"…Hirtelen megszólalt a csengő…Kelletlenül besluttyogtunk az osztályba. Ahogy leültünk a padba(középső sor, 4. pad) Lucyval, máris ott termett Jake…"
-Szia, Lilla! Milyen sép reggelünk van, ugye? Bistos a délután is ilyen sép lesz! Úgyhogy nem jös el fagyizni az Ice Cream Mix-be?Úgy halottam, hogy ott tök jó kínálatok vannak!-vágyakozóan nézett rám. Én meg szánalmasan rá…Az agyamra megy…Már régóta minden héten próbálkozik, hogy elhívjon valahova…Újabban minden nap…És nagy bosszúságomra megszerezte a messenger címemet is, és most ott is jön az idétlen bókjaival-amig egy szép nap le nem tiltom…
Jó, most biztos azt hiszitek, hogy milyen disznó vagyok, hogy ezt mondom, mikor egy srácnak bejövök és próbálkozik. Tényleg jó dolog, jó érzés, de ami sok az sok…már tényleg kezd az őrületbe kergetni. Nem tudom, miért nem esik le neki, hogy nem jön be nekem? Göndör hajú, pattanásos…ráadásul a két metszőfoga túl hosszú, és mikor beszél, egyfolytában kilóg…ezért selypít. Komolyan, úgy néz ki, mint egy majom és nyúl keveréke… Persze, ott van a mondás, hogy nem a külső a fontos, de…nem is valami lángész szegény… Igyekszem mindenkiben megkapni a pozitív tulajdonságát és nem külső alapján ítélni, de van mikor nem megy.Remélem megértetek, és nem könyveltek el semmilyen buta libának, aki csak a tökéletes külsejű és szuperagyú emberekkel barátkozik. Mert ez nem így van. De remélem, a történet során rá fogtok jönni ti magatok is:)
-Hát, kösz Jake, nagyon rendes tőled, de az a helyzet, hogy már van programom délutánra…Sajnálom.-mondtam, a legkevésbé sem sajnálkozva…Nem is tudom, hogy tudok ilyen türelmes lenni hozzá, amikor magamban már vagy egymilliószor elküldtem melegebb éghajlat felé…
-Nos, rendben…Értem…Van programod mára…Semmi baj…-hervadt le a mosoly, helyesebben a bárgyú vigyor az arcáról.- Esetleg holnap?-villanyozódott fel ismét.
De ekkor szerencsére bejött a matek tanár, és ő kelletlenül helyre ült.
-Mit akart már megint?-súgta Lucy.
Vágtam egy grimaszt:
-Meghívott fagyizni.
-És te mit mondtál neki?-kérdezte már majdnem fenyegetően.
-Megmondtam, hogy van már programom mára.
-Aha…azt jól tetted…És tényleg van programod?
-Azonkívűl hogy otthon punnyadok és unom magam? Nem, azonkívűl nincs…
-Elmehetnénk…
-Kisasszonyok, befognák végre a szájukat, és idefigyelnének?!-ordított ránk hirtelen a matek tanár.
Hoppá. Teljesen elfelejtettem hogy bent van…
-Épp valami nagyon fontosat kell megbeszéljünk.
-Ja, biztosan azt, hogy hány oldala van a kocka fejének.-súgta Lucy. Helyeslően bólogattam.
-Szóval. Itt a nyár, vakáció. Ilyenkor ti, gyerekek, hajlamosak vagytok elhanyagolni a suliba kötelező feladatokat. Annak érdekében, hogy a gimnáziumban is fel tudjatok zárkózni, és ne csak nézzetek majd matek órán, mint borjú az új kapura, el kell készítsetek néhány feladatot. És nehogy arra gondoljatok, hogy úgyis más tanár lesz, és az nem kéri! Van egy örömhírem számotokra: az elkövetkező években is én foglak titeket tanítani matematikából.
Ezt úgy mondta, mintha most jelentette volna be, hogy ő lesz Amerika legújabb elnöke.
-Tudjátok, hogy a példatárból a II. félévi feladatokból egyet se oldottunk meg, mert más munkafüzetet haszálltunk. Így házi feladatnak ez lesz. A II. félévi feladatok.
-Az egész???-hülledeztem.
-Igen, Miss Parker, az egész. Vagy netalán tán túl kevésnek tartja, kisasszony? Ha nem elég, szóljon csak nyugodtan, van még bőven.- felelte mézesmázos hangon.
-Nem, köszönöm, elég lesz.-morrogtam.
-Hogy lehet ilyen szadista ??!!Tönkre teszi az egész nyaramat!!-dühöngtem a német óra felé menet.
-Igen, tényleg disznó, de azért nem kell így mérgelődni. Ez csak pár matekpélda.-válaszolta Lucy félvállról. Könnyű neki. Ő úgy vágja a matekot, mint én az ABC-t.
Épp már nyitottam a számat, hogy visszavágjak, amikor meghallottam azt a hangot, amit mindenkiénél jobban utáltam:
-Mi a baj Lilluska? Apuci nem ad elég pénzt?-vihogott Cordula.
-Neked meg mi bajod?-Zoe úgy nézett rá, mint egy nagyranőtt csótányra.
-Na mivan, gyengédre tapintottam Lilla?-újabb vihogás(mit is várhatnák el egy ilyen üres fejű libától?)
-Megtennél nekünk egy szívességet? Fogd be és fordulj fel-kiáltott neki dühösen Lucy.
-Ó, Lucyka! Hát nem tudod? Lilluska apját kirúgták a munkahelyéről. Oh, mily nagy tragédia!-nyávogta együttérzést mímelve, kezét homlokához téve, mintha épp elájulni készüle. Regina és Carla szokásukhoz híven vihogtak.
-Mit hablatyolsz itt össze? Különben is…ne nevezz Lilluskának!-mordultam rá mérgesen.
-Gyere Lilla, menjünk.-ráncigált el Lucy.
A hátunk mögött Corduláék hangosan vihogtak.
-Űh, úgy utálom ezt a három hülye tyúkot!-dühöngtem ismét.
-Nem vagy egyedül.-morogta Lucy.
-Egyáltalán mi ez a hülyeség apuddal?-kérdezte Trace.
-Fogalmam sincs. Szerintem csak kamuztak. Hogy legyen min vihogjanak aztán.
-Te nem tudsz ilyesmiről ugye?-kérdezte aggodóan Susan.
-Nem. Apu már el volt menve reggel ,mikor én felkeltem.
De azért német után felhívtam(szerencsére a német tanárnőnek van egy kis esze, és nem hagyott házit) aput.
-Szia apu!-köszöntem vidámságot színlelve.
-Szia Lilla. Hát te?-kérdezte kissé szomorkás hangon.-Minden rendben?
-Persze.Attól a kis aproságtól eltekintve, hogy a matek tanár egy egész félévnyi házit hagyott fel.
-Részvétem. Habár rád fér egy kis matekozás…
-Persze. Másra se vágyom, mint a szép napsütésben ülni a szobámban és matek feladatokat oldani.-forgattam a szemeimet mérgesen.
-Na és veled minden rendben?-kérdeztem meg, amiért felhívtam. –Olyan szomorkás a hangod…
-Persze, minden rendben. Vagyis…van egy kis gond, de nem nagy ügy. Majd otthon elmondom.
-Rendben apu, szia!
-Szia Lilla!-azzal letette.
-Na, mit mondott?-kérdezték Lucyék.
-Azt, hogy nincs semmi, csak egy kis apróság. Bár…a hangja elég furcsa volt.-válaszoltam.
-Azt nem lehet ugye? Mármint hogy kirúgják a munkahelyéről.-kérdezte ismét aggodva Susan(Hiába na…ő mindig is ilyen aggodós típus volt:P)
-Nem. Remélem.- válaszoltam kissé nyomottan.