A Halál Bohócai

Az utcán rengeteg ember nyüzsög. Mindenki rohan dolgozni, iskolába, bevásárolni. Az embereket beton -és üvegrengeteg veszi körül mindenütt. Régi épületek omladoznak a sikátorokban, melyek feledésre és megsemmisítésre vannak ítélve. Modern üvegpaloták a tágas, újszerű utcák mentén. Falak mindenütt. Az emberek tömegei pedig úgy rajzanak választott börtönükben, mint dolgos kis hangyák, akik még nem érezték meg a közelgő vihar szelét. Ha nem menekülnek, hamarosan késő lesz. A romlás virágai nemsokára szirmot bontanak, és bűzükkel elárasztják a várost. A cukormázas felszín hamarosan végleg elolvad, felfedve a csupasz Valóságot, mely éles peremével felsérti a finom emberek érzékeny bőrét, hogy aztán a kicsorduló vérben fürössze mocskos testét. A Halál Bohócai már elindították seregeiket.
Az emberek először csak mulatnak. Mulatnak a narancssárga csíkos, bő nadrágokon, a nagyorrú, színes cipőkön, a festett vigyorokon, a cilindereken és az ezüst színű sétapálcákon, melyek így együtt oly nevetségesen groteszk látvány nyújtanak. A bohócok pedig parádéznak: ugrándoznak, pörgetik és dobálják botjaikat. És vigyorognak. Vigyorognak az emberek sötét jövőjén, melynek fátylát hamarosan ők maguk borítják a város fölé.
"Mily' édes is a tudatlanság! Mily' gyönyörűség csukott szemmel járni a világban; az érzékeket mámorban tartó hazugságok kellemesen nyúlós szirupjában fürödni! Komédiát nézni és mulatni, tapsolni! Miközben lassan saját sziruptengerébe fullad bele e gyarló lény!"

A bohócok most felfedik kilétüket. Elővillanó hosszú, éjfekete körmeik pengeként hasítják szét a sűrű, édes levegőt. De az emberek nem ijednek meg. Tovább süvít a tapsvihar. "Ez is az előadás része." A parádézó bohócok énekelni kezdenek. De nem örömóda ez vagy fülnek hangzatos melódia. A romlás fuvallata süvít keresztül torkukon, hogy éles sivításként hatoljon az emberi agyba, megbabonázva azt. Az üvegpaloták kártyavárként omlanak össze, az ablakok üvegei egyszerre törnek ki kereteikből, mint feldühödött vadállat a vasketrecéből. A Pusztulás rázta most le béklyóit és kelt szárnyra. Az emberek tébolyult táncba kezdenek a bohócok csábító hívására. De a karmos kezek lágy érintése halált hoz magával. A test porrá válik, majd szertefoszlik. A bohócok bele-bele ütnek pálcáikkal a por testekbe, hogy aztán az összeomló szobrokon lábbal tiporhassanak keresztül. Az emberek mégsem félnek. Csukott szemük csak most kezd nyiladozni. Az Igazság végül nem sok emberben talál társra.
Késő.
Az előadás ezzel véget ért. A végét csak néhány élő láthatta; aztán ők is követték társaikat az elenyészés poros városába. A Halál Bohócai végül a szürke beton falaknak, a földet borító ropogós üvegszilánkoknak és a hajdan volt, elrontott Élet emlékének emelik meg cilindereiket és hajolnak földig.