A fehér cipő

A nap első sugara új napra hívogatta a város még alvó lakóit. Hiába volt tavasz, a tél jeges tekintete uralma alatt tartotta ezt a kis északi városkát, melyet kisiparosok és köztisztviselők közkedvelt lakóhelye volt. A madarak csivitelés jelezte, valami új és talán valami szörnyűség üzenetét.
A város csendéjét csupán a Megye mellékutcájának macskakövén járó hölgy fehér cipőjének kopogása hallatszott. Egyenletes, nyugodt kopogás volt ez, nyoma sem volt az éjszakai félelemnek. A kopogás vészjósló visszhangja senkit nem ébresztett fel álmából, még a zsémbes Korhel urat sem, ki híres volt korán keléséről. Most azonban mélyen aludt szürke pizsamájában a dunyha legmélyén horkolt, csakúgy, mint felesége Irma. Ki mit sem törődött egyébbel, mint hogy jussát nagybátyja örökségéből megkapja. Álmában, már eltervezte a pénz jövőjét, s így már háta mögött hagyhatta az unalmas poros kis városkát.
Az emberek többsége is az igazat álmát aludta, vagy éppen az ágyában forgolódva hánykódott.
A fehér cipő kopogása hosszan elhallatszott, s csak Dörmci a fekete foltos kandúr a hajnali őr figyelmét keltetet fel ez a szokatlan nagy nyugodtság. Sebbel-lobbal leereszkedett a pajta oldaláról, mely régen a barátai lakhelye volt, kik már gazdája Henry hentes üzletének pultján nyugszanak, s tetemük húsát rendszerint jó pénzért eladta.
A kopogás elhalkult midőn a fehér cipő tulajdonosa észrevette a közelgő barátot. A macska nagy hurrogás közepette üdvözölte az ismerős illat gazdáját. Mivel macskák között is kifinomult a szaglása, semmivel nem tévesztette össze a trópusi parfüm illatát.
A nő a vérvörösre színezett velúrkesztyűjében ujja hegyével megsimitotta Dörmcit, aki hanyatt fekve kérte a szokásos jussát, bár még ő is tudta ehhez még túlságosan korán van.
– Itt van!- dobta a kukák mögé az állatnak szánt darabot, amit a tegnap esti Forstook helyi lap hasábjaiba volt rejtve. Érezte még meleg, s fintorogva várta mit kezd vele kis barátja.
A kandúr félelemmel szemlélte a vértől áztatott újságcsomót, de az ismeretlen szag érdeklődéssel keltette fel vad énjét. Nekiesett, s mint egy isteni mannaként tekintett az ajándékra.
A nő elmosolyodott, s örömmel nézte végig, ahogy az dulakodik a zsákmánnyal. Szinte már sajnálta, hogy kieresztette kezei közül…Még érezte a forróságot a kezei között. Behunyta szemét visszagondolva az estére. Gyermeki vidámsággal nézte a macskát, s nevetés kiséretében kikanyarodott a főutcára.
Szerette Forstookot, bár nem az embereket magát a csodás környéket. A sok virágjával a hatalmas tereivel, a friss levegővel ő is szabadnak érezte magát. Karját kitárva mélyet szippantott a még téliesen hideg levegőből. Úgy érezte soha többé nem kell rettegnie , bármilyen kérdéses jelenleg a szabadsága.
Az a fajta nő volt, aki eleganciájával minden férfit levett a lábáról. Vörös hajfonattal , s egy nimfa szépségével megáldott teremtés volt. Apja akarata miatt nem házasodott. Ő is így látta jónak. Messziről kerülte a szerelmet, míg egy nap a végzet utol nem érte. Apja unszolására Sanghaiba utazott bátyjához. Visszatérése után mintha kicserélték volna, s mindaddig így is maradt míg Laurence bátyja haza nem jött, s viszont nem látta újra szerelmét, kiért mindent megtett volna. A férfi sármja lebénította a nőt, viselkedése egy kamaszlány magatartásával vetekedett. Csüngött a szavakon, amit ez a nektarint csepegtető ajak árasztott magából. Örömmel vette tudomásul, hogy a férfi politikai babérokra tör. Még jobban csak az okozott számára nagyobb örömöt, mikor megtudta egy jó ideig a városban marad.
Az időközben előjött ráncai még jobban kihangsúlyozták vonásait. Az összes facér hölgy féltékenységgel nézte a két ember közeli viszonyát.
– Bejelenteni valóm van Candy!- mondta egy szép napon a kereveten pihenő nőnek.
– Mondja Kedvesem!
– Csak az apja jelenlétében!
– Kedvesem! Kérem…
– Candy kérem! Ahogy mondtam csak az apja jelenlétében vagyok hajlandó bármit is mondani!
A férfi tekintete csak úgy csillogott, szerelmes tekintet volt ez, mit a hölgy szavak nélkül is értett. A Sanghaiban töltött 3 hónapnyi idő alatt rájött Robert sokat jelent neki. Az arca kipirosodott, félt elhinni hogy álma mégis valóra válik.
– Mégis mit szeretne az apámtól?
– Szerelmes vagyok Candy!- ölelte át remegő kézzel a nőt- elveszem Lorát az Ön unokahúgát.
A férfi lelkesedése határtalan volt, nem úgy mint benne akiben a rettegés és az undor hatalmasodott el.
Az eljegyzésen sápadtan vett részt, keresve a magyarázatot. Nem értette Robert, hogy veheti feleségül Lorát, az Ő Loráját. Aznap este lázasan feküdt, démonokkal megszállva. Rémképei közt megszületett a tökéletes megoldás. Döntött…Véget vet a színjátéknak.

Az őrsön a fiatal tisztnek elhűlt a vér az ereiben, mikor meglátta Mis. Candy vértől áztatott fehér kabátját. A nő leült csakúgy mintha tea partyra érkezett volna. Illedelmesen megkérdezte rá- e gyújthat, majd előhúzta tárcáját és tüzet kért.
A tiszt jól ismerte a felettesének lányát. Nyújtott kézzel tüzet adott majd egyenruháját megigazítva leült a hölggyel szemben. Nem tudta mire vélni a helyzetet, így csak nézte, ahogy a csinos nő a vérpiros ajkaihoz emeli a cigarettát mélyeket beleszívva.
– Miben segíthetek?- kérdezte zavarodva
Candy szeme a frissen szerzett cipőjén bolyongott. Elmosolyodott. Mintha nem is önmaga lenne bevallotta tettét. Mindezt nyugodtsággal közölte, úgy mintha egy mindennapos tényt közölne a tiszttel.
– Öltem!- fújta a füstöt a férfi arcába.
-Hogy mondja?
– Netán rosszul hall?
-Dehogy hölgyem… Én azt hallottam…!
– Jól hallotta, nincs tévedés! Embert öltem!
– Embert Ölt!
Ismételte meg a választ, bár semmit sem hitt el az egészből. Forstootban sosem történik semmi, így kizárva tartotta az emberölés lehetőségét. Hátradőlt székében, kiserkenő bajusza alatt mosolygott egyet, bár nem hagyta figyelmem kívül a vértől áztatott kabátot. A kabát állapotba kérdések sokaságát vetette fel.
– Mondja, hogyan lett véres a kabátja?
A vér sötét volt, így bivalyvérre gyanakodott, amelyet a hentestől nyugodtan beszerezhetett. A tiszt meggyőződött róla, valami színjáték kellős közepébe csöppent, esetleg így teszteli felettese Mis. Candy apja.
Csupán két hónapja foglalta ezt a csendes kis pozíciót. Apja javaslatára tett így, aki tudta „gyenge legénynek csak olyan hely való ahol baja nem eshet”.A két apa barátsága révén idehelyezték.
Joggal hihette azt, hogy valamiféle vizsga, s ha ténylegesen eljárást indítana elbocsájtják. Úgy tett, mintha megbotránkozna, s mosolyogva hallgatta a színtiszta igazságot, amit ő színjátéknak hitt.
– Nos hölgyem kit ölt meg?
– Inkább kiket…
– Nos többen is voltak? Remek!
– Két ember volt.
– Kettő! Remek, nos tehát mondja el a részleteket is, mert ez hiányában nem tudok mit kezdeni.
– Mrs. Loretta Mcguilty és mr. Robert Mcguilty…
A tiszt ledöbbent a nevek hallatán. Mr. Mcguilty híres volt politikai karrierjéről, a tanácsban betöltött fontos szerepéről.
– Le a kalappal Miss.!
-Köszönöm!
– Hogy ölte meg őket?
– Óh! Nagyon könnyű volt! A nők démonjai csodákra képesek… Tudja hogy lehet megölni egy férfit? Csupán el kell vele hitetni, hogy a szíve választottja nagy beteg. Mi sem könnyű volt Robertel. Az én Robertemmel, ki olyan ostoba, mint az én kis szeretett Lorám volt. Bugyuta és hiszékenyek mind a ketten. Tudtam akkor éjjel a kisházban akarják tölteni hétvégét. A gyilkoláshoz kapóra jött Robert tiszteletére rendezett estéj, melyet az Ön nagyrabecsült felettese biztosított. Minden készen állt, hogy vigyem véghez tervemet.
Azok az arcok… Lora ki csak az újonnan kapott cipőjével volt elfoglalva…Roberttől kapta. Ugye milyen szép- lenézett ismét a fehér cipőjére- pont az én méretem.
Lora könnyen manipulálható volt, csak egy kis megjegyzés kellett. Azt mondtam jobb, ha lefekszik, nehogy elaléljon a sok áldogállástól. Tudja szívbeteg volt, innen is jött az ötletem…
Hallgatott rám, felküldtem a szobájába még altatót is kevertem a pohár tejbe, amit minden este megszokott inni. Senki nem vett észre semmit. A kisház tele volt emberrel, senkinek nem tűnt fel sem Robert sem Lora hirtelen eltűnése. Mindenki csak a maga előmenetelén akart javítani apámnál…
Szóltam Robertnek, hogy Lora rosszul van… gyorsan orvost kellett hozzá hívni. Amilyen balga volt elhitte és futott utánam a keleti részlegbe.
Az a tekintet mikor magunkra zártuk az ajtót…. Láttam a félelmet, éreztem és kézzel tapintottam. Elmondtam mennyire szeretem őt, kértem hagyja el a beteg unokahúgomat, hiszen gyenge teste még egy gyerek kihordására sem volt alkalmas. Hajthatatlan volt…Ellökött magától és nekilökött az asztalnak. Dühömben és értett asszonyi hiúságomban felkaptam a levélvágó tőrt és szúrtam. Szúrtam…szúrtam…szúrtam.
Nem vettem észre az ajtót. Lora a szobában volt, sikított és futott segítségért. Szerencsére nem hallotta senki sem. Nem itta meg a tejet… Nem gondolkodtam csak hátulról elvágtam a torkát, mint gyermekkoromban a tyúkoknak… Hogy megnémult ő is egyik csapásról a másikra.
Megakartam semmisíteni végképp ezt azt embert… 15 késszúrás. Valahogy nem nyújtott vigaszt. Az futott át az agyamon, amit még Frits tiszteletes mondott az ujjászületésről. Tudtam ha elkövetkezik ugyan ezt fogja tenni, így kivágtam. Egyszerű volt ez is. Az ember sosem tudhatja mikor használhatja fel más dolgait. Titokban mindig néztem bátyám orvostudományról szóló könyveit…Az emberi test csodája, ahogy még éreztem a meggyilkolt test szívének a melegét.
Becsomagoltam! Az esti lapban, főoldalán a fő hírrel akciós Mr. Henrynél a báránycomb.
Az egészben az a legszebb, hogy nem féltem… Amikor megtettem nem. Ott álltam a szívvel a kezemben épp indulóban, mikor tekintetem megállt Lora, az én Lorám csodálatos fehér cipőjén. „ Robert vette nekem” hajtogatta a múlt estén.
Robert sosem adott nekem semmit, bár én elhalmoztam őt ártatlan gyermeki csókokkal. Tetszett és hívogatott a fehér cipő, az enyém fele olyan szép nem volt, mint az övé… Elvettem…Most már az enyém.
A tiszt verejtékezve hallgatta Candy beszámolóját. Nemegyszer felfordult a gyomra a szörnyűségeket hallva, s csodálkozóan nézte a csinos nőt, aki rezzenéstelen arccal a semmibe meredve mesélte történetét.
A fehér cipős nő mindent elmondott, így megszabadulva a bűne alól. A szerelmet amit érzett, a leánykérést, azt az éjszakát mikor lázrohamaiban az a sötét madár szerű lény megszállta elsúgva neki a tökéletes tervet. A becsomagolt szív sorsát, amit elhajított mint egy falat csontot.
Mondandója befejeztével, aki jól végezte dolgát kisétált az őrsről.
A tiszt szeme megakadt a fehér cipőn, amely tökéletes eleganciát biztosított. Arcát kockás zsebkendőjével törölgette. Hátán végigfutott a hideg mikor visszhangként visszacsapódott a cipő kopogása.
Majd elgondolkodva ennyit tett hozzá az elmondottakhoz:
– Ezek a vénlányok! Csak tudnám, honnan van ezeknek ennyi fantáziájuk?

A város nyugodalmas békéje, hirtelen a feje tetejére állt. Mindenki a gyilkost emlegette…A tisztet, aki megölte a nagyrabecsült fiatal házaspárt. Suttogták, hogy Mr. John féltékenységből tette mindezt. Mások szerint fenyegette a házaspárt, s mivel ők nem fizettek hát bosszút állt. Mindenki csak úgy emlegette a fiatal tisztet, mint a Hasfelmetsző reinkarnációját.
Szegény férfi, ki nem tehetett semmiről. Mikor ráeszmélt az igazságra gyenge lelke és elméje nem bírta feldolgozni a színjátéknak hitt igazságot.
Teste nem bírta, éjszakánként maga előtt látta a holttesteket, átélte újra és újra a legkisebb részletekig. Ostorozta magát, meglátva Candyt a rettegés fogta el. Candy volt a pokol legszörnyűbb szárnyas angyala.
Egy tivornyázó alak hajnalban találta meg a holtestet a Megye mellékutcájában. Agyonlőtte magát… Otthonában egy búcsú levelet találtak, amelyet egyöntetűen a bűnösségének magyarázatát olvasták ki.

„Már nem bírok élni ezzel a tudattal! Nem mertem elhinni, mint egy fátyol szépsége úgy elragadott… Ó te átkozott! Mikor láttam az élettelen testet….Jaj!! Éjjelente nem hagy nyugodni a látvány….Hallom mondataidat…a fehér cipő…Bolond voltam én is, gyermekien együgyű.
Ó édesapám bocsáss meg bűnömet! Nem bírok ezzel a tudattal élni…”

Az újság hónapokig taglalta a gyilkos tettét. Aprólékosan kielemezték minden egyes részletet, a levél legaprólékosabb pontjáig. Azonban egy ponton mind a rendőrök, mint a riporterek megtorpantak a „fehér cipő” jelentésénél.
A megfejtést senki nem tudta csak a cipő tulajdonosa, ki Sátáni mosollyal olvasta a történteket. A téma kikerülhetetlen volt még a szokásos nőegyletben sem kerülhették el a témát, s ő rendes nőhöz illően megbotránkoztatást színlelt.
Fekete teájába belekortyolva szeme ismét a lábán lévő fehér cipőn pihent.
– Ezt így terveztem!- mormolta a tea felett.
– Mond candy Drágám?- nézett rá a pufi Dora.
– Csak annyit… hogy ezt a napot így terveztem- mosolyodott el.