Nem félek, csak reszketek

Nem élet az élet, ha nincs mitől féljen az ember. Mivel épp nem kellett féljek, hogy holnap éhen halok, megvettem ugyanis a mindennapi kenyeret és volt még egy kis zsír a bödönben, gondoltam utánanézek valami félelemféleségnek, nehogy kiessek a gyakorlatból.
Természetesen a rémítő hírekkel kezdtem, hiszen ezek a legmegfelelőbbek, ha frászt kíván kapni valaki.
Az első ami a szemembe ötlött, az ENSZ közleménye volt, amelyikben felszólítja az éhezőket, hogy egyenek rovarokat, mert azoknak nagy a tápértéke. Ettől nem igazán szállt meg semmi fajta félelem, hiszen biztos vagyok benne, hogy e szervezet bársonylelkű vezetői kipróbálták már a finom, ropogós svábbogár flekken tápláló hatását saját magukon, miért félnék hát én egy kis hangyás fasírttól.
Az éhezés megoldva, ettől már nem kell féljek, de ez nem jó annak aki félni akar, ezért más irányba terelgettem el a figyelmemet, hadd vegyen észre valami ijesztőt.
Így észre is vettem egy tanulmányt, amit brit tudósok tettek nyilvánossá, melyben az állt, hogy jobban oda kellene figyelni a baktériumokra, mint a terroristákra, mert ezek növekvő ellenállása a gyógyszerekkel szemben sokkal veszélyesebb, mint a terrorizmus. Azt állítják, ha ilyen ütemben nő a baktériumok ellenálló képessége, a terroristák nyugodtan kérhetik a munkanélküli segélyt, nemsokára nem lesz kit terrorizáljanak, mert úgy el fogyunk, mint a mákos-kalács karácsonykor.
Na ez már valami! Ettől már lehet egy kicsit félni, nem erősen, de egy kis bemelegítő edzésnek elég annak, aki fél a baktériumoktól. Mert félni kell tőlük, akárcsak a rájuk már nem ható antibiotikumoktól, állítja a New York-i egyetem erre szakosodott kutató csoportja. Felméréseik szerint azok az emberek híznak el és válnak a baktériumok martalékává, akiket gyerekkorukban antibiotikummal tápláltak, nem pedig holt-doggal. A sok gyógyszer ugyanis felborítja az ember anyagcseréjét, osztán totál mindegy neki, akár dogos, akár dögös ételt eszik, mert csak túlsúlyba kerül a háj rajta.
Na, ez megint nem volt jó hír nekem, mert egy nyamvadt kis baktériumtól nem félek, mert lehet ellenáll az antibiotikumnak, de nemigen birkózik meg egy szilvóriummal locsolgatott fokhagymás kúrával.
Az elhízásért nincs miért aggódjak, hiszen jóformán nem is ismerem a biotikumokat, az antikat meg pláné nem és úgy cserélem az anyagokat, hogy az asszony nem győz rám irigykedni, mert nem kell soha lemondjak a vacsoráról.
Már kezdek bosszankodni, hogy a végén semmi olyasmit nem találok, amitől berezeljek egy kicsit, amikor megakad a szemem egy félelmetes híren, amelyik két közelgő nagy és veszélyes járványra hívja fel a figyelmet.
Az egyik valahol Szaúd-Arábiában bukkant fel, de már Jordániában, Németországban, Franciaországban és Nagy Britanniában is jeleztek megbetegedéseket. Okozója a koronavírus, egy teljesen ismeretlen valami, semmi gyógyszer nincs ellene. Így harminc százalékos a túlélési esély, akinek még működik az immunrendszere az megmarad, aki antibiotikumot evett és nem csípős paprikát, annak le is út, fel is út, mert a vírusnak mindegy, hogy kit hova fogadnak be, a mennybe, avagy a pokolba.
A másik veszély Kína felől közeleg madárszárnyakon, ott megjelent ugyanis a szárnyas-influenza egy újabb vírusfajtája, ellenállóbb mint a Kínai Nagy Fal és veszélyesebb, mint Bruce Lee volt fénykorában.
Ettől már egy kicsit megszeppentem, mert kínai meg arab vírusoktól még a nagy fehérre meszelt házban is rettegnek, sőt az ötszögű építményekben sem érzik magukat biztonságban, beengedhetek hát én is egy kis félelmet a faházikómba.
El is kezdtem reszketni, mert ezek a magyar fagyosszentek úgy lehűtötték az időt, hogy áll az eszem kapcsoljam be a fűtést, vagy vegyem vissza a hosszú-gatyát.