(Az út érzékelhetetlen, érdektelen: sivár, alélt-aszfalt. Kátyús és kietlen. A járgány magától szalad: robot, irányítás nélkül eltalál oda, ahova ösztönből is sűrűn navigálják. A kilométerek egyre kopnak, az emlékek párhuzamosan halványodnak velük, bár félelmetes meghatározói az agynak.)
Az ösvény a régi: mohos sziklaszirtek között szabad az átjárás, bár ma már több helyen ember-alkotta.
A táj igéző, hamisítatlan gyönyörűség, mesélni akarna, de minden próbálkozására ugyanaz a válasz: régi, elavult, más szelek járnak.
Hiába könnyeznek a fák még a színpompás nyárban is, a zöld már nem ugyanaz.
Nem kopott el, inkább aranylóbban tündököl, de nem lelik meg többé magukban azt, aki egykor bennük élt, beléjük rejtőzött.
A völgy tölgyfákkal ölelt csodás ösvényein párok andalognak, egymás kezét fogva jelzik az összetartozást. A nyári libegő-felvonóról örömkacaj, gyerekzsivaj hallik.
Ez a Világ Közepe ma.
Hogy miként sóhajt ott a lomb nyár derekán, amikor sötétzöldbe veszett hitén elhajol, csak kevesen tudják.
Azt is, hogy ha füttyent egy dalos madárka, hogyan rejti el titkos bánatát a lelkében, valahol.
Aztán a víz, az a völgyi hűs patak, ami szelíd szólamokkal ontja csörgedező ígéretét, s amelyben ott a hangja annak is, aki bűntelen tékozol…
Egy dalt sugall a táj, és éppen azt a dalt, amit már rég megkomponált az élet.
Szólni kellene a fáknak, a szélnek, esőknek is, amikor cseppekben tisztítanának, hogy az ő daluk csak szép ígéret, mert helyettük más énekel.
A dalt csakis Te hallhatod, úgy, ahogy eldúdolják neked a büszke fák, hegyormok, az éltető, illatos avar, a hűs, sebes patak, a karéjos tölgylevél sötétzöld ígéretével, de még a virgonc vadvirágok is örök, igéző illatukkal és a fű is, simogató selymén, ahol elveszett lelkek ölelkeznek.
Az Élet hangján szól e dal, és nem ma írt zene.
Egy dal, a hangomon. A Dal.
dús tölgyekbe karolva
holnapot írnak
@-]—
25 hozzászólás
Köszönöm hogy olvashatam
Szia Angel! 🙂
Köszi a négyest!
A helyesírásod nem osztályozom. 🙂
Szeretettel: Kankalin
"Hogy miként sóhajt ott a lomb nyár derekán, amikor sötétzöldbe veszett hitén elhajol, csak kevesen tudják." és te tudod!
Gyönyörűen szól a dalod kedves Kankalin!
Szeretettel gratulálok: Ica
Szia oroszlán! 🙂
Kiemelted a dalból az egyik legfontosabb szólamot. 🙂
Örülök, hogy tetszett.
Köszönöm, hogy ismét benéztél hozzám. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia!
Annyira gyönyörű sorokat írtál! Többször elolvastam, nagyon megérintett! Ez a dal csodás! Elmerítkeztem benne, hallgattam az Élet dallamát, a fák sóhaját, a levelek zizzenését…gyönyörű vallomás! szeretettel: hundido
Szia hundido! 🙂
A dalban több van, talán a "minden", és örülök, ha meghallottad benne a legfőbb szólamot.
Köszönöm, hogy velem tartottál az éneklésben. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalinka!
Gyönyörű gondolatok, csodaszép dallamok, látszik rajta, hogy értesz a zenéhez is. Én is válogatni kezdtem, melyik mondat tetszik legjobban. Nem lettem sikeres, mert akkor az egészet kijelölve ide kellett volna tenni! Mégis választottam, íme":
"Egy dalt sugall a táj, és éppen azt a Dalt, amit már rég megkomponált az Élet!"
Úgy emlékszem, hogy a haibunt eddig a prózaversek közé tettem, mint prózaverset!
Szeretettel gratulálok: Kata
Szia Kata! 🙂
Örülök, hogy tetszettek az írásba vitt gondolatok és a dal.
Elárulom, hogy hanggal sokkal könnyebb énekelni, de azért igyekeztem szavakkal is.
Köszönöm a kiemelést és gondolataid.
Eltűnődtem egy próza/haibun kategórián, bár rajtam kívül nem sokan folyamodnak ehhez.
Jólesett jöttöd, mint mindig. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Gyönyörűséges dal, amit a természet dalol, suttog, zenél nekünk, csak meg kell hallani…
Holnap megkeresem, ahol: "…az a völgyi hűs patak, ami szelíd szólamokkal ontja csörgedező ígéretét…" – nagyon szeretem hallgatni.
Elbűvöltél.
Szeretettel,
Ida
Szia Ida! 🙂
Igen, tudom, neked is van kedvenc völgyed, már megcsodáltam veled szépségét. 🙂
Énekelni jó, de az is fontos, hogy legyen, aki meghallja, meghallgatja, megérti a dalt.
Köszönöm, hogy velem tartottál. 🙂
Szertettel: Kankalin
Gyönyörű dalt hoztál kedves Kankalin !
Mintha egy erdei tisztáson érzeném magam,olvasás közben, hol csörgedezik egy kis patak.
Mindig megcsodálom verseit, írásaid.
Na igen aki tud az tud 🙂
Szeretettel olvastalak: Zsu
Szia Zsu! 🙂
Azt hiszem, még gyakorolnom kell az éneklést. 🙂
Örülök, hogy tetszett ez a dal.
Köszönöm, hogy beültél velem a Malom-völgybe, a Prédikálószék sziklája alá. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kanlalin!
Egyszer azt írtad nekem – ha jól emlékszem -, hogy a haibun nem az egyénről kell, hogy szóljon.
Nos, én ezek után azt mondom, hogy de, ha egyszer jól meg van írva.
🙂
Szívből köszönöm.
Szeretettel: Szabolcs
Szia Szabolcs! 🙂
Jogos az észrevételed, az elejét azért is tettem zárójelbe, illetve más betűtípussal szerkesztve, de az utolsó mondattal hagytam némi önzőséget. 🙂
Lehet, hogy Önző haibun lesz az új cím? Hm… 🙂
Egyébként most újra elolvastam, ki is veszek belőle egy mondatot, mert szerintem anélkül is összeáll a tartalom, sőt, "haibunosabb" lesz.
Ez nem szükséges: "Nem úgy az én erdőm!".
Jó, hogy megemlítetted a magam felé hajlást, mert még mindig tartom az akkori véleményem. 🙂
Örülök, hogy hoztál a fejembe fényeket, köszi! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Nincsenek szavaim, pedig valamit írni szeretnék. Jelezni valahogyan, hogy megkapott, elragadott, fölemelt és összezúzott a szépség. A Dal – elnémított.
Szeretettel: Laca
Szia Laca! 🙂
Én pedig csöndben örülök, hogy tudtam valami szépet írni. 🙂
Köszönöm, hogy ismét jöttél. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Veszem a bátorságot az elemzéshez, vállalva, hogy melléfogok.
Az ennyire személyes üzenetek esetében ez a lehetőség fennáll.
Szépen, választékosan írsz. Betartod a műfaji keret szabályát is. A haiku összefoglalja a fenti képet. Rétegeket bontasz ki a látható és a láthatatlan érzékek szintjén. Kinek egyértelműen, kinek sejtetve egy elmúlt és egy eljövendő valóság képét. Valóban a kevesek és beavatottak értő füleinek szóló pillanatkép ez, ugyanakkor bárki, aki olvassa elmerülhet ebben szelíd és színpompás vallomásban.
Mintha az elveszett éden egy helyszínén járnánk, ahova vissza-visszalopódzik a lélek emlékezni. Mégsem érezni, hogy becsavarodna, gyökeret verne a múltban. Van perspektívája, célja, szeretni érdemes tárgya, aki akár létező, akár nem, mindenképpen méltó a Dalra. A dal, igen, ez a központi elem. A kommunikáció csatornája, ez elkötelezettség és az érzelmek fokmérője, minden. Dalolj, madárka, forduljon örömre titkos bánatod! Az osztályzat a minőséget tükrözi.
Szia Zsoló! 🙂
Örülök, hogy szóltál, mert publikus az írásom, nincs ellenemre, hogy véleményt alkottál.
Megtisztelő, hogy pozitívan vélekedsz róla. Mindig igyekszem megfelelni a saját és az irodalmi normák által szabott követelményeknek. Fontos, hogy amit közvetítek, az hitelessége mellett csekély értékkel is bírjon.
Az általam kottázott szólamokat egyetlen ember képes összerakni, és nem az elveszett, inkább a megtalált Éden a helyszín.
Jól gondoltad: nem a múltból ered, hanem jövőbe tartó.
Akihez szól ez a haibun, méltó a Dalra, ami valóban központi elem. Te fogalmaztad úgy, hogy „minden”. Egyetértek ebben, de csupa nagybetűvel.
Örülök annak is, hogy jelzésed alapján érzékelhető, amit a sorokba és közéjük foglaltam.
Nem tudom, miért jött le ez az írás bánatosnak, mert egyáltalán nem az. 🙂
Remélem, lesz még lehetőségem dalolásra, mert szívesen tennék szólamokat az eddigiek mellé.
Köszönöm, hogy megjelentél itt a véleményeddel. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia, drága Kankalin!
Azért jöttem ide, mert bosszantott ez a cím, s ezért, mindig átugortam. 🙂
De most láttam, Te is hozzászóltál, hát rákattintottam.
S rögtön láttam, ördögöm van!
Lenyűgözve olvastam végig, e számomra megtévesztő című egyebedet.
Rákerestem a haibun szóra, de bevallom, nem lettem okosabb.
Aztán elidőztem egy szerintem kulcsmondatodnál:
"A táj igéző, hamisítatlan gyönyörűség, mesélni akarna, de minden próbálkozására ugyanaz a válasz: régi, elavult, más szelek járnak."
Ez a mondat mintha kilógna a sorból. mintha a múlt leértékelődne általa.
Vagy rossz a fülem?
Szia Ildikó! 🙂
A cím mást is bosszantott, emiatt máshol nem engedélyezték addig ezt az írást, amíg nem írtam át betűkre a számot. Azt kaptam, hogy csak indokolt esetben…
Miután megjelent úgy, idegenkedtem tőle, úgyhogy megindokoltam létjogosultságát, így elfogadott lett.
Nem szeretem volna, hogy keveredjen a határozatlan névelő a nagyon határozott számnévvel.
Bennem teljesen tiszta volt az az 1. 🙂
Örülök, hogy tetszett az írásom, amit igyekeztem a magam módján elénekelni.
Nem volt egyszerű, de bennem megszólalt, és így. Lehet, hogy süket fülekre talált, de a szólamok tiszták, összhangzattanilag is kerekre szabtam.
A kulcsmondatos kiemelésedhez annyit fűzök, hogy nem a múlt leértékelése, hanem a visszahozhatatlan elengedése köszön vissza belőle.
Óriáslépéseket tettem ezért, de könnyen lehet, hogy hitetlen talajra tévedt a lábnyomom.
Ennek ellenére nem bánom, örülök, hogy el tudtam énekelni (szerintem).
…
Az összes többi, felidézte bennem a aját teremtés élményemet, egy új kezdetet, ami szintén egy beavatás volt az Élet Csodájába. S azt, itt Nálad, mint a Te élményedet láttam viszont.
Háááát, mit mondjak? Kell az a plusz! Kell az a plusz, amit úgy hívnak hogy Zene.
S Te, angyali küldötteként jelentél meg előttem.
Fogadd, szeretetteljes üdvözletem. Öröm volt olvasni Tőled, és írni Hozzád.
Ildikó
…
A teremtés-élmény jó kérdés, elgondolkodtattál.
A semmiből a mindent létrehívni nem könnyű, pláne, ha hitetlenség talajára hull az igyekezet.
Hogy a Zene, mint plusz? Éppen annyit árthat, mint amennyit használhatna. 🙂
Nagyon köszönöm a gondolataid, mert magam is eltévedtem abban, hogy érdemes-e…
Jöhetsz gondolkodtatni máskor is. 🙂
Szeretettel: Kankalin
jav. a saját
Kedves Kankalin!
Ez a Haibun egy nehezen emészthető műfaj! Ez a kezdet is "z út érzékelhetetlen, érdektelen: sivár, alélt-aszfalt. Kátyús és kietlen. A járgány magától szalad: robot, irányítás nélkül eltalál oda, ahova ösztönből is sűrűn navigálják. A kilométerek egyre kopnak, az emlékek párhuzamosan halványodnak velük, bár félelmetes meghatározói az agynak.)"
Érdekes nagyon egyben megrázó.
Ez is jó nagyon! A dalt csakis Te hallhatod, úgy, ahogy eldúdolják neked a büszke fák, hegyormok, az éltető, illatos avar, a hűs, sebes patak, a karéjos tölgylevél sötétzöld ígéretével, de még a virgonc vadvirágok is örök, igéző illatukkal és a fű is, simogató selymén, ahol elveszett lelkek ölelkeznek.
Az Élet hangján szól e dal, és nem ma írt zene.
Egy dal, a hangomon. A Dal.
árnyakra fények
dús tölgyekbe karolva
holnapot írnak
Különösen ez a sor tetszett!Az" ahol elveszett lelkek ölelkeznek." Ez valahogy magával ragadott!
Köszönöm az élményt!
Szeretettel:Ági
Szia Ági! 🙂
Ezt a haibunt nagyon szeretem, jó volt újra elolvasni.
Köszönöm, hogy rátaláltál! 🙂
Szeretettel: Kankalin