2 év nagyvárosi egyedül

Kifosztott egy éjszaka a mai is. Izzadt és csapongó merengés, fetrengés. Kipirultan és viszketve riadok. Éjjel 3 óra. Szemem zilált, mintha elkésnék valahonnan. Nem. Visszahuppanok. Félek még egy picit, később viszont nem érdekel mitől. Végre reggel! Mintha annyira érdekfeszítő lenne, de csak a kávét és a cigit várom. Apró, szánalmas élvezés. Aztán érdeklődni kezdek, hátha, de nem. Kilépvén az ajtóm előtt tekergő kígyóra, mely nagy és megbízhatóan mozdulatlan. Lépések jönnek enyémek s mégis idegenek. Folyton az árnyékomat hagyom le és újra verseny. Ez a műanyag világ alap-effektusa. Hirtelen zűrzavar, utca, ember, por, aszfalt, gép, zaj képtelen csepeg az élet. Töredék mi az én, s ez megoldatlan, örök kérdés. Apró szemcse csak a gépezetben, s mikor erre rájövök mindig boldog vagyok. Fantasztikus ez a mikroszkopikusan óriás Világ. Jó erre ráébredni, része lenni és bizony, jó keresni.