Rendszeren kívül

Van valami konokul különös, dacos levegője a rendszeren kívüliségnek, mert alkalomadtán hőssé teszi az embert saját maga előtt. Egész életemben rendszeren kívüli voltam. Kint rekedt. Ma sem tudom eldönteni, én tehetek erről, vagy a külső körülmények deformálnak álnokul egy determinált irányba. Mindig a fősodraton kívül mozogtam. Elvétve történt, hogy beljebb invitáltak, ezért vonakodva léptem, s csak rövid ideig maradtam. Furcsa volt ott ilyenkor. Hazug, s idegen.

Kívülállóságom fontos előnye a mindentől szabad messzebbről látás, személyek és történések tárgyilagos, indokoltan kritikus megfigyelhetősége. Hátránya viszont a közöny magányossága, az elszigetelődés hűvöse, a lesajnáló érdektelenség.

Vajon hálával, vagy dacossággal tartozom-e a Mindenható felé emiatt? Érdem-e ez, vagy kárhozatos ügyetlenség? Néha úgy érzem, hogy a materiálison túl süket csönd honol, mert válaszképpen jeleket sem érzékelek. Rezdüléseket sem. Nincs semmi, pedig akarom, hogy legyen. Választ szeretnék rendszeren kívüliségem miértjére. Okokra várok, mert célokat akarok tűzni.

Néha azt képzelem, egyetlen pillanatért élek. Egy mindent megvilágosító, katartikus pillanatért, mely megindokolja immár ötödik évtizede tartó kényszerlétezésem.

Épp ezért, értelmet kérek Istenem. Értelmet a rendszernek. Mutasd meg a rendszeren belüliek igazságát, hogy törekedni tudjak közéjük tartozni! Vagy tedd világossá a rendszeren kívüliség szükségszerűségét, hogy végleg elfogadjam a nekem szánt szerepet, s hogy másokat is hitelesen buzdíthassak az idetartozásra!

Persze, bizonyos szempontból izgalmas itt. Leskelődhetek, hallgatózhatok, cinikusan mosolyoghatok, de ami a legfőbb: a lesben álló várakozás méltósága is az enyém. A színrelépés lehetőségének örökös várományosaként figyelem az eseményeket. A rendszer, a befogadottak körének bukását vizionálom. A mindenkori struktúra méltatlan előjogosainak végső és végzetes kitaszítását remélem elérkezni. Ennek hite éltet, de félek, illúziója altat is.

Sértett büszkeségem, harcos elszánásom okozata rendszeren kívüliségemnek. Ki tudja, talán emiatt lehetek több később. Talán ez ad késztetést majd saját, belső rendszerem kiegyensúlyozott kiépítéséhez. Vagy ez szigetel el végleg társtól, közösségtől, embertől, élettől.

Elfogadjam tehát, vagy küzdjek ellene? Lehetőségként értelmezzem, vagy kizáratásomként mindenből, mi értelmes, nagy ívű célt adhatna létezésemnek?

Egyáltalán, mit jelent a rendszer? Talán szavakkal meghatározni nem is lehet. Egy láthatatlan kör, melynek belsejében felszínesség és hivalkodás van, s kint marad minden, mi értékes. Egyszerre ölel, s tart távol. Újra és újra körbefonja ugyanazt és ugyanazokat. Egyben tart, de kirekeszt. Nem engedi, hogy valami más, valami jobb túlnőjön rajta, így maga a konok eltéphetetlenség. Aki belülre került fontos érdekből, vagy, mert belülre született, ritkán reked kívül később.

A körön innen viszont nincsenek fontos érdekek. Csak az élet van. Dacos, folyton kielégíthetetlen szabadságvágy, az örökös kívülmaradás felismeréséből fakadó másra törekvés. Előbbre vivő szuverén akarat.

A rendszer belül folyton izzik. Emészti mozgatóit, létrehozván a tülekedés hierarchiáját. A rendszerben nincs semmi izgalmas, vagy hősies. Működése kétes, egyéni érdekek összehangolt dinamikája. Aki része ennek, érti a nyelvét, kódolja metakommunikációs jeleit. A kívülálló – bár néha értelmezni tudja – nem címzettje a rendszerbeszédnek. A kommunikáció mellette zajlik, számára nem tartalmaz érdemi információt. A rendszeren belüliek „új” tudása módszeresen devalválni próbálja az egyetemes értékeket képviselő hagyományos tudást. A belül lévők nem olvasnak könyveket, csak a rideg praktikummal foglalkoznak, tudásuk rendszertudás. Az egész működtetésének ismeretét egymástól sajátítják el ösztönösen. Mi itt kint az egyetemest ismerjük, a mindig, s mindenkor érvényeset. Ebbe az irányba törekszünk, ezt próbáljuk megőrizni. A statikus állandóság, esetünkben lázadás a rendszerrel szemben.

Feladatunk, hogy felmutassuk a feltétlen jelenvalót, a mindenkor szükségeset, hogy ellensúlyozzuk a rendszer által kiváltott értéksüllyedést. Létünk cáfolata a rendszer kizárólagosságának. Törekvésünk mindig az egyetemest szolgálja, mert bennünk ősi, közösségmegtartó ösztön él.

Kint rekedt maradok tehát. A mindenkori rendszertagok állandó összekacsintásait látva, kitartó kérlelhetetlenséggel haladok majd előre belső rendszerem kiterjesztésének igényével. Dacos leszek, de befogadó, egyetemest hirdető rendszeren kívüli.