Városi legendák

Minden országban, kultúrában jelen vannak. Van, amelyiknek abszolút semmi valóságalapja nincs, de olyan is akad, ami igaznak bizonyul. Honnan tudhatjuk tehát mi, hétköznapi emberek, hogy mit higgyünk?

Agyi kapacitásunk alig tíz százalékát használjuk. Ha egy mentolos cukorkát dobunk egy üveg cukormentes kólába, robbanást idézünk elő. A Pentagon pincéjében rejtegetik a roswell-i ufók holttesteit. Az eszkimóknak majdnem kétszáz szavuk van a hóra. Ha továbbküldjük a körlevelet, segítünk, hogy a beteg kisgyerek hozzájusson az orvosi kezeléséhez. Ez az öt feltevés csak apró homokszem a városi legendák sivatagában.

Mi is tulajdonképpen a városi legenda? A wikipédia meghatározása szerint a szóbeszéd vagy városi legenda (urban legend) „főleg a városi közösségek történeteinek gyűjtőneve. A hihetőnek hangzó, ám szokatlan, sőt néha morbid történetek főbb vonásai állandóak, de idővel a szereplők, a helyszín, a dátum stb. legtöbbször cserélődnek”. Nem köthetőek egyetlen városhoz, nevük inkább korukra, modernségükre utal. Régen, csakúgy, mint a népmesék, szájról szájra terjedtek, de manapság inkább az e-mailben és sms-ben terjedő változatok a gyakoribbak. Biztosan mindenki kapott már olyan elektronikus levelet, ami a címzettet a továbbküldésére szólítja fel, és ha ezt az illető esetleg mégsem tenné meg, egy jövőbeli éjféli szellemtámadás vagy szörnyű szerelmi bánat lehetőségével kecsegtet. Ezek a legújabb legendák közé tartoznak.
„Városi legendának” először Jan Harold Brunvand angol professzor nevezte ezeket a történeteket az 1981-ben megjelent The Vanishing Hitchhiker: American Urban Legends & Their Meanings (Az eltűnő stoppos: amerikai városi legendák és jelentésük) című könyvében.

A bizonyos kámforrá váló stoppos egyébként az egyik legrégebbi amerikai történet. Úgy szól a fáma, hogy a főszereplő egy elhagyatott úton inti le az elhaladó autókat, beszáll a hátsó ülésre, majd pár perc múlva nyomtalanul eltűnik. A legtöbb „szemtanú” szerint a stoppos egy nem létező címet is ad a vezetőnek, esetleg egy olyan házhoz irányítja, ami már rég kihalt. Erről a történetről egészen az 1600-as évekig visszanyúlóan vannak feljegyzések. A legkorábbi kézirat 1602-ben íródott, és a svédországi Linköping könyvtárban olvasható. A feljegyzés egy Joan Petri Klint nevű pap műve. Az ő története szerint éppen Västergötland-ból tartott Vadstená-ba, amikor felvett egy fiatal lányt. Amikor megálltak, és Klint sört adott inni utasának, az előbb árpává, majd makká változtatta a hűsítő nedűt, bőséget és jó termést jövendölt a lelkésznek, majd eltűnt. Egy 1723-ban keletkezett angol balladában is megjelenik a kámforrá váló ember, azonban ezúttal nem utasként, hanem sofőrként: a halott férfi egy hónappal a halála után megjelenik szerelmének, felülteti maga mögé a lovára, negyven mérföldet utazik vele, majd eltűnik.

Ugyanilyen híres városi legenda a Bermuda-háromszög rejtélye is. Különös figyelmet akkor kapott ez a Bermuda-szigetek, Puerto Rico és a Floridai-félsziget déli csücske között elhelyezkedő terület, amikor a II. világháborúban harci repülőgépek és hajók tűntek el megmagyarázhatatlan módon. Az első hajó, amely esetére felfigyelt a sajtó, a Mary Celeste volt. 1872-ben az angol De Gratia New Yorkból Gibraltár felé tartott, amikor a Bermuda-háromszög területén összetalálkozott a Mary Celeste-vel. Mivel a hajót akkor már egy hónapja eltűntnek nyilvánították, a kapitány embereket küldött a fedélzetre, hogy kiderítse, mi történt. A hajón azonban egy árva lélek sem volt. 1948 januárjában a „Star Tiger” repülőgép a háromszög felé tartott. A földi központnak leadott utolsó közlése ez volt: „Az időjárás és a repülés kitűnő.” A gépet soha nem látták többet. A városi legenda alapjául az szolgált, hogy számos hajó és repülőgép úgy tűnt el a háromszög területén, hogy nem találtak utána semmiféle roncsot. Néhány hajó később felbukkant, sértetlenül, de a személyzet teljes hiányával. Egy-két olyan esetet is feljegyeztek, amikor a fedélzeten megtalálták a halott utasokat, akiken semmi külsérelmi nyom nem látszott.

Az egyik legtöbb változatban ismert városi legenda Bloody Mary, azaz Véres Mária története. Mary hol egy szellemként, hol egy boszorkányként jelenik meg az elbeszélésekben. Egyvalami azonban mindegyik változatban közös: ha valaki a tükör előtt kimondja a nevét háromszor, annak megjelenik. Ezen kívül azonban a történet szinte minden pontja változó. Bloody Mary helyett használják még a Mary Worth, a Mary Worthington, Bloody Bones, Mary Whales, Mary Johnson, Mary Lou, Mary Jane, Black Agnes, Svarte Madame és a Hell Mary neveket is. Van olyan változata a legendának, amely előírja, hogy éjfélkor kell kimondani a szellem nevét, és arra is rengeteg verzió van, a legvéresebbtől a jövőbe látásig, hogy mi történik, ha megjelenik az arc a tükörben. Néhány elbeszélés szerint nem is Mary, hanem egyenesen a Sátán feje tűnik fel a fürdőszobában. Bloody Mary-ről leggyakrabban azt állítják, hogy egy gyerekgyilkos volt abban a városban, ahol a történetet épp elmesélik, de akad, aki azt feltételezi, hogy Véres Mária nem más, mint az angol királynő, I. Mária, aki mindenáron be akarta vezetni a katolicizmust Angliában. Bloody Mary a városi legendáját általában a gyerekek szokták afféle bátorságpróbaként játszani a szülinapi zsúrokon, ottalvós bulikon.

Azonban nem minden városi legenda ilyen véresen ijesztő. Számos szóbeszéd terjed az egyetemi életről, a vizsgákról, a dolgozatokról. Az egyik nagy fővárosi egyetemre járó diák szerint elég a beadandók első 2-3 oldalát megírni, a tanár úgysem olvassa tovább. Ha az első bekezdések meggyőzők, a hallgatónak nyert ügye van. A diák olyannyira biztos volt a dolgában, hogy az egyik dolgozata ötödik oldalának aljára odafirkantotta: Kedves Tanár Úr! Ha idáig eljut, vendégem egy korsó sörre. Az illető azonban azóta sem jelentkezett a jól megérdemelt italért.
Egy másik városi legenda szerint egy diák olyan matematikai problémát oldott meg teljesen véletlenül, amit Einstein óta próbáltak megfejteni, addig semmi sikerrel. A snopes.com utánajárt a történetnek, és kiderítette, hogy az eset valóban megtörtént. 1939-ben a californiai egyetemre járó George Bernard Dantzig késve érkezett előadásra, így már csak a házi feladat leírására maradt ideje. A táblán három egyenlet volt feltüntetve, Dantzig leírta mindet, majd hazament, és megoldotta őket. Később kiderült, hogy csak az első két példát kellett volna hazavinnie, a harmadikat a professzor azért írta fel, hogy szemléltesse az osztállyal: ezt a problémát a matematikusok hosszú évek óta nem tudják megoldani.
Ezeken kívül akad még egyetemmel, főiskolával kapcsolatos városi legenda bőven. Van, aki szerint az egyik egyetemi szobor suttogni kezd, ha egy szűz sétál el előtte (az, hogy melyik alma materben hallották beszélni a kőembert, attól függ, a legenda melyik változatát halljuk), van, aki azt állítja, hogy az egyik egyetemi könyvtár süllyedni kezdett, mert a tervezés során nem kalkulálták bele a könyvek súlyát. A 80-as években terjedt el egy olyan történet is, miszerint az egyik orvostanhallgató a saját rokonának testét kapta boncolásra.

Városi legendák szinte bármilyen témával kapcsolatban születhetnek. A régi klasszikusokon és az egyetemi történeteken kívül az ételekkel, italokkal, az internettel, a politikával, a történelemmel, a tudománnyal, a pénzzel, a filmekkel, a zenével, sportokkal, utazással, ünnepségekkel, mérgekkel, természeti jelenségekkel stb. kapcsolatban is találhatunk legendákat. Ezeknek az elbeszéléseknek a kutatására, összegyűjtésére és igazságtartalmuk felkutatására manapság egyre többen vállalkoznak. Leghíresebb ilyen gyűjtemény az angol nyelvű snopes.com, magyar nyelven pedig az urbanlegends.com.

A média is felfigyelt ezekre a történetekre, és bőséges profitot hozó filmeket, sorozatokat készített belőlük. A legismertebb ilyen alkotás talán a Blair Witch Project (Ideglelés) című, kis költségvetésű, amatőr felvételnek tűnő horror, amely a Blair erdei boszorkány legendájára épül. 1998-ban egy „Urban Legend” címmel megáldott mozifilmet is kiadtak, ami egy 2000-res folytatást még megért, de nem aratott akkora sikert, mint várták. A véletlenül megoldott matematikai probléma Matt Damont és Ben Affleck-et is megihlette: megírták a kasszasiker Good Will Hunting forgatókönyvét, amit aztán Gus Van Sant segítségével mozivászonra vittek. Eric Kripke Supernatural (Odaát) című sorozata pedig egész valójában a városi legendákra épül.

Honnan tudhatjuk tehát, hogy egy történet igaz-e, vagy sem? A válasz az, hogy sehonnan. Csak a saját ítélőképességünkre hallgathatunk. De talán nem is kell kiderítenünk, mi az igazság. A városi legendák folyamatos beszédtémát szolgáltatnak, és színesebbé, érdekesebbé teszik az életünket, attól függetlenül, hogy valóságosak-e, vagy sem.

Források: www.snopes.com
hu.wikipedia.org
www.urbanlegends.hu
http://okorszem.hu/legends/