Arra nagyon jó a demokrácia, hogy most már mindenki nyilvánosan, szabadon ordíthatja véleményét, akkor is, ha arra senki sem kíváncsi, még ha bármennyire is bomlasztó, legalább a fél ország népére sértő, és az egész társadalomra káros is.
Minden ciklus-váltás után hallhatjuk a szólamokat, hogy az elmúlt négy év alatt mit „tettünk” s hogy mi lesz majd (!), ha netán az ellenfél kerül korányra… Érdekes.
Csak az a baj, hogy nálunk a mindenkori kormányoknak nem ellenfele, hanem mindig csak ellensége van (jelenleg ádáz ellensége!), amelynek soha nem jó semmi, még talán az sem, amit ők kezdeményeznek (már ilyen is történt), és Isten ne adja, mégis elfogadnák azt! Mert ha elfogadják, akkor mégsem jó.
Aztán jön az óvodás módszer:
Ha az ellenfél kerül legközelebb kormányra, még meg sem melegednek a bársonyszékben, első dolguk, amit lehetséges, de inkább mindent, azt is, ami jó azt is feltétlenül visszacsinálják, megváltoztatják (most is halljuk a kifejezést)!
Mi az nekünk, mindent megváltoztatni!? Kerül, amibe kerül! Gazdag ország vagyunk!?
Ez a gyakorlat teszi tönkre az országot, mindig, mindennel ellenkezni, aláásni a hatalmon levő kormány tekintélyét, ahelyett, hogy keresztényi módon inkább imádkoznának az emberek a hatalmon lévőkért, hogy munkájukkal az itt élők jólétét szolgálják.
Borzasztó hallani a gyűlöletet, amit szítanak, az ország népét is kettéosztva. Lassan az emberek nem mernek egymással beszélni, barátkozni, mivel ha politika kerül szóba, azonnal parázs vita kerekedik, sértődés és gyűlölet egymás iránt, ha nézeteik bármilyen csekély mértékben is különböznek a másikétól.
Ahelyett, hogy emberi hangnemben tárgyalások útján jutnának egyezségre, ami az ország jólétét szolgálná. Sőt, ha a ciklus lejárta után a másik nagy párt kerülne kormányra, akkor nekik is kényelmesebb lenne a bársonyszék, mivel saját véleményük is bekerült az egyes intézkedésekbe, változtatásokba.
**
Most, amikor a program elkészül, amely igyekszik helyreállítani a megbillent gazdaságot, biztosan nem szabad kormányváltásokban gondolkodni. Azt pedig mindenki tudja és érzi, hogy meg kell reformálni a gazdaságunkat, különben végünk. Például az egészségügyi program sem tűr halasztást, sürgősen kell rajta változtatni, hiszen más országokban hasonló a helyzet, a mienknél fejlettebb államok sem győzik a kiadásokat.
Kihasználni valakinek azt az egyetlen mondatát, amit a leköszönt miniszterelnök szinte családi körben kiejtett, s azt kiforgatva, rosszindulatúan állandóan szajkózni, utálatos dolog. Már akadtak, akik összegyűjtötték, hogy az ellenzék mennyit hazudott nekünk. Talán azt kellene folyton méregetni hasznos munka helyett, hogy ki hazudott többet?
S mindezt a gyűlöletet személy szerint ki kezdeményezte? Aki nem fér a bőrébe, aki nem bírja kivárni a négyéves ciklusok végét, hogy majd akkor demokratikus módon újra megmérettesse magát? Nem bírja kivárni, sürgős neki, mert minél előbb fejére szeretné illeszteni a koronát?
Pedig már bizonyított. Az talán – sok más mellett – nem hazugság, hogy a lehetetlent (!!!) tizennegyedik nyugdíjat ígért a nyugdíjasoknak? Ki hitte el? Legutóbbi ciklusukban a mostani ellenzék olyan mélyre süllyesztette a szegényebb réteget, hogy józanésszel senki sem sírhatja vissza azt a négy évet! Isten óvjon attól, hogy ismét ő irányítsa az országot!
21 hozzászólás
Kedves Kata!
Belenyúltál:-)!Nem politizálok, viszont véleményem van.A négyéves ciklus kevés!Kevés a megvalósításhoz!Minden kormány fújja a maga levesét.ami a demokráciát illeti végre van.De van???Feladat van , megoldás nincs, csak ütemezés jobbra-balra.Ismerős talán ha áthelyezünk dolgokat a másik oldalra akkor az csak egyensúlyozás a végeredmény stagnálás.Most én magam még azt sem látom.Mást igen…érzem bőrömön.Nem vagyok jól ettől
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Én sem politizálok, csak érzem a történések folytán, hogy nem jól van, hogy nem így kellene csinálni. Sokszor arra gondolok, hogy az ország vezetését jobban a nőkre kellene bízni. Ugyanis azt látjuk az életben, ha a nő magára is marad, a családját el tudja vezényelni, mert a munkájára és családjára koncentrál, s hogy annak jól kell mennie, mert emberek (gyermekei) sorsa rá van bízva… A nő nem NAGY akar lenni, hanem tenni akar, és tesz is. Ezért élednek fel bennem ilyen érzések. Amikor akár belföldön, akár máshol meglátom a sok férfit, ahogy nagyzolva (tisztelet a kevés kivételnek) intézik a világ sorsát… Sajnos nem jól. Mindig ez jut eszembe: miért nincsenek ott a tettre kész nők? Miért maradnak ki? Miért hagyják ki őket az országok ügyeinek intézéséből? Nem folytatom…
Azért köszönöm, hogy elmondtad a véleményedet.
Szeretettel: Kata
Szia!
Gondolom, sőt tudom is talán nem politizálsz.Viszont azt azért tudatom, kaptam felkérést , és talán mindegy is most honnan politizáljak:-)).Hm… nem tettem.Erről tudnék priviben mesélni Neked sokat.A női politikusokban látok én is nagy rációt:-))
Üdv:Marietta
Szia!
Nem politizálok, de a véleményem mindnről mindenkor megvan.
A belső postán küldtem egy rövid levelet, arra várom a válaszodat, a normál postámra.
Kösz, a véleményedért.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata. Az érzelmeid vezetnek.Jogod van hozzá.
De meg kell jegyezzem: kocsmai színvonalú asztalcsapkodásra került fentebb sor.
Mondhatnád: húúúú de utálom a zorbánviktort. Szőlőbányakorona. Pfuj.
Az kóser volna. Ez nem 🙂
Üdv: laca
Kedves Kata!
Hajaj! A politika és a vallás két olyan téma, ami jól felkavarja az indulatokat. Úgy tudtam nem engedi a Napvilág szabályzata a politikai témák publikálását, de úgy látszik ez még "belefér"?!
A 2007-ben írt cikkedet én személy szerint már nem tartom annyira időszerűnek. Az azóta eltelt idő alatt véleményem szerint az emberek többsége annyira kiábrándult – párttól függetlenül – az egész politikusi gárdából, hogy ma már sokkal kisebb a megosztottság. Már sokan "felébredtek" a mesterséges megosztottságból és átlátják, hogy ma nálunk a politika miről szól. Például ma a http://www.origo.hu-n érdemes a címlapon elolvasni egy cikket :
"Ma is elloptak Öntől néhány milliárdot" a címe.
Folyt.: Igen, igen a pénzről, a mi pénzünkről szól ez az egész. Arról, hogy ki üljön a húsos fazék mellett és pazarolja az adóforintokat, miközben a bűntudatot kelti folyamatosan, hogy nem fizetünk elég adót. Nyírbálja a szociális kiadásokat, mint Bödön írta: Mari néni kötényéből az utolsó forintot is kiveszi, anélkül, hogy valaha is bármilyen eredményt tudna/ akarna/ köteles lenne felmutatni. A politikai maffia garázdálkodása párt független. Csak kifelé megy a cirkusz – a választási eredményekért, a husos kanálért – de a háttérben szépen osztozkodnak a milliárdokon. Abban igazat adok, hogy ezt a gárdát le kellene teljesen cserélni. Nőkre, vagy férfiakra, de csak a választók által megszavazott, visszahívható egyéni jelöltekre. A pártlistákat el kellene felejteni. Akkor érvényesülhetne az, ami a választóknak fontos. A létszám meg szépen lecsökkenne.
Kedves Judit!
Köszönöm, hogy nálam játál és elmondtad a véleményedet. A következő észrevételeddel pedi teljesen egyetértek: "A pártlistákat el kellene felejteni. Akkor érvényesülhetne az, ami a választóknak fontos. A létszám meg szépen lecsökkenne." De sajnos, mindezt nem mi találtuk ki.
Szeretettel: Kata
Kedves Laca!
Mindenkinek megvan a véleménye, s mindenki meg is tudja magyarázni, s nem is az a baj, hanem az, hogy bizonyos nézetekért az emberek azonnal összeugranak. Azt pedig én nem tudom megérteni.
Köszönöm, hogy nálam jártál.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Ha ilyen fontos neked az egyik politikai irányvonal prominenseit gyalázni, erre van más fórum.
Tudod, amiket itt előhoztál, nem nézetek.
Érzelmek, felindulás, gyűlölet. Ha próbaképp megfordítod a dolgot, és a számodra oly kedves politikusokat helyettesíted a mondataidba, észreveszed.
Ezenkívül hiába tompítod szalonképesre, attól nem irodalom.
Pedig ez itt egy irodalmi portál.
Ugye
Kedves László!
Köszönöm, hogy elmondtad a velem szemben negatív véleményedet is. Talán igazad van, nem kellett volna föltennem. De aztleszögezem, hogy én általában nem szívelem a politikusokat, bármely oldalról van szó. Sosem voltam párttag, pedig lehettem volna, mivel föl is kértek, mindig kitértem. Viszont ahhoz mindenkinek joga lehet, hogy saját életéből és közvetlen környezetben a konkrét tapasztalatait elmondhatja (amit dokumentálni is lehet), amelyek nem légből kapott gyűlöletből születtek. Olyat nem szoktam állítani, ami nem létezett, vagy nincs. Én csak ilyenekre tértem ki, s lehet másoknak nem tetszik. Ahhoz viszont nekik is joguk van.
Kedves Kata!
Én valóban nem politizálok,de nem tudom ez politika-e amit írtál.Salnos sok benne a valóság.Te tudod,hogy miért vállalsz fel ilyent az írásod révén, -mert kaptál rendesen hideget-meleget.Tőlem az a nagy dolog,hogy ezt a témát végig olvastam.
Szeretettel üdv:hova
Kedves Valika! Az biztos, hogy méhkasba nyúltam. Gondolkodtam is rajta, hogy egyáltalában föltegyem-e, aztán pedig nem voltam benne biztos, hogy átengedik-e a szerkesztők. Nem is olyan régen sokkal tüzesebb témában is eindított valaki egy cikket. Ott szolídabbak voltak a nemtetsző vélemények is.
Nem bánt a dolog, mivel én valóban csak olyasmit vetek papírra, ami nem általam kitalált gyűlölet, hanem az életből vett valóság. Nem is említettm ebben a nyugdíjakról, a pedagógusok dupla, az orvosok 50, a többi eü. dolgozók kb. 30 százalék fiz.emeléséről, s nem sorolom. Ezek tények. De ha valaki megemlíti, azonnal ledorongolják érte.
Neked pedig köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata.
Azt hisz mindenki, amit akar.
Viszont pedagógus vagyok, nekem tehát ne magyarázd meg, milyen jól élek, és hogy ezt kinek köszönhetem. Szerintem igen szolíd voltam.
laca
Kedves László!
Elnézést kérek, amiért nem reagáltam a jóval korábbi hozzászólásodra. Nem sokásom megfeledkezni róla, de valhogy kimaradt és most az utólag hozzászólókat olvasva figyeltem fel rá.
Csak annyit kérek Tőled az általad leírt véleményed kapcsán, hogy olvasd el újból legalább írásom befejező szakaszát. Nem vagyok jós, de sajnos, bekövetkezett az, amitől nem csak féltem, hanem rettegtem. Sajnos, mindnyájunk kárára.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata! Nem akarok politizálni, ez nem az a fórum. Csak annyit: nagyon nem értek Veled egyet. Emlékezetedbe idéznék egy bizonyos STOP-lop táblát. Folytathatnám az egészségügy, az oktatás szétzüllesztésével, de nem teszem. Akinek nem működik a memóriája, azt úgysem lehet meggyőzni. Azért, mint írótársat, tisztellek. -matyi
Kedves Matyi!
Kösz, hogy meglátogattál, de ha nem haragszol érte, nem reagálok az észrevételedre.
Kata
Kedves Kata!
Figyelmedbe ajánlom ezt a facebook oldalt (talán Te is bejelentkeztél a Facebookra), melynek címe: Együttműködés egy Alkotmányért.
http://www.facebook.com/pages/Egy%C3%BCttm%C5%B1k%C3%B6d%C3%A9s-egy-Alkotm%C3%A1ny%C3%A9rt/158501610929575
Itt többek között ez olvasható:
… két nagyon fontos dolgot jelenítenék meg benne
az első, hogy az alkotmányt csak egyhangú szavazással lehessen létrehozni, változtatni,
a második szerint elő kéne írnia, hogy a parlamentbe bejutott pártok, a kapott szavazatok arányában kell, hogy részt vegyenek a kormányzásban az elkövetkező 4 évre.
Legyen a közös munka megmérettetése a választók számára a következő választási döntés egyik alapja…
Üdvözlettel, Gábor
Kedves Gábor!
Nagyon is egyetértek a véleményeddel, de egy gondom van egy alkalommal bejelentkeztem a Facebookra, nem sikerült, s biztos vagyok benne, hogy megint nem sikerült. Ügyetlen vagyok a különféle helyek bejelentkezésénél. De nekem túl sokan vannak ott, nincs kedven ott is tagként bejelentkezni.
Bár nagyon érdekelne, nem tudom, ha beütöm a jelölt oldalat, azt meg tudnám nézni.
Meg fogom próbálni (vacsora után).
Köszönöm az érdeklődő látogatásodat és véleményedet.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata
Egyetértek. Bővebben a szokott helyen.
Üdv FJ.
KEDVES JÁNOS!
Köszönöm érdeklődésedet: Kata