokban gondolkodni. Azt pedig mindenki tudja és érzi, hogy meg kell reformálni a gazdaságunkat, különben végünk. Például az egészségügyi program sem tűr halasztást, sürgősen kell rajta változtatni, hiszen más országokban hasonló a helyzet, a mienknél fejlettebb államok sem győzik a kiadásokat.

Kihasználni valakinek azt az egyetlen mondatát, amit a leköszönt miniszterelnök szinte családi körben kiejtett, s azt kiforgatva, rosszindulatúan állandóan szajkózni, utálatos dolog. Már akadtak, akik összegyűjtötték, hogy az ellenzék mennyit hazudott nekünk. Talán azt kellene folyton méregetni hasznos munka helyett, hogy ki hazudott többet?
S mindezt a gyűlöletet személy szerint ki kezdeményezte? Aki nem fér a bőrébe, aki nem bírja kivárni a négyéves ciklusok végét, hogy majd akkor demokratikus módon újra megmérettesse magát? Nem bírja kivárni, sürgős neki, mert minél előbb fejére szeretné illeszteni a koronát?

Pedig már bizonyított. Az talán – sok más mellett – nem hazugság, hogy a lehetetlent (!!!) tizennegyedik nyugdíjat ígért a nyugdíjasoknak? Ki hitte el? Legutóbbi ciklusukban a mostani ellenzék olyan mélyre süllyesztette a szegényebb réteget, hogy józanésszel senki sem sírhatja vissza azt a négy évet! Isten óvjon attól, hogy ismét ő irányítsa az országot!