Az új börtönparancsnokot nem ismerte senki. Amikor a miniszter tegnap kinevezte, a Parancsnokságon mindenki azt kérdezgette a kollégáitól: ki ez az ember? Nem találtak róla semmit, sem a kinevezését tudató hivatalos közleményben, sem az Interneten.
Nem volt szakmai múltja, eddig nem volt rendfokozata. Mintha a semmiből lépett volna elő.
Az első munkanapján, reggel fél hatkor beállt a kocsijával a Központi Börtön főépülete előtt a parkolóba, és még egy darabig nézelődött. Figyelte a lassan érkező, álmos szemű őröket, a nappali váltást, szemrevételezte az épületet. Aztán kiszállt az autójából, bezárta, és átsétált a parkolón. Bement a kis vaskapun a szépen gondozott előkertbe, átsietett rajta, felment pár lépcsőfokot, majd belépett a hatalmas fakapun. A kapuügyeletes a fülkéje előtt állt. Ránézett a civil ruhás ismeretlen emberre, és unottan megkérdezte:
– Mi tetszik?
A parancsnok azonnal támadásba lendült:
– Mi nem tetszik? Például az, ahogyan az új parancsnokát fogadja!
Az őrmester elsápadt, automatikusan vigyázzba vágta magát, tisztelgett, és mondta az előírt szöveget:
– Parancsnok úrnak jelentem az éjjel rendkívüli esemény nem történt!
Aztán csak állt, állt, várta a szokásos választ, de az új parancsnok is csak állt, és várt. Egy darabig egymást nézték, aztán a parancsnok ráförmedt:
– Na mi lesz? Beenged végre?
A kapuőr teljesen megzavarodott.
– Igen, persze, nem, nem lehet, várnia kell, sajnálom – makogta.
Beugrott a fülkébe, felkapta a telefont, és kért egy kísérőt a parancsnok részére. Gondolatban százszor elátkozta a véletlent, hogy pont neki kell ma szolgálatban lennie reggel. Aztán összeszedte magát. Elkérte a személyi kártyáját, fémkeresővel átvizsgálta a belépni szándékozó parancsnokot, majd átadta a belépési engedélyt, azzal, hogy tűzze a ruhájára.
– Csak ma, amíg nem lesz belépőkártyája – mondta bocsánatkérően. Az új parancsnok pókerarccal nézett rá, nem szólt semmit. Kitűzte a ruhájára a belépési engedélyt.
A kapuügyeletes megkönnyebbült, amikor megérkezett a kísérő.
Ahogy átlépték az első kaput, valami enyhe bűz csapta meg a parancsnok orrát, aztán amikor a második fémkapun is beléptek, a bűz fojtogatóvá erősödött. Ilyenkor reggel, amikor kinyílnak a zárkák, kiömlik a folyósokra, és mindent ellep ez az átható szag, a széklet, vizelet, a mosdatlan testek kipárolgása. Megtölti a folyosókat, lépcsőházakat, szinte fuldoklik tőle, aki nem szokta meg. A parancsnok elsápadt, az őt kísérő tiszt lelassított, oldalra lépett, felkészült a legrosszabbra, hogy az új főnök mindjárt elhányja magát. A parancsok előkapott egy papír zsebkendőt, és az orrára szorította. A kísérő tiszt úgy tett, mint aki nem látja.
Felkísérte a börtönparancsnoki irodába, és átadta a titkárnőnek, az bekalauzolta a tegnap nyugállományba helyezett eddigi parancsnokhoz, aki éppen a személyes holmiját szedte össze. Az új parancsnok körülnézett a tágas irodában, ami mától az ő munkahelye lesz. Megnézte a régi hatalmas íróasztalt, a bőr ülőgarnitúrát, a zárható könyvszekrények sorát a fal mellett, az olcsó szőnyeget a linóleummal borított padlón.
A régi parancsnok bosszankodott. Azért jött be ilyen korán, mert nem akart az utódjával találkozni. Még mindig nem tért egészen magához a tegnapi nyugállományba helyezéstől. Nem történt semmi rendkívüli esemény, nem volt börtönlázadás, fogolyszökés, semmi… Mégis leváltják. Ki a fene ez a macskajancsi, akinek ilyen sürgősen a helyére kell ülnie?
Igaz, hogy őt előléptették, és a teljes fizetését megkapja nyugdíjként, de mi a nyavalyát fog csinálni egész nap? Az ő szakmai múltjával, az ő eredményeivel, ezt megtenni vele! Tegnap egész este tombolt. Szegény felesége minél jobban csitította, ő annál jobban őrjöngött! Most meg itt ez a ki fia borja, és ahelyett, hogy szabályosan jelentkezne – elvégre ő a rangidős – csak bámul rá. Mi az ördögöt akar?
– Parancsnok úr? – szólította meg végre kelletlenül, mintha a fogát húznák.
– Jöttem átvenni a börtönt.
Az új parancsnok válaszától a régi parancsnok majd hanyatt esett. Ez nem egy új autó, amit át kell venni! Normális esetben, akit parancsnoknak kineveznek, már olyan szakmai múlttal rendelkezik, hogy tisztában van vele, hogyan működik egy börtön. Ezt nem lehet egy óra, vagy egy nap alatt „átadni”.
– Kilenckor állománygyűlés a tiszteknek. Majd ott Ön elmondja az instrukcióit – válaszolta, azzal hátat fordított az utódjának, és tovább folytatta a pakolást.
A parancsnok – nem kívánatos vendégnek érezve magát – még álldogált néhány percig, aztán visszament a titkárságra. Kért egy kávét.
A titkárnőt ette az aggodalom tegnap óta, hogy az új parancsnok új titkárnőt is hoz magával. Készségesen leültette az új főnököt, elkészítette neki a legjobb kávét, amire csak képes volt, és kedvesen mosolygott rá. A főnök megitta a kávét, aztán megkérdezte:
– Kivel beszélhetnék a börtön ügyeiről? – A titkárnő meglepetésében majdnem elejtette a kávésszervizt, aztán megnyugodott. Ja, ha ez ilyen zöldfülű, akkor neki nincsen félnivalója egyelőre.
– A parancsnokhelyettes úr mindenben a segítségére lesz Önnek – mondta készségesen.
Gyorsan a telefonhoz lépett, és szólt a parancsnok helyettes titkárnőjének, hogy a parancsnok úr várja parancsnokhelyettes urat.
A parancsnokhelyettes olyan gyorsan megérkezett, mintha eddig az ajtó előtt állt volna.
Tisztelegett, és szabályosan megszólította a feljebb valóját:
– Ezredes úr!
– Köszönni nem tud?! – förmedt rá az új parancsnok. A parancsnokhelyettes elvörösödött, és kényszeredetten mondta:
– Parancsára. Jó napot kívánok.
– Magának is – érkezett a megdöbbentő válasz.
– Menjük a maga irodájába, az enyém még foglalt – mondta az új parancsnok.
Az ajtónál megint volt egy kis keveredés, mert amikor előre akarta a főnökét engedni, az újra csak ráförmedt:
-Menjen előttem, nem tudom hová kell mennünk!
Két lépéssel a szomszédos irodához értek. A parancsnokhelyettes kinyitotta az ajtót a főnöke előtt, de nem lépett be csak utána. Amikor végre leültek, egymással szemben, a kopott tárgyalóasztalnál álló kényelmetlen fa székekre, alaposan szemügyre vette az új parancsnokot. Még ültében is látszott, hogy milyen alacsony. Ez már magában is elég baj – gondolta -, mert ezt általában agresszivitással szokták kompenzálni a férfiak. A vadonatúj öltönye úgy állt rajta, mint tehénen a gatya. Látszott, hogy nemcsak hozzáidomulva nincsen a ruha, hanem kényelmetlenül is érzi magát benne. A fémkeretes szemüvege mögött nyugtalanul járt ide-oda apró szeme, kialvatlannak látszott, amin a sebtében elvégzett borotválkozás nyomai sem sokat javítottak. Elől az egyik szemfogán fémkoronát viselt, ami meg-megcsillant beszéd közben. Első látásra ellenszenvesnek találta az új főnökét. Magában már az áthelyezési kérelmét latolgatta egy másik börtönbe, ahol talán végre ő lesz a parancsnok.
A beszélgetésük olyan volt, mint a süketek párbeszéde. Az új parancsnok semmit sem konyított a szolgálati szabályzathoz, a büntetés végrehajtás jogszabályaihoz, a börtönök működéséhez. Minden amit kérdezett, és mondott, erről árulkodott. Miközben úgy tűnt, mintha ezekért a hiányosságaiért őt tenné felelőssé, de legalábbis nehezményezné a hozzáértését. Megkönnyebbült, amikor eljött az állománygyűlés ideje, és véget ért a beszélgetésük, amit inkább vallatásnak lehetett volna nevezni.
Az új parancsnok az állománygyűlésen is úgy viselkedett, mint elefánt a porcelánboltban. A helyettese biztos volt benne, hogy az egész tiszti állomány nevet rajta, és aggodalommal tekint a vele való együttműködés elé.
Néhány hét alatt kiderült, hogy felesleges volt az aggodalom, mert a parancsnok a lehető legkevesebb időt töltötte az épületben, és amikor benn volt, akkor is minden munkát a parancsnokhelyettesre hagyott. Gyakorlatilag úgy viselkedett, mintha egy vendég lenne, akinek nem sok köze van az itt folyó őrzési, nevelési, oktatási, és rabmunka feladatok ellátásához. Az egyetlen dolog ami érdekelte, az a rabok egészségügyi ellátása volt.
Már a második napon hivatta a börtönorvost.
A börtönorvos magas, vékony, ideges ember volt. Nemrégen meggyűlt a baja egy elitélt halála miatt, aki gyomorfájással jelentkezett vizsgálatra. Bevetetett vele egy savlekötő tablettát, de az elítélt még azon az éjjelen meghalt. A boncolás szívinfarktust állapított meg a halála okaként. A kollégák ugyan a szokásos módon eltusolták az esetet, de valahogy mégis kiszivárgott, még az elitéltek is tudomást szereztek róla. Ő az egyik ápolóra gyanakodott, akit éppen akkor rúgatott ki, mert rájött, hogy pénzért árulja a nyugtatókat a raboknak.
A parancsnok hellyel kínálta, ő maga azonban állva maradt. Furcsa volt, hogy doktorúrnak szólítja őt, nem pedig a rangját mondja, ahogyan a szabályzat előírja. Unott arccal végighallgatta az orvosi beszámolót az elitéltek egészségügyi problémáiról, amiket részben kintről hoztak, részben a börtönben szereztek. Az unott arcot az undor váltotta fel, amikor a HIV pozitív fogvatartottakkal kapcsolatos problémákra tért át. A beszámolója alatt a parancsnok fel-alá járkált az irodában, néha megállt előtte, és az arcába bámult. Semmihez nem fűzött semmilyen megjegyzést. Amire a beszámolója végére ért kényelmetlenül feszengett a széken, alig várta, hogy felállhasson végre. Amikor azonban megszólalt a parancsnok, mégiscsak jobb volt, hogy ült.
– Jól érzi magát itt? – kérdezte tőle.
Hirtelen azt sem tudta, hogy mit válaszoljon erre.
– Parancsára! – hebegte sután.
– Válaszoljon rendesen! Itt akar ezután is dolgozni? Hallottam egyet, s mást arról a félrekezelt szívrohamosról…
– Szívroham bármikor kialakulhat, amikor én megvizsgáltam még semmi jel nem utalt rá…
– Hagyjuk a halandzsát! Láttam az anyagot, maga nem vizsgálta meg! Doktorúr…
Az utolsó szót gúnyosan megnyomta az új parancsnok. Az orvos elvörösödött és izzadni kezdett. Te jó ég! – gondolta magában – Ennek soha nem lesz vége?
– Nos doktorúr választhat, vagy a katonai bíróság, vagy együttműködik velem egy szigorúan titkos akcióban, amiről soha, senkinek nem beszélhet, még álmában sem!
A parancsnok tudta jól, hogy a doktornak nincsen választása. Elégedetten hallgatta a sarokba szorított orvos válaszát:
– Parancsnok úr! Az együttműködést választom!
– Rendben! Még valamit tudnia kell: ha kiszivárog valami erről az akcióról, az a nap, amikor ez kiderül, az lesz a lánya és az unokái halála napja.
A börtönorvos összerándult, hirtelen sokkal idősebbnek látszott a koránál.
– Engem e miatt az akció miatt helyeztek ide! A sikere azonban magán múlik! Tudja, hogy ez mit jelent? – folytatta a parancsnok – Azt jelenti, hogy nem léphet ki ebből a dologból soha!
Az utolsó szó most ostorként csattant.
A parancsnok egy kis fehér dobozt vett elő a zsebéből. Nem volt rajta felirat. Letette az asztalra.
– Mától kezdve nagy hangsúlyt helyezünk a szabadulók egészségi állapotának megóvására. Az állomány feladata lesz a rabokat tájékoztatni a kint rájuk leselkedő járványokról. Madárinfluenza, sertés influenza, kerge marhakór, kerge kacsakór, macskanátha, kutyanátha, meg az összes többi háziállat… A szabadulókat mind ellen beoltjuk.
Az orvos érdeklődve nézte a parancsnokot:
– Egy új vakcinát tesztelünk, ami minden járvány ellen véd?
A parancsnok felnevetett:
– Nincsen ilyen vakcina! Maga aztán igazán tudhatná… Csak ezt kell mondanunk! Nagy különbség!
– Mit adunk be akkor a szabadulóknak?- intett a doboz felé az orvos.
A parancsnok felemelte a dobozt, kinyitotta a tetejét, és az orvos elé tartotta. A dobozban rizsszemnyi méretű, diódákhoz hasonló kis szerkentyűk voltak, átlátszó műanyag tokban.
– Bio-chip! Ezt adjuk be. Mindennap bekérem a másnap szabadulók listáját. Mindenkinek lesz egy személyre szabott chipje, amit a bőre alá juttat ezzel a tűvel.
Azzal a parancsnok elővett a zsebéből egy másik dobozt, amiben egy üreges, hegyes végű tollhoz hasonló injekciós tű volt.
– Ide, a tű végébe kell behelyezni a chipet, aztán a bőr alá juttatni. A szokásos helyre, ahová általában a védőoltásokat adják. A felkarban jó lesz! Arra vigyázzon, hogy mindenki a saját azonosítóját kapja! Asszisztencia nélkül oldja meg!
– Mire jó ez az egész? – kérdezte az orvos.
– Nyomkövető! Rádiófrekvenciás azonosító. Mint az autókon a GPS! Itt teszteli a gyártó ezeket a jeleket felfogni képes, alacsonyan szálló műholdakat minálunk. Azok segítségével ezután mindig tudjuk, hogy hol vannak éppen a rossz fiúk. Nem tudnak elbújni előlünk! Olyan gyors lesz a bűnfelderítés, hogy még haza sem ér a következő bűncselekménye után, már várják a rendőrök.
– Ők is be lesznek avatva? – érdeklődött az orvos.
– Mit képzel? Á dehogy! Ők csak megkapják a fülest egy névtelen feljelentőtől. Minden nap várom az irodámban kora reggel. Megkapja az aznap szabadulók bio-chipjeit, és szabadulásuk előtt beülteti nekik.
– És ha kiveszik utólag?
– A többség észre sem veszi, hogy valami van a karjában. Majd azt hiszik, hogy bedagadt egy kicsit az oltás. Ha valaki mégis piszkálni kezdené, reményeink szerint azt is érzékeli a műhold, és mi tesszük, amit kell! Maga azzal ne törődjön!
Az orvos bólintott, és a parancsnok végre elbocsátotta.
Ettől a naptól kezdve reggelenként magához rendelte az orvost, aki beültette minden szabaduló karjába a bio-chipet, miközben úgy tett, mintha védőoltást adna. Mindenki megkapta, a pénzbüntetést nem kifizetők, a közlekedési bűncselekményt elkövetők, a gazdasági bűnözők, a tolvajok, rablók, gyilkosok, mindenki, aki a börtönből szabadult. Még az előzetes letartóztatásból szabadulók is.
Nem telt bele pár hét, és a beültetett bio-chipek segítségével egyre többen kerültek újra letartóztatásra. Hiszen még a tisztességes embereknek is kevés volt a munkahely, nemhogy azoknak, akik a börtönből szabadultak, és priusszal próbáltak állást keresni. Már ha egyáltalán próbáltak… A tolvajok, betörők inkább abban bíztak, hogy most több szerencséjük lesz, nem kapják el őket. Szinte el sem akarták hinni, hogy milyen hamar lebuktak újra. A bizonyítékokkal sem volt probléma. A börtönfodrászatban minden hajvágásnál félre tették az elitélt hajának egy részét, amit a helyszínen ügyesen elhelyezve most bizonyítékként lehetett használni. Esetleg a letartóztatásnál a ruhájukból is sikerült néhány apró szövetdarabot letépni, ami szintén bizonyítékként szolgálhatott. Hamar megteltek a fogdák, a zsúfoltságtól fulladoztak a börtönök, a bíróságok leterheltsége egyre nőtt, nem tudtak lépést tartani a felhalmozódott ügyekkel.
Kénytelenek voltak szelektálni, és csak a legsúlyosabb bűnök elkövetőit előzetes letartóztatásba helyezni. A többiek szabadlábon várták az ítéletet, miközben sokan újabb bűncselekményeket követtek el.
A megoldást a kísérlet továbbfejlesztése hozta, amikor a beültetett bio-chipnek nem csak a sugárzását fogták, hanem fordított üzemmódban rádióhullámokkal kezdték el bombázni.
Mivel a chip rovátkáiba az emberi szövetek beépültek, a rádióhullámok elérték az idegpályákat. Ez a legkülönbözőbb hatással volt a chipek viselőire. Voltak olyanok, akik lépten-nyomon elaludtak, mások düh rohamot kaptak, vagy kontrollálatlan mozgásokat kezdtek el végezni. Olyanok is voltak, akik megvakultak, vagy leállt a szívműködésük. A kezdeti bizonytalansági tényezőket gyorsan kiküszöbölték. Nagykapacitású számítógépek elemezték, hogy mekkora sugárdózis milyen hatást váltott ki. Így szabályozni lehetett, hogy melyik chip hordozót milyen módon iktassák ki.
Aki éppen autót vezetett: az elaludt az autópályán. Aki egy tóban fürdött: az kontrollálhatatlan mozgásokat végzett, amíg megfulladt. Aki a tévét bámulta naphosszat, ott jöhetett a szívleállás. Először csak a kemény fiúknál alkalmazták, aztán a nagyítéleteseknél – ők olyan bűncselekményt követtek el, amiért öt évnél több börtönbüntetés járt volna -, később a visszaesőknél, aztán már válogatás nélkül…
A Központi Börtönbe kezdtek átszállítani mindenkit, aki éppen az ország más börtönéből szabadult volna. Mindenki megkapta a chipet. Aztán már csak idő kérdése volt…
Pár év alatt jelentősen lecsökkent a társadalom bűnözői rétege. Az újságok szalagcímei börtönbezárásokról, naprakész bíróságokról, a bűnözés végéről harsogtak.
Ekkor merült fel a gondolat, hogy a betegeket, a fogyatékosokat, a munkanélkülieket, és a nyugdíjasokat is kötelező, ingyenes, kombinált influenza védőoltásban kell részesíteni.
Az érdemei elismerése mellett nyugállományba helyezett börtönparancsnokot, kis termete ellenére, három markos ápoló fogta le, amíg megkapta a védőoltást…
29 hozzászólás
Érdekes és sci-fi ízű.Tetszett.Grt.Z
Kedves Zarzwieczky!
Ha megnézed fenn a cím fölött, akkor kiderül, hogy bizony sci-fit olvastál. 🙂
A biochip már létezik, állatokba ültetik be azonosítóként. Egyelőre csak szkennerrel lehet leolvasni róla az adatokat, a többi az én "fejlesztésem" :D.
Mivel egyre többet gyártanak belőle, keresik a szélesebb körű felhasználását. Szülészeteken szeretnék azonosítani ilyen módon a csecsemőket, kórházak sürgősségi osztályán a betegeket, de már beültetik gyerekekbe is, ha a szülők aggódnak, hogy elvesznek. Alzheimer kórban szenvedőknél, és értelmi fogyatékosoknál is szorgalmazzák a beültetést, mint egyfajta elektronikus személyi igazolványt.
Kösz, hogy elolvastad, a sci-fiknek nem túl nagy az olvasottságuk az oldalon!
Judit
Szokásodhoz híven nagyon jól írtad meg. Ha már a természet nem szelektál…akkor szelektálunk mi…..
Kedves Szusi!
Köszönöm a dicséretet. 🙂
Már szelektálunk: a születendő gyermek neme szerint, kromószóma rendellenesség szűréssel /ne szülessenek meg a down kóros gyerekek/, a kórházi várólistákkal, szociális státus szerint, életkor szerint, stb. 🙁
Judit
Nagyon jó ez a novellád is…talán nem is jártál nagyon messze az igazságtól – ki tudja?
Kedves Arthemis!
Ezt az írásomat is a demokráciadeficit ihlette, mint a "Halj meg időben!" című cikkemet. Az a tény, hogy nem a polgárok ellenőrzik az államot, hanem az állam akar totálisan uralkodni a polgárai felett. Csak semmi vélemény, pláne nem ellenőrzés – még mit nem! – hanem parancsvégrehajtás. Mindent az államnak kell ellepnie, megszüntetni az egyes emberek autonómiáját, törvényekkel, vagy akár más módon is…
Sci-fi, vagy /az állam által vágyott /valóság amit leírtam? Remélem, hogy inkább sci-fi…
Köszönöm, hogy elolvastad!
Judit
Kedves Judit!
Szerintem a történeted közelebb áll a valósághoz, mint a sci-fihez. Amúgy is irtózom az injekcióktól, de a sztorit olvasva biztos, hogy ezután ez az irtózat hatványozódni fog. 🙂
Élvezetes olvasnivaló!
Gratulálok!
Üdvözlettel:
Sanyi
Kedves Sanyi!
Ha irtózol az injekcióktól, akkor mi lesz a botox kezeléseddel? 😀 😀 😀
A megjelölt /megbélyegzett/, állati sorban tartott emberek már több sci-fi alkotásban is megjelentek, ezt nem én találtam ki.
A totális ellenőrzés "első lépés"-ét írtam meg, és a totális ellenőrzés nem várt következményeit. Örülök, hogy élvezetes olvasmánynak találtad!
Judit
Tetszik az írásod Judit, még azt is beismerem, ha tabletta , és injekció között lehet választanom, az utóbbit kérem, még akkor is, kissé fájdalmasabb is. No amit most olvastam, aminek a valóságtartama, éppen lehetséges is lehet valamikor, hiszen az ember tervez…, mégis valahogy egy ilyentől fázom, fáznék… Gratulálok a fantáziádhoz, öröm itt lenni Nálad!:-)
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta! Az injekcióban beadott szer nem megy át a gyomron, de a máj, vese attól is károsodhat… A tablettánál legalább elolvashatom a mellékhatásokat :(. Az injekciónál meg el kell hinnem, hogy a megfelelő gyógyszert adták be nekem. :-O
Gyorsan haladunk egyébként az elektronikus azonosítás irányába. Amerikában a szociális segélyezési szisztémával szemben elkövetett csalások összege negyedévenként 500 millió dollár. Illetékes személy nyilatkozott a televízióban, és kije1entette, hogy a csalásokat hamarosan meg fogják szüntetni, mert meg fog történni a minden kétséget kizáró személyazonossági jelölés. A beszélgetés vezetője kérdezte, milyen módszerrel? A válasz: „electronic media a bőr alatt”.
Köszönöm, hogy itt voltál nálam. 🙂 Remélem folytatod a "Vízesést", már nagyon várom! Judit
Természetesen bármelyik formában kapjuk az antibiotikumot, valahol lecsapódik a szervezetben… Nah, mondom én nincsen az messzi:-), hogy valamit belénk építsene pedig nagyon laikus vagyok e téren. Én köszuönöm, hogy olvashattam, ezt az izgi írást, várom mivel rukkolsz elő legközelebb!
A Vízesés csobog a fejemben, írom is tovább, hamarosan olvasható lesz pár rész.Örülök, hogy várod,ez jól esik!-)
Szeretettel ölellek:Marietta
Kedves Marietta!
Örülök, hogy izginek találtad az írásomat. 🙂
Legközelebb talán egy cikket teszek fel, már félig megírtam, de annyi programom van folyton, hogy a befejezetlen írásaim már türelmetlenkednek. 😀 Egy romantikus novella, két cikk, egy képeslap a Napvilágosoknak Görögországból toporog a gépemben, befejezésre várva. Sajnos jövőhét közepétől megint egy ideig nem leszek Internet közelben, sem számítógép közelben. Addig is /ha eddig még nem olvastad/ ajánlani tudom a "Mindörökké külváros" című novellámat.
Remek lesz, ha folytatod a "Vízesés"-t!
Judit
Kedves Judit!
A csuklóra, vagy bokára szerelt helymeghatározótól csak egy lépés az általad leírt mikrocsip. Mindenesetre szórakoztató sci-fi-t olvastam.
Zagyvapart.
Tíz éve idõrõl idõre napirendre kerül a házi õrizet /amit most a rendőrség végez/valamilyen mozgásérzékelõ eszközzel történõ kiváltása. Egy jeladó láb- vagy karperec bevezetésén gondolkodtak az illetékesek, és egy központban a vevõkészülék segítségével ellenõrizték volna az illetõ mozgását. Svédországban amerikai mintára alkalmazták ezt a megoldást. Ha a lábperecet viselõ személy kívül került az érzékelõ hatókörén, vagy megrongálta a készüléket, a központ jelzést kapott. A házi õrizet helyszínén elhelyeztek egy érzékelõt, ami telefonkapcsolatban állt a központtal. Eddig nálunk 2001-ben tûnt legszilárdabbnak az elhatározás, hogy az igen költséges rendõri õrzést ezzel váltsák ki.Kiírták a pályázatot, és a tervek is elkészültek egy 200 fõ megfigyelését lehetõvé tévõ központ felállítására és a jeladók beszerzésére. A tervek azonban csak tervek maradtak. 🙂
Jó cím! Méghogy a bűnözés vége! Talán a legdurvább bűnözés kezdete!
Nagyon valósághű, beleborzong az olvasó, hogy mennyire az!
Az ötlet tényleg nem annyira eredeti, de a kidolgozás! Naprakész az írás a technika területén is, csak éppen egy lépéssel továbbgondolva.
Kedves Könyves!
Bizony az állam, mint szervezet, bűnözése a polgáraival szemben soha nem volt nyilvános, és nem volt számonkérhető.
Az állambiztonság /jó név nem?/ mindig gondoskodott róla, hogy titokban maradjanak azok a dolgok, amit a saját polgárai ellen – akik fizetik őket – elkövetnek…
Utólag derülnek ki néha dolgok, de felelőse soha nincsen ezeknek. Az írásomban benne van a kérdés, hogy a susmusnak hol van a határa?
Judit
Jézusom, ez a vízió szörnyűűűűűűűűűű… Olyan Orwelles! Gratula
Kedves Léna!
A hozzászólásodat elolvasva elgondolkodtam Orwell írásain. Az "Állatfarm" a Szovjetunió és a kommunista ideológia szatírája, de az "1984"-ben a fokozatosan bürokratizálódó, végletesen totalitárius rendszer képével valóban azt a jövőt írta meg, amit mi tapasztalatból ismerünk. Voltak századok, amelyek az igazság kimondását tűzték zászlójukra. Ám ez nem az elmúlt, nem a 20. század volt. A 20. század fölvonultatta a tények, az igazság eltagadásának ezer módozatát. A pozitivista, az ideologikus, a misztikus, az utópista igazság-eltagadások egész tárháza volt ez a század, és a 21. században is ezen a vonalon halad a társadalmunk tovább. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Orwellesnek találtad az írásomat!
Judit
Kedves Judit!
Nagyszerű sci-fi, és remélem, az is marad, sosem lesz belőle valóság! Tudom, hogy a világ szélsebesen halad a totális ellenőrzés felé, de talán még időben észbe kap az emberiség. Írásod remekül megírt figyelmeztetés.
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Köszönöm a nagyszerű jelzőt. és tenni is kellene érte valóban, hogy ne legyen belőle valóság!
Ezt a témát már megírtam "A fogoly" című sci-fi alkotásomban, de ahogyan közeledünk egyre a megvalósítás felé, úgy tölt el a félelem attól, hogy már csak kizárólag üzleti érdekek fogják irányítani az életünket. A már csak nyomokban meglévő szolidaritás, humanizmus végleg eltűnik, és a korrupt állam segítségével Klapec Jenők uralkodnak felettünk, mint ahogyan a "Vedd el, ami neked jár!" novellámban vizionáltam.
Köszönöm, hogy elolvastad és hozzászólást is írtál.
Judit
Kedves Judit!
Hát ebbe beleborzongtam!
Már amikor átmentem néhány kapun, és végigvezettél a börtön folyosóin, nekem már az is sok volt. Aztán a chip… Elképesztő! Nem is értem, miért érzem olyan valóságszagúnak…
Remek sci-fit írtál, megmondom őszintén, nem igazán kedvelem ezt a műfajt, mert valahogy mindig az az érzésem támad, hogy előbb utóbb megvalósul. Futkos a hátamon a hideg… máskor éjszaka nem olvasok ilyent… :))))
Ida
Kedves Ida!
Kedden adták át a Nemzeti Egységes Kártyarendszer első darabjait. A jelenleg érvényes diákigazolványok helyett mostantól aki újabb diákigazolványt igényel, már chippel ellátott igazolványt kap, és a jövőben már csak RFID-chippel ellátott igazolványokat fognak előállítani. Első körben a diákigazolványok esetében lép életbe az új rendszer, a chipes kártya átveszi az ellenőrző könyv szerepét, és a kormány tervei szerint kötelezővé teszik iskolai beléptető rendszerek bevezetését a kártyákhoz.
Nah az ilyen iszonyúan fontos dolgokra mindig van pénz a költségvetésben dögivel!
A Fidesz nyilatkozatai szerint a későbbiekben a személyigazolványok és a vezetői engedélyek is RFID-chippel lesznek ellátva.
Judit
Kedves Judit!
Igen elgondolkodtatott írtál. Inkább nem szeretnék belegondolni abba, hogy ez mikor, és milyen formában fog bekövetkezni. Mert be fog következni. A kérdés, már csak az, hogy mikor?
A másik gondolatom az, hogy nem biztos, hogy aki vagy akik ezt kitalálták, az/azok rosszat akartak. Persze, a pokolba vezető út is jóindulattal van kikövezve.
Szerettem olvasni, mert igen nagy odafigyeléssel, realizmssal megírt mű.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Üdv.: E. Palton
Kedves Emily!
Köszönöm az olvasást, és nagyon örülök annak, hogy átláttad, hogy eredetileg a bűnözés megakadályozása / egy jó dolog/ lett volna a beültetett chipek célja, de mint mindent, ezt is lehet rosszra használni. /Itt van például az internet, egy csodálatos dolog, de mennyien használják bűnözésre!/
Az Európai Unió tagországaiban is bevezetnék állítólag már 2017 végére a csipes beültetést! Legalábbis ez a terv. Érdekes eddig itt Európában erről nem beszélnek, pedig az USA-ban már téma a televíziókban és egyáltalán nem csinálnak titkot belőle!
Az illegális bevándorlók és munkavállalók elleni küzdelemmel magyarázzák azt, hogy miért kell csipet ültetni az emberekbe! Amiben van GPS nyomkövető. Amikor 2011-ben megírtam ezt az elbeszélést, még sci-finek tettem fel. Nem gondoltam, hogy ilyen közel vagyunk hozzá.
Judit
Kedves Judit!
A történeted valósága öt év múlva bekopogott az ajtón. Vagy már előbb, mert – szerencsére ebben is – mi még le vagyunk maradva. Sajnos döbbenetesen aktuális ez a téma!
Lebilincselően írtad meg!
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ylen!
Ma már majdnem mindenkinek van mobiltelefonja. Minden egyes mobiltelefon tartalmaz egy RFID chipet, ami minden lépésünket képes követni, GPS vagy a mobil átjátszó tornyok segítségével. Ráadásul a mobiltelefonok mikrofonjait és kameráit távirányítással is aktiválhatják a hatóságok (és illetéktelenek) és ez a lehetőség már 2000 óta létezik.
Márpedig akármennyire tolakodó ez a technológia, ma már az emberek milliárdjai az élet szerves részeként tekintenek rá, ráadásul senkinek sem kellett ránk erőltetni a használatát. Úgy tűnik, mi magunk segítjük elő rabigába hajtásunkat, és készek vagyunk mélyen a zsebünkbe nyúlni, hogy a legalaposabb nyomkövetésre képes készüléket mondhassuk a magunkénak. A folyamat már elkezdődött, így valóban aktuális a téma.
Judit
Hátborzongató, a történeted, kedves Judit, de érdekfeszítő is egyben.
Beleillik az összeesküvés elméletbe, ami már gyakorlat inkább!
Gratulálok.
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Ildikó!
Bizony nagy keletje van az összeesküvés elméleteknek /konteók/. Magam is nagy konteó rajongó vagyok.
A chip beültetése emberekbe már nem tartozik a konteók világába. Azzal, hogy az úgynevezett előnyeit szajkózzák, lassanként fokozatosan megtörik az emberek ellenállása – úgy, mint ahogy a vízcseppek koptatják a sziklát. Végül az egykor még elképzelhetetlen dolog általánossá és elfogadottá válik.
Judit
Igen, kedves Judit!
Először a bankkártyáinkat, majd a kutyáinkat chippelték meg. (Biztos kihagytam valamit.)
Hamarosan, nem csak az aki kárt okoz, hanem az is, aki nem hajt elég hasznot, nem termel elég profitit,
"kiszűrésre" kerül általa.
Milyen praktikus találmány?
A renitensekről nem is beszélve!
Szeretettel:
Ildikó