A csillag

Csendesen nézte a csillagokat az erkélyről. Gyakran töltötte ezzel az idejét. Minden csillagot ismert, tudta, hol a helyük, tudta, hol járnak télen, mikor nem látja őket.
Aznap is csak feküdt a földön a gondolataiba mélyedve és a csillagokat nézte. Valami azonban kirántotta az álmodozásból, megpillantott egy fényes pontot az égen, amit addig még sosem látott. Figyelte a pontot, fényesebb volt, mint bármelyik csillag a környéken. Nem tudta, mi lehet, repülő, műhold, aszteroida, vagy egy új csillag.
Kiült másnap is, harmadnap is, és a csillag ugyanott tüdökölt, ahol először megpillantotta. Ahogy gyönyörködött benne, a nyári szellő álomba ringatta.
Álmában űrhajón utazott, amely egy távoli, fényes ponthoz közeledett. Az űrhajó egyszercsak lassulni kezdett, majd megállt a fényes csillag felszínén.
A csillag egy óriási kristály volt, ahogy azonban a felszínére lépett, talpa olyan puha talajt tapintott, mint a pázsit az erdőben. Szíve a torkában dobogott, gyomrában pillangók repkedtek. Nem is emlékezett rá, mikor volt ilyen boldog utoljára. Épp indult volna, hogy jobban körülnézzen, de szakadni kezdett az eső, és felébredt…
Következő este is kiment, hogy megnézze a csillagot, de az nem volt sehol. Csak várt rendületlenül, hátha újra felbukkan. Kiült másnap ismét, de a csillag nem ragyogott az égen.
Napok teltek el így, és már kételkedni kezdett, hogy valóban látta-e, mikor egyik este a csillag megint teljes pompájában ragyogott fenn az égen. Boldog volt, álmodozott, hogy újra a felszínére léphet. Álmában ismét űrhajón utazott, de felébredt, mielőtt földet érhettek volna.
Hónapok teltek el ilyen éber álmodozásban, mindig látta a csillagot 2-3 napig, majd ismét elnyelte a végtelen űr. De már nem félt. Tudta, hogy előbb-utóbb újra előkerül.
Elkezdett utána olvasni, hogy honnan érkezett a csillag, távcsővel kémlelte, mindent megtudott róla, amit csak ilyen távolról meglehetett. Úgy érzete, hogy hiába nem járt még ott soha, ismeri minden pontját, még a legkisebb zugokat is.
Csodás napra virradt egyszer, lehetősséget kapott rá, hogy elutazzon a csillagra.
Egy űrhajón utazott, amely egy távoli, fényes ponthoz közeledett. Az űrhajó egyszercsak lassulni kezdett, majd megállt a fényes csillag felszínén.
A talaj olyan volt, mint a pázsit az erdőben, akárcsak álmában. De nem dobogott a torkában a szíve, gyomrában nem repkedtek pillangók. Nem érzett semmit.
Talán túl sok idő telt el? Vagy túlságosan megismerte a csillagot? Talán nem is olyan volt, mint amilyennek elképzelte? Vagy csak túl sokat várt tőle?
Ezt már sosem fogjuk megtudni, de talán nem is számít igazán.