Reménysugár

Nem igazán irigylésre méltó a kor, amelyben élünk, jelen pillanatban. A vírus nagyon bekavart az életünkbe. Korábban nem találkoztunk ilyen akkurátus vírussal, amire nincs gyógyír, csupán a védekezés. Az viszont nem más, mint a karantén. Tehát be kell zárkóznunk, hogy megvédjük magunkat és egymást.
Két éve tart már ez az állapot, amit nehezen visel, fiatal, idős egyaránt. Igaz, a tavalyi év folyamán megjelent vakcinák bővítették a védekezés lehetőségét, ami könnyített némileg a helyzeten, de nincs még vége a járványnak, azonban van egy reménysugár.

A kertünkben van egy szép nagy orgonabokor. Az elmúlt két évben ő is karanténba vonult, nem hozott virágot, egy szálat sem.
Idén igencsak meglepett bennünket, bár nem túlozta el, de néhány gyönyörű virág bonthatta kelyhét, amit igazi ajándékként éltem meg. Ugyanis, felcsillant a remény, hogy talán vége, talán eltűnt a vírus mindörökre és nem fenyeget bennünket többé. Még ha nem is sok a virág, de már egy apró fénysugár is remény, akkor is, ha apró. Nekem, a néhány szál orgona reményt adott, hiszen az orgonabokor kiszabadult a karanténból.

Kinn borús az idő, s olykor-olykor elsírják magukat az égiek, de az asztalomon egy pohárban gólyahír virít és a Nap helyett, beragyogja a szobát. Mellette vázában a néhány szál orgona, az a pici reménysugár, ami azt ígéri, hogy szebb napok jönnek! Végre vége a megpróbáltatásoknak.

Bocsánat, majdnem megfeledkeztem a szomszédban dúló irgalmatlan háborúról. Méghogy reménysugár?
Már csupán abban reménykedhetünk, hogy a világjárványt nem követi világháború. Mert bomlott, sátáni elmék mindig voltak és lesznek. Ehhez már túl kevés reménysugár néhány illatos orgonafürt. Bár a remény, akár milyen kicsiny is, mégis remény!