5. Álmodom… Álmodozom, regény-részlet

Balassagyarmat, 2003. május 1.
HAZAHOZTUK ATTILÁT a többnapos ünnepre. Mára virradóan, az elmúlt hetek eseményei miatt nyugtalanul aludtam.
Érdekes álmot láttam, de különösebb részletek nem maradtak meg bennem. Olyanokkal álmodtam, akik eddig még álmomban nem jelentek meg s már nem élnek: Apukát, Lombost, aki nekem valamiben segíteni akart, szegény, még álmában is. Nem tudom, mit jelenthet? Aztán Zsuzsikát láttam, talpig gyászban, talán a közeli temetés miatt. Csak annyi maradt meg bennem az álomból, hogy kellemes volt velük találkoznom.

2006. november 12.
HAJNALBAN fölébredtem, és csodák csodája, most nem felejtettem el az álmomat, annyira különleges volt. És azt tartottam érdekesnek, hogy mikor ismét elaludtam, újra ugyanazt az álmot láttam.
Nem szabadban, hanem egy nagy zárt helyiségnek az egyik sarkában, fekete termőfölddel telt, kb. 1,5×1,5 méteres terület barna, téglányi kerámiával bekerített részen, térdig a földbe „beültetve” láttam (le sem merem írni, hogy kit!) O. Viktort; olyan hatást keltett bennem, mintha egy alföldi gazdát látnék, fekete ruhában, szűk rövid kabátban, fején fekete bundasapkával. Érdekes volt, hogy az amúgy is apró termete még kisebbnek látszott, a feje viszont nagyobb, bőre egészen sötétbarna és kidülledt, természetellenesen csillogó szemmel, mereven nézett egy pontra, s nem sokkal messzebb állt tőle a lányom.
Hogy honnan, miért jöhet az ilyen álom, azt föl nem foghatom, de annyira magam előtt látom még most is az a képet, nem megy ki a fejemből…

Este szól a telefon, lányom hívott.
Múltkori sértegetései után semmi bocsánat…
Ugyanis politikai nézeteink nem egyeznek, s ha véletlenül kinyilvánítom a véleményemet, kíméletlenül letorkol, s már nem először fordult elő.
Most az a gondom, hogy egyetlen nagylány-unokám szalagavatójára nagyon szívesen elmennék, de valahogy kellemetlenül érintene, ha ott kellene éjszakáznom.

2006. november 14.
DÉLUTÁNI PIHENÉS közben olvastam egy igazán izgalmas regényt, jó írótól, aztán mégis – elnyomott az álom egy rövid időre. Ilyen talán eddig nem is fordult velem elő, hogy nappal álmodjam.
De mit?
Egy vörös tyúk ült a földön, mint egy kotlós, amely éppen költi a kiscsibéit, aztán egyszerre fölötte egy hatalmas vércse kezdett keringeni, kiterjesztett szárnyakkal. Szegény tyúkanyó összehúzta a nyakát, mással nem védekezhetett, mivel nem hagyhatta ott a tojásait.
Azt nem tudom mi lett a vége, mert hirtelen fölébredtem. Örültem neki, mert valószínűleg lecsapott rá, és én nem szeretem a véres jeleneteket.

2006. november 15-ére virradtam.
HAJNALBAN, ki tudja miért, számokat láttam, és fölébredve sem felejtettem el, pedig nem jegyeztem le. Valamelyik nap egy álmokkal kapcsolatos gyakorlatot elemzett egy magazin: mit kell tenni, hogy ne szálljon ki azonnal az agyunkból, ha álmot látunk. Nos, nálam be¬vált.
Tehát: Láttam egy láthatatlan embert, valószínűleg fekhetett egy hosszú, simára gyalult deszkaasztal mellett. Azért írtam, hogy láthatatlan, mivel nem lehetett látni, csak álmomban teljesen természetesnek tűnt, hogy ott kell lennie. Az asztalon szépen sorban állt egymás után négy csillogóan tiszta, érdekes formájú, átlátszó, lapos üvegedény, mindegyikben szintén átlátszó folyadékkal félig töltve, és összekötve sorban, a következővel (mint valamikor a fizikai gyakorló teremben). Ráadásul balról jobbra nézve, mindegyiken egy-egy szám volt tisztán, világosan olvasható: 1, 2, 3, 7.
A folyadéknak rendeltetése lehetett, mégpedig az, hogy azokban valamilyen, beteg szíveket gyógyító orvosság keringett, és a nem látható meztelen (mert álmom szerint így emlékszem rá), emberbe vitték át, és azon keresztül keringették. Persze, mindez csak álomban lehetséges, hogy valamiből a szívbe jutó folyadék vissza-visszafolyva utána is vízszerűen átlátszó, tiszta legyen, de álmomban mégis így történt.
Kicsit ébredezve, félálmomban minden újra ismétlődött.
Ezért aztán elhatároztam, hogy a számokat nem fogom elhanyagolni. Elmegyek, és megjátszom a lottón, mind a hatos, mind az ötös lottóra fölteszem, megtoldva egy, illetve két számmal. Hátha?
Ha pedig nem válna be, az is nyereség. Olyankor az ember nem pénzt, hanem tapasztalatot nyer.
Megjátszottam. Nálam nem vált be. Nos, én tapasztalatot gyűjtöttem-nyertem. Ez is valami.

2007. február
HÓ ELEJÉN TÖRTÉNT. Micsoda álom? Ismét a „törpét” láttam. Érdekes, mert megint a természet ölén találkoztam vele. Most azonban elegánsan felöltözve jött felém és megkérte a kezemet!
Azért érdekes az egész, mivel mostanában igazán nem foglalkozom vele, persze, a TV annál inkább többször, most talán a Kossuth tér kerítés-bontása miatt jött elő még álmomban is, mivel a vízcsapokból is ilyen hírek folynak…

2007. május 16.
IDŐNKÉNT igazán érdekes álmaim vannak. Reggelre virradóan megint egy nagy emberrel álmodtam. Pedig még csak azt se mondhatom, hogy néztem volna a televíziót, s azért fordulhatott elő. Mindegy. Gyönyörű tavaszi nap volt álmomban, akárcsak a valóságban. Valahol, ismeretlen helyen, de kint voltunk a természetben. Körülöttem gondosan megmunkált zöldségeskert. Ahogy megláttam, szemben zöldségágyások, tisztán gereblyézve, megkapálva, locsolva, frissen ott sorakoztak a sárgarépa és petrezselyem ágyások, jobbra tőlem pedig újburgonya két sorban, éppen virágzott, annyira tisztán láttam, hogy talán még most is meg tudnám számolni, hány feltornyozott bokorban. Jó volt nézni, hogy ilyen szép veteményes-kertem van, pedig nem is én gondoztam.
A lényeg mégis csak az volna, ki is az a nagy ember, akit láttam álmomban. Ő bizony Gy. Ferenc volt, szépen, elegánsan öltözve, mint mindig, jól fésülve üdén jött velünk szemben.
Észrevettem, hogy a kis csoportban, ahol én is voltam, egy ifjú hölgyhöz közelit. Mosollyal az arcán odajön, köszönti a társaságot, majd a csinos fiatal nő elé lép, letérdel előtte, és megkéri a kezét. Még csak nem is volt zavarban azért, mivel mindnyájan tudtuk, hogy többgyermekes családapa, s viselkedése hogy fér össze a jelenettel? De ő egy-két szóval elintézi, valamilyen magyarázatot ad rá, egyszerűen, hogy ő szereti ezt a nőt, ezért választja új felségéül, de azért nem hagyja el a családját sem.
Ennyi volt az álmom, folytatása nincs, mivel fölébredtem.

2008. január 14.
E NAPRA VIRRADVA, álmot láttam, amit külön novellaként is meghagytam, annyira változatos és érdekes.
Mindig érdekelt: hogyan működnek az ember bonyolult agytekervényei bezárva a koponyában? Néha olyan eseményeket látunk álmunkban, amelyek ébrenlétünk alkalmával soha nem jutnának eszünkbe, máskor pedig valamihez kapcsolódnak, ami érdekel bennünket, ami a közelmúltban történt velünk, vagy amit nagyon szeretnénk elérni.
A mostani álom valamihez kapcsolódik, ami nem hagy nyugton. Ugyanis tegnap egy nagyszabású irodalmi bemutatóra – (a Pesti szalon) bemutatkozásra gyűjtögettem, állítottam össze anyagot a számítógépben. Erre az alkalomra kértek tőlem verseket, novellákat, hogy azokból válogassanak és meghatározzák egyénekre szabva a műsor címét.

Az összegyűjtött anyag között szerepelt egy, általam „Akasztófahumor”-nak elnevezett novella. Érdekes téma, röviden: még a rendszerváltás végén, vezető állást betöltő párttagok között is akadtak olyanok, akik hatalmukat kihasználva, tetteikkel még a Rákosi időkre emlékeztető módszereket is túlszárnyalni igyekeztek.
Történt, hogy a korábbi vezető nyugdíjazását követően, az új vezért befolyásolva, egy ifjú titánt (szintén párttagot) óhajtottak magasabb posztra juttatni, aki addigi helyén a legegyszerűbb feladatait is csapnivalóan látta el. Mindezt úgy, olyan valaki félreállításával igyekeztek megtenni, aki azon a poszton kiválóan teljesített, kiemelkedő munkája miatt közmegbecsülésnek örvendett, s annak ellenére, hogy nem lépett be a pártba, folyamatosan jutalomban és (még kormány-) kitüntetésben is részesült.

Az illető csupán folyosói suttogások révén szerzett az előkészületekről tudomást, s ezért határozott kérdést tett föl az illetékeseknek, mivel róla lett volna szó, s akkor határozott nemleges választ kapott, letagadták, mire készülnek.
Pedig már alattomban, a háttérben folyt az előkészítő munka, holott az ügyet le lehetett volna zárni emberséges módon intézve is, vele megbeszélve. De nem úgy tettek. Aljas tervük miatt biztos, még ők is szégyenkeztek volna nyilvánosságra hozni. Ahogyan én elneveztem a két legilletékesebbet: Azért történhet meg ilyesmi, mivel egy jellemtelen vezet, egy gyenge jellemet (az új vezetőt), aki nem ismerte a helyzetet.
A novellák közt válogatva, átolvasva, most magam is inkább humorosan fogtam föl az akkor, nagyon szomorú esetet. Beválogattam a küldeménybe, s ha kiválasztják, az olvasók megérthetik, mik történhettek meg akkor.

Álmomban úgy jelent meg a múlt, hogy a város korábbi autóbusz-állomásán találkoztam a „gyenge jellemmel”, aki nagyon udvariasan kezicsókolommal köszönt nekem, s nem ment tovább útjára, hanem elkísért a templomig. Ott megláttam egy másik, szintén vezetőállásban levő asszonyt, akivel fiatal korunk óta jó ismeretségi viszonyban álltam. Nemrég’ vonult nyugdíjba. Még előtte – és én nem tudhatom miért, de – meg nem magyarázható módon járt el velem szemben. Máig nem tudom magamnak megmagyarázni, mi lehetett az oka.
Történt, hogy én, mint a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság tagja, a múlt évben is két-három pályázati anyagot adtam át, a szokásos évkönyv megjelentetéséhez, válogatásra.

Az év folyamán több összejövetelt is tartottunk, egyiken megjelent a főszerkesztő is, aki sorban elmondta a jelenlevőknek véleményét a beküldött alkotásaikról. Nekem azzal adta át, hogy nagyon tetszik neki a téma, a novella is, de ismeri lírai íráskészségemet, ahogyan ő nevezte, javasolta, tegyem kicsit líraibbá, hiszen egy szerelmi történetről szól.
Otthon átdolgoztam, azóta az egyik legsikeresebb történetnek könyvelem el, és visszaküldtem neki e-mailben. Ugyanakkor személyesen, floppyn vittem át annak az akkor még posztján levő asszonynak, aki álmomban megjelent, mivel az ő közreműködésével állítják össze, átnézik nyomdába adás előtt a beérkezett írásokat. Elmondtam, megbeszéltem a főszerkesztővel, és ő tanácsolta, hogy átdolgozva adjam át. Kértem, hogy a kötetbe ez kerüljön be, a korábbi anyagot tekintse tárgytalannak.

Telt-múlt az idő, év vége felé szokott elkészülni a kötet, de csak nem jön a meghívó, ugyanis a bemutatóra sok érdeklődőt és a szerzőket is meghívják, s részleteket olvasnak fel a könyvből.
Jóval később, egy könyvtári látogatás alkalmával megláttam az új kötetek között a legutóbbi kiadványt. Belelapoztam, és megkérdeztem a pultnál ülőket, mikor tartották a bemutatót, és csodálkozva mondtam, hogy én nem tudtam róla, nem kaptam meghívót sem, holott nemcsak erre, de mindenféle rendezvényre szoktak küldeni nekem. Nem ismerték a részleteket, de arról tájékoztattak, hogy már nincs náluk ingyenes példány, amit a szerzőknek át szoktak adni. Én azonban megvásároltam, mivel kíváncsi voltam az eredményre.

Nem szerzett számomra örömet, amikor otthon átlapoztam és elolvastam benne a saját nevemen megjelent irományt. Még a hajam szálai is égnek álltak, amikor rádöbbentem, mit tettek vele. Az még kisebb baj lett volna, ha a korábban leadott eredeti rövidebb anyag szerepelne benne, változatlanul. De még azt is alaposan kivesézték! Megdöbbenve hasonlítottam össze a sajátommal. Ugyan minden történés benne maradt, de megcsonkítva, átfogalmazva, lecsupaszítva, s olvasás közben olyan érzésem támadt, mint amikor egy diák átfut egy anyagon, és annak rövid, vázlatos változatát adja elő az órán, tőmondatokban! Majdnem sírva fakadtam.
Korábban minden alkalommal visszajuttatták mindenkinek a kiválasztott anyagát, ha változtattak rajta, hogy azt átnézve, aláírásával ellátva küldje vissza nyomtatásra.

De most ez, legalábbis az enyémnél, elmaradt. Nem értettem az egészet, hiszen a nyomtatott kötetben több novella jóval nagyobb terjedelmű, mint az én szépen átdolgozott anyagom, amit szerettem volna a megjelenő kötetben látni. Sőt, a rövid vázlatnak, amit betettek a nevemben, a végénél alig egy rövid szakasz foglal el egy teljes oldalt, a lapnak a nagyobb része üresen ásít, ahová elfért volna a hosszabb anyag is.
Leforrázva, megalázva éreztem-érzem magam. Azonban még kifogásolni se kínálkozott alkalom, mivel az érte felelőst időközben nyugdíjazták.
Most értettem meg egy alkalommal egy ismerősömnek a korábbi megjegyzését. Hallotta az illető kijelentését, rám hivatkozva: miért akarnak engem az írásaimmal felszínre hozni? Ugyanis valaki tényleg ajánlotta, hogy jelentessenek meg legalább egy kötetemet a város támogatásával.

…És most az illető álmomban jelenik meg! Talán neki is eszébe jutottam, és lelkiismerete fellázadt, azért, amit ellenem elkövetett?
Álmomban a templom közelében jelent meg, ameddig a másik személy elkísért. Az asszony kedvesen közeledett felém, kérés nélkül a kezembe nyomta kicsi fekete válltáskáját (?), azzal, hogy benne van a lakása kulcsa, menjek föl, nyugodtan nyissam ki az ajtót és ott várjak rá…
Nem vagyok álomfejtő, mit jelenthet mindez.
Ráadásul, amikor álmomban a luxus-kivitelű ház elé értem, ahol ő lakott, bejárata viszont azzal ellentétben, elhanyagolt állapota miatt, szinte szemet szúrt nekem. S ott, egy szintén nagyon régen nem látott régi ismerős nő várt rám, aki eligazított, hol találom a keresett lakást.
Aztán fölébredtem.

A két eset, a két ember, aki álmomban megjelent, csupán annyiban függ össze, hogy mindketten szándékosan, de igazságtalanul nagyon megbántottak, megaláztak engem, s mindkettőjük cselekedetére jellemző, hogy emberséges módon, velem megbeszélve kellett/lehetett volna intézkedni.
Fölébredve elgondolkodtam azon, tán’ azért álmodtam velük, mert nekik is eszükbe jutott a történetem, hátha érzik, megbánták tettüket?
Azt, hogy ők hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel magukban? Számomra mostanáig érthetetlen maradt mindkettőjük cselekedete.

2008. június 19.
E NAPRA VIRRADVA, érdekeset álmodtam.
Tegnap e-mailt küldtem a lányomnak. Sosem tudok velük beszélgetést kezdeményezni telefonon, mivel náluk estefelé valaki folyton a telefonon ül, és mindig foglalt. Ezért választottam az emailt, bár tudom, hogy Katicám ritkán néz bele az elektronikus postájába, de majd csak észreveszi.
Valószínűleg az álmom ehhez kapcsolódik. De milyen különleges álom volt, a helyszín és a tartalom is. Mintha a városszéli kertünkben játszódott volna le, de mégis más, mert a tér sokkal tágasabbnak tűnt, mint a valóságban. Hatalmas területet láttam be, magas hegyen járkáltam Katámmal, én a jelenlegi koromban, ők is. Vigyázva lépkedtem, jól bírtam a gyaloglást a rossz utakon, bár álmomban is vigyázva figyeltem a változatos, hepehupás, árkokkal tarkított talajt, ahová léphetek. Ám álmomban sokkal jobban tudtam menni, mint a valóságban.

Néhol Danika odajött mellém és karon fogott, de én megnyugtattam, hogy semmi baj, bírom a járkálást. Emese is velünk tartott. S én mentem, csak mentem Katival, s egyszer, amint körülnézek, jobbról, a csupasz hegy tetején, azt kettéosztva, egy nagy kiterjedésű folyót látok, ahogyan hömpölyög, mint a fél Duna, és hullámzik, úgy folyik lefelé a hegy másik oldala irányába. Azonban mielőtt odaérne, kétfelé válik a víz, a bal oldali ág keskenyebb, mint a jobb oldalon folyó ága; előtte olyan temérdek víz látható, mint egy hatalmas tó.
Imént még egy mélyúton, karonfogva haladtam Katival, most azonban, ahogyan nézem a hömpölygő vizet, ott a tó közepén úszik az én lányom, sötét haja lebeg utána, mint egy sellőnek. Akkor már mi is fürdőruhába öltözve haladtunk arrafelé.

Fölébredtem. Szokásom szerint fölkeltem, elvégeztem azt a tornagyakorlatot, ami megszünteti a bal karom zsibbadását. Lábak összetéve, mélyen a földig hajolok, kezem érinti, vagy majdnem érinti a talajt, két karom lógatva elöl balra és jobbra lassan forgatom, közben a forgással szinkronban mélyen beszívom, és kiengedem a tüdőmből a levegőt, mindezt hússzor ismételve. Utána a térdeket kissé behajlítva állok fel. Ez után elindulok a kis szobában, közben a két kezemet kinyújtva, lendületesen felváltva (minél magasabbra emelve) előre-hátra lengetem, kihasználva a területet, végigjárom az elő¬szobát is, oda és visszasétálva, ismétlem ezt is legalább húsz alkalommal.
Utána visszafekszem az ágyba, és tovább alszom, amíg fölébredek.
Az álmot ma visszaidéztem és érdekes, nem szállt el, mint máskor, tisztán láttam magam előtt a vizet, benne úszva a lányomat.
Ismét elaludtam, s az álom folytatódott. Ugyanazt a környéket látom, fenn vagyunk a hegytetőn, visszafordulunk mindnyájan. Jobbra, a hegytetőn a kertszomszédom: Jenő biciklijét látom a fűre fektetve, mellette szanaszét dobálva a holmija és néhány ruhadarab mellette. Ő is ott van valahol, de nem látom.

Folytattuk utunkat, majd balra fordulunk, de inkább velünk szemben egy piros téglából épített tanyai ház áll kerítetlen udvarban, jó állapotban, mégis elhagyottan. A mi kerti házunk. Be akartam nézni a házba, valami erősen hajtott, hogy bemenjek, de fölébredtem. Eddig tartott az álom.
Már ébren, eszembe jutottak a korabeli olvasmányaim, mit jelenthet az a sok víz látványa… nem tudom megfejteni. Arra emlékszem, hogy a piszkos, zavaros víz betegséget, rosszat jelent, de amit én láttam álmomban, nem olyan volt, csak hullámzó, lefelé zúduló, nagy tömegű víz.
Gyakran látok álmomban hatalmas, nagy házakat. Talán az otthon, az ifjú korban elvesztett meleg családi otthon hiánya hozza elő ezeket, ami szinte egész további életemben kísértett. Nem tudom.