Vallomás

Nem árulok semmi titkot, ha elmondom, milyen türelmetlen kíváncsisággal nézem a hozzászólásokat az itt megjelent írásaimhoz. Fel vagyok készülve a kritikákra, az őszinte véleményekre. Ha van hiteles visszajelzés, az éppen azoktól érkezik, akik igyekeznek rávilágítani a hibákra, vagy hiányérzetük támad egy-egy írás olvasásakor, és más befejezést szánnak a történetnek. Érdekes, hogy általában maguk is remek írók, nem pusztán olvasók, de alkotók is. Ez még izgalmasabbá teszi észrevételeiket. Általában, nem udvariaskodom, de igyekszem kulturáltan, és hasonlóan őszintén válaszolni minden egyes észrevételre. A legtöbb eseteben tartalmi reakciók vannak, amelyek a történetnek más befejezést szánnak, számon kérik a valóságot, vagy nem tartják hitelesnek az a beszédstílust, amelyet a szereplők párbeszéde alapján, a szituációhoz igazodva elvárnának, mert a régies, és az etikettnek megfelelő beszédmodor nem jellemző a mai világban. Vagy éppenséggel a szereplők reakciói, viselkedése nem érthető, helyenként zavarosnak tűnő részletek akadályozzák a tisztánlátást. Például, hogy kerül Márai a Mithrász legendába, mi köze van hozzá? Ezek megfejtése nem az én dolgom, ha el tudnám magyarázni másképpen, akkor azt tenném, és akkor nem írnám meg ezt az írást, amely összehozza Mithrász legendáját a Márai legendával. Talán, nincs is direkt összefüggés, csak az én fantáziámban létezik a mitológiai alak kultusza, és a Márai kultusz közötti kapcsolat. Általában úgy vagyok ezzel, hogy amikor feltolulnak a gondolatok, akkor hagyom áramlani őket, segítségül hívva tudatalatti világom emlékképeit, sajátos összefüggéseit. A novelláim többsége pillanatfelvétel, ahol az idő másképpen telik, rendkívül sűrűvé válik, mint a fekete lyuk közelében, és sokszor összekuszálódik múlt, jelen, és jövő, elgörbül a tér. Általában a szürreális felé hajlok, jelezve, hogy a valóság az, amit annak élünk meg. Hogy miért írtam le mindezt? Mert szükségét éreztem, hogy egy kicsit közelebb kerüljünk egymáshoz, hogy elmondjam, mennyire jó érzés a visszajelzéseiteket olvasni, és okulni az értő kritikákból. És hogy elmondjam, szerencsére, sokfélék vagyunk, más-más tapasztalatokkal, elvárásokkal. Mindannyiunknak saját világa van, amelyből nem mindig érthető, nem mindig vezethető le a másik világának szemlélete, nem mindig érthetőek a következtetései. De egy valami közös. Írásainkkal örömet szeretnénk szerezni, elgondolkodtatni, hatni akarunk. Ha ez sikerül, ha megérint valakit, akkor nem hiába szántunk rá időt, nem hiába fektettünk bele energiát.