A bérgyilkos

Valamikor hajdanán, amikor nem volt minden csirke sztriptíztáncosnő és a disznók egészségesen szaladgáltak az udvarokon, játszódik mindez, nem muzulmánok lakta vidéken.
Jó erőben lévő fiatalember lévén I. Stefan, akit csak úgy röviden Stefinek becéztek eldöntötte, hogy kitanul egy jól menő, aránylag ritka mesterséget, ez pedig lett volna a pénzért történő ölés.
Mivel kevesen dolgoztak a szakmában és ezek közül még kevesebben voltak, akik mesteri szinten űzték ezt a gyilkos mesterséget, nagyon nehéz volt találni valakit, aki beavatná ennek rejtelmeibe.
Mert, ha valaki nem szeret félmunkát végezni,-márpedig Stefi nem szeretett-akkor annak meg kell tanulni a munka menetét, kezdve a gyilok kiválasztásától egész a tetem eltüntetéséig.
Érdeklődni kezdett hát a bérgyilkosra menendő mindenfelé, akkoriban egy kissé körülményesebb volt, hiszen nem lehetett virtuálisan közeledni egymáshoz, csakis élőben történt a kapcsolatteremtés.
Ha például az ember látni akarta a szomszédasszony tollas madarát(nem nyírtak annak frizurát azokban az időkben), akkor kileste míg a szomszéd nincs otthon és olyankor ment felborzolni a madárka tollát. Ma ezt már másként intézik, hiszen a szomszédasszony egyszerűen vesz egy webkamerát lefilmezi a kis pintyőkéjét,( ha otthon is van a férje) és egyenes adásban mindenki borzolja otthon saját tollát. Ezt nevezzük a technika fejlődésének!
De visszatérve emberünkhöz, aki hiába próbálkozott, semmiképp nem tudott ráakadni egy olyan szakira, aki beavatná mestersége titkaiba, mindenik elutasította olyan érvekkel, amelyek tulajdonképpen érveknek álcázott elutasítások voltak.
Amikor ezt észrevette, tudta, politikát kell változtasson, el kell lopja a mesterséget, ha azt akarja, hogy egy elfogadható szinten űzze azt.
És akként cselekedett, tudva, hogy a mesterség lopás se nem szégyen, se nem büntetendő cselekmény.
Ahányszor csak alkalom adódott felajánlotta segítségét bárkinek, akiről hallott, hogy e mesterséget űzi, függetlenül attól, hogy mennyire volt az jó a szakmában, mert rájött időközben, hogy bárkitől lehet valamit tanulni.
Csak apró teendőkre ajánlkozott, nehogy gyanút fogjanak lopási szándékáról. Rendbe rakta a mesterek fegyvereit, kiélezte, kihegyezte azokat, de főként a leendő áldozatok tőrbe csalásánál, vették hasznát Stefinek.
Azt mondták róla, olyan elbűvölő a szeme mint a kígyóé, de ravaszsága se alábbvaló, ezért vagy bűvölte, vagy valamilyen fondorlattal segített a másvilágra küldeni a kiszemelt áldozatokat. Olyan sikeresen, hogy mikorra azok észbe kaptak már itt se voltak és természetesen a megbízók a mestert dicsérték, akinek ettől, meg a szilvóriumtól nagyokat hízott a mája és máskor is vitte magával a ravasz segédet.
Fizetést Stefi nem kapott, de nyugodtan lophatta a mesterséget, senki nem gyanakodott, hogy mi jár a fejében, azt nem tudni ki mit gondolt, de nem is lényeges.
Idő múltával, már annyit lopott barátunk, hogy eldöntötte megpróbál kilépni a mesterek árnyékából és egyedül vállalja el a piszkos munkát.
Mielőtt erre sor került volna, a véletlen segítségére sietett és megkapta élete első munkáját a szakmában, amelyikre igaz nem bérelte fel senki, pénzt se kapott érte, de belemeríthette végre a kését áldozata torkába.
Elcsúszott a hízó a pajtában, eltört a keresztcsontja és nyár közepén le kellett vágja, minden segítség nélkül.