Szerda esti meteorológiai jelentés péntekre kellemesen napos időt jósolt. Az agytekervényeimből egy több hete dédelgetett gondolat került a felszínre, mégpedig egy bécsi kirándulás terve, vonattal. Csütörtökön beszereztem a szükségesnek ítélt anyagi vonzatokat, no és a vonatjegyeket (a jegy személyenként 7540 Ft. mely oda-vissza értendő és magában foglalja a bécsi tömegközlekedési bérletet is. Szerintem „olcsó” még két főnek is, mert, ha beleszámolom a benzint, az autópályák használatára feljogosító matricákat, no meg a parkolási tarifát, hát bizony kétséges, hogy ennyiből kijön az utazás).
Mi a kilenc óra tízes vonattal mentünk, (de van két korábbi járat is) ami délre ért ki Bécsbe, a Westbanhofra, magyarul a központba, mely a nyolcvanas években a magyarok fő bevásárló utcájának a Mariahilfer str.-nak a szomszédságában van. A pályaudvar mindamellett több villamos végállomása is, de persze itt a metróra is fel lehet szállni (mert ugye van bérletünk!). Az elsődleges cél a Schönbrunn bejárása, de egy perc alatt rájöttünk, hogy ahhoz, hogy mindent tüzetesen megnézhessünk, bizony a korábbi vonattal célszerűbb elindulni. Maradt tehát a sétálgatás, és a nézelődés, hiszen a terv szerint a hat óra előtt pár perccel visszainduló vonattal utazunk haza. A nyolc órás járat megítélésünk szerint túl későn ér vissza, és ezért nem úgy terveztük a napot, hogy még éjszaka buszozgatunk Budapesten.
Tehát pár megállót visszautaztunk az 58-as villamossal, és belevetettük magunkat az árnyas fákkal teleültetett Bécs meghíresült utcájának lüktető forgatagába. Nézegettünk, vásároltunk ezt-azt, majd ettünk pár falatot, ittunk egy jó kávét, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk.
A nézelődés közben a fejemben folyamatosan járt egy gondolat, mely meglehet csúnyaság, de nem tudom letagadni. Tehát azon morfondíroztam, hogy miért más itt sétálni egy forgalmas utcán, mint otthon? Miért hiányzik az otthoni, a csuda tudja milyen, de negatív érzés? Az újdonság kerített hatalmába, és azért látom és érzem azt, amit érzek? Pedig itt is van szemét az utcán, a kandeláberek is tele vannak ragasztgatva reklámokkal, itt is építkeznek, csak… lehet hogy csalfa a benyomásom, de kevesebb a kocsi és több a zöldterület no meg a fa. Péntek délután nem láttam olyan igazi Pesties dugót, holott Graz, Linz, Budapest felé vezető autóutakra irányító táblák ki voltak rakva. A piactér környékén buszok álltak, ja és még álltak valamik nagyon nagy számban, kerékpárok. Az utcákon idősödő és fiatal, férfi és nő, nyakkendős öltönyös, és miniszoknyás ifjonc huncut mosollyal egyaránt tekerte a pedált.
Az emberek is másnak tűnnek az utcán. Beszélgetnek, nincsenek olyan mértékben magukba fordulva, mint Pesten. Látszik, hogy más ritmusban élnek, más gondjaik vannak, és a többségük bizony jól él.
Az utcák hangulata is érdekes. Sok a kis étterem, kávézó, és magyarosan mondva büfé. Ezekben a vendéglátásra szakosodott helyekben volt egy közös, mégpedig az, hogy mindenhol ült vendég. Hol kevesebben, hol többen, de ültek, sőt beszélgettek, mosolyogtak, tárgyaltak, telefonáltak, de valaki csak a napi sajtót olvasta a kávéja mellett, és még folytathatnám persze a felsorolást de nincs érdemi jelentősége. Aki ért mire gondolok, az ebből is érti, aki nem, nem.
Rám lehetne fogni most, hogy irigykedem, meg, hogy egy újszülöttnek minden dolog új, és hogy… , kérem bevállalom, de mentségemre legyen mondva, hogy ez Bécs, Budapesttől 3 órai út vonattal, és talán sietősen autóval is, és nem Róma, Párizs, Madrid, esetleg Palma de Mallorca. A különbség a szembetűnő, mely a sógoroknál természetes és mindennapi!
A sajátos arculat része továbbá az utcákon fellelhető nemzetköziség. Az ember önkéntelenül felfigyel az arcok, mimikák, szemek sugallta különbségekre, a bőrszínek változatosságára, és elgondolkozik, hogy itt valóban nem gyaláznak meg hősi halált halt katonák tiszteletére emelt emlékműveket? Erre tényleg tiszteletben tartják Misát, aki parancsot hajtott végre, és azért esett el itt a harcokban? Lehet, hogy ez a nemzet, érettebb, felnőttebb, mint az, ahol egyes emberek így akarják magukra arctalanul felhívni a figyelmet?
A főutcáról betérve néhány kisebb keresztutcába, az üzletek, talponállók, sőt a bankok és ilyen olyan irodák ugyanúgy meghatározói az utca képének. Kirakatok semmivel sem szegényesebbek a főutcai rokonaiknál. Érdekes, és elgondolkoztató, hogy nem láttam lepukkant, üresen tátongó boltot. Megéri az ottaniaknak, még a központon kívül is kereskedni? Hogy van ez? Talán az gondolják, hogy a kevesebb bérleti díj is több a semminél? Érdekes.
A nap vége felé közeledve kellemesen elfáradva ültünk fel a vonatra, melyről még nem is szóltam. A reggeli járat teljes egészében osztrák kocsikból állt. Tiszta kulturált és kényelmes utazást biztosított a számunkra. A legalább tíz kocsiból álló szerelvény egészen Dortmundig vitte az utasokat. Bécsig talán négy állomáson álltunk meg. Visszafelé a honi vasúttársaság szerelvénye hozott minket, melynek csak a színezése volt más. Kényelmi szempontból azonos volt a sógorok kocsijával. Annyi különbség talán volt, hogy este teljesen megtelt a szerelvény, és bizony aki az utolsó percekre hagyta a helykeresést elképzelhető, hogy csak a büfékocsiban talált magának ülőalkalmatosságot. Az igaz, hogy talán öt másodosztályú kocsiból és egy első osztályúból állt a szerelvény a reggeli legalább nyolc a kettőhöz képest.
Összegezve nagyon kellemes nap állt mögöttünk. A nap zárásának csúcspontja, hogy a nagy szeretettel emlegetett késés sem valósult meg, mivel a menetrendben leírtaknak megfelelően, pontosan érkeztünk haza.
Köszönet a nap sikeréért, a kellemes kikapcsolódásért, az ötletet adó kollégáimnak, az osztrák és a honi vasúttársaságnak.