1999-2000 – 1999-2000 – 1999-2000 –

Telefoncsöngés. Telefoncsöngés. Telefoncsöngés. Egy szobainas rohan eszeveszetten a recepciós pulthoz.
– Halló tessék, recepció!
– Recepció! Csakhogy végre felvette… pedig a maga érdeke. Itt a 403-as szoba, na ide figyeljen… – szólt bele egy ideges érces mély férfihang.
– Rettentően sajnálom uram, ma este összesen csak két szobainas van szolgálatban… tudja… az ezredforduló, szilveszter… Miben lehetek szolgálatára Mr. … – az inas gyorsan kikereste az asztalon lévő táblázatban a 403-as szoba melletti nevet – Senor… Dim?
– Na, jól figyeljen Reggie, csak egyszer mondom el. Hozza fel nekem a következőket: egy gyönyörű szép, tökéletesen érett körte, egy ébenfekete selyemkendő, egy kés, mely olyan éles, mint amit a pokolban éleztek meg, valamint annyi törlőkendő amennyit csak elbír.
– Óhajt esetleg még valamit, uram?
– Nem, kösz, minden más van. Oh, de mégis, majdnem elfelejtettem, egy szál cigarettát magának. Rágyújthatsz, barátom, tessék…Igyekezzen!
– Magamnak cigarettát, uram? – kérdezett vissza az inas, de Senor Dim letette.
A szobainas is letette. Gyorsan összeszedte gondolatait: „Körte… biztosan lesz a konyhában… kés… szintén konyha… törlőkendő… sima ügy… fekete kendő… megoldom… cigaretta van nálam!”.
A férfi a konyhába sietett, elvette az első keze ügyébe akadó körtét a gyümölcsök közül, hátra ment egy késért az evőeszköz-tárolóba, mindezeket egy zsúrkocsira helyezte, majd visszament a pulthoz. A pult alatti „talált tárgyak” dobozból kikotorászott egy fekete kendőt, felmarkolt pár törlőkendő-csomagot, a zsúrkocsira helyezte őket, s a lifthez tolta. Gyorsan visszafutott az irodában lévő tükörhöz, hogy ellenőrizze öltözetét, sapkáját. Névtáblája kicsit ferdén állt, megtörölgette, megigazította. Reginald. Ez állt a táblán. A lifthez rohant, majd betolta a kért tárgyakat, s megnyomta a 4-es gombot. Reginald halkan hümmögte a dalt, melyet a liftben hallott. A lift megállt, a férfi kiszállt, a kocsit a 403-as szoba elé tolta. Még egy utolsót igazított sapkáján, végül bekopogott.
– Szobaszerviz! – csilingelte barátságos hangon Reginald. Drabális léptek, az ajtó kitárult, az inas óvatosan betolta a zsúrkocsit. Egy férfi – Senor Dim – csőre töltött pisztollyal várta az ajtóban a szobaszervizt.
– Csakhogy itt vagy, te aljas gazember! – ordított kidülledt szemekkel a férfi Reginald-ra – Nem elég, hogy lefekszel a feleségemmel, de még arra is veszed a bátorságot, hogy megvárass?
Reginald teljesen megfagyott. Intenzíven izzadni kezdett, majd hisztérikus zihálásba tört ki. Minden tagja remegett. Fogalma sem volt arról, hogy ki az a férfi, aki pisztolyt fog rá, sőt még gyanúsítgatja is. De a szituáció legbizarrabb tényezőjének valamiért még sem a pisztolyt tartotta és nem is az alaptalan vádakat, hanem a szoba végében lévő ágyhoz kötözött nőt, aki valamiért nem tűnt különösebben zaklatottnak, már amennyire olvasni lehet egy lekötözött, betömött szájú nő ábrázatáról. Reginald összeszedte minden bátorságát, majd remegve megszólalt:
– Itt egy szörnyű nagy kavarodás lehet, uram. Én nem ismerem önöket.
– Ez nem lehet igaz… Még egy hazugsággal is tetézed az imént felsoroltakat? Felháborító! – dühöngött Senor Dim.
– De…
– De? De? Semmi de! – fortyogott a férfi – Épp ésszel nem tudom felfogni ezt a fajta viselkedést! Annyira tudtam, hogy ez lesz. De hogy pont egy ilyen pondróval, mint te?!
– Kérem Senor Dim, higgye el, igazat mondok… Kérdezze meg a nejét, ha…
– Ne merd őt a szádra venni! Éppen elég az is, amit vele műveltél!
– Senor Dim …
– Ne! Ne hívj így! Utálom ezt a nevet… DIM! Dim? Mekkora hülyeség ez! Ki másnak van ilyen neve? Áh! Mindig is utáltam… – a férfi hangja kezdett meglágyulni, de a pisztolyt továbbra is Reginald-ra fogta – Szólíts Clarance-nek.
Reginald is megérezte támadója megenyhülését, habár a pisztolyt továbbra is makacsul fejének szegezte, de kicsit felbátorodott.
– Hát, köszönöm, uram… úgy értem Clarance. – mondta zavartan az inas – Az én nevem Reginald.
– Igazán örülök, Reggie. – Clarance átvette bal kezébe a fegyvert – de nem eresztette le – s jobbjával kezet nyújtott. Kezet fogtak.
– Te, Reg, látom jó gyerek vagy, de hihetetlen csalódás volt ez nekem. Ez a te és Barbie dolog…tudod. – az ágyhoz kötözött nő felé bökött fejével – Nagyot csalódtam bennetek… Hogy tehettetek ilyet velem? Letörtem. Teljesen kiborultam. Még sírtam is. Legalább annyira letörtem, mint Kennedy halálakor. Ördögi nap volt. Emlékszel? – kérdezte elcsukló hangon Clarance.
– Kennedy halálára?
– Igen… arra a napra…. Emlékszel, Reg? – Clarance kis híján könnyekben tört ki, de ez sem zavarta abban, hogy továbbra is makacsul fegyvert fogjon a szobapincérre.
– Nem… nem igazán emlékszem, Clarance. Mindössze… egy éves voltam.
– Én három! – zokogott fel Clarance – Mégis úgy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna… Elvesztettem a fejem. Megállás nélkül sírtam. Még az öngyilkosság is megfordult a fejemben.
– Nem akarlak megbántani, Clarance, de ez nem túl komoly egy hároméveshez? – kérdezte Reginald, de amint elhagyta száját a mondtad, meg is bánta.
– Ugye? Látom megértesz, barátom. – Clarance jól fogadta a kérdést, az inas legnagyobb örömére – Éppen ezért nem értem, hogy hogy tehettétek ezt velem Barbie-val… De tudod mit, barátom? Megbocsátok.
– Tényleg? – Reginald megkönnyebbült.
– Egy feltétellel.
– Bármit, Clarance, akármit!
– Két, azaz kettő próbatétel közül választhatsz.
– Próbatétel?
– Úgy van!
– Hát legyen, azt hiszem, nincs sok választásom, nemde?
– Melyiket választod, barátom? Egyes vagy kettes?
– Nem hallgathatnám meg őket előbb? – próbálkozott Reginald.
– Nem. Zsákbamacska. – Clarance szeme gyermeki izgalomtól csillogott – Válassz! Egyes vagy kettes? Fekete vagy fehér? Keserű vagy savanyú? Melyik?
– Nem is tudom… legyen az egyes…
– Biztos?
– Biztos.
– Rendben. Az egyes próbatétel a következő: hozd el A sárkány szívét! – zengte Clarance.
– Egy… egy… egy sárkány szi…szi…szívét?
– A sárkány szívét! – jelentette ki szemrebbenés nélkül Clarance.
– Vagy úgy… Kérem szépen, inkább nem választhatnám a kettest? – kérdezte kétségbeesetten Reginald.
– Tudtam, hogy ez lesz Reggie, tudtam. Szerencsés fickó vagy! Megengedem, hogy a kettest válaszd, ma inkább játékos kedvemben vagyok. – mondta egy kacér mosollyal az infantilis férfi.
– Köszönöm!
– Felhoztad, amiket kértem?
– Igen, persze, itt van minden… a törlőkendők, a kés… – kezdte sorolni Reginald.
– Kés? Mit mondtam neked, milyen kést hozz? – akadékoskodott Clarance.
– Oh, persze… a pokolian éles kés … az ébenszínű kendő és… a varázslatos körte. – az inas remegő kezével rámutatott a zsúrkocsira.
– Remek! Akkor először is, egy kéztörlés, ha kérhetem! – Clarance a szabad kezével a törlőkendőkre mutatott. Reginald gyorsan elvett egyet, kibontotta, majd megtörölte a kezét.
– Kész. – jelentette be Reginald.
– Remek. Akkor most, oldozd el Barbie-t! Gyorsan! – mondta a férfi türelmetlenül.
– Megyek… Használhatom a kést?
– Persze, persze, azért van! – válaszolta rezzenéstelenül Clarance.
– Köszönöm. – Reggie a nőhöz rohant, a késsel levágta a kötelet a kezéről, kivette szájából a beletömött kendőt, felsegítette, majd Clarance-re nézett. – És most?
– Most jöhet egy újabb kéztörlés… Te is Barbie!
Reginald és a nő kezet töröltek.
– Szuper! Akkor, kérlek Barbie, drágám, állj oda a fal elé… úgy… vedd le a festményt… ezaz. Reggie, kérlek, vidd a körtét és rakd Barbie fejére! Csak bátran!
– Igenis! – Reginald elvette a körtét a zsúrkocsiról, majd óvatosan a fal előtt álló nő fejére helyezte.
– Úgy! – nyugtázta Clarance – Most pedig következzen a próbatétel! A szabályok: három lövésed van, ezzel a fegyverrel – az éjjeliszekrény fiókjából elővett egy másik ahhoz hasonló pisztolyt, mellyel Reginald-ot tartotta sakkban – a Barbie fején lévő körtére. Ha sikerül telibetalálnod a körtét, szabadon távozhatsz. Ha Barbie-t találod el, akkor mindenképpen el kell hoznod A sárkány szívét. És ha egyszer sem találod el se a körtét, se Barbie-t, barátom, akkor csere. A körte a te fejeden lesz, s Barbie próbálja majd eltalálni, annyi nehezítéssel, s ezért van itt ez a kendő – a zsúrkocsin lévő kendőre mutatott – hogy be lesz kötve Barbie szeme. Remélem minden világos. Készen állsz?
– Nem.
– Akkor kezdjük. Először is, egy utolsó kéztörlés… Te is Barbie! – ismét kezet töröltek.
Reginald remegve felvette a pisztolyt, a fal felé fordult, célzott. Lőtt. Elhibázta.
– Sebaj, barátom, van még két próbálkozásod. Lássuk! – Clarance teljesen átszellemült a játék varázsától.
Reginald másodszorra is célzott, ezúttal direkt a falra, mert félt, hogy a remegő kezével katasztrófát okoz. Lőtt. Megint a falat találta el.
– Reggie, Reggie… Ez nem a te napod. De még mindig van egy utolsó lövésed. Jöhet! – foglalta össze Clarance ismét a történteket.
Reginald maga sem értette, hogy mért csinálja ezt, de azt érezte, ez az egyetlen módja, hogy szabaduljon. Ismét célzott. Keze nagyon remegett. Lőtt. Harmadjára sem találta el a gyümölcsöt.
– Drága barátom, sajnálom. A szabályt be kell tartanunk, jöhet a csere. De előbb, kéztörlés! Gyere Barbie!
A szobainas kétségbeesetten Clarance lábai elé rogyott – a kéztörlés után – s zokogni kezdett.
– Kérlek Clarance, ne tedd ezt velem… Kérlek! Le fog lőni! Megöl!
– Ki? Barbie? Dehogy öl meg! Olyan szeme van, mint egy sasnak!
– De hát be lesz kötve a szeme! – tört ki hisztérikusan Reginald.
– Na én ezt hívom pechnek, barátom. – mondta vidáman Clarance – De nincs harag? – mókázott.
– Nem hozhatnám mégis inkább el A sárkány szívét? – alkudozott Reginald.
– Nem, nem. Ez a szabály. Máris kezdjük, de előbb még leszólok a recepcióra. – Clarance felkapta a telefont, s tárcsázni kezdett. Csend következett, várta, hogy felvegyék a telefont. Az egyetlen hang Reginald halk sopánkodása volt. Felvették. – Recepció! Csakhogy végre felvette… pedig a maga érdeke. Itt a 403-as szoba, na ide figyeljen…
Clarance elhalgatott. Halk mormolás hallatszott a telefon másik beszélgetőjétől.
– Na, jól figyeljen, csak egyszer mondom el. Hozza fel nekem a következőket: egy gyönyörű szép, tökéletesen érett körte, egy ébenfekete selyemkendő, egy kés, mely olyan éles, mint amit a pokolban éleztek meg, valamint annyi törlőkendő amennyit csak elbír.
Újabb csend.
– Nem, kösz, minden más van. Oh, de mégis, majdnem elfelejtettem, hozzon még egy szál cigarettát magának. Rágyújthatsz, barátom, tessék – szólt ki Clarance a földön rimánkodó Reginald-nak. Reginald elővett a zsebéből egy szál cigarettát, rágyújtott. Közben igyekezett nem arra gondolni, hogy ugyanaz a telefonbeszélgetés játszódik le mellette, melynek korábban ő is résztvevője volt. – Igyekezzen! – Clarance lecsapta a telefont.
Reginald úgy szívta el a cigarettát, mintha élete utolsó cigarettája volna. Kicsit lenyugtatta.
– Kérlek, Clarance… Engedj el…kérlek…ez egy agyrém….Csak így belcsöppenek EBBE…mért mindig velem történik…őrültség… – motyogta a szobainas. Összegömbölyödve a földre kuporgott. Sírt.
– Barátom. Reggie… Reginald. Ne sírj, kérlek. Elrontod a játékot… Reg! – vigasztalta Clarance – Tudod, mit? Kitaláltam valamit.
– Mit? – kérdezte bizakodva Reginald. Felült.
– Mi lenne, ha megengedném, pokolian rendes egy ember vagyok ám, hogy lőhess még egyet. A körtére, Barbie fején. Ha eltalálod elmehetsz. Viszont annyit neked is engedned kell, hamár így módosítgatjuk a szabályokat, hogy be lesz kötve a szemed. Alku?
– Rendben. – szipogta Reginald.
– Akkor gyerünk! Barbie, a falhoz.
– Kéztörlés? – kérdezte a nő. Először szólalt meg Reginald érkezése óta.
– NEM! Most nincs kéztörlés! Mért kell neked mindenbe belepofáznod? – Clarance ideges lett.
– De hát ez az egyetlen mondatom! – erősködött a nő.
– Elhallgass! – kiáltotta tekintélyt parancsolóan Clarance – Kezdjük. Barbie kösd be Reggie szemét… Ez az. Pisztoly. Remek. Akkor hát…lőhetsz!
Reginald bekötött szeme előtt elképzelte a fal előtt álló nőt, fején a körtével. Lőtt. Telibe találta a körtét. Clarance hangos üdvrivalgásba tört ki. Táncolt, tapsolt, énekelt. Még a pisztolyt is ledobta, melyet végig Reginald-ra fogott.
– Barátom! Nyertél! Gratulálok! Nyereményed, hogy elmehetsz, drága Reginald. Viszont látásra!
– Inkább viszont nem látásra, kedves Clarance! – ércelődött Reginald mosolyogva.
– Örülök, hogy megismertelek.
– Szintúgy. – hazudta a szobainas.
– Viszlát!
– Viszlát!
Reginald kilépett az ajtón. Földöntúli nyugalom szállta meg. Táncikálva elindult a lift felé. Vele szemben egy másik inas tolt egy zsúrkocsit. Elsuhantak egymás mellett, köszöntek. Reginald nem ismerte a férfit. A másik inas bekopogott a 403-as szobába. Az ajtó kinyílt:
– Csakhogy itt vagy, te aljas gazember! – zengte Clarance.