Reggel

Nem nagy dolog a reggel. Legalábbis, ha már felkeltem nem az. Pár napja fél órával hamarabb ébredtem, mert meglepett. Két kamion koccant össze odalent – azt mondtam kamion, nem két kristálypohár. Úgy ugrottam ki az ágyból, mintha én lennék a megbukott fakír, akit átejtett a szöges ágy.
Ma is volt reggel, de kamionmentes.
Minden a szokásos, buszra fel, aztán uzsgyi. Felváltva jön rám a morgás-nevetés, de lenyelem. Hagyom a buszt is, hadd menjen tovább, én leszállok. Előttem egy kék férfihát. Nem zavar, hogy nem látom elölről, így is színesedik a reggel. Emberünk jól öltözött, kéklik, mint a busz. Rajta elegáns vászonnadrág, hozzá öltöny – gondolom, egy garnitúra, tehát jól mutat. Jól hátulról, jól, egészen addig, míg meg nem pillantom rajta azt a kék pufi dzseki mellényt. Most tárgyalni megy, vagy futni?
De nem muszáj ragaszkodni a buszhoz. A villamos ugyanazt tudja. Mintha prezentációt írt volna a téboly. Értem, hogy enyhe a november, de annyira, hogy mezítláb és papucsban kell utazni?
Meg aztán az aluljáróban a készenléti rendőrök vállain sem gyöngyfüzér lógott.
Mondom én, hogy nem nagy dolog a reggel…