Önismeret, önbizalom, saját korlátaink megdöntése – létezik olyan ember, akit ne foglalkoztatnának ezek a kérdések? Kik vagyunk, merre tartunk, mi dolgunk a világban – egy alapvetően az önbizalomra épülő világban? A válaszok nem könnyűek. Csernus Imre sajátos személyiségével egyfajta megoldási lehetőséget nyújthat azoknak, akik hajlandók felvenni a kesztyűt. Állításaival provokál, tabukat dönget, de egyben megcsillantja a reményt is, hogy lehet másképp is élni.
Ha meghalljuk a Csernus Imre nevet, mindenképpen telt házzal számolhatunk. Ez történt Szombathelyen is, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Fiatalok, idősebbek, férfiak és nők egyaránt isszák a pszichiáter szavait. Mi az, amit vonzónak találnak a néha agresszív, pácienseit olykor ízekre szedő dokiban? Miért választják az önismeretről szóló előadást az otthoni kényelmes fotel helyett a kedvenc sorozatukkal? A válasz magában Csernus Imrében rejtőzik. Aki egyszer megismerte, nehezen tud szabadulni a varázsától, még akkor is, ha heves indulatokat vált ki. Mi is az 1966-ban született lélekdoktor titka? A válasz személyiségében, hitvallásában, az élethez való viszonyulásában rejlik. Olyan húrokat penget, amelyek mindenki szíve mélyén ott élnek, de a társadalmi elvárások, a konvenciók megakadályoznak abban, hogy megfogalmazzuk őket. Olyan világban élünk, ahol erősnek, magabiztosnak kell mutatkoznunk a boldogulásunk érdekében, de belül bizonytalanok, félszegek maradunk, nem bírunk megküzdeni a félelmeinkkel. Csak akkor maradunk hitelesek, ha önbizalommal rendelkezünk. De vajon valóban önbizalom-e, amit annak gondolunk, vagy csak egy magunkra kényszerített maszk? Csernus Imre vesébe hatoló kérdéseivel képes lerántani a leplet még a legönhittebbnek látszó egyénekről is. Ha viszont nincs önbizalmunk, nem ismerhetjük önmagunkat. Mi is szükséges az önbizalomhoz? Először is az, hogy otthon legyünk saját magunknál, vagyis legyünk éberek. Figyeljük önmagunkat és a környezetünket, legyünk tisztában preferenciáinkkal, jó és rossz tulajdonságainkkal, tudjuk meg, hogy mit miért teszünk. Csernus Imre azt javasolja, hogy vegyük számba, és rögzítsük egy papírra jó és rossz tulajdonságainkat. Egy önbizalommal bíró személy bátran meg meri vallani gyengeségeit és erősségeit. Sőt, ennél még tovább megy, és azt javasolja, figyeljük meg szüleinket, hogyan viselkednek a hétköznapokban, milyen a konfliktuskezelő képességük, hogyan állnak helyt párkapcsolatukban. Magatartási mintáinkat ugyanis szüleinktől vesszük át, és adott helyzetben, vagy akár egy szerelmi kapcsolatban ugyanúgy viselkedünk, ahogy ők. Ha nem vesszük észre a hibáikat, mi is ugyanazokat követjük el, és gyermekeink is hasonló sorsra jutnak. Például egy lány esetében, ha éretlen, igazából felnőtté válni nem tudó apját látja mintának, akkor nem elégítette ki az apa iránti érzelmi szükségletét, és párkapcsolatában apapótlékot keres majd. Egy fiú esetében, akit anyuci elkényeztet, és nem hagy felnőni, a későbbi társában az anyukát keresi majd, akitől szintén gyermeki függésben szeretne lenni. Természetesen nem szükségszerű, hogy mindez bekövetkezzen, ha megtanuljuk, hogyan kell időben leválnunk a szüleinkről. Ez nem azt jelenti, hogy érzelmileg elhidegülünk tőlük, hanem a gyermeki függőséget szüntetjük meg.
Az, hogy felismerjük a hibáinkat, belássuk, mit tettünk rosszul, őszinteséget követel. Csernus szerint az emberek többsége hazugságban él saját magával és a világgal. Az őszinteség annak felismerése, hogy emberből vagyunk, az emberi lények pedig halandók. Ez azt a következtetést vonja maga után, hogy én is meg fogok halni. Ha pedig meg fogok halni, akkor az időm véges. Vajon hogyan akarom ezt a hátralévő időt eltölteni? Önmagammal és a világgal megbékélve, vagy pedig félelmeimet álarc mögé rejtve, a szorongás csapdájában? A döntés a mi kezünkben van. Én saját magam vagyok a felelős azért, hogy hogyan élem az életemet. Ez a döntés bármely életkorban meghozható, nincs sem helyhez, sem életkorhoz kötve. A pszichiáter elmesélte, hogy egyik alkalommal egy 62 éves hölgyet hívott a színpadra, akire a reveláció erejével hatott, hogy még most is dönthet, még lehet másként is. Apropó, színpad! Csernus előadásainak egyik fő eleme a nézők színpadra hívása, majd ízekre szedése. Mindig akad jelentkező, aki vállalja a megmérettetést, olykor a kellemetlen magánügyek felszínre kerülésének kockázatával is. Ezen az alkalmon is akadt egy 18 éves fiatalember, aki saját önbizalmának tudatában a színpadra merészkedett. A beszélgetés az elvárások szerint alakult, Csernus Imre élvezettel boncolgatta a fiú szerelmi kapcsolatának buktatóit, a fiú állta a sarat, a közönség pedig jól szórakozott. Néhány kérdés ugyan provokatívan kínosnak bizonyult, de ezzel számolnia kell annak, aki Csernus közelébe merészkedik. Annak tudata, hogy emberből gyúrtak minket, további felismerésekhez vezet. Rájövünk például, hogy szüleink is halandóak, ettől aztán egészen más színben látjuk őket. Emberi mivoltukból következik, hogy gyarlóak, de életük véges mivoltára való tekintettel ezért nem gyűlöljük meg őket, hanem a megfelelő helyen kezeljük. Ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk elfogadni őket olyannak, amilyenek. Csernus szerint legalább egyszer minden embernek el kellene mennie olyan helyre, ahol haldoklókat ápolnak, hogy tisztába jöjjenek az élet értékével.
Az önismeret útja nem homokkal borított tengerparti föveny, hanem rögökkel teli göröngyös út. Önmagunk megismerése fájdalommal jár. Szenvedést okoz annak felismerése, hogy életünk véges, hogy gyarlók vagyunk, hogy hibázunk. Csernus feltette a kérdést, vajon lehet-e így élni? Elviselhetjük-e azt a tudatot, hogy ilyenek vagyunk, hogy ennyi negatívummal rendelkezünk? Nagyon nehéz így önmagunkkal együtt élni, de először is tudnunk kell, hogy pozitív tulajdonságaink is vannak, másrészt a negatívokon változtathatunk, a hibáinkat jóvá tehetjük. Össze kell szednünk a bátorságot, és mernünk kell bocsánatot kérni azoktól, akiket megbántottunk. Ezt tanácsolta a színpadra hívott fiúnak is, aki talán megkönnyebbülten, de néhány tapasztalattal gazdagabban térhetett vissza a helyére, abban a tudatban, hogy ismeri a felelősségteljes felnőtti lét titkát. Igazi felnőtt az az ember, aki mosolyogva, indulatok nélkül tud beszélni élete válságos pillanatairól, nehézségeiről.
A bőséges látványelemekkel tarkított – Csernus megjelenése, laza mozdulatai, teátrális megnyilvánulásai – műsort a közönség elismeréssel jutalmazta. Előadása végén Csernus megkérdezte a nézőket, kinek mit jelentett ez az este. Egy férfi így válaszolt:
„ Olyan volt, mint egy jó hollywoodi film. Annyira lekötött, hogy egyszer sem kellett az órára néznem.”
Ezek a szavak önmagukért beszélnek. Csernus elérte szándékát, a jelenlévők mosolygó arccal, egy kellemes előadással gyarapodva indultak haza. Még az is, aki az ironikus házisárkányra utaló megjegyzésekből magára ismerhetett.
Hogyan is hangzik a klasszikus szillogizmus?
Minden ember halandó. Szókratész ember. Ezért Szókratész halandó.
Mi is azok vagyunk, de merjük ezt felvállalni, hogy felnőtt emberként küzdhessünk meg az élet nehézségeivel.
29 hozzászólás
Kedves Eszti!
Csernus Imre egyénisége megosztja a közvéleményt, de bárki-bámit mond, akkor is megszívlelendő minden szava. Én nagyon szeretem, és sokaknak ajánlom figyeljen rá, mert olyan tükröt tart elénk, amben másként látjuk önmagunkat, másokat, és az életet.
Gratulálok írásodhoz, nagyon örülök, hogy olvastam. Remélem sokan ezt fogják tenni.
Szeretettel: pipacs
Köszönöm, hogy nálam jártál, kedves Pipacs!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszter! Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e hozzászólást a cikkedhez, mivel én soha nem néztem meg egyetlen Csernus Imre műsort sem. Így aztán legfeljebb is annyit tudok hozzáfűzni a nagyon igényesen megírt cikkedhez, hogy miért riasztott el már a műsorajánlat – amíg más műsorokra vártam – attól, hogy megnézzem. Az én életfilozófiám az, hogy lehetőleg soha ne tegyek másokkal olyat, amit nem szeretném, ha velem tennének, és ne viselkedjek úgy másokkal, ahogyan nem szeretném, ha velem viselkednének. A műsorajánlatban mindig azt láttam ahogyan emberi méltóságában megalázza akik "bevállalják", hogy alávetik magukat az ő arrogáns, hatalmaskodó, kiabáló "kezeléseinek". Igen, biztosan lehet úgy is "segíteni" valakinek, hogy az orrát beleverik a saját piszkába. A közönségesség és a durvaság már így is túlteng, nem hiszek benne, hogy ez lenne a helyes út, bármi is legyen a cél. Judit
Kedves Judit!
Igen, Csernus Imre teljesen belegázol az emberek lelkébe, és mégis telt ház van a műsorain, és mindig vannak, akik kimennek a színpadra. Miért? Warum? Why? Több nyelven is feltehetném a kérdést, de a választ nem tudom rá. Ennyire szeretnek megalázkodni? Vagy ennyire buták? Vagy már minden mindegy? Vagy ennyire csak a show érdekli őket, a mögötte lévő tartalom meg semmi? Elég elkeserítő, nem?
Eszti
Kedves Esztike!
Remekül megírt cikkedet örömmel olvastam.
Sok esetben igaza van Csernusnak,
de az agressziót én sem szeretem.
Azért vagyunk emberek, hogy ember módjára viselkedjünk.
Nem hiszem mások megalázása közelebb visz a célhoz.
Szerintem más módon kellene neki kezelnie a dolgokat,
mert igaza van, ám nem mindegy hogyan érvényesíti.
Ölellek: Lyza
Kedves Lyza!
Csernus Imrét szinte mindenki ismeri. Aki hozzá megy a problémáival, tudja, hogy mire számítson. Nem tudom, hogy személy szerint felkeresném-e őt, de elképzelhető. Nem tudom.
Szeretettel: Eszti
Szia Eszti !
Érdeklődéssel olvastam cikkedet. Meg kell vallanom, hasonló emberrel,egy pszichológus nővel hozott össze a munkám. 5 évvel ezelőtt Cégem kiválasztási tréningre küldött Budapestre, ahol Csernus 2-vel volt szerencsém eltölteni hosszú heteken át 1 napot. Elmondom "visszavitt édesanyámba",és a személyiségemet ott kezdte firtatni. Keményen felszínre hozott rejtett dolgokat. Nem kedvesen, nem mézesmázosan, nem lelket simogatóan. 9 fős csoportokban dolgozott velünk.Kemény vezetői tréning volt. Megvallom küszködtem könnyekkel, sokszor csomóba ugrott a gyomrom, az elején nem kedveltem.Sőt… Volt aki azt mondta az elején nem hajlandó végigcsinálni.Aztán valahogyan végigcsinálta a foglalkozást mindenki.Hatalmasat alakított a nő. Rengeteget fejlődtünk a végére.Folyt..
Mindannyian akik több százam voltunk egyöntetűen állapítottuk meg, az őszinteség,a rejtett dolgok amelyek felszínre kerültek, nagyban hozzájárultak ahhoz a továbbiakban elérni a kitűzött célt, elvégezni feladatot,mit munkaheyen,mint az életben.
Csernus nyers kiveséző, olykor lelket taposó viselkedése, bár meghökkentő, letaglózó, viszont aki megmérette magát az első "leanyázás " után, később pár hét múltán megemésztve másként élte meg.A gyenge idegrendszer az más.A labilis ember megint más.Embere válogatja.Vegyes a megítélés is.Viszont akinek problémája van és gyógyulni akar, a határozott keménység tartós javulást okozhat. Ki kell tudni bírni,és ki is lehet.
Hosszú voltam, bocsika.
Jó téma.
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Igazából Csernus a drogosokkal szemben alakította ki ezt a viselkedését. Valahol meg is értem, mert olyanokkal, akik már huszadszor verték át, nem is lehet másként. Abban is igaza van, hogy sokszor hazudunk magunknak, és önsajnálatba menekülünk. Állítólag hatásos a módszere, csak az a baj, hogy teljesen átment showman-be, teátrális show-műsort csinált az egészből. Az emberi lét problémái szerintem nem kirakatba valók. Szívesen elmennék egy ilyen tréningre, amiről írtál.
Szeretettel: Eszti
Igen, a drog szerintem jobban roncsol, mint a Csernus stílus. Nehéz, összetett, feladat,és a lényeg, amennyiben egy ilyent elkezd valaki hatékonyan kell működnie, mert eredmény csak úgy érhető el.Tudják az emberek ismerik őt, hiszen sztárrá, népszerűvé mi általunk lett azzá.
Aki nála jár, biztosan segítséget remél. A lelkifröccs ilyenkor a nullával egyelő.Vannak lélekbúvárok, akik mást alkalmaznak, aztán évekig egy helyben toporognak.A páciensnek a rosszabb, és eredményt szeretne, mint a doki, mint a beteg.
Amiről írtam a cégem által felfogadott Hölgy elérhetőségét szívesen átadom,Ő vállatoknál, vezetőkkel dolgozik.Jó a csaj! Nagyon tud! Emailben keressél meg amennyiben érdekel:-))
Szép napot Eszti!
Szertettel:Marietta
Kedves Eszti!
Élvezettel olvastam remek módon megírt anygodat. Érdekes lehet egy ilyen előadás, de én köszönöm, nem kérnék belőle. S amint a hozzászólásokból kitűnik, sokan nem értenek egyet a módszerrel. Azt hiszem, én is közéjük tartoznék, mert a drasztikus módszereket-eljárásokat én sem szeretném átélni. Azt hiszem, ha vállalkoznék rá meggondolatlanul, még ott, a publikum előtt is kikérném magamnak a durvaságát. Persze, vannak mások, akik ugyanezt másként oldják meg.
Én anyagodat, mint remek írást értékelem, ami most is a legjobbat érdemelte ki.
Szeretettel: Kata
Köszönöm szépen, kedves Kata!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Erre az előadásra én is szívesen elmentem volna. Tudtad azt, hogy az ETo futballistáinak is ő a lélekdokija? Szoktam látni meccsen a VIP páholyban. Ha lesz bátorságom és lehetőségem megkeresem. A beszámolód is erre késztet. Örülök, hogy megosztottad velünk.
Barátsággal panka!
Kedves Panka!
Igen, tudtam, hogy ő a pszichiáterük. Azért a felkereséssel legyél óvatos, mert lehet, hogy a lelkedbe gázol!
Szeretettel: Eszti
Én is ember vagyok, és halandó, ebből következik, hogy én Szókratész vagyok:)))))
Jó cikk!
Szia Szókratész! Köszönöm, hogy itt jártál!
Eszti
Kedves Esztike!
A cikked nagyon jó,jó a sílusod,jól adod vissza az előadás hangulatát.A csernus doktort nem kedvelem.Előadásokat, riportokat láttam vele Tv-ben.Megnéztem,mert minden ember érdekel.Érdekelne az is,hogy ő honnan veszi a bátorságot,hogy olyan módon beszél emberekkel ahogy nem lenne szabad.Gondolom az Ő hitvallása eltér az enyémtől,de az emberek többségétől is.Amiben egyetértek vele az talán annyi,hogy az élet véges,és ezzel szembesülni nehéz,de nem lehetetlen.A megbocsátást magunkkal és másokkal szemben is egész életünk során gyakorolnunk kell.Az életünk során megbántunk és megbántódunk.Ha ezeknek van tanulsága akkor apró lépésekkel de jó úton haladunk.Minden tettünknél nélkülözhetetlen a szeretet.Szeretet nélül a világunk összeomlik.Lehet,hogy a cikk lényegétől kissé elkalandoztam,de ezek is eszembe jutottak az írásod kapcsán.Gratulálok a cikkhez.
Szeretettel üdv:Vali
Nagyon köszönöm, kedves Vali!
Eszti
Bocsánat a Csernos kis kezdőbetüjéért.
Bocsánat, most látom, hogy a hozzászólásomnál nincs csillag, pedig én kérem, nyomtam! Most pótolom:))
Szókratész
Drága Szókratészem!
Valamelyik nap Bödönnél sem működtek a csillagok. Talán máshová repültek?
Szeretettel: Eszti
szépen és okosan írod, de: nem vagyunk halandóak. tudod, ahogyan gárdonyi íratta a sírkövére: csak a teste.
Köszönöm szépen, kedves Müszélia!
Szeretettel: Eszti
Érdekes előadás lehetett, mert nagyon érdekfeszítő, és tanulságos cikket írtál belőle, nagyon tetszett. Ami az önismeretet illeti tudjuk, hogy az egyik legnehezebb dolog önmagunk megismerése.
Szeretettel: Zagyvapart.
Köszönöm, kedves Zagyvapart!
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Csernus valóban nagyon megosztja az emberek véleményét, nem szívesen ülnék vele szemben ebben a "kérdez-felelekben". A cikked, viszont érdekfeszítő, remek, gratulálok.
Szeretettel:Margó
Köszönöm szépen, kedves Margó!
Szeretettel: Eszti
Igen, tudom!
Először is gratula a stílusodhoz.Másodsorban a téma nagyon érdekes.grt.Z