Lassan bontja szirmait a titok. Mélyen a felszín alatt virágzik, színe az idő, illata az Isten. Bár minden emberben van gyökere, kinyílni kevesen hagyják. Pedig, ha nem engeded kivirágozni a lelked, sosem leszel több a másik szemében tükröződő önmagadnál. Egy szubjektív felszín. Nő. Férfi. Egy érzés, egy mozdulat, egy fogalom, kinek mi. De az nem te vagy, hanem csak amit a másik megtalált benned magából. Hisz, amit még nem tapasztaltunk meg, nem éreztünk át, az számunkra igazából nincs is. A dolgok létezése a bennünk való születésükhöz kötött. Ezek a szirmok.
A szerelem kíváncsi a virágra is. A baj csak az, hogy nincs két egyforma virág. Kereshetünk egy hasonló árnyalatút, de be kell érnünk ennyivel. Sosem találhatod meg a lelked másban, de ha megérted önmagadban, talán az lesz a legnagyobb titok és a legnagyobb csoda, mely csak az Istennek természetes.
11 sor valamiről
By Áfonya
3 hozzászólás
Kedves Áfonya!
Én azért hiszem, hogy van két egyforma virág, azaz inkább két olyan lélek, amelyek kiegészítik egymást… Elgondolkodtató írás… 🙂
Üdv: Borostyán
csak a keresés, ami jut. hit abban, hogy nem hiábavaló. amikor napi útján két kereső egymásra pillant, és meglátja a másik arcát. testvért látunk ilyenkor. ajándék pillanatok ezek
Szép.
Mély.