A gyertya lángjában

Dermesztő hideg, félhomály, a jég mindent beborít, olvadóban. Csöpög, folyik, a kerekek alig forognak a kásás jégúton, lassan, nehezen haladok. Váratlanul feltörő fájdalmak gyötörnek, amikor hirtelen arra gondolok, milyen boldogtalan vagyok.
Csöpögő, csurgó hangok vesznek körbe, majd egy éles nyekkenés, már tudom, gyalog kell tovább mennem, kiszállok, egy pár lépés után egy fa falhoz érek. Egyre fényesebb minden, egy ajtó látszik kitárva, izzó narancssárga lángocskák körötte, behúz a vágy. Egy leírhatatlan nagyságú, gyönyörű világ fogad, csak nézem, nézem, nincsenek rá földi fogalmak, képek, majd két másodperc és eltűnik minden.
Egy égő gyertyát veszek észre a mostmár sötét tájban,nincs sem hideg, sem jég, csak mély sötétség. Lehajolok, óvatosan megfogom a viaszt, egészen pici gyertya, épp csak pislákol, lassan körbe nézek. Falak mindenütt, s balra egy alagút, csaknem függőleges. Gyertyámat kint hagyom. Lassan csúszok lefelé, egy kamrába érkezem. Szép, sima a fala, vonz, hogy érintsem, megsimítsam. Valami késztet, tenyeremmel az egészet végig simogatom, lágy, puha, azt érzem, szeretem, a tenyerem felmelegszik.
Ezután átvizsgálom, minden rendben, magam sem tudom, mi késztet minderre, de hiszen így is indultam, talán álmodom? Az alagúton könnyen jutok vissza, ki a gyertya lángjához. Kezembe veszem, a falak helyén egy út, melyen elindulok.
Mélységes nyugalmat érzek, langyos szél és finom illatok jönnek felém, félhomály, kissé párás levegő, szinte látni, mint kis felhőket…lábam beleütközik valamibe, ládika, már nyitom is. A kis fény mellett is látom, egy új élet kezdetéhez minden. Gondolatok törnek fel, a jó emlékeim, természetem jó oldala, igazi természetem, melyet sokáig elfelejtettem, s akit szeretek. A ládikában benne a lehetőségeim is.
Meg kell néznem mindet, s akarnom kell felhasználni, nyitott vagyok, csak össze kell szednem magam…ezekkel az ajándék gondolatokkal haladok tovább, ismét kérdezem, vajon ez egy álom? Ekkor félve a gyertyára nézek, bele a lángjába, melyből magam nézek vissza, arcom engem keres. Nyúzott, feszült vonásaimmal néz, a mai napra figyelmeztet, az elmúlt napomra, arra amire ma gondoltam, amit ma éreztem. Arcom azt mondja nekem, onnét a gyertyából, hogy amit kigondoltam, azt tegyem is, bíztatóan mosolyog…