Shalott hölgyéről

Az iskola egyik tiszteletreméltó, bár kevéssé értékelt törekvése az, hogy elolvastassa velünk a régi, híres verseket. Később ezeket soha többé nem olvassuk el (lapozzanak tovább, akik európai irodalmat tanítanak), még kevésbé olvassuk el újra meg újra, már csak azért sem, mert a régi poétáknak túl sok gondolatuk volt, és azok még rímeltek is.

Mit kezdjünk manapság egy olyan letűnt nagysággal, mint Lord Tennyson? Kétségkívül népszerű volt; ma már el sem tudjuk képzelni, hogy az olvasók türelmetlenül várják hosszú epikus költemények megjelenését, megveszik, mi több, annyian (vagy annyiért) veszik meg, hogy a költő házat építhessen magának a romantikus Wight-szigeten, aztán egy másikat a kevésbé romantikus, de még mindig előkelő Surrey megyében.

„Shalott hölgye” nagyon hosszú, mármint nem a hölgy, hanem a költemény. 170 sor, négy részben, hogy az irodalomtudósok és az esztéták már a címétől ájult csodálatba esnek. Persze nem a mogyoróhagymáról van szó, mint talán gyanítják egyesek, és a szakács, vagyis a poéta, elég furcsa alapanyaggal dolgozik.

A cselekmény Artúr király korában játszódik, aki sohasem élt, a helyszín egy sziget, Camelot vára közelében, és ennek a mesebeli várnak a romjait már legalább öt helyen megtalálták Angliában. Shalott (még mindig nem a mogyoróhagyma) egy sziget az árpa- és rozsföldek között, ahol liliomok nyílnak, és itt él a hölgy, előkelő elszigeteltségben, a pórnép számára láthatatlanul.

Az 1. rész témája: Valaki lakik valahol.

A 2. részből megtudjuk, miért e gőgös elzárkózás. Hallott egyszer egy pletykát: megátkozták, nagyon nagy baj lesz, ha Camelot felé tekint. Miféle szörnyűség? Nem tudni, de ez elég volt ahhoz, hogy a hölgy bezárkózzon, és felesleges kézmunkával foglalja el magát; egyébként lehetséges, hogy a „tarka színekkel szőtt bűvös háló”” csak egy metafora, és a hölgy tevékeny életét mindössze árnyak töltik ki, az országúton elhaladók „árnyékai.”

A 2. rész témája: A hölgy kinéz az ablakon (vagy nem).

Az események a 3. részben sűrűsödnek. Lancelot lovag lovagol lován Camelot felé, Lancelot annyira híres, hogy nem is kell bemutatni. Amikor éppen nem szerelmes, vagy nem sikerült elcsábítania a főnök feleségét, akkor lovagol. Jelen esetben árpakévék között. Állig fölfegyverkezve, mint az békeidőben szokás: páncéling, vért, Szent György jelvénye, a középkori lovagok rendes hétköznapi viselete. Bankszámlája nem lévén, az egész vagyonát magával kell hurcolnia, drágakövek, ezüst kürt és hasonlók formájában. „Szakállas meteorként” vonult el az árpaföldön, ez alatt valószínűleg üstököst kell érteni. A hölgyet szíven ütötte a látvány. A gobelin (?) beleesett a folyóba, a tükör eltört, az átok beteljesült.

A 3. rész témája: „Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt.”

Mit tehet egy középkori hölgy, ha teljesen váratlanul beleszeretett a bíbor éjszaka árpalovagjába? Kitalálták! Hajóra száll, és megindul Camelot felé. Nagy megindultságába felírja a hajó orrára, na nem a nevét, mert azt már elfelejtette, csak annyit ír: „Shalott hölgye.” Aztán addig énekel. amíg bele nem hal, és hüpp-hüpp, Camelotba csak a holttest érkezik.

A 4. rész témája: Sose énekelj éjszaka, hajón.

A verslábak nem sántítanak, a szóválasztás decensen archaikus, a rím hol keresett (whirls – churls, expanse – trance – mischance – countenance), hol elkoptatott (day – gay – say – stay), a sorok csilingelnek és muzsikálnak, az egész egy akkora szimbólum, mint ide Camelot; de mindent összevetve attól félek, az írói tiszteletdíjából ma egy kutyaólat sem vásárolhatna a Lord.