Van egy város

Van egy város, melynek a partját tenger mossa. Van egy nagy, forgalmas kikötője és rengeteg utcája. Az utcáin gyalogosok, kerékpárosok, autósok békésen megférnek egymás mellett. Ennek a városnak egyébként se metrói, se villamosai, de még trolibuszai sincsenek, mindössze autóbuszai vannak.
Van ennek a városnak rengeteg fedett buszmegállója, melynek nincs összefirkálva, s összekarcolva az üvege. Van ezekben a megállókban egy hosszú szimbolikus térkép, az adott vonal megállóiról. Némelyik megállóban van digitális kijelző is, mely arról értesíti az utazókat, hogy a következő járat mikorra érkezik a megállóba, ha esetleg valaki át akar szállni egy másik járatra, minden gond nélkül el tud menni akár a közeli hírlapárushoz is.
És a buszaik! Hát igen, kényelmesek, csendesek, alacsonyak, és a mozgássérülteknek egy gombnyomásra kitolják a felhajtójukat. Van ebben a városban egy szabály, mégpedig, ha tele van (nem zsúfolásig!) a busz, nem látni járat számát, és meg sem kell állnia a megállóban, ha nincs leszálló. Van a helyiekben valami fantasztikus nyugalom, valamint tudják azt is, hogy hamarosan jön a következő járat, amin nem kell feleslegesen tolongani!
Van ebben a városban valami különös. Lassan három éve azonos a tarifával lehet igénybe venni a szolgáltatást, ami nekünk nem olcsó, de a felszállásnál fizetünk, mint a kisangyal.
Van a sofőrökben is valami különös, a karban alvó, és láthatóan nem kisgyermek után este nem kérnek viteldíjat. Van ebben valami elgondolkoztató, hiszen azaz 1,10 Eurós viteldíj ( némelyik vonalon 1 Euro) gyakorlatilag járna neki.
Hallva, hogy jövőre 230 forint körül lesz egy vonaljegy ára Budapesten, ábrándozni kezdtem, hiszen lassan megközelítjük az ottani tarifákat.
Elábrándoztam, hogy mi lenne, ha mondjuk a hetes busz egyszer azért nem állna meg (leszálló utas híján), mert sok ( és nem rengeteg!) utas van rajta és a vezető úgy dönt, hogy az utazók kényelme érdekében tovább halad.
Következő nap, már talán a parlamentben is erről vitáznának, a sajtó sárdobálásáról nem is beszélve.
Elgondolkoztam, hogy mondjuk a Blahán, vagy a Keletinél meddig működne egy ilyen kijelző rendszer. Mikor és melyik részét lopnák el hamarabb?
Elgondolkoztam, hogy hány és hány utas akarna megállapodni a sofőrrel egy zsebből-zsebbe viteldíjról. Mondjuk a távolsági közlekedésben köztudott, hogy egyes sofőrök ilyen módon egészítik ki a jövedelmüket országszerte. A Volán cégek nagyon nem tudnak a jelenséggel mit kezdeni.
Pedig abban a városban is vannak bűnözők, vannak szegények és gazdagok, no és rengeteg a turista.
Ők miért tudnak vigyázni a szép tereikre, épületeikre, közlekedési eszközeikre? Miért lehet ott minden padra leülni? Miért nem lehet látni annyi eldobott csikket, papírt, flakont… és még folytathatnám! Mit tudnak, amit mi nem… vagy csak nem akarjuk tudni?
Pedig, a közlekedéshez visszakanyarodván, ha az ottani magasabb ilyen-olyan költségeket is számításba vesszük, nekünk is járna hasonló szolgáltatás. Vagy nem? Ez annak ellenére vetődik fel bennem, hogy fogalmam nincs arról, hogy ott mennyivel finanszírozza meg a tartományi kormány a közlekedést, és mekkora összeggel itthon. Bevallom, engem, mint utast ez nem is nagyon érdekel.