4. Álmodom… Álmodom, regény-részlet

Salgótarján. 1946. szeptember 4. szerda.
NYUGTALANUL aludtam. Álmomban össze-vissza keveredve láttam ismerős- és ismeretlen arcokat. Láttam köztük Gyugyi bátyám arcát, a régi ismerős mosolyával, zászlós egyenruhájában. Láttam dr. Koncz tanárt is, de nem olyan volt, mint mindig az életben; most flegmán, közömbösen beszélt hozzám, ami fájdalmat okozott nekem. (Gimnáziumban tanított és ő volt a cserkészek vezetője.)

Salgótarján, 1946. október 18. péntek.
ÁLMOMBAN a templomban ültem a megszokott helyen. Gyónni akartam. Hátramentem, de nem Házfőnökatya volt ott, hanem Péter, így visszafordultam. Amikor fölébredtem, elhatároztam, hogy korábban kelek föl és valóban elmegyek a templomba. Érdekes, hogy még a vekker is negyedórával hamarabb szólalt meg a szokottnál. Jelzésnek vettem, minden a kezemre játszott.
Bent a gyárban mindent szebbnek, könnyebbnek láttam. Szóba került a boldogság. Azt kérdezték, minek örülök, mert mostanában ritka az olyan ember, aki boldog vagy vidám.
– Például én, az vagyok.
Csak néztek rám hihetetlenkedve, mintha a Holdról pottyantam volna közéjük.
– Igen. Az vagyok, mindennek ellenére, akkor is, ha nehéz az élet, ha nem sikerül minden, ha időnként bántódás, igazságtalanság ér, mégis…
Délután házfőnökatyának segítettem a templom irodájában. Bejött Péterke is, beszélgetés közben szó esett Erdélyről. Házfőnökatyát Csíksomlyóról helyezték ide, Ő is erdélyi. Lehet, ezért éreztem mindig olyan közel magam¬hoz.
Később Péter lehozta a harmonikáját és játszott rajta. Jó érzéke van a zenéhez. Megint azt játszotta: Egy tangó-harmonikán elmondom… Ez a dal szerda óta a fülembe cseng, mindaddig, amíg meg nem tanulom.
Ma jó hangulata volt Péter atyának. Mindig változó a kedélye. Valami történt vele, olyan szeretetreméltó volt ma. Mi okozza? Ha megkérdezném tőle, megmondaná-e nekem?
Kevesen jöttek az énekkarra. Megbeszéltük az előadás részleteit.
Viszont nem csalt az álmom, mert délután Lajos kopogtatott be hozzám. Majd’ kiugrott a szívem a helyéből, mikor megláttam. Behívtuk.
Udvariasan megköszönte a kis cserkészei vendég¬látását, hogy gondoskodtam róluk. De megtudtam, hogy helyettük egész éjjel neki kellett őrségben állnia.
Jót nevettem, és arra gondoltam, hogy legalább addig is rám gondolt.
Salgótarjánt, a várost nem tudtam megszokni, meg¬szeretni ötévi ottlétem ideje alatt, főleg azt a társaságot, amely akkor körülvett engem.
Viszont mikor részt vettem a Ferences atyák templomi kórusában, azt a társaságot, amely akkor körülvett engem, már nagyon megszerettem, jól éreztem magam köztük, máig kellemesen gondolok vissza rájuk.

Salgótarján, 1947. január 9. csütörtök.
ÁLMOMBAN otthon, a rekamién ültünk hárman: rajtam kívül középen egy nagyon szép, bánatos szemű, általam ismeretlen lány, mellette Gyurka ült (nemsokára vőlegényem). A lány betegesen szerelmes volt beléje, Gyurka pedig mindkettőnkbe. Én éreztem, hogy le kell mondanom róla, hisz’ az a másik súlyos beteg.
Rám nézett Gyurka, és én láttam a szeméből, hogy engem szeret jobban, de azt is tudtam, hogy mindez csak tünemény. Intettem a szememmel, hogy a másikra néz¬zen, mert ő figyel minket. Én pedig elfordítottam a fejemet, hogy ne lássák a szememből hulló könnyeket. Ekkor ment el a villamos az út mellett, zörgésére ébredtem föl, a párnám vizes lett a könnyeimtől.

1947. február 28.
AGGÓDOM Pityuért. Nem tudom, miért nem ad hírt magáról? Ha bajban van, miért nem tudatja velem? Is¬merhet annyira, hogy mindig szívesen segítek, amennyire módomban áll. Aztán álmomban 2-3 levelet adott be a postás, Pityutól jöttek. Az egyiket elolvastam, nem jöttem rá, hogy mit tartalmaz.
Később magam előtt láttam Házfőnökatyát, amint legutóbb olyan kutatóan nézett rám és azt mondta: Kató, Kató, ne hanyagoljon el ennyire…
Álmomban lehajtottam a fejem, és nem mertem a szemébe nézni. Mit jelent ez? Bizony, én is úgy szeretnék már vele hosszan elbeszélgetni. Ő az én legjobb barátom az egész ismeretségi körömben. Mostanában egyre gyakrabban érzem hiányát egy igazi jó baráti beszélgetésnek.
Aztán éppen a következő levelet kezdtem bontogatni, mire fölébredtem. Nos, két levél, de egynek sem tudtam meg a tartalmát. Erre lehet azt mondani, hogy nesze semmi, fogd meg jól…

1947. augusztus 26.
GYURKA telefonon hívott és kért, hogy délután menjünk le az édesapjához. Örömmel tettem eleget kérésének, hiszen még éjjel álmomban is beteg apját láttam. Meg¬nyugtatta a beteget az a tudat, hogy Pestre kerül, ahol kivizsgálják.

1947. október 2. csütörtök.
MONDHATOM, nem volt szép az éjjeli álmom! Vérengzést láttam, utcai háború, vagy forradalom lehetett. Egy nagy házban, inkább raktárban voltunk. Szana¬szét tüzelőfák nagy rakásokban hevertek. Három pár esküvőjét tartották: első pár csúnya, két öreg volt, a következő fiatalabb, végül mi következtünk az udvarlómmal. Körülöttem szörnyű zűrzavar mindenütt…
Először az idős pár esküvője folyt, nekünk mellettük kellett volna állnunk, de én inkább a másik fiatal pár vőlegényével sétáltam egy kopár mezőn… Mire vissza¬értünk onnan, elkéstünk, bennünket már nem eskettek meg.
Amikor fölébredtem, nagyon örültem, mert az álmos¬könyvek szerint, ha menyasszonynak látnak valakit, az meghal. Nekem pedig semmi kedvem nem volt még megismerni azt a másik világot!
Utána szembe jött velünk egy félelmetes alak, gép¬fegyverrel a kezében. Azt mondta: ne haragudjunk, de kénytelen egy sorozatot ránk leadni a fegyverből. (?) Szinte bocsánatot kért, mielőtt megöl. Végigsöpört egy sorozatot a fegyverével az utca egyik oldalán.
Akkor én Piroska barátnőmmel gyorsan egy nagy farakás mögé bújtam. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy a bal felem (a szívem oldala) legyen a védett helyen. Mindenütt kerestem az udvarlómat…
Utána igyekeztünk Pirkóval kézen fogva minél távolabbra menni a helyszíntől.
Egy kislányt láttunk félig leesve egy székről: arckifejezése torz volt, szeme félig nyitva, véresen, – borzasztó látványt nyújtott.
(Álmoskönyv szerint: veszedelem!)
Nem kellett sokáig várnom, már délután kellemetlenség ért. Amint hazaértem és kinyitottam a szekrényemet, láttam, hogy ott és a szobámban minden felforgatva! Nem először fordul elő, meglopnak a háziak.

1947. november 12.
ÉJSZAKA zavaros, rémes álmot láttam. Talán azért, mert kicsit később vacsoráztunk? „Hekus Döncivel” és Gyurkával egy hegyről lefelé jövet, a bokrok közül gyanús alakok lestek ránk, el akartak fogni minket. Visszafordultunk, próbáltunk menekülni. Gyurka elől szaladt, én nem bírtam, csak a kezemet nyújtottam feléje, de nem várt meg.
Később egy kertben találtuk magunkat. Gyurkát verték, de én nem tudtam rajta segíteni.
Ez az álom talán azt vetítette elénk, hogy nem vagyunk egymáshoz valók.
Utána egy sovány, csapzott kiscicát kínoztam (én, a nagy állatbarát!), mintha mindennek ő lett volna az oka. Aztán megsajnáltam, lefektettem, és simogatni kezdtem. Mindez olyan zavaros, érthetetlen, és nagyon kellemetlen volt, s örültem, hogy már hajnali ötkor fölébredtem.
(Hekus Dönci Marosvásárhelyről ismerős diák, de nem ott járt iskolába, ahol én, csak baráti ismeretség volt köztünk. Furcsa, hogy most álmomban előjött.)

Salgótarján, 1948. január 31.
GYUGYI BÁTYÁMAT láttam mára virradó éjszaka. Álmomban olyan volt, mint Marosvásárhelyen, szembe jött velem elegáns extra-ruhában.
Lám, valami jó is történik. Érdekes megérzés, mivel ma hírt hallottunk róla. Ili írta (a menyasszonya Nagyváradról), hogy Moszkvában van, megadta a címét, hogy írjunk neki. Milyen boldog lesz anyukám, ha ezt megtudja!

1948. február 3.
NYUGTALANUL, rosszul aludtam éjszaka. Álmomban Gyurkát láttam, amint reggel megérkezik, vállán vadász¬fegyverrel. Vadászni voltak. Egy csúnya, nagyfejű pecsét¬gyűrűt húzott az ujjamra. Utána Pirkót láttam, amint utazásra készülve, tele csomagokkal érkezett hozzánk. Nem értettem az álmom jelentését.

1948. február 8.
IGAZÁN szép álmom volt, és ilyenkor nem szeretek felébredni. Gyönyörű helyeken, egy fenyves-erdő mellett sétáltam, rengeteg virág nyílt mindenütt. Amerre jártam, csokorba kötöttem a sok színes virágot, alig bírtam hazahozni.
Fölébredve, azon gondolkoztam, milyen nehéz az igazság útja. Nekünk megoldhatatlan problémát jelent egy kicsi otthon megteremtése. Aki lop, csal, aki a másikat eltiporja, – s emiatt még csak lelkiismeret furdalást sem érez – annak megvan mindene. Előttünk pedig csak a nehézségek, a leküzdhetetlen akadályok tornyosulnak.
És ki tudja, mi jöhet még?

1948. február 26.
KORÁBBAN feküdtem le a szokottnál, mert tegnap nem tudtam magam kialudni. Érdekes könyvet olvasok, de többször kiesett a kezemből, annyira álmos voltam, míg végül nem kísérleteztem tovább, megadtam magam az álomnak.
Aztán hajnali négykor fölébredtem. Azt álmodtam, hogy menyasszony vagyok, gyönyörű fehér hímzett, csipkés ruhámban (álmomban), olyan boldog voltam. Gyurka ölében vitt be a szobába, és úgy dédelgetett. Minek álmodom én ilyen szépeket, mikor mindez olyan messze van még. Lassan már egy éve lesz, hogy a meny¬asszonya lettem, és még minden rendezetlen közöttünk.

1948. április 7.
MICSODA vad álom… Az előző lakásban játszódott le az egész. Hogy miért, nem tudom, de 4-5 órán belül ölő szert vettem be. Félve, borzadva lestem az idő múlását, mikor jelentkezik a hatása. Hat órakor eltelt belőle négy, még mindig semmi baj nem történt. Aztán eltelt hét óra, és én még mindig éltem.
Többen álltak körül, anyukám is ott állt aggódva; tudták, mi történt velem, mégis, rajta kívül mindenki közömbösen viselkedett. Olyan nyomasztó volt az egész álom, – jó volt belőle fölébrednem!
A valóságban pedig a szomszéd szobában, ahonnan csak egy ajtó választ el a háziaktól, már hajnali 5 órakor torkaszakadtából ordított az a haszontalan kis kölyök. Alig aludtam el, ismét fölriasztott.
Szörnyű ez a hely, bár már megszabadulhatnék innen!

1948. november 1. péntek.
RENDKÍVÜL érdekes álmom volt, Péter atyát láttam. Én a papírvágóm sima felületére írtam valamit, és rajta maradt, mintha azt is belevésték volna. Az volt ráírva (de csak félig), hogy szeretlek. Péter atya mindenképpen látni akarta, de én nem akartam megmutatni neki, ezért kergetni kezdett a szobában; az asztal körül szaladgáltunk, aztán elvette tőlem a papírvágót. Nem tudom miért, de szégyelltem, s nem akartam megmutatni neki, mi van ráírva. Honnan jönnek elő ilyen furcsa álomképek, ami eszünkbe se jut éberen? Ki tudná megmondani?

1948. november 16. kedd.
KÜLÖNÖS álmot láttam. Szép zöld erdőszélen sétáltam egy társasággal, magas fűben, szép virágok között. Hogy hová, nem tudom, de megérkeztünk vala¬hová. Ott volt Gyurka. Mintha esküvőre készültünk volna, én meny¬asszonyi ruhában, koszorúval. Egy nagy templom előtt, temető közepén…
Borzong a hátam, ez talán rosszat jelent. Ilyenkor jó minél előbb fölébredni.
Talán ez az álom is egyik előérzete volt a sikertelen házasságunknak.
Azóta is sokat álmodom, de folyamatosan nem jegyeztem föl, aztán mostanában újra elkezdtem leírni, s ugyanolyan érdekesek és színesek az álmaim vannak azóta is, mint akkor, ifjú koromban.

Folytatása következik!