Vár rám a munka a kertben

Érdekes feladatot kaptam a délutánomra. A munka mellett és ellen való érvelés. Arról a szóról, hogy munka, a Gyermekvasút jut így elsőre eszembe. Első, és eddig egyetlen munkahelyem. Itt sokféle munkát kellett végeznem, a vasutasság mellett is, mint például a tábor takarítása, de pusztán az a lét, hogy Gyermekvasutas vagyok, sok mindenben kötelezett a vasút falain kívül is. Kezdjük azzal, amit „mindenki” látott, a vasutasság. De ne is. Kezdjük a munka definiálásával.
A munka (szótárban csak nektek megkerestem): Az embernek – szükségletei kielégítésére irányuló – tudatos, célszerű (termelő) tevékenysége.
Én is hasonlóan definiálnám, de nem ilyen szárazon… Na már most, akkor tényleg nevezhető munkának az, amit csináltam? Ember vagyok, tudatos, célszerű (termelő) tevékenység volt amit tettem. A MÁV-nak bevételt termeltünk, bár profitot nem, de ez részletkérdés, nem megyek bele, miért szükséges a Gyermekvasút gazdaságilag. Ami érdekes, nem írja, hogy kapnom kell valamit a MUNKÁ-ért, csak azt, hogy termelek. Pedig mindenkinek az első kérdése az volt amíg Gyermekvasutas voltam, hogy „Mennyi pénzt kapsz érte?” vagy valamilyen azonos értelmű mondat. Én meg 3-os koromban, sem később, nem értettem, hogy miért kéne nekem pénzt kapnom, amikor nincs rá feltétlen szükségem, kapok anélkül is mindent amire alapvetően szükségem van mind ott, mind itthon. Az emberek a munka szóval társítják a pénzt, és ez már annyira eldurvult, hogy bármit tesznek (a munkának lehet fizikai és szellemi „megnyílvánulása”) azért elvárják az ellenszolgáltatást. Elfelejtettük (talán elfelejtették velünk) azt a szép mondást, hogy „Jó tett helyében jót várj.”. Kezdek kicsit elkalandozni, de remélem nem haragszik meg érte senki, hozzá tartozik a témához. Akkor most építsük fel, hogy miért vannak leginkább pozitív gondolataim a munkáról.
Ha szolgálatba mentem itthonról, korán reggel kellett kelnem, mit reggel? HAJNALBAN! Ez elég kellemetlen, de szerettem csinálni, ezért nem bántam, hogy így kellett tennem. Ezért is jó és fontos, hogy az ember olyan munkát végezzen, amit szeret. Fel kellett érni fél 7-re a budapesti Moszkva térre (ma Széll Kálmán tér…), és ott találkozni a többiekkel, aztán fel a munkába, Hűvösvölgybe. A szolgálati egyenruha már egy negatívuma és egyben pozitívuma is a munkának. Ez elég relatív, mint maga a téma.
A ruha szimbolizálta az összetartozásunk, kiemelt a tömegből, tekintélyt parancsolt. Jó nagy hátránya volt, hogy nyáron maj’ lerohadt rólunk az egész sötét cucc, télen meg nem volt elég meleg… Hasonló lehet a rendőrnek is, bár még nem beszélgettem erről velük még sosem. Egyrészt jó érzés a különlegesség, a pótolhatatlanság, másrészt kellemetlen az, ahogy ezt ki kell hangsúlyozni, hogy az emberek tudják kit kell keresni a kérdésekkel, problémákkal. De elgondolkodtató, hogy nem beszélgettem ilyenről rendőrrel. Nem kapunk elég tájékoztatást a lehetséges munkákról elsőkézből, pedig úgy könnyebb lenne. Legalábbis most biztos ráfoghatjuk, hogy könnyebb lenne.
Az amit csinálni kellett nagy koncentrációt igényelt, és nem igazán tudta volna utánunk csinálni bárki. Ez is pozitívuma egy bonyolult munkának, de negatívuma is, mert nehéz beletanulni. Minden esetre, ha már benne vagy, akkor inspiráló, hogy mások csak ámulnak, hogy miket tudsz, miket csinálsz. A sok szabály és az, hogy kötelező csinálni, mert ha nem csinálod itt és most, akkor késik a vonat, összemegy két vonat stb, valamint az utasoknak a néha nem megfelelő magatartása, hozzáállása eléggé kényelmetlen, kellemetlen volt, de ilyen minden munkában hozzá kell szokni, és inkább a jót figyelni tudva, hogy kifizetődő amit csinálsz. Ha utcát sepersz, akkor utána tiszta lesz, és mondhatod a bunkó szemetelőnek, hogy „Csókolom, ezt én takarítottam fel, azért ilyen szép. Mit szólna, ha én felmennék magához, és odatennék egy „rókát” a parkettára, aztán továbbmennék?” vagy az építészeten dolgozó munkás majd mutathatja fiának, ismerősöknek, hogy „Nézd, ebben a házban benne van a két kezem munkája, és milyen szép is lett. Most sok embert kiszolgál, és ez örömmel tölt el.”. Esetleg még megemlíthetjük az orvosokat, akiknek néhányunk élete végéig hálás lehet, mert megmentette azt, vagy a tűzoltónak, mert nem égett el a kedvenc fénykép, vagy épp a legtöbb bútor. A rendőrnek, mert fenntartják a rendet, a kereskedőnek (jól hallod) aki eljuttatja hozzánk a különböző árukat. És ezek mellett a pozitív, inspiráló érzelmek mellett ott van a pénz, csupán azon okból, hogy ne dögölj éhen. Mert míg a paraszt a földet megműveli és eszi a gabonát, addig te abból, hogy felhúzol egy házat nem laksz jól. De ha cserélitek a „dolgaitokat” (te felhúzod a házát, ő ad kenyeret) akkor mindjárt mindenki élhet boldogan. Igen ám, de pénzt kapunk manapság, mert lehet, hogy nem kenyér kell, hanem egy fél disznó, és egy fél disznót nem kapok kenyérért… Erre kell többek között a pénz.
Na de tényleg elkalandoztam a munkáról. Az óriási negatívuma a munkának, hogy kötelező. De csak azért, hogy éljünk, méghozzá civilizált körülmények között. És az a probléma, hogy ezt sokan nem értik meg. És nem csak te vagy a hibás, hanem a mindenkori vezetők is, akik nem látják be, hogy azért fizetnek, hogy te élj, tovább dolgozz, vásárolj, ezt esetleg tőle… Minden hat mindenre és ezért kell az, hogy téged normálisan megfizessenek. Ha neked van elég pénzed, akkor te vásárolsz, esetleg befektetsz a cégébe, ezek által tovább gyarapítod a piacot, őt magát. Ő még több fizetést adhat neked, ami még jobban fokozza a dolgokat. Azt nem tudom, hogy meddig lehet ezt csinálni, fokozni, de nem is vagyok közgazdász, én így látom a józan paraszti eszemmel. Mint mondtam az idális állam képénél, kell lennie szegényeknek és gazdagoknak is, de a különböző rétegeknek segítenie kell egymást. Így maradhatott fent az emberiség, az előember, már a kezdetektől. Ez nem valami utópisztikus képzelgés. Az, aki csak bogyókat szedegetett nyilván adott a vadásznak is bogyókat, mert az meg adott neki húst, ha a vadászat sikeres volt. Kölcsönös segítségnyújtás az életben maradásért. A gazdag nem bír a szegény munkája nélkül élni, míg a szegény nem kaphat pénzt a gazdag befektetései, költekezései nélkül…
De megint kezdek túl messzire menni a munkától, de ez csak megmutatja mennyire komplex is ez a téma, mennyire nem lehet elvonatkoztatni egy-egy dologtól. A pozitívumairól és negatívumairól volt szó.
A mai világban sajnos nem becsülik meg a legtöbb munkát, ezért van a munkának sok negatívuma. Az az elvárás, hogy egyetemi végzettséged legyen és irodában dolgozz. Kérdem én, MIÉRT? Jobb attól valaki, hogy egyetemet végzett? Többet ér, mint a Pista, aki mondjuk a szemetét hordja el az irodistának? Nem. Még az sem biztos, hogy műveltebb az egyetemet végzett a Pista bá’nál, ezt már bizonyították. Ha szükséges, akkor mutatok is bizonyítékot.
A problémák miatt felvetődött negatívumok ellenére is, van egy-egy negatívuma is a munkának, például az, hogy nem lehet vele rugalmasan bánni. Minden nap kell csinálni (kivéve a közösen meghatározott pihenőnapok, amikor a kulcsfontosságú helyeken van ügyelet, rövidített nyitva tartás, valami) Egyrészt azért kell csinálni folyamatosan, hogy megkapd a fizetésed, másrészt azért, mert ha nem mész be a kórházba orvosként, akkor nincs aki megvizsgálja, gyógyítsa a betegeket, nincs aki eloltsa a tüzeket, ha nem megy be a tűzoltó, és ez bizony komoly problémákat okozna. De ezt a negatívumot a közösség összetartozás-tudata elgyengíthetné, csak az sajnos nincs Magyarországon, bár abban sem vagyok biztos, hogy bárhol a világon lenne, majd ha egyszer lehetőségem lesz elmenni ide-oda, ezt a kérdésem megválaszolom nektek.
Lezárva az egészet, én úgy gondolom, hogy a munka alapvetően egy pozitív dolog, és minden munka egyformán ér valamit, de gazdasági szempontokból lehet, hogy mégsem fizethetünk ugyanannyit. Ezt közgazdászvégzettség nélkül állapítom meg. A negatívumokat el kell viselni, méghozzá azért, mert mint mondtam, komoly problémák lennének, ha mindenki úgy gondolkozna, minek dolgozzak, megcsinálja a Józsi, nekem ma nincs kedvem, nem megyek be…