Spanyolországi úti beszámoló tizenkettedik nap délelőtt – Barcelona I.

A tizenkettedik nap reggelén elindultunk Barcelonába, és nagyon örültem, mert a rossz időt végre magunk mögött hagytuk. Szép napsütésben, a tengerparton gurultunk délre, Barcelona felé, miközben az idegenvezetőnk Barcelonáról mesélt.
Barcelona Katalónia fővárosa, I. e. 218-ban a helyi monda szerint egy karthágói hadvezér alapította meg a mai helység elődjét, mely először az ibér Barcino néven tűnt fel a történelmi dokumentumokban. Később a római provinciához tartozott, majd a birodalom bukása után itt is a gótok, majd a mórok foglalták el a várost.
801-ben a katalán őrgrófság fővárosa lett, és 874-ben Barcelona grófjai függetlenséget kaptak. Katalónia és Aragónia egyesülése idején a Földközi tenger vezető kereskedővárosává vált.
A XVI. században Katalónia a fekvése miatt kiesett az Újvilággal való kereskedelem lehetőségeiből, ekkor megrendült Barcelona hatalma is. 1701–13 között, a spanyol örökösödési háborúban a katalánok Habsburg Károly főherceg mellé álltak, szabadságjogokat remélve tőle, de 1714-ben a francia Bourbon-házból származó V. Fülöp spanyol király csapatai lerohanták a várost és jelentős részét elpusztították.
1778-ban III. Károly király felszabadította az Amerika felé irányuló kereskedelmet, ismét megnyílt a nagy múltú barcelonai kikötő, a város a király uralma alatt újra fellendült.
A XIX. században a város visszanyerte hajdani jelentőségét a Földközi-tengeren. 1931-ben kikiáltották a második spanyol-köztársaságot, s ekkor Katalónia függetlenséget kapott. Barcelonában megalakult az első Katalán Parlament, mely a köztársaságpártiakat képviselte.
1937–39 között is itt működött a Köztársasági Kormány, Franco csapatai csak 1939 januárjában foglalták el a várost. 1975-ben, a diktatúra megszűnése után ismét hivatalos nyelv lett a katalán, majd 1979-ben a spanyol képviselőház elfogadta Katalónia autonómiáját, az autonóm közösség székhelyévé pedig Barcelonát tették.

A város fekvése lenyűgöző, egyik természetes határa a Földközi-tenger partja, a másik a Collserola-hegylánc, illetve a Besós és Llobregat folyók által körülölelt terület.
Mivel a szállásunktól Barcelonáig nem volt hosszú az út /az ennél sokkal részletesebb/ ismertető alatt már be is értünk a városba.
Már a Torre Glories nevű, 144 méter magas, 38 emeletes felhőkarcolót fényképeztük a buszból, ami a tervező szándéka szerint a levegőbe emelkedő gejzírt akarja megidézni az alakjával. A fallikus végeredményről kétlem, hogy valakinek is ez jutna az eszébe, inkább egy kúpra, vagy egy uborkára hasonlít. Irodák, parkolók, és előadó termek vannak benne. Ez a város harmadik legnagyobb épülete.

Egy kis, buszos városnézés következett, a ragyogó napsütésben végig gurultunk a Passeig de Grácia nevű széles sugárúton, nem győztük fényképezni a szebbnél szebb, gyönyörű épületeket.
Ez Barcelonának olyasmi, mint Budapesten az Andrássy út, csak az épületei sokkal fantázia dúsabbak, szebbek. Itt van két Gaudi által tervezett ház is, a Casa Batlo, és a Casa Mila, az út szélén fákkal, és a Gaudi tervezte lámpaoszlopokkal.

Nálam már itt nyer ügye volt Barcelonának, alig vártam, hogy kiszálljunk a buszból. Barcelona modern nagyváros, de szuper hangulatos, nem csodálom, hogy turisták millióit bűvöli el. Még csak éppen bekukkantottam a városba, és máris az elbűvöltek közé tartoztam.
A Gótikus negyedben szálltunk ki a buszból, ami a város középkori óvárosa, melynek területe a római korban alakult ki. A Szent Eulália katedrális előtti téren meghallgattuk az idegenvezetőnk előadását a katedrálisról, majd – nem csoportosan – meglátogathattuk. Így egyenként nem kellett belépődíjat fizetni, mintha csoportosan mentünk volna be.
Itt a téren mindjárt belebotlottam az aznapi koldusomba, akinek adhattam egy eurót, azzal a kívánsággal, hogy másnap Nimesben is adhassak egy eurót egy másik koldusnak.

A Szent Eulália Katedrális, egy gótikus székesegyház, amit 1298-ban kezdtek el építeni egy korábbi templom helyén, de az épület nagy része a XIV. XV. században épült, a homlokzata a XIX. században készült el, neogótikus stílusban. Itt keresztelték meg azt a hat karibi „indiánt” 1493-ban, akiket Kolumbusz hozott a felfedező útjáról.
A templom három hajós, mindegyik fölött egy nyolcszögletű kupolával, ahogy felnéztem a mennyezetre, mindenütt valami fekete elszíneződést láttam, mintha beázna a tető, nem volt szép látvány, és biztonságosnak sem látszott, így rövidre fogtuk a látogatást.
A katedrális a nevét a templom oltára mögött nyugvó barcelonai Szent Euláliáról kapta, aki 13 évesen lett vértanú. Ezért a katedrális kertjében 13 élő lúd is lakik. A ludakat nem néztük meg /láttunk már olyat/, inkább a templom melletti szűk sikátorban kezdtük az ismerkedést a Gótikus negyeddel.

Hazánkban talán összesen sem maradt meg annyi gótikus műemlék, mint Barcelona óvárosi negyedében, így a magyar utazó számára, egyedülálló élmény itt sétálni. A szűk sikátorokban hangulatos kávézók, éttermek, üzletek, római falmaradványok, között sétáltunk. A római kori Barcino városfalának maradványai mellett, számos középkori épületet is láthattunk itt. A gótikus negyed egy labirintusra emlékeztet: a szűk, kanyargós utcák egyszer csak napsütötte terekbe torkolltak, egy ilyen téren, a Placa de Sant Jaume tér egyik oldalán helyezkedik el a XV. századi városháza. Ez az ősi épület szépen karbantartott, gyönyörű homlokzata tetején szép szobrokkal és zászlókkal.

Az egyik bolt kirakatában rengeteg apró, közismert figura trónolt, mindegyik egy vécén ült. Az idegenvezetőnk szerint egy ilyen figura, valódi katalán szuvenír.
Azokon a helyeken, ahol katalán kultúra van (Spanyolországban Barcelona környéke, Valencia, Andorra és Dél-Franciaország), a „caganer”, vagyis a kakáló figura fontos szerepet kapott.
A letolt gatyás alakot már a 17-18. században használták, a karácsonyi Betlehemek mellékalakja volt a caganer. A magyarázat többféle: a kakáló székletével táplálta, termékenyítette a földet, így a helyén a következő évben is meg tudták rendezni a betlehemes jászolt. A kakáló szobrocska így jó szerencsét és örömöt hozott.
Egy másik magyarázat szerint, a groteszk és vulgáris figura jelenlétével intenzívebbé teszi a szent család fontosságát, illetve bemutatja, hogy még a legszentebbeknek is van emberi oldala. Az isteni jelenlétet így egy kicsit közelebb tudja hozni a halandókhoz.
A legtöbb betlehemi jászolban a caganer el van rejtve, mégis sokszor a legtöbb figyelmet ő kapja, és mindenki őt keresi.
A katolikus egyház egyébként tolerálja a kakiló figura kihelyezését a katalán területeken. A Betlehemet készítők dönthetik el, hogy használják-e vagy sem, itt hozzátartozik a valódi karácsonyi hangulathoz. Annyira, hogy amikor Barcelona városa törvényt hozott arról, hogy nyilvánosan vizelni és kakálni tilos a városban, és karácsonykor a főtéren felállított Betlehemből elmaradt a caganer – hogy ne mutasson rossz példát – ebből óriási botrány lett. A városi tanács végül a művészre fogta, hogy ő döntött a caganer elhagyásáról, de egy évvel később – mindenki örömére – újra megjelent a caganer a karácsonyi Betlehem alakjai között.
A caganerekre most már egy teljes iparág épült, ennek megfelelően a hagyományos katalán, paraszti figurák mellett, mindenféle népszerű, és híres embernek van caganer változata.
A pápától kezdve, a politikusokig, az angol királynőtől kezdve a pókemberen, Mona Lisán, az egyes mesealakokig mindenki üldögél a vécéjén a kirakatban.

Ezzel kapcsolatban mesélt az idegenvezető a katalán karácsonyi szokásokról is. Itt nem a Jézuska hozza az ajándékot a gyerekeknek karácsonykor, hanem a három királyok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár – január 6.-án.
A katalánok másik szokatlan figurája a jászol körül egy piros sapkás, mosolygós, üreges farönk, a téli hideg miatt piros kendővel letakarva.
Szenteste a gyerekeknek be kell menniük a szomszéd szobába, imádkozni a sok ajándékért, ami nem a karácsonyfa alatt van, hanem ez alatt az idő alatt a szülők a farönkbe helyezik, amit ferdén feltámasztanak. A gyerekek botokkal ütik a farönköt, hogy „kikakálja” az ajándékokat, amik rendszerint édességek. Ehhez egy malac versike is van, amit a farönk verése közben kell mondogatniuk.

A Gótikus városrészben az utunk a Plaza Del Rein folytatódott, ami a Gótikus negyed központja, és itt magasodik a katalán királyi palota, ami a mi szemünkben távol áll a palota fogalmától, inkább egy erődítményre hasonlít.
Itt fogadta Aragóniai Ferdinánd király és felesége, Izabella, az Újvilágból visszatért Kolumbuszt. Egy köríves ablakokból álló magas torony, egy kápolna /Szent Agatha királyi kápolna/, és egy komor, dísztelen palota épületből áll.
A XVI. század után már nem használták királyi lakóhelynek, az inkvizíció, és a királyi adminisztráció használta.

A Gótikus városrész házainak kis udvarai nyitva voltak a látogatók előtt, ahol az Úrnapi Körmenethez /Corpus Christi felvonulás/ kapcsolódóan 1992-től felelevenítették a hozzá kapcsolódó népszokásokat is.
Az udvarok gyönyörűen fel voltak díszítve virágokkal, és az udvar középen, a virágok között kis szökőkutak vize emelt a magasba egy-egy kifújt tojást, amit táncoló tojásnak neveznek, mivel a vízsugár mozgatja.

Barcelona legforgalmasabb terén, a hatalmas Katalónia téren, álltunk meg egy kis eligazításra, a város látnivalói tekintetében, mivel innentől szabadidőt kaptunk.
Itt találkoztam a másik magyar koldussal, aki egy fiatal férfi volt, szemlátomást turista. A hátát a házfalnak vetve a hátizsákja mellett kuporgott, és egy műanyag pohár volt letéve eléje a járdára.
Az idegenvezetőnk annyira belemelegedett az eligazításunkba, hogy véletlenül felborította a műanyag poharat, és az aprópénz szétgurult belőle. A fickóról akkor derült ki, hogy magyar, mivel válogatott káromkodásokat zúdított az idegenvezetőre, aki sűrű elnézést kérés közben – az utasokkal együtt – szedegette fel a szétgurult aprót, sőt még adott is a kolduló srácnak pénzt.
Nem tudom milyen hatás alatt állt a fickó, mert nem nagyon bírta felfogni a történteket, felváltva szidta a csoportot, és fenyegette az idegenvezetőt. Hurrá! Honfitársaink egy újabb koldus díszpéldányával sikerült összejönni. Hozzá képest a granadai legalább udvariasan megköszönte az adományt.

Kissé rossz szájízzel fordultunk be Barcelona „Váci utcájába” a Ramblára, nemcsak emiatt a közjáték miatt, még elég friss volt az előző évi élmény a furgonos gázolásról.
Igaz helyeztek ki az utca végére tereptárgyakat, hogy ne lehessen behajtani autóval, meg motoros rendőrök is vannak – elég láthatóan – de a biztonság érzete eltűnt előző év augusztusában.

A La Rambla Barcelona híres fő sétálóutcája, Európa egyik legnevezetesebb korzója, ahol lüktet az élet. A neve egyébként azt jelenti arabul, hogy áradás, mert egy kiszáradt patak helyére épült, melyet a középkorban köveztek le. Korábban öt részre osztották a sétányt, ezért hívják Las Ramblas-nak is, többes számban.
A sugárút miliője tömegével, ellenállhatatlanul vonzza ide a turistákat. Annyian vannak, hogy itt sietni lehetetlen, csak szépen, lassan, komótosan lehet sétálgatni.
Régen a helyiek kedvelt találkozóhelye volt, de manapság szinte csak külföldiek töltik meg a széles sétányt.
A fák alatt szép kis pavilonok állnak sorban, hogy minden elképzelhető, és elképzelhetetlen ajándéktárgyat áruljanak a turistáknak. Gyakoriak az „élő szobrok” és az utcazenészek. Az utca egyik érdekessége, a virág és mandula árusok, melyek évszázadok óta működnek itt és a kis üzletek azóta is egy – egy család birtokában vannak.
Barcelona legfontosabb vásárcsarnoka a La Boqueria közvetlenül innen nyílik.

A Placa Real nevű térre egy árkádsoron keresztül juthatunk le a Rambláról. Ez a tér Barcelona egyik legjobb hangulatú kis tere, melyet körben klasszicista jellegű árkádos házak szegélyeznek a Három Grácia-szökőkútjával, Gaudí kovácsoltvasból készült lámpáival és árnyékot adó pálmafáival, amiken sok papagáj él.
Itt elidőztünk egy kicsit, mielőtt tovább mentünk, hogy a Ramblán, a szép házak között is megcsodáljunk egy tekintélyes épületet, a Gran Teatre del Liceu-t. A híres színházban elsősorban opera- és balett előadásokat tartanak. Innen indultak el a világhírnév felé olyan nagyságok, mint José Carreras, és Montserrat Caballé.
Továbbhaladva láttuk a Palau Güellt, amely a híres építész Antoni Gaudi alkotása. A palota Gaudi első alkotásainak egyike, a La Rambla egyik mellékutcájában látható. Különleges csempe borítású kúpos tetején különös kémények, bástyák és mellvédek tornyosulnak.
A La Rambla déli végén találjuk Barcelona másik visszaköszönő jelképét a Kolumbusz-emlékművet, a hasonló nevű tér közepén. A 60 méter magas oszlopon álló, 1888-ban készült szobor egészen közelről is megcsodálható, ugyanis az oszlop belsejében parányi lift viszi fel a látogatókat a kilátószintre, ahonnan gyönyörű a kilátás.
A legenda szerint eredetileg azt szerették volna, hogy Kolumbusz Amerika felé mutasson – de aztán meggondolták magukat a városatyák – hiszen ez esetben a város, és Spanyolország belseje felé mutatott volna, ezért inkább Líbia felé mutat, és a hátát mutatja Spanyolországnak. Állítólag, ez is egyfajta tiltakozás Katalónia önállóságának korlátozása ellen.
A szobor előtti kikötőben modern bevásárló- és szórakoztató központ épült, ahol a hangulatos éttermek, kávézók és diszkók mellett egy óriási akváriumot is találhatunk.

Lementünk a kikötőbe, végig néztünk a szépséges tengerparti sétányon, a teret szegélyező szép, impozáns épületeken, aztán megállapítottuk, hogy ha időben szeretnénk visszaérni a Katalónia térre, ahonnan a Sagrada Familiát megyünk megnézni, akkor ideje visszafordulni, és venni valami sétálva elfogyasztható ennivalót.
Szerencsére a piac mellett volt egy bolt is, ahol vettünk két szendvicset, majd később fagylaltot, de végül már futva tettük meg az út végét, olyan lassan lehetett haladni visszafelé is a Ramblán.