Technika, tudomány, ajtók, emberek

Napjainkban a gépek jelenléte olyannyira mindennapivá vált, hogy némelyeknek már fel sem tűnik, mennyi elpocsékolt órát töltenek a gép előtt. Ez legfőként abból adódik, hogy napjainkra az élet annyira felgyorsult, hogy képtelenek lennénk lépést tartani a technika vívmányaival.

A gépek sem képesek helyettesíteni, mindent. Például a levelet, melyet egy számunkra kedves személy küldött a nyaralásáról, vagy mikor az első levelet küldik haza a gyerekek a táborból. Az ilyen, és ehhez hasonló dolgok örökre megmaradnak az ember emlékezetében. Persze gyorsabb lenne, ha elektronikus úton küldenék a levelet. Ilyen jelenet láthatunk a Tim Burton által rendezett Majmok bolygója című filmben, ahol 2029 – et írunk. A főszereplőt alakító színésznek Mark Wahlberg – nek képeslapja érkezett. A képeslap nem más, mint egy videó felvétel, a családról, mely e – mail – en keresztül jött. Az ehhez hasonló levelek elvesztik értékeiket, személytelenné válnak, és megszűnik az a varázs, mely a levélre való várakozás okoz.

A tudomány és az ember, együtt csodákra is képes. Egy író fantáziája is szárnyalhat a tudomány határait feszegetve. Így volt ezzel Madách Imre is, a 19. század közepén, mikor bemutatták, Az ember tragédiája című drámáját. Olyanról írt, ami ekkor még elképzelhetetlennek tűnt: az űrutazásról. Ma már hetente lőnek föl űrhajókat, rakétákat és műholdakat, a nagyhatalmi helyzetben lévő országok. 45 évvel az első ember fellövése után még mindig megmozgatja, az írok képzelő erejüket, a még mindig felfedezetlen világűr. Mind annyian azt próbálják, kitalálni, hogy hol lesz az ember 25 – 50 – 100 év múlva; mennyire fogja befolyásolni az élet alakulását.

Az ember nem csak mechanikai újdonságokra törekszik, hanem az élet megformálására is. Az ember folytonos vágya, valami újra, soha sem alszik és minden áron arra törekszik, hogy megismételje a megismételhetetlent: az emberalkotást. Napjainkban az orvosok kifejlesztettek egy hatékonyabb módszert, a lombikbébi programot. Az elnevezést, akár onnan is kaphatta, hogy Goethe és Madách egy lombikban képzelték el az ember születését. Az emberteremtés Isten egyik kiváltsága, de ez nem szabott gátat, a kísérletezni szerető embereknek. A Biblia után először Goethe írta le, ennek a menetét, mikor a Faust című drámájában a színpadon jelenítette meg, ahogyan Wagner egy Homonculus – szal kísérletezik. A kémcsöves emberalkotást később Madách Imre is lejegyezte, Az ember tragédiájának XII. színében. Madách drámájában a Tudós egy lombikban nevelgette az ember kezdeményt. Ez a kis lombiklakó nem volt más, mint a Föld szelleme. A Föld szelleme Goethe Faust – jában is feltűnik, azzal a különbséggel, hogy ott Faust idézi meg, nem egy lombikban születik.

Manapság, elrohanunk, minden mellett, és nem vesszük észre, a körülöttünk történő csodás dolgokat. Ancsel Éva: Összes bekezdése című művében, az ajtó nyikorgásáról beszél, melyet egy egyszerű olajozással, meglehetne oldani, de vannak, akik ezt nem teszik meg, mert hallani akarják, hogy „beszél” az ajtajuk.

Nyáron sokat jártam, a Bátyámékhoz, vigyázni, vagy csak meglátogatni a két gézengúzt; ezért, kaptam egy kapukulcsot. Ez a tudat, persze nem tartotta vissza a csöppségeket attól, hogy elém rohanjanak, és tárt kapuval várják, hogy még a köztünk lévő egy méter is megszűnjön, és a nyakamba ugorjanak. Ez a sok szeretet és a várakozás kiteljesülése nagyon jól esett, de néha szerettem volna én kinyitni a kaput.

Egy nap azonban, akkor érkeztem, mikor Csenge még aludt, és Bojti Gizi néninél volt. Végre, én nyithattam ki a kaput. Csak egyetlen pillanat, míg az ember elfordítja a zárban a kulcsot, de a sok várakozás után ez az egyetlen pillanat is rengeteg örömet képes adni az embernek. Ahogy az ember meghalja azt a halk kattanást, és a kulcs megakad a zárban. A kilincs jellegzetes, nyikorgó hangját, amit eddig csak akkor halhattam, mikor kijönni készültem azon a kapun. Ha már a kapun belül vagyok, semmi szokatlant nem találok abban, hogy becsukjam magam után a kaput, és hátra menjek a kertbe.

Minden, ami ezek után történik, lehet egy – két óra, vagy akár több is, csak egy pillanatnak tűnik, visszagondolva, ami idővel összemosódik, és elmúlik. De a kapu első, várva – várt kinyitása még sokáig megmarad.

Persze, vannak helyek, ahol soha nem fogjuk hallani, az ajtó kinyitását, és érezzük, azt a boldogságot, amelyet egy ajtó kinyitása okoz. Azért, belépünk és kilépünk rajtuk. Az ilyen ajtók, csak egyszerű ajtók lesznek. Csak néhány fog kiemelkedni, és egy ajtó lenni, a sok közül.

Amikor egy ajtó bezárul egy ajtó mögöttünk, valahol kinyílik egy másik. Csak a folyosókkal és előszobákkal kell vigyázni. Az – az idő, amit a folyosón töltünk, a választás lehetősége az élet rögös útjai közül. Mert az élet soha sem könnyű, csak megkönnyíthetjük magunknak. Egy svéd gyermekverses könyvben olvasható, egy kisfiú álma, ami az ajtókról szól. Abban az álomban az ajtók nem folyosókra nyílnak, hanem újabb termekbe, amelyekben még három ajtó található. Úgy tűnik, hogy a svédek folyosók helyett, úgynevezett előszobákban találják magukat, amelyből bármikor tovább lehet lépni. De vigyázat, ha egy ajtó kilincsét lenyomjuk, már nincs vissza út.