A bosszú ára (5/8)

Lilien a tengerparton sétált mélyen a gondolataiba merülten. A hullámok koptatta sima kavicsok ropogtak a talpa alatt, a feje felett sirályok röpködtek, a víztükör sima volt, csak néha borzolt hullámokat egy-egy arra tévedt csónak. Alkonyodott. Ilyenkor szerette a legjobban a tengert, megnyugtatta az ő háborgó lelkét.
Jó messzire elkóborolt, már éppen vissza akart fordulni, amikor észrevette a parton ülő férfit. Háttal ült, nem ismerte fel, mégis úgy érezte, hogy ismeri azt a kavicsot dobáló alakot.
Amikor már egészen közel ért hozzá, felé fordult az ismeretlen, bizonyára meghallotta a léptei alatt csikorgó kavicsok zenéjét. De hiszen ez Robin, az ügyvédbojtár, ismerte fel azonnal.
A fiú is felismerte őt, és rögtön talpra ugrott.
– Maga az Lilien? Örülök, hogy látom! Hogy van?
– Köszönöm, jól vagyok. Ugye milyen szép ilyenkor a tenger, amikor nyugodt, csendes, és főleg így alkonyórán…
– Igen, én is nagyon szeretem. Talán itt lakik a közelben?
– Igen, ott a Gold Barb étterem mellett, abban a kicsiny házban. Maga is erre lakik valahol?
– Egy utcával arrább, – mutatott a háta mögé – nagyapa házában lakom, nemrég meghalt, azóta egyedül… Tudja, hogy éppen magára gondoltam? Szólni akartam, hogy ne érje felkészületlenül… Készül a haditerv maga ellen.
– Miféle haditerv? Nem hadakozom én senkivel.
– Millerék viszont igen! Én magam sem tudok sokat, de a főnököm azt hiszem meg akarja támadni a végrendeletet. Annyit tudok, hogy volt benn a két „testvér”, Madlen egyetért vele, Magnus egyelőre elzárkózik. Az anyjukat nem akarják beavatni a dologba, mert az belebetegedett, Madlen meg foggal-körömmel harcol…
– Felesleges félnie tőlem, nekem nem kell az ő vagyona. Nem kell nekem tőlük semmi.
– Nekem is elegem van a gazdagok problémáiból, mihelyt véget ér ez az ügy, azonnal felmondok, csak addig maradok, amíg úgy érzem, hogy tudok magának segíteni.
– Mihez kezd, ha felmond?
– Nyitok ügyvédi irodát, a szegények ügyvédje leszek!
– Ez igazán nemes gondolat magától, Robin. Felőlem azonnal is megteheti, én nem akarok senkivel sem pereskedni.
– Nem ismeri maga az embereket, és amilyen ártatlan, nem is feltételez semmi rosszat másokról sem, pedig ha tudná… Nem ijesztgetni akarom, bocsásson meg… Én készítettem másolatot magának a végrendeletről, meg mindenről, amire esetleg szüksége lehet, majd holnap elhozom, hol találom meg, hol találkozhatunk?
– Az étteremben vagyok minden délben és este is, jöjjön oda.

Lilien azonnal észrevette Robint, amint belépett az étterembe. Már nem sok vendég volt, az a kevés is végzett a vacsorával, akik még ott iszogattak, beszélgettek. A lány eléje sietett.
– Jó estét, jöjjön Robin! – majd egy félre eső asztalhoz vezette, – mit hozhatok, vacsorát, italt? – Nem, köszönöm, már vacsoráztam, – mentegetőzött. – Legalább a desszertünket kóstolja meg, rendkívül finom, a vendégem. – Jó, legyen! Egy pohár vizet is, ha kérhetek. – Természetesen, máris hozom!
Lilien levetette a fehér kötényt, s egy tálcával tért vissza, rajta két kehely gyümölcssaláta, és két pohár víz.

– Ez mennyei volt, Lilien. Éppen erre volt szükségem, köszönöm.
– Kedves egészségére! Egyébként, nekem is jólesett!
– Engem bízott meg a főnököm, hogy telefonáljak magának. Úgy gondoltam, itt mondom el. Holnap után tíz órára be tudna jönni az irodára? Valami készül a boszorkánykonyhában. Magnus és Madlen lesz ott, és természetesen magát is várják.
– Maga is ott lesz Robin?
– Igen, ott leszek. Nem kell félnie, nem tudom mit eszeltek ki, majd meghalljuk, megvédem magát, ne féljen.
– Nem félek, de megnyugtat, hogy maga is ott lesz… Mit bámul?
– A festményekben gyönyörködöm. Milyen hangulatos ez az étterem, még sosem jártam itt. A festmények kinek a munkái, nem tudja?
– De, tudom! Az enyémek!
– Minden napra tartogat valami meglepetést számomra?

Sokáig beszélgettek azon az estén, azután még sétálgattak az éjszakában, kézen fogva hosszan. Övék volt a tenger locsogása, a csillagszemek ragyogása, a szellő suttogása, az illatok varázsa, s mindez mellett a bimbózó szerelem tündéri bája.

*

Lilien pontban tízkor érkezett. Már ott volt Madlen és Magnus is. Az idős ügyvéd előhozakodott azzal, hogy meg kell támadniuk a végrendeletet, az a legbölcsebb, ha mind együtt teszik meg, akkor semmissé fogják nyilvánítani. Ez meglepte nem csak Lilient, de még Robint is, azonban várt, ki mit szól hozzá.
– De doktor úr, egy halott ember végrendeletét megtámadni? Egy olyan emberét, aki nem tud védekezni, egyáltalán kinek van joga valakinek a végrendeletében vájkálni? – csodálkozott rá Lilien naivan.
– Én sem tartom jó ötletnek, – szólt csendesen Magnus.
– Még, hogy te sem? Mégis, mi mást tehetnénk, az a vén boszorkány összekutyulta az életünket, mi meg szó nélkül tűrjük? – ordította Madlen.
– Arra gondoltam, hogy megegyezhetnénk valahogy, Lilien. Fizetnénk neked egy milliót, kettőt? Egyezzünk meg és ne bonyolítsuk a dolgot, – ez volt Magnus ötlete.
– Én bonyolítom? Elsőre megörültem, hogy van egy bátyám, és van anyám, aki soha sem volt. Már tudom, hogy most sincs. Azért akarsz fizetni, hogy ne légy a bátyám, hogy anyám se legyen, úgy érzem nem leszek szegényebb, mert eddig sem volt. Ti, akik sohasem szenvedtetek semmiben hiányt, azt hiszitek, hogy pénzért mindent meg lehet venni? Nem kell a pénzetek Magnus, nem kell nekem semmi, hagyjatok békén. – Majd a táskájában kezdett kotorászni, egy régi fotót húzott elő, és Madlen elé tartotta, – nézd meg jól, azután nézz tükörbe, s talán rájössz ki volt az anyád, még mielőtt bírósághoz fordulnál! – Ezután az idős ügyvédhez fordult, – doktor úr kérem, intézkedjen az ügyemben a végrendelet szerint. Ami Gvendolin Graham végakaratát illeti, ahhoz a Miller családnak semmi köze. Kérem, tegye a dolgát! – szólt Lilien, majd megindult az ajtó felé, onnan szólt vissza, – jó napot mindenkinek.
– Hordozom már a felmondásom hetek óta, most telt be a pohár. Ott van az asztalán főnök, azonnali! Jó napot! – szólalt meg Robin, majd fogta a táskáját, még visszanézett a leesett állú, elnémult csapatra és távozott.

Kinn az utcán szétnézett, majd futni kezdett. – Lilien, várj… várj meg, megtettem, felmondtam, szabad ember vagyok! – kiáltotta, – Szeretlek, hallod? Szeretlek!

– Lilien, semmit se félj, minden dokumentumról másolatom van, és felvettem a telefonommal a végrendelet felolvasását, úgy az iménti jelenetet is. Ügyes vagy, a fotó nagyon jó adu volt, megmutatod nekem is.
– Persze… anya húsz évesen, nézd!…
– Te jó ég, Madlen éppen ilyen, és tudod mi van még a tarsolyomban, láttam az apjuk fényképét, hasonlítasz rá, Magnus kiköpött apja, de te is hasonlítasz rá, meg Magnuszra is, a fekete göndör haj is arról tanúskodik, Madlen az egyetlen szőke a családban, s ezt tudja Magnus is, tisztában van vele, látom, azért is ellenzi, hogy bírósági ügy legyen belőle, csak Madlen nem fogja fel. Nem tehetnek semmit, majd meglátod, Magnusz előbb-utóbb úgyis felnyitja a szemüket. Semmit se izgulj, egyébként nagy voltál, mindig meg tudsz lepni. Tartogatsz mára még más meglepetést is? – kérdezte kedvesen Robin.
– Igen, tartogatok! – mondta halkan Lilien, majd lábujjhegyre állt és megcsókolta a fiút.
– Ez igen kellemes meglepetés volt, ne hagyjuk abba…