Csendesen ment végig a folyosón. Már csak az éjszakai világítás égett, zöld homály uralkodott mindenütt. A gyerekek lassan elcsendesedtek. Anna az órájára nézett. Mindjárt nyolc óra. Még utoljára bekukkantott a kórterembe. A kis Dani megint halkan zokogott a fal felé fordulva. „Nincs ez így jól! Most mindenkinek otthon kéne lennie!”- sóhajtott Anna, és bement a kicsihez. Az ölébe vette, vigasztalta, beszélt hozzá, énekelt neki. A többiek is köréje gyűltek és hallgatták. A kisfiú csak hüppögött, motyogott valamit az anyukájáról. Egy idő után szép lassan elnyomta az álom.
– Menned kéne! – fogta meg szelíden a vállát kolleganője, Flóra – elmúlt már nyolc óra, várnak otthon.
Anna észre sem vette, hogy Flóra bejött a szobába, szelíden rámosolygott.
– Olyan nehezen aludt el. De, nem engedhettem haza, hidd el én mindent megtettem, de őt nem engedhettem. Tudom, hogy a szülei legszívesebben itt ülnének most mellette, de haza kellett menniük a többi gyerekhez. És akkor úgy tűnt megnyugszik Dani. Ő a legkisebb itt, még csak hat éves!
– Ne emészd magad, Anna! Most már elaludt. És tényleg nem mehetett haza. Csak tegnap műtötték.
Anna lassan, óvatosan letette a kicsit az ágyra, és elindult kifelé.
Az ajtóban állt még egy darabig, végignézett a kis ágyakon, és a délutánra gondolt. Szerencsére csak nyolc gyereknek kellett a kórházban maradnia. A többiek – ha csak erre az estére is -, de haza mehettek. Egy szobába gyűjtötték őket, hogy senki se maradjon egyedül.
Szenteste van. Otthon már biztosan nagyon várják Annát. Reggel még nem tudta, hogy ilyen hosszú lesz ez a nap. Délben telefonáltak, hogy valaki megbetegedett, be kell ugrani helyette. Habozás nélkül vállalta, bár tudta, hogy ez a család megszokott karácsonyát kissé felborítja. A gyerekek akkor már a nagyszülőknél voltak, a karácsonyfa készen állt, már csak az estét várta. Nyolcig kell bent maradnia, akkor jön a váltás – szólt az utasítás. A férjével megbeszélték, hogy addig a nagymamánál maradnak, és este otthon találkoznak. Kicsit későn fog megjönni a várva – várt Jézuska, de így együtt ünnepelhetnek. Anna nyolc szaloncukorral a táskájában, indult el a kórházba.
Délután egy kicsit karácsonyoztak a bent lévő gyerekekkel, valaki hozott egy kis karácsonyfát, énekeltek és meséltek egymásnak. A szülők is ott voltak akkor még, de mostanra elcsendesedett minden.
Anna tudta, hogy várják otthon a gyerekei, mégis ezen a napon nagyon nehéz szívvel vált el kis betegeitől. Úgy érezte, magára hagyja őket. Csak állt, és nem bírt mozdulni sem.
Aztán nagyot sóhajtott, és visszament az irodába. Gyorsan átöltözött, beköszönt még a kolleganőjének, aki ott maradt a gyerekeknél, és gyors léptekkel indult lefelé a lépcsőn.
A kórházból kilépve elmosolyodott. Nem is vette észre a délutáni forgatagban, hogy elkezdett havazni. Nagyon szerette a fehér karácsonyokat. Beleszippantott a levegőbe, és körülnézett. Jól esett a hideg hóval átitatott levegő a kórház után. A környező házak ablakaiból meghitt fény áradt, legtöbb helyen csak a karácsonyfa fénye világított. Cipője alatt ropogott a hó. Milyen szép is tud lenni a még érintetlen friss hó!
Gyerekkorára gondolt. Ott a kis falusi házban is oly sok örömet jelentett mindig az első hó. Bátyjával együtt addig hancúrozhattak a hóban, míg teljesen át nem ázott a ruhájuk.
Elmosolyodott. Megszaporázta lépteit. A lányok már biztos türelmetlenek. Luca öt éves, Timi még csak három. Szerencsére közel laktak a kórházhoz, nem kellett sokat gyalogolnia. Jól is esett ennyi séta a friss hóban.
A lányok már a kulcs zörgésére kirohantak a konyhából. Ott várták apjukkal, hogy hazaérkezzen, és együtt menjenek be a szobába.
-Anyu! Anyu! Képzeld a maminál járt a Jézuska! – a lányok nem győzték mesélni, mit is kaptak már. Egymás szavába vágva beszéltek és mutatták Annának az új kincseket. Közben apjuk belopózott a szobába, és elindította a cd-játszót. A csendes éj szólt.
-Lányok! – kukkantott be apa a konyhába – Nem kellene megnézni, járt-e itt is a Jézuska?
A gyerekek elcsendesedtek, megfogták Anna kezét és megilletődötten vonultak be a szobába.
Örömmel teli arccal nézték a csillogó fát, majd miután boldog karácsonyt kívántak egymásnak, bontani kezdték az ajándékokat. Minden csomagon egy nagy kezdőbetű volt, így hamar megtalálták a sajátjukat. Csak úgy tépték a papírt, és közben örültek mindig egy-egy újabb doboznak.
Anna mindig úgy csomagolta be a játékokat, hogy minden egyes darab külön kis csomagot alkosson. Így sokkal izgalmasabb volt a keresés. Persze arra gondosan ügyelt, hogy a két lány azonos számú csomagot találjon a fa alatt.
– Mindenki mindent megtalált? – kérdezte Anna.
– Igen, már nincsen nekünk való csomag – sivították a lányok – Az ott a tiétek!
Anna és Péter is odakuporodott a fa alá és kinyitották a csomagjukat.
– Az én babámnak miért kék a ruhája és nem piros, mint a Timié? – kérdezte Luca.
– Biztos azért, hogy ne keverjétek össze – mosolygott Anna a kislányra. Luca nézte-nézte a két babát, próbálta összehasonlítani.
– A kék még szebb is, mint a piros! – jelentette ki, és elvonult a sarokba vele.
Már elég későre járt, de a lányok sehogy sem akartak ágyba bújni, hiába próbálkoztak mindenféle trükkel a szülők.
– Gyertek! Olvassunk egy kicsit az új mesekönyvből! – ajánlotta Anna.
Ez az ötlet mindenkinek tetszett, Timi az anyja, Luca, pedig az apja ölébe kuporodott.
Egy karácsonyi mesekönyvet kezdtek olvasni. Egy csavargó kismaciról szólt, aki nagy nehezen találta meg a hóban szüleit. Kezdetben csillogó szemmel figyeltek a lányok, de aztán egyre nehezebb volt újra és újra kinyitni a szemüket.
Először Timi aludt el, majd szép lassan Luca is az álmok mezejére tévedt. A szülők egymásra mosolyogtak, Anna becsukta a könyvet, és bevitték a gyerekeket az ágyukba. Betakarták őket, majd halkan becsukták az ajtót.
Leültek a nappaliban, Anna odabújt Péterhez. Sokáig ültek még ott, a karácsonyfát nézve, saját gondolataikba merülve, mígnem őket is elnyomta az álom.
Péter a délutáni hógolyózásról álmodott, Anna, pedig a kis betegeiről. Az volt a szép benne, hogy mindenkit hazaengedhetett a kórházból, egy gyereknek sem kellett ott töltenie a szentestét. Mindenki úgy ünnepelhetett, mint az ő lányai. Otthon, szülőkkel és testvérekkel. Így lenne igazán szép a karácsony!
8 hozzászólás
Ezúton kívánok minden egyes Napvilág Írónak és Olvasónak Békés Karácsonyt és sikerekben gazdag Boldog Új Évet!
Emma
Nagyon kedves történet. És nemcsak a fantázia világában léteznek ilyen jólelkű doktornők! (Nekem egy hasonló doktornő segített túlélni – a szó szoros értelmében – lélekgyilkos kamaszkoromat.)
Örömmel olvastam a kedves történetedet. Tudom, jó érzés, ha amit leírsz, mások is olvassák. De nem mindegy, az ember milyen történetekkel találkozik. Szépen, szabatos mondatokban adtad közre a munkád, nagyon kedves tartalommal.
Örülök, hogy Hozzád tévedtem.
Én is szeretettel viszonzom a karácsonyi jókívánságokat.
Kata
Köszönöm Neked a dícsérő szavakat. Így karácsony előtt még talán jobban esik, mint máskor. Még egyszer boldog karácsonyt!
Emma
Szia!
Bár már a húsvét is elmúlt, én most olvastam. Gyönyörű és kedves.
Én is doktornő vagyok egyébként és szeretnék ilyen lenni, csak sajnos nem mindig sikerül…
De majd igyekszem.
🙂
Alida
Biztos Te is nagyon kedves doktornő vagy! Örülök, hogy olvastad és tetszett.
Emma
Kedves Emma!
Meghitt, családias légkört teremtettél írásoddal:) Pár vessző- és ponthibát (a párbeszédeknél) leszámítva a helyesírásod is tökéletes, gratulálok!
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Kösz, hogy megint olvastál.
/A hibákra majd jobban figyelek./
Üdv:Emma