06. Ádám ébredése

6. És beteljesedett az Úr szava

Nehéz sorsa Káint végigkísérte, amíg pergett élete, mindig az Úr hangja csengett a fülébe: bujdosni fogsz a földön! Bujkálnia kellett az emberek elől, mert szégyellte magát, arra gondolt, hogy rémtette orcájára van írva. Visszatérni sem mert szüleihez, hogy bocsánatukat kérje.
Amikor Káin örökre elhagyta otthonát, kelet felé vándorolt. Talált egy csendes kis települést,
annak végén egy elhagyott kunyhóban húzódott meg. Gondolta, itt senki nem fogja keresni, ő sem óhajtott az emberekkel kapcsolatot létesíteni. Nehezen boldogult az idegen környezetben, sokat kellett fáradoznia, hogy a mindennapi betevő falatját előteremtse. Fájó szívvel gondolt vissza otthonára, ahol mindene megvolt az Édenkertben, és szüleit is sajnálta. Már százszor megbánta, amiért nem tudott magán uralkodni, – az idegen környezetben próbált másként élni. Senki sem tudhatta, mit tett, honnan jött, ő mégis úgy érezte, orcájára van írva kegyetlen cselekedete.

Évek teltek el, amíg megismerkedett egy hajadonnal, aki néha kunyhója előtti ösvényen ment a földjére dolgozni. Egyszer megszólította, és megkérdezte tőle: – Hol laksz, talán árva vagy, mivel mindig egyedül látlak?
– Valóban árva vagyok, senkim sincs, szüleim már nem élnek, testvérem nem született. Káin többszöri találkozás után megkérdezte tőle: – Nem akarsz velem élni? – én is egyedül vagyok, senkim sincs a világon. Többszöri találkozás után megkedvelték egymást. Káin segített a lánynak a kertjét művelni. Elhatározta, hogy feleségül kéri. Családot alapítottak. Csendben éltek, leginkább szomorúságban. Sokat változott, hirtelen haragja kissé megszelídült, egymást becsülték, s ahogy teltek az évek, egyre jobban szaporodott a család, a gyermekek növekedtek, majd házasodtak. Amikor a leszármazottai már oly sokan voltak, hogy nem fértek el kisebb helyen, nehéz munkával várost alapítottak.

A negyedik leszármazottja, Lámekh utódja két asszonyt vett feleségül. Ezek egyikének ivadékai lettek a sátorlakók, míg a másiké a barompásztorok. A két asszony közül az egyik ág leszármazottai a zenészek (lantosok és síposok), másiké pedig réz- és vasszerszám kovácsolóként, nehéz fizikai munkával keresték meg mindennapi kenyerüket.
Utódai közül többen ugyanúgy nem tudtak magukon uralkodni, mint ő fiatal korában, mivel a
hirtelen harag, a gonoszság és bűn öröklődik apáról-fiúra. Egyik leszármazottja mondja: „halljátok beszédem: embert öltem, mert megsebzett; egy ifjat öltem, mert megütött.” (Mózes I. Könyve. Káin nemzetsége 4/23)

7. Ádám nemzetsége a harmadik gyermeke, Séth ágán: Noéig való pátriárkák

Ádám és Éva sokáig magukban maradt, siratták, szomorkodtak fiaik elvesztése miatt. Ők idősebb korukban is tisztelték és szerették egymást.
Hiába volt Ádám már százharminc esztendős, szerette Évát, s ha nem is olyan gyakran, de időnként megkívánta, s élték szerelmi életüket. Akkor az emberek élete hosszabb ideig tartott (vagy ki a megmondhatója, milyen időszámítás szerint számolták éveiket), de erejük teljében éltek többszáz éves korukig. Most is örömmel ölelkeztek, Ádám becézte, simogatta feleségét, mint valaha, amikor az Isten társul küldte neki. Annyira erőt vett rajtuk a kívánság, ilyen jól már rég’ nem élvezték egymás közelségét. Éva teljes odaadással, szorosan simult párjához, ezért beteljesült régi kívánságuk, s elvesztett gyermekeik helyett az Úr küldött nekik még egy fiút. „Élt vala pedig Ádám száz harmincz esztendőt, és nemze fiat az ő képére és hasonlatosságára és nevezé annak nevét Séthnek.” (Mózes I. Könyv: 5/3)

Nagy volt örömük, amikor örökké siratott, elvesztett kedves gyermekük, Ábel helyett, ismét fiuk született. Ezért – szerencsénkre – nem vagyunk mindnyájan Káin utódai. Azok a mai emberek, akik őseiket keresik, ha idáig levezetnék származásuk szálait, akkor megtudhatnák, Káin utódai-e, aki akkor a még egyetlen testvérét, Ábelt, a szelíd, szorgos embert megölte, aki jobb, igazabb életet érdemelt volna.
Káin ivadékai elszéledtek a világban, benépesítették a földet, később keveredtek Séth utódaival. Szerencsések azok, akik a később született Séth leszármazottai lehetnek. Azért ha mindnyájan nem is, de sokan mégis a testvérgyilkos Káin utódai lettek – lettünk? Ki tudhatja, ilyen hosszú távra még talán egy emberfiának sem sikerült levezetni a gyökereit! Ezért ne csodálkozzunk akkor, ha a modern világ hírközlői nap-mint nap gazságokról, öldöklésről, gonoszságról és háborúkról adnak hírt. Most sem történik más, mint akkor. A testvér testvért is képes gyűlölni és gyilkolni.

S MOST hagy térjek vissza Ádám ősapánk történetére. Mint már említettem, azt nem tudom, hogyan számították abban az időben az éveket, de a Bibliából úgy tűnik, hosszú évezredeikig az emberek igen hosszú ideig éltek. Történt egy alkalommal, hogy Ádám útra kelve, meg akarta nézni kelet felé az egyre nagyobb építkezéseket, s hogy valami újdonságot hozzon családjának, megállt egy városban, ahol a nagy üvegablakon keresztül látta, hogy bent hatalmas állati húsdarabok sorakoznak kampókon. El se tudta képzelni, miért. Azt mondta magában: én bizony megnézem, és megkérdezem, miért van mindez?

Belépett az ajtón, illendően köszönt az öregembernek, aki ült egy háromlábú széken valami görbe alkalmatossággal a szájában – amiből füstcsíkokat eregetett a levegőbe. Meghökkent, mivel az öreg nagyon emlékeztette elveszett fiára, Káinra. Aztán elvetette a lehetőséget, és megkérdezte tőle: miért lógnak az állatdarabok a kampókon?
– Édes fiam! Te még sosem ettél állati húst? – kérdezte, szinte hihetetlenül.
– Ahogy mondja, Öregapám, mi szeretjük az állatokat, ott élünk köztük békességben, de bizony eszünkbe se jutott, hogy megegyük őket.
– Sajnálhatjátok, mert ebből lehet a legjobb falatokat készíteni. Nosza, van belőle kóstoló, ízleld meg, aztán próbáljátok ki otthon is, vigyél belőle. Ádámnak ízlett a pecsenye. Ha ezek az emberek megeszik ezt – gondolta Ádám, akkor mi is megpróbáljuk, viszek belőle kóstolót.

OTTHON nagy lakomára készültek. Hiába él rengeteg állat az Édenben, eddig eszükbe se jutott, hogy azokat leöljék. Eddig ők húst soha nem fogyasztottak.
– Ez meg micsoda? Meg lehet enni? – kérdezte Éva csodálkozva, mikor Ádám titokzatos ábrázattal bontogatta csomagját. – Bizony, megkérdeztem a városban, hogyan készítenek ételt a húsból. Megkóstoltam, nekem nagyon ízlett. Azt mondják, hogy a legújabb tudomány szerint az embernek jót tesz a növényi táplálkozás mellett a hús fogyasztása.
Ádám készülődött. A kert egy olyan zugában, ahol nem álltak nagy fák, kivájta a földet, benne száraz ágakból máglyát rakott, majd két kovakövet dörzsölve, tüzet élesztett. Meggyújtotta a farakást. Fia ott guggolt mellette, és figyelte, mi történik.
Hosszú botra tűzdelték a hússzeleteket. Éva abban az időben már a kertben finom illatos füveket gyűjtögetett, azokat frissen vagy megszárítva tárolta, és tette az ételeket ízletesebbé.

Most is hozott belőlük, egy-egy csipetnyit szórt a szeletekre. Forgatták a nyársat, a finom illat
pedig terjengett a levegőben. Kisfiuk ott téblábolt mellettük, nézte, mi lesz ebből? A kert és a
közeli erdő lakói megérezték a pecsenye meg a füst szagát, nem messze tőlük, sorakozva figyelték a tüzet, szimatolták a terjengő illatot. Mikor megpuhultak a hússzeletek, nagy lakomát csaptak a ropogósra sült pecsenyéből, Mindhárman degeszre tömték a gyomrukat.
– Na, asszonykám – szólt Ádám Évának: – Ezt máskor is megismételjük. A gyermeknek is nagyon ízlett az étel, a sok nyers zöldség és gyümölcs után, többször kért belőle, majd jó érzéssel megsimogatta a pocakját. Éva már félt, hogy elrontja a gyomrát, ezért figyelmeztette, hogy ne egyen sokat, megárthat, netán megemelkedik tőle a koleszterin-szintje! De egy biztos: mindnyájan jóízűen falatoztak az újdonságból. Ezután Ádám többször átruccant a messzi városba -, majd mikor Séth elmúlt tíz éves, apjával tartott – és mindig hoztak magukkal valami újdonságot, de a húsról sosem feledkeztek meg.

TELTEK A NAPOK, az évek, évszázadok, még mindig jó egészségnek örvendhetett Ádám, mivel ezt követően nyolcszáz esztendő alatt még fiúkat és lányokat indított a világra! Végül 930 éves korában hagyta itt a földi világot.
Közben Séth szép szál emberré fejlődött, megnősült, neki és testvéreinek is születtek gyermekeik, az emberek pedig egyre szaporodtak a földön, Isten akarata szerint betöltötték az egész világot…

8. Ábel unokája

Séthnek 105 éves korában született a fia: Énós. A Biblia szerint utána 807 esztendőn át, születtek még fiai és lányai, ő is sokáig élt, 912 éves korában halt meg. Tehát Ádám utódai ugyanúgy, mint Káin nemzetsége is házasodott, majd életük során összekeveredtek. Abban az időben nem riadtak vissza a gyermekáldástól, nem jött még divatba az egykeség, tehát elszaporodtak a földön hosszú életük alatt. Az asszonyok akár hetven, vagy 130 éves korukban is hoztak világra gyermeket. Hosszú volt az életkor, nem ment ritkaságszámba, ha valaki 8-900 évet élt, sőt többen még ezt a korhatárt is meghaladták. Nem volt gondjuk a nyugdíj korhatárral és az öregek ellátásával, a sok gyermek el tudta tartani rászoruló szüleit.

AZ EMBEREK közül sokan megunták a kunyhókat és sátrakat, ezért nagyobb településeket, városokat alapítottak. Egy-egy nagycsaládnak (némelyik már több száz emberből tevődött össze), hogy együtt maradhassanak, egyre nagyobb házakat építettek, akárcsak a későbbi modern korban a nem valami tetszetős panelházakat. Ezért egy-egy nemzetség, egymáshoz közelben élő- és rászoruló rokonait istápolták, segítették.
Persze, nem volt mindenütt Édenkert, a szaporodó emberiségnek egyre kevesebb föld jutott. Nemigen ismerték a drága traktorokat, kombájnokat és egyéb gazdasági eszközt, s őket abban az időben az állam sem támogatta, mint mostanában, ezért megerőltető fizikai munkával művelték meg földjüket, és teremtették elő az élelmiszert, s az állatoknak sem jutott elegendő legelő.

Sokan már nem tudtak földművelésből megélni, ezért vándorútra keltek, más helyeken szereztek tapasztalatot, hogyan kell emberlakta városokat alapítani, az életet megszervezni és fenntartani. Így aztán mikor az elvándorlók visszatértek szüleihez, rokonaikhoz látogatóba, közülük többen ott ragadtak, és boltot nyitottak, akik pedig valamilyen mesterséget tanultak, ők is visszatértek a rokonsághoz, és vállalkozásba kezdtek, vagy más városokban telepedtek le. A férfiak választottak maguknak nekik tetsző lányokat. Káin, Séth és testvéreinek nemzetsége egyre jobban keveredett, ezzel együtt a gonoszság is megsokasodott a földön. Az emberek között sokan, Káin uitódai rossz útra tértek, erőszakosak voltak és romlott életet éltek.
Nem tetszett az Úrnak az emberek egyre terjedő gonoszsága, és züllött élete, hogy egymást
ölik, csalnak és rabolnak, tisztátalan életet élnek, – végül megsokallta. Megharagudott, és elhatározta, nem tűri tovább.
„És monda az Úr: Eltörlöm az embert, akit teremtettem a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem.” (Mózes I. Könyve: Káin és Séth nemzetségének összeházasodása; a bűn eláradása, 6/5)