Isten előbb haragosan tekintett le rájuk.
Évának eszébe jutott a sátán sugallata, amely neki kígyó képében jelent meg az almafa alatt: „Bizony nem haltok meg… Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” (Mózes I. könyve. A bűneset, 4-5.) Nem értette hát, Isten miért tiltotta meg nekik azt, ami számukra kedves.
De Isten szólt: – Ádám, mivel megszegted parancsomat, ezután „Orcád verejtékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.” (Mózes I. Könyve, 3/19.) Ijedten bújtak össze, esdekelve szólalt meg Ádám: – Nem tudtuk, mit tettünk – ösztöneink parancsának engedtünk. Kérlek, bocsáss meg nekünk, Uram!
Isten látta szorongásukat, a fák eltakarták őt, így nem láthatták, hogy mosollyal tekint le rájuk, és megenyhült haragja; megbocsátott nekik. Mert emberek ők, értelmet és szabad akaratot én adtam nekik. Mégis, a tetteitekért viselniük kell a következményeket. Ezért így szólt hozzájuk:
– Megbocsátok, ha ez boldoggá tesz benneteket. Nektek adom a világot annak minden javával és terhével, boldogságával, szomorúságával és bajaival. „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá.” (Mózes I. Könyve, 1/28.) Uralkodjatok állatok, madarak, minden élőlény és növény fölött, földön légben és a tengerek vizében. Ha meg is kell halnotok, utódaitok majd folytatják a földi életet, az idők végezetéig…
Tehát Isten irgalmasságot gyakorolt fölöttük, nem űzte ki őket az Édenből. Ezért hálát adtak neki, és szeretettel telt meg a szívük.
EGY NAP Ádámnak eszébe jutott Éva megjegyzése, ezért egyedül ment le a tóhoz.
Emlékezett rá, mit mondott, hogy amikor megcsókolja, a szakálla szúrja és csiklandozza. Aztán megkérdezte: – Hogy nőtt arcodra ez a hosszú szőr? Ezért határozta el, hogy változtat külsején. Megfürdött, rövidre vágta a haját és bajuszát, aztán megborotválkozott. Utána a kristálytiszta tó vizében meglátta tükörképét. Kicsit furcsa – gondolta magában – de elégedett volt a látvánnyal.
Eközben Éva sétára indult. Megállt egy gyümölcstől roskadó citromfa alatt. Leszakított egyet, s ahogy beleharapott, felkiáltott: – Milyen savanyú! – Arra gondolt, hogy amit Ádám adott neki, finom és édes volt, a színe talán kicsit más. Igaz, akkor azt mondta, hogy narancs, de bizony ez valami más lehet. A leve ráfolyt a kezére, érezte, kicsit bizsergett tőle, de utána a bőre sima lett. Ezért mégsem dobta el, s az otthont adó fájuk alá érve, kinyomkodta a levét, és vékonyan arcára kente. Ujjai tapintásával hamarosan érezte, hogy az arcbőre sima lett, mint a bársony.
Megérkezett Ádám.
– Itthon vagy már, Édesem? – kérdezte. Éva csak nézte: – Milyen furcsa lettél… Hová lett arcodról a szőr? – Ádám csak ezután válaszolt a kérdésre.
– Igen, itthon vagyok egy jó séta után.
Képzeld! – lelkendezett Éva – találtam olyan narancsfát, amelynek a gyümölcse nem olyan édes, amilyet tegnap szakítottál az egyik fáról, hanem savanyú. Nem ettem meg, de a bőrömnek nagyon jót tett, olyan sima lett, mint egy csecsemőnek. Nézd meg. Közel állt hozzá, orcáját odanyújtotta, hogy Ádám megtapinthassa.
– Szép vagy, kedvesem, olyan izgatóan sima az arcod, és forrón megcsókolta. De nem narancsot kóstoltál, hanem citromot. Hoztam vacsorára banánt és narancsot is. Ezt ízleld, és nézd meg, hogy ennek a héja kicsit sötétebb, formája kerek, a citrom színe világosabb sárga, és tojásdad alakú. Gyere, vacsorázzunk, és térjünk nyugovóra.
Letelepedtek, és mind elfogyasztották a fonott kosárkába rakott gyümölcsöt.
Utána Éva leterítette a gyékényt, és szorosan egymás mellé lepihentek.
– Olyan jó a közeledben lenni, Ádám. Mikor egyedül maradok, mindig félek.
– Nem kell félned, mert itt az Édenben semmi bántódás nem érhet. Egyébként tudnod kell, bármi történne, mindig közel vagyok, és megvédlek még a pokolbéli sátántól is. Érezheted, mennyire szeretlek, és vigyázok rád. S ha itt vagy, ilyen közel hozzám, nem bírok az ösztöneimen uralkodni. Megérintette, megsimogatta párja arcát, gyönyörködött mosolyában. Csókolgatta, szeretgette, egyre jobban kívánta.
Éva viszonozta közeledését. Tetszett neki Ádám simára borotvált arca, már nem csiklandozta és szúrta, mint korábban. Százszor is forrón visszacsókolta.
Ádám egyre szorosabban ölelte, már-már alig kapott levegőt, de olyan jól esett mindkettőjüknek ez az összesimulás, órákig tartott ölelkezésük. Ádám Évának az egész testét simogatta és lassan haladva mindenütt összecsókolta. Nem siettek, élvezték egymás közelségét. Majd amikor már nem bírták tovább tartóztatni magukat, szerelmük lángja föllobbant, utána kis szünetekben megpihentek. Oly jó volt egymás karjában pihenni és elaludni, majd együtt, csókokkal ébredni… és még sokszor megismételve a legszorosabb együttlétet.
– Ádám, ugye, nem bántad meg, hogy így alakult az életünk?
– Nem bántam meg, és nagyon jó, hogy megbocsátott az Úr. Ő adott nekünk értelmet és szabad akaratot, vagyis a cselekvés szabadságát, a döntés jogát. S mi mindketten úgy láttuk jónak, ahogy tettünk. Ez a legszebb ajándéka Istennek, hogy nekem adott téged és ketten egyek lehetünk. Lesznek gyermekeink, akikről gondoskodnunk kell, s ha szeretjük egymást, az a földi boldogságot jelenti.
– Gyere drágám! Szeress nagyon, szeressél mindig! – sóhajtott fel Éva.
AHOGY keleten fölragyogott a nap, Ádám karjába emelte Évát, levitte a tóhoz. Megfürödtek. Visszafelé sétálva, a bokrokról és fákról szedték a gyümölcsöt, mert olyan volt az Éden, mint egy terített asztal. Éva a narancson kívül a málnát szerette legjobban, meg a földi epret. Mikor először látta, megcsodálta. Milyen szép, mikor a bokrok mellett a fűben piroslik a finom gyümölcs. Olyan, mintha az Úr gyöngyszemekkel rakta volna tele a bokrot meg a pázsitot… Először leszakított egy szemet, gyönyörködött benne, s mikor megkóstolta, nem jutott szóhoz, olyan finomnak érezte. Teleszedte kicsi kosárkáját, és hazavitte.
Út közben Ádám megmutatta asszonyának a nagy odvas fát, amely körül apró, sárgásbarna szárnyas bogarak röpködtek és zümmögtek a levegőben.
– Látod? Itt találtam az édes mézet, amit tegnap vittem neked. Ezek az apró lények pedig – mutatott körbe – a méhek, ők gyűjtik össze a fák és füvek virágaiból, és hordozzák apró testükön a virágport, és szorgos munkájukkal készül a méz.
– Ez csodálatos! – ujjongott Éva. – Milyen szép a világ, az Éden kertje, amit Isten nekünk adott.
ÉVA egy fűvel benőtt erdei tisztáson tanulmányozta a virágokat és növényeket, némelyiket kezével is megérintette. Az egyik kimagaslott a fűből, rajta lila, tojásdad alakú virág pompázott. Ahogy kezével hozzáért, megszúrta. Nagyon megijedt, mert bőre megduzzadt, és vérezni kezdett a seb, amit a virág szúrós tüskéje ejtett rajta. Másik kezét rászorította, hogy ne vérezzen. Hazafelé tovább tanulmányozta a különféle növényeket. Meglátott egy világoszöld bokrocskát, lehajolt melléje, hogy közelebbről megvizsgálja. Érdekes, erős, aromás illat csapta meg az orrát. Egy pici ágat letört róla, annak a leve rácsöppent a vérző sebre; mire hazaért, csodálkozva látta, hogy a seb összehúzódott, s már alig látszott a helye: begyógyult.
Lám, találtam gyógyszert a sebekre. Elhatározta, hogy másnap szed majd a levelekből, megszárítja, hogy mindig legyen kéznél belőle. Nap-mint nap mindketten fölfedeztek valami újat, amit agyukba vésve, tapasztalatot gyűjtöttek, és a további életük folyamán hasznosították.
Folytatom.
8 hozzászólás
Kedves Kata!
A Bibliában nincsenek leírva az apró részletek. Jól tetted, hogy szabadjára engedted a fantáziádat, s beleláthatunk az első emberpár mindennapjaiba. Igen érdekesen alakul… Várom a következőt.
Szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Úgy gondolom, hogy a bibliai rövid jegyzetekre mindenkinek előjöhetnek részletesebb történetek. Én így képzeltem el. Mindenképpen kellemes környezetben éltek, akkor még nem nem rongálták a levegőt, a földet…
Köszönöm, hogy ezt is olvastad.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Egyre jobban tetszik a történet, sajátságod megvilágításodban!
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm, kedves Ica, hogy itt jártál és olvastad ezt a részt is. Igen, ezek az én elképzeléseim.
A Bibliákban csak rövid jegyzeteket olvashatunk. Ki tudná megmondani ilyen távlatokban, hogyan élték át a paradicsomi napokat.
Köszönöm, hogy nálam jártál
szeretettel:
Kata
Kedves Kata!
Nagyon tetszik szép történeted, ahogy az első emberpár ismerkedik a természet adta lehetőségekkel, és az a rész, hogy rájönnek egyes növények gyógyító erejére. A paradicsomi életet valahogy én is így képzelem el.
Gratulálok!
Szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Kérem szíves elnézésed azért, mivel ilyen későn vettem észre, hogy itt jártál és olvastad a folytatást.
Az anyag további része érdekes, de nem tudom miért, valahogy ezt az anyagomat sokan elkerülték, akik egyébként a prózai alkotásaimat szívesen olvasták.
Köszönöm, hogy itt jártál és olvastad, remélem, hogy majd a folytatása is érdekel.
Szeretettel várlak: Kata
Kedves Kata! De jó, h ezt itt megláttam! Most csak annyit, elolvastam az egészet és el vagyok bűvölve!!!! Majd megírom bővebben, h miért! Szeretettel: én
Kedves Laci!
Köszönöm, hogy eljöttél és elolvastad ezt a részt is, nem sokan érdeklődnek az ilyen témákra.
Üdvözlettel: Kata