A csigaházak

Ahogy idősödöm, egyre többször gondolok vissza a gyermekkori, budatétényi élményeimre.(Ugyanis Budatétényben születtem.) Valamikor a huszadik század ötvenes éveiben történt ez a dolog. Mi, gyerekek nyaranta gyakran lementünk egy kicsit napozgatni a közeli hárosi Dunaág partjára. Természetesen kamaszok lévén külön-külön csoportokban töltöttük ott az időnket mi, fiúk, és a bakfis lányok. Egyik fiú sok üres csigaházat gyűjtött össze és észrevette, hogy egy másik vágyakozva nézi a ,,kincseit" és így szólt a vágyakozóhoz:

– Kellenének?
– Igen – volt a felelet.
– De ezekért valamit kell ám tenni! – szólt az üres csigaházak ,,birtokosa".
– És az mi lesz? – jött az újabb kérdés.
– Hát azt meg kell beszélni!

Azután ,,tanácskozásra vonultunk vissza" egy távolabbi partszakaszra és nem sokára barátunk közölte is a ,,határozatunkat" a másikkal:

– Na, idefigyelj! – kezdte a ,,csigaház birtokos" az ismertetést. – Tiéd lesz az egész csigaház gyűjteményem, ha a lányok előtt pucéran végig mész!

Hát erre az ajánlatra nem lehetett nemet mondani! A fiú levette az egyetlen ruhadarabját, a fürdőnadrágját és a ,,férfiasságát teljes szépségében" megmutatva vonult el diadalmenetben a zavartan kuncogó és a váratlan látványtól elvörösödött bakfisok előtt. Közben azonban mi sem voltunk ám tétlenek! Fogtuk az összes csigaházat és odébb szaladtunk! Ja, és a fiú fürdőnadrágját sem hagytuk ott, hanem magunkkal vive egy fa ágára dobtuk fel és azt ott hosszan lobogtatta a nyári szél. Az is jót mulathatott ezen az eseten, amely egyben azt is bizonyítja, hogy az ember gondolja mindég meg, hogy mire és milyen feltételekkel vágyakozik!