A gyár titka

Átlagos napnak indult, reggel volt még, a gyár lassan benépesedett, lefőtt a kávé, a két gépíró leült az írógép mellé, mint máskor. Kicsinek jó kedve volt, arca fénylett a Nivea krémtől, barna szeme pedig a reggeli felestől. Gyorsan ránézett a naptárra, milyen névnap van, kit lehetne felköszönteni, hogy aztán az illemet meg nem sértve elfogadhasson egy újabb kupica pálinkát az ünnepelttől. Csalódottan dörzsölgette az orrát, mert bárhogy törte a fejét, egyetlen névnapost sem talált. Aztán megszólalt végre.
– Ki kell mennem a kisboltba, rossz a gyomrom.
Mindig rossz volt a gyomra, ameddig a megfelelő mennyiségű alkohol bele nem került.
Fél óra múlva vissza is ért, széles mosollyal a száján. A konyakos üveget jól belecsavarta egy selyempapírba és elrejtette az egyik szekrényben, majd felkacagott.
– De bolond vagyok! Az egyik szerelőnek névnapja van. Mindjárt jövök!
Ezzel ki is lépett az iroda ajtaján. Senki sem ismerte név szerint jobban a munkásokat, mint ő. Igaz, csak a keresztnevüket, de ez is figyelemreméltó teljesítmény.
Legalább egy órányit haladt előre az idő, amikor újból visszaért. Összehajtogatott farmer nadrágot szorongatott a hóna alatt, nem szólt egy szót sem, benyitott az igazgató irodájába és eltűnt a becsukódó ajtó mögött. Ági úgy gondolta, semmi köze hozzá, hogy mit csinál az üres irodában, dolgozott tovább.
A villanyírógép elég zajosan működött, különösen sorváltáskor, de úgy tűnt neki, valami nyöszörgést hall a szomszédból. Aztán egyre kivehetőbben szólította a nevén.
– Ági gyere már! Gyere már be! Segíts!
El sem tudta képzelni, mi történhetett vele, hogy ilyen keservesen szólítja. Benézett.
Kicsi félig letolt farmernadrágban terült el egy fotelben, kimerülten, megadóan, a feje lógott össze-vissza a nyakán.
– Mit csináltál már megint?
Kérdezte Ági.
– Nem látod, hogy nem jön le rólam a farmer? Segíts már levenni! Most kaptam, de nem jó ez, nem jön le!
– Segítek…Persze…Nincs ennek a farmernek semmi baja. Te aztán megint jól kiütötted magad! Mit fog ehhez szólni az igazgató, ha így meglát?
– Névnap van! Nem lesz semmi baj, én így is a legjobb gépíró vagyok!
Átöltöztette, mint egy gyereket, leültette az írógépe mellé, elébe rakott egy kávét, hogy igya meg, ő is leült és folytatta a munkáját. Tíz óra körül lehetett, amikor belépett az igazgató. Nagyon jó ember volt, mindenkinek megadta a kijáró tiszteletet, még a takarítónőknek is virágcsokrot rendelt, ha névnapjuk vagy nőnap volt.
Mondta, hogy ma különleges nap lesz, nagy tekintélyű vendégek jönnek gyárlátogatásra, mindenre figyeljenek. Ő is mindenre figyelt, nem is kellett nagyon kutatnia a szemével, Kicsin azonnal meglátta, hogy vékony testét nem a munka viselte meg, és a körülötte terjengő szagok sem kölnitől származnak.
Az igazgató a füle mögött vakargatta a fejét, pár percig gondolkodott, majd Ágihoz fordult.
– Kicsinek pihennie kell, de haza nem küldhetjük egyedül…
Aztán rendelkezett. Kicsit valamilyen indokkal be kell csalni a KISZ-irodába, aztán be is kell zárni, amíg a látogatás le nem zajlik. Közben kipiheni magát, a vendégek sem látják meg, így lesz a legjobb. Azonban Kicsit nem lehetett csak úgy becsalni, minden indok nélkül, így külön tanácskozásra volt szükség. Be kellett avatni az akcióba a KISZ-titkárt is, a szakszervezeti titkárt is, sőt még a műszaki igazgató nőt is. Egyrészt a terv precíz kivitelezése miatt, másrészt, hogy senki se akarjon bemenni kritikus időpontban a KISZ-irodába.
A küldöttség autója éppen begördült a gyár területére, amikor Kicsire sikerült rázárni az ajtót.
Mindenki megkönnyebbült, mosolyogva fogadták a jeles vendégeket.
Kicsi is meghallotta, hogy valami történik a folyosón, látni is szerette volna, előbb csak nyitogatta fogdáját, aztán egyre hevesebben kezdte rángatni a kilincset.
A műszaki vezető gyorsan reagált, azonnal odarendelte a takarító nőt, hogy kezdjen porszívózni a KISZ-iroda előtt. A takarító meg is sértődött, amiért kifogást találtak a munkájában, amit ő minden nap lelkiismeretesen elvégez. Nem értette, hogy miért kell neki ott porszívóznia, ahol előzőleg felmosott, szőnyeg sincs, de még egy árva pókháló sem.
– Gúnyt űznek velem? Öregségemre bolondot csinálnak belőlem?
Morgolódott.
Viszont az utasítás egyértelmű volt, sietve bekapcsolta a porszívót, és a fénylő mozaikon hevesen, szorgalmasan tologatta előre-hátra. Pirulva csörömpölt, féltette a munkáját, mert az ember soha sem tudhatja mikor esik olyan hibába, amitől aztán kiáll a rúdja.
Kicsi dörömbölni kezdett, majd egyre jobban kiabált.
– Engedjenek ki! Valaki bezárt! Nyissák ki az ajtót!
A takarító nő meghallotta, fél kezével kulcsok után kutatott köpenye zsebében, de nem találta. Figyelmetlensége mentette meg őt is, és a gyár becsületét is. A nagy intézkedés közben hirtelen szólították el éppen aktuális munkája mellől, a kulcsok pedig ott maradtak egy asztalon.
A vendégek is érzékeltek valami nem oda illő zajt, de valaki ügyesen mondott egy gyatra poént, amin aztán hangosan kacaghattak, közben pedig szívélyesen tessékelve sikerült elvezetni őket a gyár titkának közeléből.