Szicíliai purgatórium

Szicíliai vendetta, szicíliai védelem, szicíliai vecsernye… miből gondolod, hogy a purgatórium is ezen a szigeten van?

És te hol keresnéd?

Természetesen Írországban… illetve sehol, hiszen az egész csak fikció.

Ezt most hogyan értsem? Fikció, de mégis van valami Írországban, a Lough Derg szigetén?

Jól mondod, valami, legalább egy lejárat vagy földalatti barlang. Számos lovag járt ott, köztük a magyar Tar Lőrinc, báró, pohárnok, főkincstárnok, egy hajdani erődített udvarház gazdája, amelyből mára csak néhány rom maradt. Bár nem egészen világos, hogy ez a pokol, a purgatórium, mindkettő vagy egyik sem. Talán mégis inkább a pokol, mert purgatóriumról szó sincs a Bibliában.

Nincs, de a trenti zsinat másként döntött.

Hogyan van ez? Ha egy zsinat úgy dönt, hogy Isten nem hat nap alatt teremtette a világot, vagy nem Noé és családja élték túl a vízözönt, hanem mondjuk Góg és Magóg, akkor egyszerűen átírják a Bibliát?

Előfordult már, hogy átírtak egy-két hittételt, de ez nem ilyen egyszerű dolog.

Tudod, én nem vagyok keresztény, de azt gondolnám, hogy egy kinyilatkoztatott szentírást nem lehet felülírni. Indiában senkinek nem jut eszébe, hogy töröljön néhány verset a Védákból, vagy pótolja azt, amit hiányosnak képzel. A Védák Isten szava, és ha valaki vitatkozni akar, más témát kell keresnie.

A Védákat 5000 évvel ezelőtt írták le, és a szöveg azóta is változatlan. Te azt mondod, a kereszténység alapja a Biblia, én pedig azt kérdezem, melyik Biblia? Megkérdezhetném azt is, hogy melyik kereszténység, de ez már igazán messzire vezetne. Purgatóriumról lévén szó, maradjunk csak az Újszövetségnél. Nem tudjuk, hogy a tanítványok leírtak-e valamit Jézus életében, ha igen, nem tudjuk, hová lettek ezek az írások. A szövegeket többször is lefordították, görögből arameusra, arameusból görögre, latinra, aztán mindenféle modern nyelvre. Számos evangéliumot ismerünk, amelyek ellentmondanak egymásnak. Az úgynevezett episztolák egytől-egyig hamisítványok. A kánonba fölvett evangéliumok közül ki a Jánosét, ki a Márkét tekinti a legrégebbinek, de ezeket sem Jézus életében írták. 100-200 év után idézik az elhangzott tanításokat. Nem te vagy az első, aki bírálja a zsinatok működését, pedig a sok hatalmi harc mellett volt ott jó szándék is, a magyarázat vagy egyszerűen a pontosabb megfogalmazás igénye.

Ez még nem indokolja, hogy kitaláljanak egy tisztítótüzet, ami az eredetiben nem volt benne.

Nézőpont kérdése. A lángok nemcsak büntetnek, tisztítanak is. Elégetik a salakot, és megmarad a tiszta arany. Örökké égnek-e a pokol tüzei? A héber szövegben ez áll, olám, a görögben aion, aionosz; ezek sok mindent jelentenek: hosszú idő, ősidő, világkorszak, állandó, tartós, távoli jövő. II. Móz. 21 azt mondja, a rabszolga szolgálja az urát mindörökké; nyilvánvaló, hogy csak ebben a születésben szolgálja, amíg ebben a testben él. V. Móz. 23.3 szerint az ammoniták és a moabiták soha nem mehetnek az Úr közelébe, vagyis a 10. nemzedékig. Jónás 2.1.7 panaszkodik, hogy örökre bezáródtak felette a föld závárjai; mi azonban tudjuk, hogy meddig tartott ez az örökre. Máté 12.32 ezt mondja, sem ezen, sem a másik világon nem bocsátanak meg; ennek a világ szónak a görög eredetileg szintén az aion. Pál kijelenti, Démás elhagyta őt, mert ehhez az aionhoz ragaszkodik (II. Tim. 4.10). Örök tűz, örök ítélet, örök halál, örök büntetés mind relatív fogalmak, nem zárják ki a megbánást és a bocsánatot. A másik dolog az, hogy mi emberek a teremtés egészéhez képest végtelenül jelentéktelenek vagyunk. Ebből a perspektívából még a bűneink is jelentéktelenek. Lépjünk ki a család, az ország vagy akár a föld szűk köréből, az univerzum teste még annyira sem észleli a vétkeinket, mint mi a szúnyogcsípést.

A nyugati kultúra nem gondolkodik ilyen távlatokban. Mindennek mértéke az ember. Ha elkapnak egy gyilkost, nem fogják azt mondani neki, intergalaktikus méretekben teljesen jelentéktelen az, amit tettél. Ne is beszéljünk róla többé. Eredj haza.

Van egy kis különbség az emberi és az isteni igazságszolgáltatás között.

Elvben nem kellene, hogy legyen különbség.

A különbség törvényszerű, mert az emberi igazságszolgáltatás csak olyan tükörképe az isteninek, mint a holdé a viharos tengeren.

Ha logikusan végiggondoljuk, nincs is pokol, csak purgatórium. A lángok előbb-utóbb mindenkit megtisztítanak.

Van egy kis különbség a peccatum és a delictum között is, nem mindegy, hogy az ember úgymond gyarlóságból vétkezik, vagy tudatosan, dacosan szegi meg az isteni törvényt.

Gyarlóság, milyen szép szó. Sokszor azt kell gondolnom, tulajdonképpen nem az ember gyarló, hanem a követelmény nagyon magas.

Lehetséges, de ezt a lécet nem tudod elég alacsonyra tenni. Valaki mindig megszólal, hogy neki még az is sok. De mindegy, az örök pokol olyan nagy falat, hogy még az egyházatyák torkán is megakadt. Aquinoi Tamás (1225-1274) volt az első, aki tudományos módszerrel bizonyította a purgatórium létezését; ez alatt természetesen a saját korának a tudományos módszereit kell érteni. Az 1439-ben kezdődött firenzei, majd az 1563-ra véget ér trenti zsinat nagy nehezen állást foglalt, IV. Pius pápa leírt két fontos dolgot. Az egyik az, hogy van purgatórium, és az ott tartózkodó lelkeken segítenek a hívek imái, a másik pedig az, hogy nem minden bűn egyenlő Isten előtt. Ez kifejezetten modern gondolkodás.

Igaz, de csak válasz a protestáns mozgalmakra.

Csak? Mindegy, a válasz elhangzott, és most már szabadon lehetett keresni a purgatórium lejáratát.

A pokolban már sokan jártak, és be is számoltak a tapasztalataikról. A buddhista irodalom, a Puránák, a Mahábhárata nagyon pontosan tájékoztatnak a pokolbeli körülményekről. De ki járt először a purgatóriumban, mint a pokoltól megkülönböztetett helyen?

Dante, vagyis azt lehet mondani, hogy Firenzében találta meg a lejáratot. Valamilyen oknál fogva Itáliában különösen sok lehetőséget találni egy kis purgatóriumi társasutazásra. Már a régi rómaiak számára volt egy nagyon gyanús hely, a Nápoly melletti Salfaterra. Van itt minden, kénkő és kékes lánggal égő kövek. Középkori ábrázolásokon egy talpon meg egy tótágast álló szerecsen peckeli ki a pokol ásító száját, nehogy már idő előtt bezáruljon. Van egy purgatóriumba vezető lejárat a nápolyi Castel Nuovo-ban, a Cappella delle anime del purgatorio kápolnában; egy másik Pozzuetto-ban, egy a Stromboli szigetén, Szicíliától északra. Nem a három aktív kráter egyikében, amelyek szinte állandó kitörésben vannak, hanem egy kis kikötői gát végén, a Purgatórium templomában.

Hát az a barlang, amelybe Aeolus bezárta a szeleket?

Ez a barlang nem szerepel a turisták számára előírt látványosságok között. De azt elmondják nekik, hogy ez a sziget nem más, mint az egykori Aeolia, az úszó sziget, amelyen nem tudott kikötni Odüsszeusz. És mindenkinek megmutatják a Sciara del Fuoco-t, a nagy, lópatkószerű bemélyedést, amelyet már legalább 13,000 éve formálnak a hegy északnyugati oldalának beomlásai.

Félelmetes lehetett egy ilyen régi hajóút, különösen éjjel, amikor nem volt más útmutató, mint a Stromboliból feltörő lángok.

A vulkán még ma is kényelmetlen szomszéd, még akkor is, ha jó előre lehet tudni, hogy mire készül. Talán ezért került a képbe Szicília. Úgy okoskodtak, ha már ott van a pokol valahol az Etna mélyén, nem lehet messze a purgatórium sem.

Mindenképpen Itáliába kell utaznom, ha látni akarom a purgatóriumot?

Nem feltétlenül. Van egy elhagyatott falu Dél-Franciaországban, Perillos, és ennek a temploma alatt egy barlang vagy kripta, amelyet jelenleg lezárva tartanak. A titkos lejáratot a számos Ramon de Perillos egyike találta meg, amikor visszatért egy keresztes hadjáratból, 1270-72 között. Lejáratok vannak még Máltán, Mexikóban, Peruban, de az viszont kétségtelen, hogy Szicíliában van a legnagyobb választék. Jotsuald szerzetes, aki megírta Odilo, cluny-i apát életét, szintén egy Jeruzsálemből visszatérő lovaggal indítja a történetét. Kötelező tartozék volt ez akkor, mint a mai mélymagyarnak az árpádsávos.

Bár kipróbálhatnák egyszer, hogy milyen világ az, rögtön eltüzelnék a zászlóikat a kerti grillsütő helyen.

Hm. Szóval Jotsuald azt mondja, egy Rodez faluból származó lovag tért vissza Jeruzsálemből. Még távol jártak a szicíliai partoktól, amikor nagy vihar tört ki. A hajó egy kis szigethez, vagy inkább sziklához csapódott, ahol egy remete élt. Beszélgetésbe elegyedtek, miközben várták, hogy lecsillapuljon a tenger. Megkérdezték a remetét, aki azt felelte, Aquitániából. Most a remetén volt a sor, azt kérdezte, ismerik-e a Cluny kolostort és annak apátját, Odilot. Nagyon jól ismerem, felelte a lovag, de tudni szeretném, miért kérdezed. A remete elmondta, hogy Isten akaratából egy közeli helyen nagy lángok csaptak ki a földből, és ő a saját szemével látta, hogyan kínozzák ott a bűnös lelkeket. A démonok napról-napra új kínzásokat találtak ki, és elviselhetetlen szenvedéseket okoztak. A kárhozott lelkek észrevették a remetét, és elmondták neki, csak az enyhít a gyötrelmeiken, ha a jó emberek imádkoznak értük, és alamizsnát adnak a szegényeknek. Különösen a cluny-i kolostor és annak apátja járnak élen a példamutató imádkozásban, amit ezúttal szeretnének megköszönni. A remete többször is a lelkére kötötte a lovagnak, hogy mindenkit kérjen meg, imádkozzon, virrasszon, ossza bőven az alamizsnát, mert ez nagy öröm a mennyben, az ördög számára viszont nagy fájdalom. A lovag megilletődötten hallgatta az égi megbízatást, egyenesen a pápához ment, és közölte vele az örömhírt, milyen könnyen lehet segíteni a purgatóriumban szenvedő lelkeken.

Purgatórium vagy pokol? Mert mintha nem igen lenne határ a kettő között.

Jotsuald purgatóriumról beszél, és miért ne hinnénk el neki. A pápa gyorsan ki is adta a parancsot minden kolostornak, hogy novemberben, Mindenszentek napján különös gondossággal imádkozzanak a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, adományozzanak mindenfélét a szegényeknek, mert a lelkek csak akkor reménykedhetnek Isten irgalmában.

Ez a purgatórium tehát Szicíliában volt, de pontosan hol?

Közel a remete sziklájához, a tengerparton. Ez csak elég pontos meghatározás? Éppen ilyen informatív az angol Gervaise of Tilbury, akinek 1210-ben jelent meg az összefoglaló munkája, Otia imperiale. Mindenféle, de különösen szicíliai földrajzi csodák között említi, hogy itt él Artúr király, aki a csatában halálos sebet kapott, de nem halt meg. Ebből azt is látjuk, hogy Gervaise számára a purgatórium afféle váróterem, és a lakói egészen kellemesen töltik az idejüket.

Már sok szigetet kineveztek Avalonnak.

A legendák csak azt mondják, Avalon egy nagyon távoli, „boldog” sziget. Néha azt gondolják, nyugaton van, mert ott nyugszik le a nap; néha már majdnem megtalálják Glastonbury-ben. Éppen ilyen jó kandidátus Szicília a kénköves tüzű Etna vulkánnal, amelynek közelében, Cataniában Szent Agáta szűz és vértanú ereklyéit őrzik. Itt, a közönségesen Mongibellonak nevezett hegy magányos lejtőin már többször is látták Artúr királyt. A legenda egy cataniai püspökről beszél, sajnos nem mond róla semmi közelebbit. Volt ennek egy lovásza, aki egy napon a Mongibello szakadékai között barangolt, eltévedt, aztán egy meredek ösvényről szépséges fennsíkra jutott. Itt, egy palotában feküdt Artúr, egy királyi ágyon. Megszólította a fiút, elmondta neki, hogy az unokatestvére, Mordred és a „szászok” hercege, valójában száli frank Childeric megsebezték a csatában. Néha már úgy érzi, hogy egészen meggyógyult, aztán ismét kinyílnak a sebei. Különféle ajándékokat küldött a püspöknek, ezeket nagy tömeg csodálta meg, és izgatottan hallgatták a hihetetlen történetet.

Városi legenda, még akkor is, ha a színhely a Mongibello. Gondolom, azóta sem találta meg senki a meredek ösvényt, a fennsíkot és a palotát.

Valóban nem, de ez csak azt bizonyítja, mennyire méltatlanok vagyunk az isteni kegyre. Szerencsére Szicília még két másik lehetőséget is kínál azok számára, akik Artúr szicíliai utóéletét nem hiszik, vagy nem fogják fel a mélyen ezoterikus jelentőséget. Mindkettő Agrigento, vagy helyi nyelvjárásban Girgenti városban található. Ez a város a sziget déli részén van, az egykori Akragas nevű görög város helyén, amelyet egy kis fennsíkon, a Hypas és Akragas folyók között alapított Kr.e. 582-580 táján a legendás Akragante. A nevezett úr hadvezér volt, és egy kis királyságot hasított ki magának ezen a kies helyen; a várost pedig nagyon okosan úgy építette meg, hogy északról egy hegygerinc, két oldalról folyók, délről a tenger védelmezte. Itt számos kincset halmozott fel, és egy kisebb háremet rendezett be magának görög és helyi szépségekből. Megelégedett a földi örömökkel, áldozatokat soha nem végzett, az istenek haragja azonban csak a Kr.e. 3. században érte utol, akkor sem őt, hanem a virágzó várost, amelyet a rómaiak is, a karthágóiak is módszeresen kifosztottak.

Akragante király vagy hadvezér soha nem élt, de az tény, hogy kifosztották a várost; minden város történetében akad néhány fosztogatás, miért maradt volna ki éppen Akragas.

Aztán a rómaiak visszatértek, Kr.e. 210-ben végleg elfoglalták a várost, és elnevezték Agrigentumnak. A görög épületeket feltehetően addig használták, amíg lehetett, mert nem emberkéz döntötte le az oszlopokat, hanem sorozatos földrengések. Több görög nekropolisz maradt fenn, az egyiket a Concordia templom közelében a korai keresztények katakombának használták, sőt újabb sírokat vájtak a sziklákba. Ez a katakomba került abba a hírbe, hogy egyenesen a purgatóriumba vezet. Arról nem írnak, hogy ki is próbálták-e, mint az írországit.

Mondtam már, ha valahol le lehet oda menni, az biztosan a Lough Derg szigete. Sokan jártak ott, Szent Patrick, Szent Dabheog, a tó védőszentje, Owen és Raymond lovagok, Georgius Ungarus magyar és Malatesta Ungaro olasz lovagok Nagy Lajos kíséretében, újabban Seamus Heaney ír költő, akik mind szavahihető emberek. Tar Lőrinc nem lehetett az, hiszen azt mesélte, hogy Zsigmond császárt párta nélküli lányokkal és szép menyecskékkel látta egy tüzes kádferedőben; ez pedig lehetetlen, mert a középkori urak soha nem fürödtek.

Agrigento azonban még egy lehetőséget kínál a hitetleneknek, és ez a hypogeum. Hypogeumnak általában a földalatti templomokat, sírokat és katakombákat nevezik. A mi hypogeumunk igen stílszerűen a Purgatórium térről közelíthető meg, ahol van még egy barokk templom, ennek falait a bűnök és erények szimbolikus ábrázolásaival pingálták tele. Ezzel szemközt van a nevezetes lejárat, amely csakugyan a purgatóriumba vezet, szintúgy, mint az eddigiek. De miért is gondolnánk azt, hogy egy ilyen fontos helyet csak egy irányból lehet megközelíteni? Sajnos a tudósoknak egyáltalán nincs érzékük a misztikumhoz, azt állítják, hogy ezeket a földalatti járatokat a Kr.e. 5. században, Theron idejében építették, kibányászták a régi forrásokból még az építész nevét is – Phaeax. A földalatti folyosók vagy csatornák a várost látták el ivóvízzel.

Ennyit a te Szicíliádról, és ha már úgyis a legendák birodalmában járunk, elmondom Szent Krisztina történetét. Szent Krisztina, Cristina Mirabilis 1150-ben született Brusthemben, Liege mellett, és egy Szent Katalinról elnevezett kolostorban halt meg, közelebbről meg nem nevezett helyen… illetve a Legenda Aurea szerint az itáliai Tyrusban született… vagyis pontosabban Perzsiában, a 3-5. századok között, és rendkívüli események folytán került Palermoba. Ezek a helyek mind szóba jöhetnek, mint purgatóriumi lejáratok, különösen a meg nem nevezettek. A belga, itáliai vagy perzsa hölgy történetét előbb a belga változatban mondom el, ami a lényegen különben sem változtat. Szegény parasztcsaládban született, korán elárvult, két nővére nevelte fel. 21 éves korában meghalt, már éppen a temetésre készülődtek, amikor mégis csak feléledt, és föllebegett a templom mennyezetéig. Azonnal gyere le onnan, kiáltott rá a pap, mire Krisztina egyenesen az oltáron landolt; elmondta a papnak és az elképedt gyászolóknak, hogy a pokolban és a purgatóriumban járt, azért küldték vissza, hogy imádkozzon a szenvedő lelkekért. Ezt aztán meg is tette, bár a gyanakvó egyház két dominikánus atya gondjaira bízta. Az egyik, Thomas de Cantimpré louvain-i teológia professzor csak másokat kérdezgetett Krisztina felől, Jacques de Vitny kardinális azonban személyesen érdeklődött. Különösen a lehetséges eretnekségek irányában vizsgálódott, de nem talált ilyet, bár Krisztina még egy inkvizítor sokat próbált idegeit is megviselhette. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a dominikánus rendet csak 1200 után alapították. De mindegy, térjünk vissza Krisztinához. A hölgy nem tudta elviselni más emberek szagát, mert a bűnt érezte bennük; kemencékben vagy almáriumokban bújt el, fákra, háztetőkre szállt föl, hogy elkerülje a kapcsolatot. Puszta kövön aludt, rongyokban járt, gond nélkül megfogta a tüzet, télen órákig álldogált nyakig a jeges vízben. És közben állandóan elvesztette az eszméletét, hol a nemrég elhunytak lelkeit vezetgette a purgatóriumba, hol a purgatóriumból a mennybe azokat, akik már eléggé megtisztultak. – A rivális életrajz szerint egy Orbán nevű gazdag és pogány bíró lánya volt. Az apa számos arany bálványt tartott a házban. Krisztina eltörte a bálványokat, és az aranyat szétosztotta a szegények között. Apja számos leleményes kínzást eszelt ki, de Krisztinát mindig megmentette egy angyal. Túlélte a tüzes kemencét, a börtönébe bedobott kígyók és viperák nem bántották, kitartóan imádkozott a purgatóriumban szenvedőkért. Mindez Tyrusban történt, ami nem a libanoni város, hanem a Bolsena tó egyik szigete, amelyet azóta elnyeltek a hullámok. A 19. században fedezték fel a sírját, amelyen egy 10. századi felirat volt.

És te azt gondolod, hogy ezen a több helyen és több időpontban született hölgy valóban élt?

Miért ne, ha már te is elsoroltál nekem néhány purgatóriumi lejáratot.

De hiszen Krisztina nem is járt ott. Amint elmondtál, az tipikusan egy halálközeli élmény, illetve érzékcsalódás, fantázia.

Végre egy szent, aki kifejezetten a tisztítótűzre specializálta magát, és akkor te kifogásokat keresel. Szerinted teljesen lehetetlen, hogy egy belga, illetve itáliai, illetve perzsa…

Hiszi a piszi.

Alsó-Itália, Avernus (Aornos) tónál.