A bosszú ára (6/8)

Robin teljes gőzzel neki látott a tervezésnek. Ahhoz, hogy ügyvédi irodát nyisson, kellett hely is. Bérelhetne valahol jó helyen irodát, viszont sokba kerülnek a bérleti díjak, s ki tudja, mikor lesz jövedelmező az iroda? Lemondott a bérletről, hiszen szegényeknek akar dolgozni, nagy jövedelemre nem számíthat. Úgy gondolta, mégis nagyapa házában nyit irodát.
A ház emeletes, fenn két szoba van és fürdő, az neki bőven elég, a földszinten pedig kialakít egy irodát és várót, a toalett már adott. Nehezen szánta el magát erre a lépésre, mert az ötlött a fejébe, hogy ha megnősül, abban az esetben ez mégsem megoldás.
Végül mégis ez utóbbi megoldást választotta, ha összeházasodnak Liliennel, akkor majd keres bérleményt, addig viszont ügyfeleket gyűjt. Nagyapának volt némi megtakarítása is, amit fel tud használni az átalakításra, és belevág.

Lilien is sokat dolgozott, az étteremben is helyt állt, és rajzolt rendületlenül, jött egyik megrendelés a másik után. Apja is látta mennyire elfoglalt, így ő kezdeményezte, hogy ne menjenek ki a tengerre minden nap, csak minden másnap. Sok ez már őneki, elfáradt, elég, ha háromszor mennek egy héten.
Lilien nem bánta, már-már túl sok kezdett lenni a feladatokból, meg hát Robinnal is majd minden nap találkoztak, sétáltak, beszélgettek. Az étterembe járt ebédelni, mindig olyankor ment, amikor már nagyjából befejeződött az ebéd. Lilien mindig rakott félre számára a legfinomabb falatokból. Olykor együtt ebédeltek, esetleg sétáltak utána egyet s azután ment ki ki a maga dolgára. A Miller családról nem is hallottak, és nem is látták őket.
Azonban Gvendolin Graham hagyatéka, hamarosan Lilien birtokába került, s Lilien lázas izgalommal készült, hogy elmenjenek Robinnal és megnézzék mit is hagyott rá Gvendolin.
Amikor Robin a kapu elé kanyarodott és megállt, Lilien azonnal kiugrott a kocsiból, aztán meg csak állt tátott szájjal a ház előtt és remegő hangon szólt:
– Robin, csípj meg… ez az enyém? Ez tényleg az enyém? Ugye csak álmodom? Csípj meg, hallod?
Miután körbejárták a házat, majd a parkot, ami körülvette, Lilien felsóhajtott.
– Te jó ég, mit kezdjek én ezzel? Kilenc szobát számoltam meg, a nagy ebédlő, konyha a földszinten… plusz még a cselédház… mit kezdjek vele?

Hirtelen eszébe jutott a kis Lilien és az édesanyja, s már mesélte is Robinnak, hogyan találkozott velük Londonban.
– Robin, ilyeneknek kellene itt lakniuk, egyedülálló anyáknak a gyermekeikkel, akik nincstelenek, szegények, s mind jobban kiszorulnak a társadalom színteréről. Mi a véleményed, Robin?… Robin, hallasz?
– Igen, hallak! Bármennyire is szeretnéd, az megvalósíthatatlan. Hiszen ennek a birtoknak a fenntartása is rengeteg pénzbe kerül. Nézd, a parkot most már ellepi a gaz. Amióta Gvendolin meghalt, senki sem viseli gondját. Ugyanígy van a házzal is, annak költségei vannak, hogyan fizetnék a munkanélküli anyák a fenntartását, gondolj csak a rezsiköltségekre… Ki fogja azt finanszírozni, meg a házat karbantartani?… Én megértelek, tényleg nemes gondolat, ám arra is gondolni kell, hogy segíteni másokon nem könnyű feladat, meghaladhatja az erődet.
– Biztosan igazad van, Robin, ki kell találnunk valamit! Hogyan csinálta Gvendolin? Meg kell tudnunk, a szomszédok talán segíthetnek ebben, csak ismerték őt itt a környéken.

A következő alkalommal Lilien buszra ült, s egyedül ment a megörökölt házba. Nem hagyta nyugodni a gondolat, meg kell tudnia vajon Gvendolin hogyan csinálta, hogy tudta karbantartani az épületet a kertet, ha egyedül élt? Egy szülésznői fizetés nem lehetett elegendő mindehhez.
Próbálkozott a szomszédokkal, de többnyire elzárkóztak, hogy bármit mondjanak Gvendolinról. Nem igazán ismerték őt még a szomszédai sem. Lilien megrémült, milyen titkot rejthet Gvendolin élete.
A házba ment, s ott kutatott tovább. Minden fiókot átnézett, benézett a szekrényekbe, átkutatta a könyvespolcokat, még a padláson is járt… Keresett valamit, csak azt nem tudta mit, míg végül egy hálószobában, a matrac alatt megpillantott egy bordó bőrkötésű könyvet. Felemelte, megfordította, az állt rajta, aranybetűkkel: NAPLÓ.
Leült egy zsámolyra és félve, de kinyitotta. Igen, ez az… Gvendolin naplója… ez lesz az, ami beavatja őt a rejtélybe, elárulja a titkot, ami annyira furdalta az oldalát. Végig lapozta futtában, majdnem tele volt írva az igen vaskos napló. Lesz mit olvasgatnia.
Haza indult. A táskájában ott lapult a napló. Úgy érezte magát, mintha tolvaj lenne. Beosont egy idegen házába és ellopta Gvendolin naplóját. Egy idegenét. Hogy jön ő ahhoz, hogy elolvassa egy idegen nő naplóját?… Meghalt, eltemették, nem is ismerte… nincs joga ahhoz, hogy áskálódjon az életében. Nem teheti, ehhez nincs joga… de majd megkérdezi Robint. Vajon ő mit szól a dologhoz.
Útközben még az jutott eszébe, hogy beugrik a bankba, ahol Gvendolin számlája van. Átírták már a nevére, de még mindig nem tudja van-e pénz a számlán egyáltalán? Utánanéz, ha már megemlítette a bankszámlát, és azt is ráhagyta, akkor bizonyára nem üres.

Amikor meghallotta az összeget, ami a számlán van, azt hitte elájul. A banki hivatalnok meg is kérdezte:
– Kisasszony, rosszul van? Kér egy pohár vizet? – Nem… nem… vagyis igen… kérek… – nyögte ki végül Lilien.
A fiatalember gyorsan megjelent a pohár vízzel, amit Lilien azonnal felhajtott.
– Tehetek még valamit magáért, kisasszony? – Lilien a fejét rázta, majd megköszönte és elhagyta a bankot.

Ahogy hazaért, máris mennie kellett az étterembe felszolgálni. Csak annyi ideje volt, hogy a naplót elrejtse piciny szobájában, s máris futott, hogy még legyen ideje felkészülni. Felszolgálás közben is állandóan azt leste, mikor érkezik Robin, alig várta, hogy elújságolhassa a fejleményeket.

Amikor megérkezett, felszolgálta neki az ebédet, s a fülébe súgta: – később jövök, most még nem tudok, de el ne menj, fontos mondanivalóm van számodra.
Nagyon sok vendég volt azon a napon, Robin nem várhatott, menet közben súgta oda Liliennek: – Mennem kell, majd este beszélünk!
– Tartod a frontot egy csöppet, mindjárt jövök! – szólt oda Lilien a kollégájának és Robin után futott. Éppen a házuk előtt érte utol, – Robin, várj egy kicsit! – kiáltott utána.
– Nem bírom magamban tartani, meg kell osztanom veled. Voltam a bankban, tudod mennyi pénz van a számlán? Persze, honnan is tudnád? Majdnem elájultam amikor hallottam, nyolc millió, dollárban. És van még valami, megtaláltam Gvendolin naplóját, mondd, el szabad olvasnom?
– Miért ne olvashatnád el? Mindent rád hagyott, tehát a naplót is. Csak te olvashatod el, téged illet.
– Köszönöm, Robin. Este találkozunk ugye?
– Jövök, remélem mindketten jobban ráérünk, majd beszélgetünk.