Tavaszi front

Várom már a tavaszt.
Gondolom ezzel nem vagyok egyedül. 
Minden sejtem kiált már, legyen végre napsütés, madárcsicsergés, nyíljanak a virágok, illatozzanak a fák, és legyenek az égen gyönyörűbbnél gyönyörűbb bárányfelhők!
Elegem van a hidegből a szélből a hosszú téli estékből. 
A kedvem is más, ha kicsit kisüt a nap, ha turbékolnak a galambok az ablakpárkányon, vagy ha gyereknevetéstől lesz hangos a park.
Igen ám, de a melegebb idő jövetele magával hozza a melegfrontot is.
Frontérzékeny vagyok.
Nem kicsit, nagyon. Ha kettős front van, az a legszebb, mert akkor kész. Padló.
Illetve ágy, merthogy ilyenkor max az segít valamelyest. 
Ez történt velem most hétvégén is. 
Jött egy kis enyhülés, Erika meg kész. 
Szombat délutántól kedd reggelig fájt a fejem. Hol az egyik oldalt, hol a másik oldalt. Lüktetett, szorított, mindenféle fájdalommal „elkényeztetett”. Bele se merek képzelni, hogy mi lesz, ha ténylegesen megjön a tavasz…
Nem akarom részletezni, aki frontérzékeny úgyis tudja, hogy miről beszélek, aki meg nem, örüljön neki, hogy nem volt még ilyenben része!
Én mindezek ellenére várom a szépidőt. Tervezgetünk kirándulásokat, itt a Bakony alján annyi szép hely van. Kár lenne kihagyni.
Talán a front is kegyesebb lesz, és elkerül legközelebb.