Westbury fehér ló

A tiszta fehér ló nagyon nagy ritkaság – hivatalosan az is csak szürke – és különösen az indoeurópai népek mitológiájában játszik nagy szerepet. Fehér lovat áldoztak az ünnepeken. Egyszer összevitatkoztam valakivel, aki azt állította, hogy a magyarok sohasem áldoztak fehér lovat. Mert ez se nem finn, se nem ugor szokás, tettem hozzá gúnyolódva. Azt, amit én akkor kaptam! Megtudtam, hogy a magyarok nem finnugor nép, hanem indoeurópai, vagyis szkíta, vagyis sumér, helyesebben japán, és a lóáldozat nem volt szokásban náluk. Nincs erről semmilyen írott hagyomány, vagy ha mégis, az kamu. Nem szabad elhinni, amikor olyanokat olvasunk, hogy még Mátyás király idejében is előfordult, nagy titokban, hogy egy fehér paripát… Szégyen talán, ha mi is azt csináltuk, mint a körülöttünk élő törzsek vagy népek?

És erre mit mondott?

Azt, hogy így hallotta az apjától.

Remélem, azonnal bocsánatot kértél.

Nem tehettem. Tudod, az én apámnak más volt a véleménye.

Az apák az utódaikban csapnak össze. Mindenesetre elég sokan írtak már lovakról, fehér lovakról, lóáldozatról, akik úgy mellékesen apák is voltak, ne adj Isten, nagyapák. Elég valószínű, hogy akad egy-két szemernyi igazság abban, amit évszázadokon át összeírtak. Rengeteg isten parádézott fehér lovon, pl. Wales-ben Rhiannon, Iránban Tistrja, Indiában Indra. Indra lova igazán különleges, mert a tejtengerből jött elő, hét feje van, és szokatlanul hangosan nyerít; innen van a neve is, Uccsaihsravá. Szúrja indiai napisten kocsiját fehér lovak húzzák, Buddha egy fehér lovon hagyta el a palotáját, hogy kivonuljon az otthontalanságba, a görög Pegazus hófehéren száguld a költőkkel a világ legszebb babérligetei felé, a skót folklórból tudjuk, hogy a vízi szellemek fehér lovak formájában rángatják le a mélybe a vigyázatlan embereket.

Ez az igazi víziló, a kelpie vagy each uisge.

A vízióban azonban nem egy víziló jelenik meg, hanem egy fehér táltos, a hátán Visnu Kalki nevű inkarnációjával, aki jól el fogja pusztítani a bűnös embereket, a nem kevésbé bűnös földdel együtt, majd bejelenti, hogy újra az aranykor következik, és mindenki jelentkezzen a legközelebbi összeíró helyen.

A kipusztult emberiség?

Csakis. Hiszen a halál nem más, mint illúzió, a halál pillanatában újra testet öltünk, és megkapjuk az esélyt, hogy ismét elkövessük a régi bűnöket.

Egyes bűnöket egyszerűen nem lehet kihagyni. Szerencsére nem mindegyik isten aggódik vagy bosszankodik a bűneink miatt. Ezek az úgynevezett pozitívan gondolkodó istenek, akik csak a jót látják bennünk.

Isteni szemekkel könnyű. Mindig megakadtam azon, ha rossz néven vették tőlem, hogy isteni erényekkel nem rendelkezem.

Miért is örököltünk volna különleges erényeket a vörös agyagtól illetve a bordacsonttól, amelyek köztudomásúan a teremtésünk alapanyagi? Ezekhez képest elég sokra vittük. Persze az is igaz, hogy az ember sosem boldog azzal, amije van. Olyan sok minden kellene, pl. örök élet, örök fiatalság, örök boldogság. Mindenki maga szeretné eldönteni, hogy milyen legyen a világ sora: a pénz a fán teremjen (de csak az én fámon, ne a szomszédokén), mindenki ismerje el, hogy én, én és én vagyunk a legfontosabbak, ne legyen halál (illetve majd én megmondom, hol és mikor tehet kivételt a sors).

Érdekes lenne a világ, amelyben mindez megvalósul. Addig is, különféle természetfeletti erőkhöz fordulunk, illetve elképzelünk ilyeneket (nem kívánt törlendő). A megszemélyesített erők, vagy a személyek energiái sokféle, pl. állati formában jelenhetnek meg. A ház körüli haszonállatok jó szolgálatokat tesznek a túlvilágon is, a kellemetlen fajtákból, mondjuk az élősködőkből csupa ördögök lesznek.

Vagyis hogy visszatérjünk a fehér lovakhoz, a túlvilágon is húzzák a szekerünket, vagy szövetségesként harcolnak velünk a háborúban.

Sok más dolguk is lehet, pl. termékenységet varázsolnak, figyelmeztetnek a veszélyekre, vagy megmondják a jövőt.

Angliában mit vártak el a paripáktól?

Miért éppen Angliában?

Mert ott terjedt el az a szokás, hogy lovakat vágnak a domboldalakba. A megfelelő helyeken eltávolítják a növényzetet és a talaj felső rétegét, amíg szabaddá nem válik a fehér mészkő. Közelről nem túl látványos a műalkotás, de ha messziről közeledünk a kiválasztott helyek felé, azt látjuk, hogy igazán impozáns lovak állnak vagy száguldoznak a lejtőn.

Az uffingtoni fehér lóra gondolsz?

Az uffingtoni csodalény kétségkívül nagyon híres, meg régi is, 360’ az orrától a farkáig, lehet, hogy megvolt már Kr.e. 1400 körül, csak egy baj van vele: nem ló. Elképzelhető, hogy egyszer, valamikor lónak szánták, de a mai formájában még a gebékkel sem állja ki az összehasonlítást. Vagy te minek neveznéd a kompozitumot, amelynek hattyúnyaka és kockafeje van, szarvakat visel, négy lába közül kettő nem is kapcsolódik a törzséhez, a teste pedig olyan formájú, mint a ceruzaspóroló.

Mondták már sárkánynak is, bár a körvonalaiban határozottan lóra emlékeztet. Azonkívül Uffington mellett látható, a fehér lovakról híres vidéken. Valószínűleg az történt, hogy a tisztogatások során elmérték magukat – mert a pacik rendszeres karbantartást igényelnek. A mészkövet homokkal hordja be a szél, és a növényzet gyorsan eltakarja a gondosan kialakított formákat. Az idők folyamán, szerény becslések szerint is legalább száz lovacska veszett el örökre, mert a környéken lakók nem vállalták a scouring-nak nevezett tisztogatást. Pedig a scouring-ot mindig eszem-iszom, tánc, ez-meg-az követte, úgyhogy nem lehetett rossz szórakozás.

Kétségtelen, hogy a scouring során történtek változások, de általában arra törekedtek, hogy kijavítsák a hibákat, vagy azokat, amiket hibáknak gondoltak. Az egyik Herkules-forma, a wilmingtoni „hosszú ember” így vesztette el a legfontosabb testrészét, amelyről csak azért tudjuk, hogy milyen lehetett, mert a párja (Cerne Abbas) ma is rendelkezik ezzel a férfiúi ékességgel. A Westbury ló meg úgy járt, hogy teljesen megfordították. Régi rajzok tanúsága szerint jobb felé nézett, a feje csőrben végződött, hosszú testet egyensúlyozott az aránylag rövid lábain, és kapott egy nyeregtakarót is. 1778-ban a lórajzolók megváltoztatták az eredeti tervet. Azóta a paripa bal felé néz, szépen formált feje, zömök teste és hosszú lábai vannak, valamint jóval nagyobb, mint az 1742-ben dokumentált eredeti.

Mi indította az embereket arra a 18. században, hogy lovakkal ékesítsék a hegyoldalakat?

A Westbury ló esetében nem egészen pontos a kérdés, mert a hagyományok szerint jóval régebbi, és annak az emlékére készült, hogy Nagy Alfréd király, 878-ban, Ethandunnál legyőzte a dánokat. Alfréd történelmi személy volt, 849-899 között élt, 871-899 között uralkodott, és az egyetlen Anglia királyai között, aki a „nagy” melléknévvel büszkélkedhet. Egyébként is szép neve van, azt jelenti, hogy a manók vagy a tündérek (elf, elves) tanácsa. Mozgalmas korban élt, és szinte állandóan harcolnia kellett a hódító szándékkal érkező népekkel, összefoglaló nevükön a vikingekkel. A vikingeknek komoly terveik voltak Angliával, és egyáltalán nem elégedtek meg a keleti partvidékkel, ahol a sok –by-re végződő városnév emlékeztet a dán megszállásra. Bizony volt, hogy elfoglalták Londont, és egészen Chesterig száguldoztak (894). Alfréd fáradhatatlanul harcolt, és nyilván a manók vagy a tündérek tanácsára komoly védelmi vonalat épített ki: egy csomó várat a római korból származó utak mentén, és a folyók jelentősebb átkelő helyein. Ezekből már egy sem maradt meg, viszont az ország sem került a vikingek kezére. A sors úgy akarta, hogy Alfréd ne csatában essen el, hanem egy fájdalmas betegség végezzen vele. De hogy visszatérjek a paripákhoz, nem tudom, hogy az ethanduni csata miért volt fontosabb, mint az összes többi, továbbá hogy Ethandunt valóban lehet-e azonosítani a mai Edingtonnal. Edington ma egy kis falu, Westbury-től keletre vagy 5 mérfölddel, ahonnan egyáltalán nem látni a fehér lovat.

Ez még nem lehet kizáró ok, hiszen a túlvilágon tartózkodó királyok egészen más perspektívából szemlélik a domboldalakat, mint mi, hitvány halandók. Továbbá, Alfréd a másik fehér ló völgyében született, nem messze Uffingtontól. Az egész hegynek ez volt a latin neve, Mons albi equi, a fehér ló hegye. Vagyis azt mondhatjuk, hogy a fehér ló egy angolszász totem volt, esetleg családi totem.

De nem mondhatjuk, egyrészt mert az angolszászoknak nem voltak totemeik, másrészt az uffingtoni ábra már Alfréd idejében nagyon régi volt, kultikus emlék a bronzkorból. Viszont nehéz elképzelni, hogy Kr.e. 1400-tól a 9. század végéig, vagy még inkább a 18. század elejéig egyetlen lovat se metszettek a hegyoldalba; folyamatos hagyományról lehetett szó, amelynek már csak azért sem maradhatott nyoma, mert egy ilyen ábra helyét már húsz év alatt visszaköveteli magának a természet.

Ehhez képest csak ezen a két helyen maradtak meg a lovak? Uffington és Westbury?

Egyáltalán nem, jelenleg 18-at tartanak számon (Uffington, Westbury, Cherhill, Mormond, Marlborough, Osmington, Alton Barnes. Hackpen, Woolbury, Kilburn, Broad Town, Cleadon, Litlington, Pewsey, Devizes, Heeley, Folkestone, Whittlesford), és a dokumentumok még 10-et emlegetnek (Old Westbury, Old Pewsey, Pistone Hill, Old Litlington, Old Devizes, Inkpen, Hindhead, Rockley, Tan Hill, Luzley). Lehet, hogy ez nem sok, de valamit csak jelent az a tény, hogy a világ többi részében sehol nincs hasonló.

És mi volt a dolguk ezeknek a fehér paripáknak?

Nehéz kérdés ez is, mert évszázadokon át a kolostorok voltak a műveltség központjai, és kevés szerzetes tartotta helyénvalónak, hogy megörökítse a pogány hagyományokat. Sőt inkább irtották, tűzzel-vassal, ahogy lehetett. Legalább egy vörös ló a vallásos buzgalomnak esett áldozatul, a Banbury melletti Tysoe-ban; ez 1461-ben készült, Warwick gróf lovának emlékére, aki csatában esett el; mások szerint Tiv szász isten hátas állata volt, és a Tysoe név Tiv sarkantyúját jelenti. Ezt a vörös lovat máig is „látják,” vagy látni vélik, bizonyos szögből, adott fényviszonyok mellett, persze ha ott sétálunk a hegyoldalban, azt hisszük, nincs ott más, mint a bozót és a vöröses talaj. Ezeket a helyi hagyományokat még nem gyűjtötte össze senki. Komoly megszállottság kellene ahhoz, hogy valaki végigjárja akár csak a wiltshire-i falvakat, és mindenkit megkérdezzen, mit lát ott, ahol senki nem lát semmit? Egyébként több magyarázata is van annak, hogy mit keres a fehér ló a domboldalon. Az egyik az, hogy ezzel az ábrázolással váltották ki a régi, a kereszténység szellemével ellentétes állatáldozatot.

Kétségkívül higiénikusabb, mint a megölt és megnyúzott ló, akinek a bőrét karókra feszítették, hogy hamarabb megszáradjon. Aztán ott vannak a gazdasági megfontolások. Az egész kereszténység arra épül, hogy Isten bizonyos szabályokat közölt az emberekkel, amelyek betartásáért cserébe ellátja őket mindenféle jóval. Nincs még egy ennyire materialista vallás. A mindennapi kenyér csak az elképzelhető földi javak szimbóluma.

Arról nem is beszélve, hogy az angolok nem egyszerűen kenyeret, hanem vajas kenyeret kívánnak maguknak.

Nagyon egészségtelen. A tudomány mai állása szerint brokkolit kellene ennünk, naponta ötször.

Ez csak azt bizonyítja, hogy a brokkolitermelők lobbyja milyen jól működik. Mindegy, ha már olyan sok paripát feláldoztak, azt lehet remélni, hogy jól ismerik a másvilági ösvényeket, és minket is elszállítanak a területileg illetékes Fénylény elé. Az ókorban nagyon reális félelem volt, hogy a szegény halott eltéved a másvilágon, ha nem találkozik vezetőkkel. Indiában a jamadúták a pokolba, a visnudúták egyfajta mennyországba kalauzolták a halottakat; a görögök Hermész támogatásában bíztak, a tibeti buddhizmus Nyingmapa iskolájában 49 napon át olvasta egy láma a Bardo Thödolt, a tibeti halottak könyvét, hogy a fontosabb és fizetőképes halottak nehogy az újraszületés ösvényére tévedjenek. A praktikus gondolkodású kelták a lovat választották, mert az ember egészen más szemmel nézi a világot lóhátról. Végül az is lehet, hogy a fehér lovak helyén eredetileg szentélyek álltak. Például a Westbury ló a Bratton Downs szélén, és közvetlenül egy vaskori hegyi erőd alatt található; az uffingtoni „sárkány” mellett is ott vannak egy régi építmény maradványai: sekély árok, mindkét oldalán földhányással.

Vas- és bronzkori erődmaradványokat lovak nélkül is találtak egyéb kultikus, vagy temetkezési helyek közelében. De hogy egészen pontosan mi az összefüggés? Igaz, hogy az archeológusok szinte mindenütt temetőket keresnek, legyen az hegyoldal fehér lóval, mesterséges domb, kőkör, vagy „az ördög kovácsműhelye.”

Kénytelenek vele; ez a mesterségük. Sajnos sem a Stonehenge nem bizonyult temetőnek, sem a Silbury domb, pedig ez utóbbit igazán össze-vissza furkálták. Hátha mégis előkerül a lován ülve eltemetett Sil király.

De nem került elő. Szerintem Sil király lovastól ment föl a mennybe, és a fehér lovakat inkább a kelta lóistennővel, Eponával kellene kapcsolatba hozni.

Nem lesz könnyű ez sem, mert az áldozatra csak a ménlovak voltak alkalmasak, Epona pedig nőnemű, úgy is nevezik, öreg kanca. Nem is csak a lovak istennője, a szamarakat és az öszvéreket is védelmezi, és a fő foglalkozása az volt, hogy biztosítsa a bő termést. Ezért is ábrázolták ivóedénnyel (patera), bőségszaruval, gabonakalászokkal, esetleg több csikóval.

Valamint ő vezette a másvilági lovasokat, mint a walesi bárdok Rhiannonja. Lassan azt kell gondolnom, hogy az egész másvilág egyetlen nagy labirintus, ahol a lelkek vagy kísértetek valamit szüntelenül keresnek, de mit?

Gondolom, a kijáratot.

Lol. De még nem végeztünk a Westbury lovaddal, mert akadnak itt egyéb hagyományok is. Egy időben a ló szemeit lefelé fordított boros palackokkal töltötték ki, de a látogatók elhordták emlékbe. Igenis emlékbe, mert üres volt mindegyik palack! Még a folklór sem tud olyan boldog országról, ahol teli borospalackok hevernek a domboldalon. Elhordták a turisták az üvegcserepeket is, ami azt mutatja, hogy a lenézett szuvenírboltokra igenis nagy szükség van, és az emberek gyűjtőszenvedélye az afrikai, jávai, és mit tudom én, milyen majomemberek óta alig változott. Ugyancsak a Westbury ló szeméhez fűződik egy másik babona, vagy bocsánat, minek is mondjam, tapasztalati tény: Ha valaki rááll a ló szemére, és háromszor körbefordul, teljesül egy kívánsága.

Nem is értem, miért nem özönlenek az emberek a világ minden részéből Westbury-be. Mondjuk, nekünk magyaroknak nem olyan fontos, hiszen itt van a Badacsony hegyén a Rózsakő.

Mert nemrég egy kis baj történt a Westbury paripával. Az emberek megunták a rendszeres karbantartást, a ló formáját szépen kiöntötték betonnal, és befestették fehérre. Szerintem egy betonló messze nem olyan hatásos, mint az eredeti mészkő.

Én meg azt mondom, hogy elfelejtkeztünk egy nagyon izgalmas legendáról. Hengest és Horsa vezették a 6. században az első szász sereget, amely meghódította Angliát. Egy fehér ló pompázott a zászlajukon, és ennek az ütközetnek az emlékére díszítik az angolok fehér lovakkal a dombjaikat.

Ugyan már, Hengest és Horsa nem is tulajdonnevek. Csődör és ló; teljesen nyilvánvaló, hogy ez csak egy mese. Nem érdemes mélyebb értelmet keresni; annyi az egész, hogy egy ilyen paripa nagyon dekoratív.

Hát Nagy Alfréd, Epona és az összes többi ötlet?

Hiszi a piszi.