Ultra nova és utópia
Erős Ritának hívták. Nem panaszkodott arra, ha fájt a feje. Pedig éppen akkor is fájt, amikor legjobb barátnőjével egy közösségi oldalon nézelődtek. Rita volt otthon, néha az órára nézett. Kattintás. Egy fénykép. Egy arc. Egy lehetőség. Egy perc csönd. Majd sóhajtás. A szemek összenéznek. A kurzor tétován kószál, a levegő front illatát árasztja. Távoli, alig hallható zajok, érzések, sejtések. Hang, perc, csönd, kattintás, – vajon mit gondol róla? – Oxigén felvétel. – Mennyi az idő? – Kattintás – a fiatal, erős fiú fényképe felnagyítódott. – Na? – Kattintás, oxigén, a fénykép újra kicsi. Kattintás, a fiú élete lepereg. Adatlap, adatok, ismerősök, értelem, érzelem, külső, belső. Kattintás, a viszont látásra.
Hang, szellő, és valaki most hazajő.
Apa-tarantella
– Hm? – kérdezte a legjobb barátnő.
– Aha – bólogatott Rita.
Valaki hazajött. Ki az? Nem ő. Apa az. De ő nem lakik itt.
– Apa az – szólt Rita.
– Aha – válaszolt az L. B.
Lépések. Borotválkozás utáni illat.
– Megyek, jó?
Rita csak nézett. Meg se hallotta. Nem is kellett. Indulás, köszönés, lépések, visszaköszönés. Egy kérdés: – Hova-hova? – Egy válasz – Haza kell mennem.
Ajtó, nyit, zár.
– Szia, kincsem.
– Apa…
Mosoly, álarc, álarcosbál.
– Hogy kerülsz ide?
Mély levegő.
– Talán zavarok?
– A-a.
– Anyád?
– Nincs itthon, dolgozik.
Egy lépés jobbra.
– Megvárom.
Egy lépés balra.
– Oké!
Egy lépés előre.
Adrenalin.
Egy lépés hátra.
Csend.
Ugyanaz megint.
Ez csapda. Maradni kell. Sok lesz majd a zaj. És sok lesz majd a könny. Egy csipetnyi félelem.
– Mennem kell.
Egy lehajtott fej. – Menj csak kicsim, majd hétvégén találkozunk.
Mint mindig. Nyilván.
Szürke eksztázis
– Jó ez a buli, mi?
– Szuper! – felelte Rita a valakinek.
Itt is sok a zaj. Sokan vannak. Fények, alakok, hangok és jobbra és balra és előre és hátra és fel és le és így tovább.
– Hát itt vagy?
– Rita! Na mi volt? – kérdezte a legjobb.
– Semmi.
A memória nem végtelen, és ha még törlik is, akkor aztán…
– Kérsz? – kínálta a legjobb Ritát.
– Ja.
Az első csapás.
– Ezt próbáld ki.
És a tornádó a csodák birodalmába repítette Ritát.
Biztosan törli az adatokat?
Biztosan.
A másnap
Nem, nem, ne!
Szürke Úr
Az iskola felé mentek együtt. Rita és a legjobb. Lassan, nem kell sietni.
– Nézd, ki megy ott!
Egy idegen ember ment ott, nem ismerték. Szürke volt a ruhája. Lehangoló volt ránézni.
Mentek tovább.
– Mi lesz ma?
– Nem mindegy?
8 hozzászólás
Jól indul, várom mi lesz belőle.:)
Most küldtem el a második fejezetet. Remélem nem okoz majd nagy csalódást.
Szerintem ezek a tőmondatok, nehézkessé teszik.
Nekem a tőmondatok, a tömörség a szenvedélyem. Mindent a lehető legrövidebben szeretek megfogalmazni.
Köszönöm!
Én is rövid választ adok:
Elolvastam. Nem csak ezt, hanem több írásodat. Nekem nem tetszik, azért, mert értelmetlen.
Lehet, neked tetszik, mégis jobb, ha betartod a magyar nyelv, és helyesírás előírásait és annak megfelelően próbálkozol érthető verseket, novellákat és regényeket írni.
Üdvözöllek: Kata
Köszönöm, minden vélemény egyaránt nagyon fontos. Én azonban megváltozni nem tudok. Verseket sosem írtam, immár egyebet sem.
A jövő novellája. Érthető, érzékelhető, minden szó kell, egy sem felesleges. Dolgozzon az olvasó agya is.
Kati
Köszönöm a megtisztelő figyelmet, és elnézést, hogy késéssel válaszolok. Nem szeretném túldolgoztatni az olvasót, de valóban, inkább az, mint hogy fölösleges szó legyen. A fölösleges szó elszomorító. De már érzem is, ismét gyarapítom. Még egyszer köszönöm.