Réges régen fejedelem uralkodott itt, Magyarországon. I. Szent István volt az első király, Géza fejedelem fia. Egy kisgyerek, aki Szakolyban lakott Magyarországon, angol nevű volt. 1995.04.21.-én született a fiúcska. A neve Silver Knight, s ez a kicsike Csodagyermekcske lett. 4 évesen megtanulta Petőfi Sándor:János vitéz című versét. 5 évesen elolvasta Arany János: Toldi című költeményét, s felébredt benne valami, ami írásra kényszerítette. 6 évesen állatokat tanulmányozott és megírta első meséjét, a Szilaj-t. 7 évesen többet olvasott Petőfi verseiről, s a költő szívébe vésődött példa képe lett. 8 évesen saját maga verseket kezdett írni. Remek művek készültek, először csak állatokról, de azután anyukájától megtanulta, hogy Ha csak állatokról ír, az nem sokat ér. A romantika embereknél a legérdekesebb. A kisfiú 10 évesen megtanulta, hogy nem szabad csak állatokról írni, főleg nem romantikás mesét vagy regényt, hanem emberekről is kell! Hiszen egy ember jó, ha visszaemlékezik műveiben kedvenceiről, de ha emberekről ír, (testvéreiről, barátairól, vagy bármimásról,) az a világ műve is lehet.
2 hozzászólás
Várnám a fojtatást. Remekmű lehet, és egy remek mű olvasása nagyszerű dolog.
Rendben, megírom a többi rszt is, csak nem sokára kirándulni megyek és nem nagyon tudok, majd írni. De talán jó ötleteketkapok.