Kivonat diákkori naplómból
Nemrég’ polcok rendezése közben kezembe kerültek régi iratok és diákkori naplóim. Nem is tudom, hogy vészelték át a háborús viharokat. Olvasom a kissé elrongyolódott szelvényt és a naplót, amelynek tintával írott szövege most is jól olvasható. Magam sem emlékeztem rá, mivel szüleim gondját képezte a rólam való gondoskodás.
Íme a naplóidézet:
„1944. Április 3. hétfő: Délután anyukával Mici nénihez mentünk. Út közben feladtuk a postára az idei tandíj V.-VI. részletét. ” Micsoda emlék!
A postai elismervény szövege:
„Elismervény 12 P, azaz Tizenkét pengőről, mely összeget befizették a 162820 sz. csekkszámlára. A csekkszámla tulajdonosa és neve: Áll. Keresk. Középiskola tandíj letéti Számla, Marosvásárhely.
Dátum: Marosvásárhely, 1944. április 3. – 10 óra.
A postaalkalmazott aláírása s. k. és P. H.”
**-**
Fehéren-feketén „írva vagyon”, hogy a mindig visszakívánt béke-időben, már a középiskolában is fizetni kellett tandíjat. Ugyanis az elismervény a békeidők legvégén készült, 1944-ben! Persze, nem a közelgő háborút kell visszasírni, mivel attól minden embert és élőlényt mentsen meg az Isten.
Én négy-gyermeket nevelő tanítónak (akkor is a „nemzet napszámosának”) gyermekeként nevelkedtem, akinek a tandíj-részletei befizetéséről állították ki az idézett elismervényt, tehát akkor is ára volt a továbbtanulásnak. Nem most találták ki, hogy mindennek ára van!
Nem mások adójából, hanem mindenki a saját zsebéből fedezte – már középiskolától kezdve – a taníttatási költséget!
Ha az államnak nincs annyi pénze, hogy mindenkinek – a jómódban élőknek és a gyenge eredményt elérő tanulók után is – fedezze a tanulmányok költségeit, akkor bizony most is zsebbe kell nyúlni.
Netán jobb lenne, ha az állam eme kiadásokra kölcsönt venne fel, mint az elátkozott kommunizmus idején? Akkor ugyebár, azt sem díjaznák sokan dicsérendő cselekedetként! Vagy visszasírjuk azokat az időket?
Be kell látni, hogy a béke-időben is meg kellett fizetnie a kiadásokat annak, aki tanulni akart, nyilván azért, mivel az állam nem fedezte helyette.
De azt sem kell elfelejteni, hogy a szorgalmas, jó eredményt elérő diákok kaptak – és a jövőben is élvezhetnek – kedvezményeket, tandíjmentességet.
Akkor mi a gond?
Csak annyi, hogy igyekezni kell és aki továbbtanul, legyen szorgalmas diák!
15 hozzászólás
Kedves Kata!
Azt elismerem, hogy mindennek ára van. Nincs ellenvetésem a tandíj ellen sem. Viszont az nagyon böki a csöröm, hogy milyen sokba kerül. S vannak nagyon sokan, akik egyáltalán nem tudják biztosítani a gyermekeiknek. Ahhoz, hogy változzon a helyzet a szociális háló reformjára is szükség volna. De úgy látom itt az a lényeg, hogy gyorsan és minél több pénzt húzzanak ki az emberek zsebéből. Régen egy szakma kitanulásához elég volt két év. Ma az a helyzet, hogy legalább négy évig kell tanulni amíg szakmához jut az ember. Ha pedig érettségit is akar és utánna tanul szakmát az viszont már hat év.
tetszett az írásod!
Baráti üdvözlettel Panka!
Kedves Panka!
Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, ezért arra kérlek, hogy az előző válaszaimat is olvasd el, nagyrészt már Neked is benne lesz a válasz.
Azt azonban megismétlem, hogy az intézkedések mindenkit másként érintenek. Ha valami többe kerül, annak senki sem örül, mégis, mit lehet tenni, ha az állam nem tudja fedezni a most befolyt adókból.
Köszönöm, hogy elolvastad a cikkemet.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata! Szívesen olvasom írásaidat, akkor is, ha nem reagálok rájuk. Van, amikor egyetértek, van, amikor nem. Most pl. nem. Amióta dolgozom, fizetem az adót, amit az állam különböző célokra költ. Egészségügy, oktatásügy, stb. Ha ezekből kivonja magát, mire költi az én pénzemet? Szükség van jól képzett, magasan képzett emberekre. Ha megnézed az ázsiai kistigriseket, rájössz, hogy felemelkedésük arra az időre datálható, amikor az oktatásra költötték a legtöbb pénzt. Nekem pl. hiába van diplomám, hiába eszesek a gyerekeim, ha a tanári fizetésem nem elég a tanításukra. Ha felveszik a diákhitelt, – nem sokra elég, – évtizedekre előre eladósodnak. Tudod mire elég az ösztöndíj? Szinte semmire. Nagyon-nagyon nem értek veled egyet! Azért üdvözöllek – matyi
Kedves Matyi! Tudom, azt is tudtam, amikor leírtam azokat a mondatokat, amelyeket elolvastál, hogy sokakat érint kellemetlenül az a bizonyos döntés.
Viszont ez mindig, mindennel így szokott lenni. Én is nehéz éveket éltem át addig, amíg gyermekeim tanultak és megtalálták helyüket az életben. Nem volt könnyű akkor sem három gyermeket főleg egyedülállóként fölnevelni. Bizony számolgatnom kellett akkor is a forintokat, hogy maradjon a hónap utolsó napjára is. Viszont a gyermekek akkor sem járnak jól, ha nem ők veszik fel a diákhitelt, hanem az állam veszi fel a kölcsönt, mert az is visszahat mindenki "jó"-létükre!
Azért én úgy gondolom, hogy a tandíj-mentesség megállapításánál a szociális helyzetet is figyelik!?
Köszönöm, hogy elmondtad a véleményedet.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
Ma az állam minden fontos területről kivonul, pedig alapvető feladata éppen az lenne, hogy biztosítsa polgárai számára az alapvető jogokat. Ehhez tartozik az oktatás is. Annak idején szüleink hármunkat neveltek fel, s ha az oktatás nem lett volna ingyenes, egyikünk sem lenne ma diplomás. Azokat az időket persze nem sírom vissza, de tény, hogy a létező szocializmusban legalább ingyen tanulhatott, aki akart. Ez a cikked nem nyerte el tetszésemet. Semmiben sem értek veled egyet. Talán felül kellene vizsgálnod nézeteidet.
Üdvözlettel: Colhicum
Én csak annyit fűznék hozzá, hogy örülök, hogy itt képesek az emberek kultúrált formában ütköztetni a véleményüket ebben a mostanság érzékeny témában. Az elmúlt időben annyi undorító fröcsögést olvastam/hallottam erről, hogy teljesen elment a kedvem attól, hogy akárcsak megpróbáljam kinyilvánítani a véleményem.
A cikk megszerkesztése azért tetszik és örülök hogy olvastam.
üdv
Zsázsa
Kedvesen írtad meg véleményedet a cikkemről. Nem szeretek megbántani senkit, ha valamit közzé teszek. Tudom, mindenki olyan szemmel olvassa és érzi az intézkedéseket is, ahogyan érinti.
Köszönöm, hogy itt jártál. Kata
Kedves Kata!
Nagyon jól megfogalmazott cikk, tetszik.
Szeretettel: Rozália
Kedves Eszter!
Köszönöm, hogy elolvastad a cikket és véleményt mondtál róla.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Amivel még kiegészíteném a hozzászólásomat: a cikk maga nagyon jó, jól írsz Kata, csupán a tartalommal nem értek egyet.
Mindkét hozzászűlásodra válaszolok.
Kedves vagy, hogy jónak tartod az írásomat, még úgy is, ha nem értesz egyet a tartalmával, és köszönöm, hogy le is írtad, miért. S ezért most kötelességemnek érzem, hogy megmagyarázzam, én a következők tudatában írtam le a véleményemet.
Persze, más-más véleménye lehet mindenkinek. Akit rosszul érint, nyilván nem dicsérheti az ilyen döntéseket, azt elismerem. Azt is tudom, hogy sok családot és fiatalt érint ez az igazán nem örömteli intézkedés. Azonban az állam miből tudja fedezni a kiadásokat?: adókból, s persze, ha lehetőség nyílik rá, talán besegít az uniós tagság is, vagy az államkölcsön – valahonnan, amit vissza kell fizetni. S kik fizetnék majd vissza? Nagyészt azok a fiatalok, akik most igénybe veszik, s akkor, a munkájuk után. S ki tudja, milyen lesz az akkori állam helyzete, az emberek anyagi helyzete? Most is nyögi az állam a jóval korábbi időkben felvett államadósságokat. Arról nem is beszélve, hogy ma milyen kevés az adózó, mivel aki teheti, kihúzza magát alóla. Ne feledjük: ha nem ez a kormány állna most a helyén, akkor bármelyiknek el kellett volna indítania ezeket az igazán nem szívderítő programokat.
Hagy tegyek hozzá valamit ahhoz, amit leírtál: „tény, hogy a létező szocializmusban legalább ingyen tanulhatott, aki akart”. Tévedés. Nem, ez nem tény, mivel igen is voltak megkülönböztetések, akik nem tanulhattak nemcsak az egyetemen, hanem sokan már a középiskolába sem iratkozgattak be. És ez a döntés volt igazán igazságtalan, mivel a származás döntött, amiről senki sem tehet! Ha például az előző éra alatt – főleg annak az első részében – a szülő magas beosztásban volt, vagy „gazdagnak” számított (még akkor is, ha a háború alatt mindent elvesztett), vagy az „előkelő” származásúak gyerekei mind, mind ki voltak zárva. Számtalan ismerősöm van, aki bizony megmaradt az akkor még kötelező 6 eleminél ilyen intézkedések miatt.
Az én diplomás fiam is még a „szocializmus” idején végezte az egyetemet. Ki kellett tölteni kérdőívet, amelynek egyik pontja a származása volt, s bizonyítani kellett a szülők első munkahelyét is. S ha nem a „munkás, vagy paraszt” rovatot töltötte ki valaki, akkor az első egyetemi években bizony, nem kapott tandíj-kedvezményt, csak akkor, amikor már jó tanulmányi eredményei miatt bizonyított. S nekem is csak az volt a szerencsém, hogy mindkét gyermekem, aki továbbtanult, bizonyított a jó eredményeivel.
Azok pedig, akik az idézőjelben feltüntetett származásukat bizonyítani tudták, simán megkapták a tandíj-kedvezményt. Nos, ez sem volt igazságos, mégis meg lehetett magyarázni. Ugyanis akkor is, most is, inkább a diplomás, tanult szülők tesznek erőfeszítéseket azért, hogy a gyermekeik diplomát szerezzenek. S az akkori döntés célja az volt, hogy akik ilyen nézetek miatt lemaradnak, felzárkózhassanak.
Tehát nem jó összehasonlításokat tenni, mivel ha nem is valamennyi, de a legtöbb döntésnél mindig van magyarázat.
Nem szeretek politizálni, sosem voltam híve annak a bizonyos rendszernek sem, de a sok szociális intézkedését el kell ismerni.
És én nagyon is egyetértenék azzal, hogy most is ingyenesen tanuljon mindenki, aki csak akar. Azonban ahogyan a családban, az államnál is csak addig lehet felhúzni a takarót, ameddig ér. Nos, én úgy gondolom: nem csupa rosszindulatból született ez a döntés, hanem kényszerből.
Üdvözöllek.
Szia!
A tandíj nem rossz dolog – csak nem Magyarországon és nem most… Ha nem ilyen fizetések lennének, még fejet is hajtanék előtte, de így… Az írás jó, a téma sajnos érdekel és idegesít is, mert ez az ország egy trágyadomb, ez van, és ami itt megy az népirtás. De gyűlölöm a politikát, szóval lakat a számon…
Bocs a kitörésért.
Kini
Kedves Kini!
Tudom, minden intézkedés valakinek jó, sokaknem nem jó. De mit tehetünk? Azzal sem vigasztalódhatunk, hogy vannak országok, helyek, ahol még rosszabb…
Azok talán bennünket irigyelnek.
Inkább reménykedjünk.
Kösz, hogy elolvastad.
Tandíjat (viztidíjat és kórházi napidíjat) csakis azért kell fizetni, mert a jelenlegi hatalom óriási pénzeket vont ki az egészségügyből, okatásból. Ez az alap, ebből kell kiindulni. Ami a szocializmust illeti, valóban csak az tanulhatott, akinek megengedték, ezzel egyetértek. A többivel nem, mert nem jó a kiindulási alap. A fizetős oktatás olyan kontraszelekciót indít el, aminek következtében csak az tanulhat, aki meg tudja fizetni, és akkor is kap diplomát, ha buta, mint a föld.
Colhicum
A tandíjjal nekem is az a legfőbb bajom, amit Colhicum említ: az kap majd papírt, aki tehetős, függetlenül attól, milyen szellemi képességei vannak. Akik meg tehetségesek, de nincs elég pénzük a továbbtanulásra – pl. nagycsaládosak – azok hoppon maradnak. Erre szokták felhozni, hogy akkor irány a diákmunka, csak az a kérdés, hogyan tegyük, ha este fél 8-ig óráink vannak, fel kell készülni az évközi zárthelyikre, be kell kapcsolódni valamelyik tanszék kutatómunkájába (feltéve ha akarunk diplomamunkát írni), és e mellett néha aludni is kellene. Szóval nagyon szép elgondolások ezek, de nem igazán néznek az ötletgazdák a színfalak mögé.
Ha megnézzük a történelmet, akárhányszor komolyabb támogatást kapott az oktatás, nagy embereket neveltünk ki – nem egy Nobel-díjast is. Most a csóró zsenik meg elmennek melózni egy gyorsétterembe, a helyett, hogy az egyetemen kamatoztatnák az adottságukat. Ez a bajom az egésszel, és örülök, hogy a véleményemmel nem vagyok egyedül.
Vel