A boldog szerelmek városa – 5. fejezet

Város, falu…

Rita beljebb sétált a faluban vagy városban, nézte a nem túl nagy látványosságokat. Egyik ház a másik után, egyik kert a másik után…
Némelyik kertben átlagos emberek ülnek, állnak, virágot locsolnak.
Hosszabb bámulás után egy idős asszony szólította meg Ritát. – Segíthetek valamiben, kedves?
– Ja, jó napot, csak szeretném megtudni, mi ennek a falunak a neve.
Az asszony elgondolkodott. – Hm, az én sem tudom, pedig itt lakom mióta élek – válaszolta természetesen.
Nem tudja, hol lakik? Ilyet?
– No nem baj, azért köszönöm.
– Látja, kislány azt a helyet ott? – mutatott egy étkezőre.
– Látom.
– Térjen be oda, finomat adnak, és nem kerül pénzbe.
– Ez valami falusi szokás erre?
– Hm… Nem tudom, de így van.
– Jó, megnézem.
Az asszony visszament a házába. Rita meg az étkezőbe.

Bent

Ott sem tudta meg, hol van, de valóban ingyen evett. Egészen ízlett neki, de nem volt olyan elvarázsolt íze, mint várta.
Rita korabeli fiatal pár jött szembe. Nem mesebeli szerelmesek, de jobban néztek ki, mint Rita és mások.

Tovább

Rita megszólította őket, látszott rajtuk, hogy nem okoz problémát. Ám a hely rejtély maradt. Elvonult kézen fogva a két fiatal, Rita pedig irigy volt. Látta a lányon, olyan lesz majd, mint az öregasszony, akivel először találkozott, és akinek biztosan van egy öregúr férje, aki olyan volt, fiatalon, mint ez a srác az előbb.
Elképzelte magát és barátját öregnek, de parodisztikus volt.
Rita csak gondolkozott, és arra jutott, hogy ez a hely a boldog szerelmek városa. Egy elvarázsolt külön világ, amit nem látnak sokan. Szeretne itt maradni, de a vonat úgyis elindul egyszer. Örökre nem áll meg. És Rita is elindult. A vonat felé.

Vonaton

– Hol jártál?
– Sehol.
– Fullasztó itt a levegő, nem?
– De, az.
Indulás.