(könyvismertetés)
Zűrös világunkban, ahol nemcsak a természetre érvényes a gyorsuló klímaváltozáshoz való alkalmazkodás kényszere, hanem a nyelvek és érzelmek újbóli összezavarodása is terheli lelkünket, megváltoztak az irodalom klasszikus kategóriái is. Egymásba csúsztak a hagyományos szépirodalmi műfajok. Emberi morál van csupán, mely egyetemes, valamint emberi beszéd, amely hol konkrét, a tényekre szorítkozó (Zolának úgy tetszene: naturális), hol pedig álomba ringató mese, visszavágyódás egy olyan világba, ahol még az értékek a helyükön voltak, a szeretet azt jelentette, hogy szeretet. S végül – és valljuk be, utolsósorban, manapság sajnos e műfajt leghátulra sorolva – előfordul, feltámad a papírról az is még, hogy az emberi beszéd vers. Líra, igazi, ha töredezett és fájdalmas, akkor is.
E három nemesfém ötvözetét találjuk Vesztergom Andrea legutóbbi, idén karácsonyra megjelent könyvében, mely az Emlékkatlan címet viseli.
Ismerhetik őt a Napvilág olvasói, hiszen itt jelentek meg sorra a kötetbe foglalt írások (mondanám, hogy szépírások, ha ezt a szót is nem járatta volna le egy agresszív szerzői csoportosulás, a szokásos szódevalválással, mint ahogy például a tavaszi szellőt sem nevezhetjük már melegnek, a bölcs uralkodót se királynak).
Vesztergom Andrea – gyanítom – azért szereti a Napvilág író- és olvasóközönségét, mert itt nem bántják, nem kell részt vennie értelmetlen számháborúkban, mint más irodalmi portálok harcterein.
Nyugodtan leírhatjuk tehát: az Emlékkatlan itt született, a szemünk előtt.
Emlék, mert emlékek hívják elő a szavait. És katlan, mert sokszor bizony olyan mélységeket kell megjárnia, ahonnan nagyon nehéz a kikapaszkodás.
Három részből áll a könyv, mint ahogy a borítón is írtam. Hadd idézzem:
„Három Vesztergom Andrea búvik e könyvben. Három, de ama legbenső, az a 21 grammosnak mondott lény (lényeg, lélek): ugyanaz. Láthatatlan angyalszárnyakat rebbent, de két lábbal áll szilárdan az űrben kacsázó Földön, a gyámolításra szoruló emberek között. Ír, hogy azzal is gyógyítson, neveljen, vigasztaljon, de haladéktalanul leteszi a tollat, félretolja a fehér papírt és szalad, ha valakin segíteni tud. Három Vesztergom Andrea:
• egy szocmunkás,
• egy mesemondó
• és egy költő.
Ez a szerkezete a könyvnek is. Tudósítások a könyörtelen magyar valóságból, majd szürrealisztikus mesék a gyermekkor tündéri rejtelmeiből, s végül verssorok, amelyek ritmusrácsában megkapaszkodhat az ember, hogy földre ne szédítse a fájdalom. Az olvasó feladata, hogy megtalálja, könyvespolcára fogadja és szívére ölelje Vesztergom Andreát. Azt az egyet.”
Jó szívvel ajánlom az itteni olvasók figyelmébe.
4 hozzászólás
Kedves Zoltán!
Csodálatos az ajánló, amit írtál! Én gondolatban máris a szívemre öleltem Andreát, és szeretettel gratulálok a könyvéhez és általában véve a briliáns munkásságához is!
Neked pedig nagyon köszönöm a fenti sorokat, amelyek azon túl, hogy azzal a céllal íródtak, hogy bemutassanak egy értékes művet és az alkotóját, lélekmelegítőként is hatnak!
Szeretettel: barackvirág
Igazán tartalmas és értékes könyvajánló! Méltó Andrea költészetéhez. Örülök, hogy ilyen írótársak kimagasló művei látnak itt napvilágot! Kívánok Andreának még sok verset, mert igazán ott mutatkozik meg benne a lélek minden apró rezdülése amit különös tehetséggel verseiben érzünk, megérzünk, és együtt érzünk, mert oly emberi, még ha néha fáj akkor is.
Remélve, kedves Zoltán, hogy írsz majd még következő ajánlót!
szeretettel-panka
Kedves Zoltán!
Jól felépített könyvajánló! Kiemeli Andrea sokoldalúságát, emberközeliségét, az egész munkásságát. Szép alkotásai méltó módon kerültek bemutatásra.
Örömmel olvastam írásodat!
Üdvözlettel: Zsóka
Köszönöm szépen az ismertetést.
Az ötös a könyvajánló stílusának és minőségének szól, nem a könyvnek 🙂