Svájci képeslapok 4. Érdekességek, különlegességek

Amikor az útikönyvben megnézendő várakról olvasok, a hazai tapasztalatoknak megfelelően, egy várrom jelenik meg a lelki szemeim előtt. Kiásott faltöredékek labirintusa, esetleg egy többé-kevésbé épen maradt torony, vagy várfal darab. A mi váraink zöme a tatárjárás után a XIII-XIV. században épült, és az is közismert tény, hogy a hadászati célra is alkalmas várakat a Rákóczi szabadságharcot követő évtizedekben sajnálatos módon a császári csapatok lerombolták. Ez a pusztítás olyan mértékű volt, hogy az azóta eltelt időben, a magára hagyott és egyre romló állapotú hajdani várak sok helyütt szinte egyenlővé váltak a földdel.
Így újra meg újra meglepődtem, amikor Svájcban a várt romok helyett, egy tökéletes épségben megmaradt várat találtunk.
Nekem az egyik legnagyobb élményem Chillon vízivárának a megnézése volt. Ilyen épségben maradt várban még soha nem jártam, ami nem volt átalakítva szállodának, vagy múzeumnak, hanem az maradt, aminek építették. A vár a Genfi-tó partján áll, vagy inkább benne, egy nagy sziklán. Ez egy teljesen épségben maradt várkastély, amit a savoyai grófok és hercegek építettek a 12. század elején. A vár egy fahídon közelíthető meg. A bejáratnál kaptunk egy magyar nyelvű tájékoztatót a jegy mellé, amiben minden részletesen le volt írva. Az egyes helyek a várban betűkkel voltak megjelölve, és a tájékoztatóban a betűjelnél mindent megtaláltunk róla. Ki mikor építette, ki mikor alakította át, mire használta, mi a különösen érdekes a hely díszítésében, berendezésében. Az épületegyüttes 25 épületből áll, amelyek három udvar körül csoportosulnak, és kettős falrendszer védi őket. A vár a tó felőli oldalon hercegi lakosztály, a hegyek felé erőd: őrtornyok, kettős védőfal rendszer, és árkok tették védetté az épületegyüttest minden lehetséges külső támadással szemben.
Az udvarok egymásból nyílnak: az első udvaron valamikor élénk sürgés-forgás uralkodott, mert itt voltak a kiszolgáló létesítményei a várnak, a második a várgondnok udvara, a harmadik kizárólag Savoya hercegeinek és grófjainak, valamint kíséretüknek fenntartott udvar volt. A várban négy díszterem van, amelyek ablakaiból gyönyörű kilátás nyílik a Genfi-tóra. A vár teljesen be van rendezve, aki megelégszik az akkori viszonyokkal, /óriási kandallóknál főzni, dézsában fürdeni, a tóba pottyantós vécéken társasan pottyantani, stb./ az még ma is ellakhatna benne. Nehéz, masszív korabeli bútorok, ágyak, asztalok, karszékek, tálaló szekrények óntányérokkal, ónserlegekkel, fegyverek, ládák, kandallók és kályhák, minden a helyén van. A pincétől a padlásig, a gyilokjárókig, a tornyokig minden tökéletesen bejárható, megnézhető. A kriptában egy árnyjátéktól kap frászt az oda belépő. A boltíves, hatalmas pincében még a sziklát is lehetett látni, amire a vár felépült. A titkos várkapu is innen nyílik a tóra, amin át észrevétlenül lehetett „eltűnni” a várból. A pincében a boroshordók, a liszteszsákok, a polcokon a kosarakban és ládákban felhalmozott élelmiszerek úgy álltak, mintha csak a szakácsot várnák. Csak a börtönben árválkodtak üresen a kovácsoltvas karikák, amikhez hajdan a Savoyai-ház tagjai a legfélelmetesebb politikai foglyaikat láncoltatták. Nagyon érdekes volt, egy egész napot is el lehetett benne nézelődni!
Chillon vízivára még akkor is tartogatott meglepetést, amikor hazaértünk, és itthon megnéztük az ott készült fényképeket, mert az ebédlőben készült képen, olyan, mintha két kísértetet is lefényképeztünk volna az óriási kandallóban. Középen, a fújtató mellett, mintha egy lehajtott fejű gyerek állna, fényes hosszú, barna ruhában. S oldalt, a hatalmas kályhaellenzőnél meg egy szakállas férfi. A teremben nappali világosság volt, a csillár csak dísznek égett, a kandalló üres volt. A férjem szerint, csak valami tükröződik a képen, de hát semmi ilyesmi nem volt ott, csak asztalok és székek, néhány faláda. A legfurább az, hogy az egyik útitársunk által nekünk elküldött fotókon is látszik ugyanott a két különös alak. Azt hiszem, vissza kellene menni, meggyőződni róla, hogy mi is van a képeken…
A régmúlt idők gazdagjainak lakóhelye természetesen már nem felelne meg a mai idők gazdagjainak. Svájc nyugati részén, a francia határ közvetlen közelében található Gstaad a világhírű téli luxus üdülőhely, ahová a gazdagok, és a túlfizetett hírességek járnak síelni. Nyugodt pihenésük, és a kíváncsiskodók távoltartása érdekében, még a településre sem lehet bemenni annak, aki nem tud felmutatni Gstaad-ba szóló szobafoglalást. Mi nem tudtunk itt aranyárban szobát foglalni a rendkívül fényűző szállodákban. Így a luxus bevásárlóközpontok, a nagy társadalmi éjszakai élet, az exkluzív ételek, a kiváló kiszolgálás, és a nemzetközi sztárok is kimaradtak az utazásunkból. Az üdülőhelyet, és a városka magán repülőgépek fogadására alkalmas repülőterét is csak messziről nézhettük.
A Genfi-tó partján Lausanne-ban az Olimpiai Múzeumot viszont nagyon is turista barátnak tervezték. Anélkül, hogy belépőjegyet kellene váltani mindjárt a bejáratnál, be lehet menni a múzeum gyönyörű parkjába. S tulajdonképpen az épületet is meg lehet nézni belülről jegyvásárlás nélkül. A szépen gondozott parkban ég az olimpiai láng, mögötte fel lehet állni az olimpiai dobogóra, ahol természetesen mindenki lefényképezteti magát. A parkban élmény sétálni a gyönyörű növények, és az egyes sportokat ábrázoló szobrok között, miközben le lehet látni a tó napsütésben csillogó vizére. Színpompás mediterrán fák és cserjék között – áll többek között Mihály Gábor 1993-as acél vörösréz lemezből készült alkotása Olympia címmel, amely három egymással versengő biciklilistát ábrázol – a kerékpárok kerekeiből összeáll az olimpiai ötkarika. A parkban álló szobrok között felismerhetjük a nagy sport-legendákat, például a futók közül Zatopeket és Nurmit. Az épületben a kiállító terek nyitottak, így a lépcsőház gyanánt felfelé kanyarodó többszintes rámpáról is meg lehet nézni, hogy mi van kiállítva a belépő kártyával megtekinthető helyeken. Az első olimpiáktól napjainkig, az olimpiákon használt sportszereket, sportruhákat /pld. Egerszegi Krisztina úszósapkáját amiben Barcelonában versenyzett/, az olimpikonokról készült festményeket, az olimpiákon készült fotókat, az egyes olimpiák fáklyáit, érmeit. A nagy kivetítőket mindenhonnan lehet látni, amiken különböző olimpiák versenyeit, eredményhirdetéseit, ünnepségeit vetítik egyfolytában. Bevallom, eredetileg el sem akartam menni az Olimpiai Múzeumba, mert a sport relikviák nem érdekelnek, de az őket bemutató múzeum megnézése még nekem is élmény volt.
Egy másik hely is volt az utazásunk során, ahová be sem akartam menni, és érdekes meglepetéssel szolgált. Luzern szépséges óvárosában, pár lépésre a virágözönnel díszített fahídtól, – a kápolna hídtól – a Reuss folyó torkolatánál a több mint elegáns, sok emeletes Bucherer áruház. Már a portálja is tiszteletet parancsoló volt az 1888-ban Carl Friedrich Bucherer és felesége Luise által megnyitott óra és ékszer áruháznak. A fekete márványborítású falak között a nagy, csillogóan megvilágított kirakatokban a szépen elrendezett márkás órák hatalmas választéka. A kirakatok fölött, az épületen körbefutó üveg esővédő tető alatt megtorpanva teljes őrültségnek tűnt ebbe az exkluzív áruházba bemenni a cseppet sem márkás turista öltözékünkben. Az útitársaim azonban meg akarták nézni az óratörténeti kiállítást. Így a tágas, üveg forgóajtón beóvatoskodtunk a drága szőnyeggel borított hatalmas eladótérbe, ahol elegáns sötét kosztümbe öltözött, szépen fésült és sminkelt eladónők, és sötét öltönybe öltözött, vakítóan fehér ingű eladók hada álldogált az órákkal és ékszerekkel telerakott, megvilágított, márványlapos szigeteken álló kis üvegpultok mögött és között. Meg voltam győződve róla, hogy percek kérdése, és újra az utcán találjuk magunkat. Azt még nem tudtam, hogy a rosszalló pillantások és a felvont szemöldökök küldenek-e ki bennünket, vagy egy biztonsági őr. Nos, semmi ilyesmi nem történt. A szépen öltözött eladók olyan kedvesen mosolyogtak ránk, hogy önkéntelenül is hátranéztem, hátha valami híresség van mögöttünk. A kedves invitálás azonban nekünk szólt, akik ránézésre sem rejtegettünk svájci frank kötegeket a hátizsákunkban, és teljesen valószínűtlennek látszott, hogy az arany bankkártyánkat húzzuk ki egy lezser mozdulattal a zsebünkből. A bejáratnál kaptunk egy kupont, amit fenn a legfelső emeleten majd beváltanak nekünk. Így aztán nekibátorodva nézegettük az általunk megfizethetetlen órákat, és ékszereket. Ahogy feljebb mentünk a következő szintre a mozgólépcsőn, egy roppant érdekes szerkezet szegélyezte több emelet magasan a lépcsőt. Két óriási átlátszó lap között egy modern, nagy ingaóra, körülvéve fém sínekkel, spirálokkal, pöckökkel, és az ezeken futó számtalan, alma méretű üveggolyóval. Bár elnéztem egy darabig, képtelen voltam megállapítani, hogy az üveggolyók játéka mozgatja-e az óra hatalmas fogaskerekét, vagy éppen ellenkezőleg az óra ingája és fogaskereke küldi több emelet mélységbe útjukra a hófehér golyókat. Megnéztük a Swarovski kristály shopot, a Victorinox késeket, a legrégebbi és az idei divat trendjének megfelelő órákat, majd feljutottunk az ajándék osztályra, ahol minden volt. Csokoládé, képeslap, kakukkos órák, olcsóbb kések, plüss állatok, játékok, és mindenféle turistacsábító dolog, szuvenír és giccsparádé. Itt beváltották a kupont. Kaptunk érte egy sötétkék tokba elegánsan csomagolt Rolex mokkás kanalat. A kiskanál nyelének végén a svájci címer és a Rolex márkajelzés, a nyelén Luzern, a város neve ahol kaptuk, a nyele hátoldalán a Bucherer of Switzerland felirat, a kiskanál öblében pedig Luzern látképe belegavírozva. Igazán kedves ajándék annak, aki nem vett semmit az áruházban, csak „megtisztelte” a jelenlétével. Miközben kissé ámuldozva újra az utcán voltunk, és az óváros épségben megmaradt nagyon régi házainak külső falán a gyönyörű freskókat nézegettük, azon gondolkodtam, hogy milyen üzleti szempont szerint bántak velünk ilyen nagyvonalúan ebben a luxus áruházban. Talán azt remélték, hogy hamarosan gazdagok leszünk, és emlékezve a szíves fogadtatásra, majd a törzsvevőiket szaporítjuk? Vagy abban bíztak, hogy elmondjuk iszonyúan gazdag barátainknak, ismerőseinknek, hogy milyen szuper hely egy Bucherer áruház? Esetleg reménykedtek, hogy mégis ott lapul valahol nálunk az az arany bankkártya, mert soha nem lehet tudni, hogy kinek mi van a zsebében? A kis pénz is jó pénz elvén azt gondolták, hogy legalább az ajándék osztályon veszünk valamit, ami emlékeztet az áruházra? Végül abban egyeztem meg magammal, hogy a szemmel láthatóan pénzes vevők kedvéért invitáltak meg kedvesen bennünket az áruházba. Így az egyszemélyes pultoknál, komoly szándékkal, elmélyülten válogató japán turisták nem egy kongóan üres áruházban hagyhatták ott a nagyobbacska összegeket, hanem az volt a benyomásuk, hogy ez egy eleven, forgalmas hely, sok vásárlóval…
Lugano-tól délre Melidében van a Swissminiatur, ami aztán tényleg eleven és forgalmas hely. Itt Svájc nevezetességeinek 1:25 arányú makettjai vannak kiállítva. Hegyek, völgyek, városok váltják egymást a parkban, ahol az összes érdekes svájci épület, templom, vár úgy van megcsinálva, hogy valami mozgó részük is legyen. Miniatűr hajók úsznak a folyókon, tavakon, vonatok szaladnak a makettek között, sífelvonók járnak a hegyek és a jellegzetes svájci faházak között, lakodalmas sereg táncol egy udvaron. A parkot egy apró vonattal is körbe lehet járni, nagyon élethű itt minden. Annyira, hogy nem kellett volna az utazásunk harmadik napján ezt megnézni, mert utána minden templomnál és várnál az volt a benyomásunk, mintha már láttuk volna … És tényleg!