2. Novellák, történetek, gondolatok életemből merítve

Vers
Vértelen szilveszter

Mi lenne, s hogy van ez?
A hidegben kódorgó szegény hajléktalanok…
vagy gondokba belefáradt, nincstelen munka nélkül tengődő emberek
az óévet felszabadult vidám áttáncolással hagynák el…
úgy lépnék át az elmúlt nehéz évből évet, s mennének az újévbe?
De van-e bárkinek kedve így ünnepelni?
Szilveszterkor minden szegény-gazdag
dobja félre felderülve minden baját,
az utcán válogatás nélkül, a hajléktalanokkal együtt
az óév lassan múló perceit úgy zárja
pezsgős-poharával, fáradt kezében,
nézzen fel az égre reménykedve, az újévet akként köszöntse!
**
2.
Nyugdíjas korban kertészkedtem
Akkor még kerti munkát is szívesen végeztem, egy kicsike kertem volt a közelben, ugyanis alkalom nyílt rá, hogy a Városi Tanács által juttatott földekből igényeltem egy ún. „zártkertet,” (Nem tudom, miért becézték így, mert nem volt bekerítve, csak egy nagy területet felosztottak úgy, hogy legyen az egy kiskert.)
s akkor kertészkedni kezdtem. (Nem tudom, miért hívták zártkertnek, hiszen nem volt bekerítve, csak egy nagy területet felosztották kisebbekre.
Nekem csak a szemét elégetését és a terület felszántásához kellett a közeli tanyáról egy gazdát megbízni, hogy elvégezze, egyébként igyekeztem mindent magam csinálni.
Lassan haladtam, de siker koronázta munkámat, nemsokára csodás szép és jó zöldséges- és gyümölcsös-kertem lett.
Legkisebb fiam Attila minden nyári szünetben, és a húsvéti- szünidőben itthon volt, örömmel jött a kertbe segíteni.
Először örökérő szamócát szereztem be egy, a hozzánk közeli, Szlovákiához tartozó, Szlovákgyarmaton lakó ismerőseimtől. Különféle nemes fákat hozattam, azokat ültettem el, még a nagy fák helyét is a kisfiammal együtt ástuk ki. Először tavasszal érett meg az egész évben érő finom szamóca.
Nemsokára, amikor a fák már gyümölcsöt hoztak, a kétféle nemes rózsaszínű és sötétpiros cseresznyefán érett meg a gyümölcs, majd a finom, lekvárnak is kitűnő három fáról leszedett barack, olyan finom volt, amilyet addig nem is ettem.
Volt három meggyfám, nagyon jó termőfák voltak, a gyümölcsöket fogyasztottuk, nagy tepsikben hordoztam Wartburgommal az unokáknak, s volt, hogy még eladásra is sor- került. Sajnos, a nagyon finomfajta almafámat egy nyári nagy zivatar kidöntötte az első évben, amikor már termés volt rajta, azonban almát a két kertszomszédomtól tudtam beszerezni. A körte- és szilvafáim pedig nem szerették a helyet.
Többféle ribizli, piros, fekete- és fehér ribizli is érett a kertben, aztán egres- is többféle, és szederbokor hozta nekünk a gyümölcskülönlegességeket.
Minden fán már gyümölcs termett, a kis kamránkban polcokat kellett bővíteni, hogy télire lekvárt, befőttet, savanyúságot tudjak eltenni; ehhez nagy hűtőszekrényt vásároltam, abban télre sok mindent lefagyaszthattam.
A kertemben mindig volt főznivaló kukorica, mert kéthetenként ültettem, őszig mindig volt finom főtt-kukorica.
Amikor lehetett, elhoztam magamhoz és kivittem a kertbe az unokákat; hogy élvezzék a természetet. nehogy ők is azt higgyék, hogy a csirkék meztelenek, ahogy az üzletekben látható.
Mivel városi gyerekek, fontosnak tartottam, hogy megismerjék a növényeket, madarakat, bogarakat, és ők mindig jól érezték magukat.
Attila, és az unokáim nagyon élvezték a kertet, megismerték a bogarakat, madarakat, készítettem nekik egy fára akasztva zuhanyt, ők is „segítettek” nekem, amikor munkálkodtam.
A kertben csak egy kis kulipintyót építettünk, ahol lehetett teát, kávét főzni, a közelben én saját kezemmel, téglából építettem egy szalonna- és egyéb sütésekre alkalmas helyet. Többször volt szalonnasütés, sőt, gulyáslevest is szoktam ott főzni ünnepeken, süteményt egy tepsiben vittem ki hozzá.
Nagyon élvezték az unokák, egész nyáron nálam voltak, mert szüleik abban az időben építkeztek.
Közeli szomszédomnak volt egy nagy kutyája, amely amikor mentem a kert felé, már egy kilométerre tőlem folyton ugatott. Igyekeztem vele kibékülni, ezért itthonról mindig gyűjtöttem és csontokat és egyebet vittem neki. Lassan megszokott, már nem ugatott, amikor odamentem hozzá. Persze az erős nagykutyától féltem, még az ételt is, amit neki vittem, azt is egy edénybe téve, a kerti gereblyével toltam hozzá, hogy megegye. Hamarosan ránk nem ugatott.
Egy alkalommal csak Attilával voltunk kint a kertben, szorgalmasan dolgoztunk, egy dombot készítettem, hogy a répát, petrezselymet majd oda fogom elvetni. A hegy felé fordulva dolgoztam, éppen egy vederbe gyűjtöttem a legjobb földet, amikor egyszer (a gazdája kieresztette a kutyát a fogságból), én nem tudtam, és majdnem leestem, mert az a hatalmas állat arra szaladt felfelé. Mért mondjam, hogy jött, inkább rohant felfelé, én háttal nem vettem őt észre. A kutya pedig rohant, engem majdnem fellökött, de eszébe sem jutott, hogy fellökjön, vagy bántson. Attól fogva nem féltem tőle.
Később, amikor a fák elöregedtek, már nem volt érdemes a vizet kannákban a gépkocsival hurcolni. Egyébként két szomszédomnak is volt kútja, azok mindketten felajánlották, hogy onnan hozhatunk vizet, ugyanis a város utcáin lévő kutakat megszüntették, ahonnan addig kannákat teletöltve hurcoltam vizet.
Egy kis-könyvben olvastam róla, hogy lehet megtalálni a földeken, hol érdemes kutat fúrni, és a szomszédom határánál lehetett volna. Akkor én felajánlottam neki, akinek óriási kertje volt, hogy közösen a kerthatáron fúrassunk kutat, de neki nem kellett, nekem pedig sokba került volna.
Abban az időben történt, hogy a benzin árát nagyon felemelték, már nem volt érdemes tovább oda kijárni, mert a fák is kiöregedtek, a kert pedig elég messze esett a lakásunktól.
A nemes fáim pedig sokáig érlelték a gyümölcsöt. Egy alkalommal, amikor nagy zivatar volt, otthonról figyeltem, hogy éppen a kertünk felé rettenetes sok eső esett, villámok szóródtak minden táj felé. Másnap gépkocsival kimentem, de már lent az úton le kellett állnom. Egyik szomszédom felülről integetett, és kiabált, hogy ne menjek tovább. Hamar megláttam, hogy mit művelt az előző napi özönvíz. Az úton olyan mély helyet teremtett, ami derékig ért.
Mindkét szomszédnak, nagy kár lett belőle, mert nem csinálták azt, amit kellett volna. Apukámtól hallottam, hogy a kertben lehetőleg mindkét oldalon ki kell mélyíteni kissé a földet, mert nagy esőzés idején ott olyan, mint egy patak, a víz ott fog lefolyni, nem okoz kárt a földeken. Az én kertemből is az alsó szomszédom földje közepére folyt tőlem a rengeteg víz, derékig érő mélyen, nagy kárt okozva a termékeknek.